A Bükk-hegység

földtani fejlődéstörténete

A Bükk-hegység - jóllehet legmagasabb csúcsa nem éri el az 1000 métert - Magyarország legnagyobb átlagmagasságú hegysége. Nagy részét tengeri üledékes eredetű kőzetek építik fel (mészkő, agyagpala, homokkő). Ezek a legidősebb kőzetei a paleozoikum végén, a karbon és a perm folyamán ülepedtek sekélytengeri környezetben, melyek a hegység ÉNy-i peremén találhatók meg (szilvásváradi agyagpala, szentléleki homokkő, nagyvisnyói mészkő). Ezt követően a mezozoikumban szintén sekélytengeri, illetve nyílttengeri üledékek képződtek. A triász során mintegy 3500 m összvastagságú karbonátos összlet keletkezett, mely a teljes triászt átfogja. Az ekkor képződött karbonátos rétegek alkotják a Bükk-hegység központi tömegét (hámori dolomit, fehérkői mészkő, bükkfennsíki mészkő). A hegység triász időszaki üledékei kőzetanyaguk, ősmaradványaik alapján nem a Kárpátok, hanem a Dinaridák és a Dél Alpok kőzeteivel mutatnak rokonságot, azokkal egy tengeri ősföldrajzi környezetben keletkeztek. A Bükk jelenlegi helyzetébe a Közép Magyarországi Eltolódási Öv mentén a paleogénben végbemenő többszáz km-es vízszintes elmozdulást követően került.
A júra során a hegység területe feltehetően mélyebbre süllyedt. Itt ülepedett kőzet pl. a mélytengeri eredetű kisgyőri aleurolitpala. A triász folyamán végbement tenger alatti vulkánosság következtében jöttek létre a Lillafüred és Hármaskút között megtalálható porfiroid kőzetek, a júrában pedig a szarvaskői ultrabázitok.
Ezt követően a krétában a hegységet felépítő kőzettömeg 3-7 km mélyre süllyedt, ahol alacsony fokú átalakuláson ment keresztül. Ezzel párhuzamosan a kőzetanyag erősen meggyűrődött, pikkelyek és redők kialakulása következett be. A kréta végén a hegység - kiemelkedése következtében - szárazulattá vált, s felszíne az eocén alatt trópusi környezetben tönkfelszínné alakult. A Bükk legmagasabb bércei ennek az egységes sík felszínnek a maradványai.
A harmad-, negyedidőszak során a Bükk-hegység többlépcsős kiemelkedésen/süllyedésen ment keresztül. Ezalatt tengeri és szárazföldi üledékképződési környezetek váltották egymást. Ennek eredménye pl. a kisgyőri eocén mészkő. A miocénben képződött agyagos kőzetek nagy része a Bükk fennsíkról a pliocén/pleisztocénben lepusztult az alapkőzetről, a miocén vulkánosság riolittufájával együtt.
A Bükk-hegység végleges magasságát a pleisztocénben érte el.

A Bükk-hegység karsztja

A Nagy-fennsíkot főleg tiszta, gyakorlatilag szennyeződésmentes, jól karsztosodó mészkő építi fel. Ennek köszönhetően a Bükk Magyarország egyik legjelentősebb karszthegysége. Területén jelenleg több mint 850 barlang található, köztük az ország legmélyebb barlangja (István-lápai-barlang, 250 m), és számos olyan barlang, melyből ősemberleletek kerültek elő.
A karsztosodás első nyomai feltehetően az utolsó teljes tengerelöntés előtti (középső miocén) időből származnak. A transzgresszió következtében vastag agyagos kavicsos üledék fedte be a hegységet, ezért az intenzív karsztosodás az üledék elvékonyodásáig szünetelt. Ekkor (az alsó-pliocénben) kezdődött el a ma is jól megfigyelhető karsztosodás. A mára inaktivizálódott víznyelő és forrásbarlangok többségének fejlődése ebben az időben indult meg. A jelenleg aktív, vizet vezető üregek kialakulásának ideje a pleisztocénre tehető, s fejlődésük ma is tart.
A hegység nagy barlangsűrűsége az alkotó kőzet bonyolult törésrendszerének köszönhető. A felszínre hulló csapadék az erős tektonizmus következtében gyakorlatilag bárhol képes elszivárogni, s az esetek többségében meghatározó jelentőségű vető, repedés hiánya miatt hosszabb, nagy szelvényű járatok kialakulása nem túl gyakori. A nagy barlangsűrűség így viszonylag kis járathosszakat eredményez, s a barlangok önállóak, ritkán alkotnak egy rendszert. Ennek ellenére 1993-ban miskolci barlangkutatók megteremtették az első barlang-összeköttetést a Bükk-hegységben (Szepesi-Láner-barlangrendszer).
A Bükk fennsíkon elnyelődő csapadékvizek a hegylábaknál bővizű karsztforrásokban látnak ismét napvilágot. Ezek foglalása révén közel félmillió ember jut ivóvízhez.
A Bükkben három idegenforgalmi barlang található: a lillafüredi Anna-mésztufa- és az István-cseppkőbarlang, illetve a hévizes eredetű Miskolctapolcai-tavasbarlang (Barlangfürdő).

Ferenczy Gergely, 1994. 03. 10.

Felhasznált irodalom:

Hevesi Attila: A Bükk-hegység karsztja
Juhász Árpád: Évmilliók emlékei
Pelikán Pál: Adatok a Bükk-hegység felszíni karsztfejlődéséhez
Sásdi László: A Bükk-hegység paleokarsztjára vonatkozó megfigyelések