Barlangkataszterek sorozat A Bükk-hegység barlangjai

Kuchta Gyula:
A Diósgyőr-Tapolcai-barlang

Kataszteri száma: Bü-127
(az előzetes anyagokban: Bü-152 vagy 3-4/a-1)

Készült Miskolcon, a Magyar Hidrológiai Társaság Zsombolykutató Szakosztálya tagjainak részvételével, 1955-ben.

Környékének földrajza

A Bányabükkben, a Bagoly-hegytől Ny-ra eső részek uralkodóan karsztos kőzetanyagú területek. Az itt lefutó völgyek és meredek lejtők eléggé bővelkednek, inkább függőleges kiterjedésű üregekben.

A Nagyfennsíkhoz viszonyítva jóval alacsonyabbak a hegycsúcsok: Gamóca 305 m, Vártető 335 m, Bagolyhegy 429 m, Vaskapu 486 m.

A bejáratot a diósgyőri vár irányába mutató sziklaél aljában fedezzük fel. A sziklaél meglehetősen meredeken ereszkedik, úgyszólván a Szinva és a langyos források vizébe. A sziklás oldal, sziklás szirt meglehetősen kopár, kevés talajjal és növényzettel. A bejárat poláris összrendezői: x=..., y=..., z=...

Kuchta térkép

Megközelítés

A bejárat ma a diósgyőri langyos források által táplált diósgyőr-tapolcai strandfürdő elkerített területén van, a DK-i sarokban. Villamossal vagy autóbusszal a Diósgyőri Tanácsházig, majd ötperces gyalogút után a fürdő területére érünk. A sziklás part és a fürdőkerítés találkozása mellett néhány elég rossz állapotban lévő téglalépcsőn tudunk bejutni a barlangba. Időnkint vendéglátó-ipari áruraktározás céljaira veszik igénybe, akkor megtekintése engedélyhez és vezetőhöz kötött.

Földtörténeti adatok

A barlang szálkőzete és környékének kőzetanyaga ladini korú. Ifj. Saád Andor által lebonyolított 1932. évi ásatás nyomán nevezett kutató a kitöltődés kezdetét a diluvium utolsó harmadára teszi. A barlang legidősebb részlege felső diluviális korú.

Tektonikai megfigyelések

A mai alakot és kiterjedést tekintve több hasadékirány különíthető el. A Szúnyog-ág és a Tufabarázdás-ág - a két legöregebb járatrész - nagyjából DK-Ény csapásirányú, kis (ma már nehezen nyomozható) hasadék mentén alakult ki. Hasonlóan idősek és genetikailag egyező alakulásúnak vehetjük az Összekötő-ágat, és valamivel fiatalabbnak, de eltérő genetikájúnak a Szellőző-ágat. Mindkettő ÉK-DNy irányú, egymás felett kissé eltolódva. Végül az egész fiatalnak, szinte mainak vehető repedés iránya ugyancsak ÉK-DNy, 90°-os dőlésszögben harántolja a Nagytermet. A terem mennyezetén és két oldalán követhető, és mintegy 0,8 m mélységbe nyúlik be a szálkőzetbe. E repedés ősének jelentős postformatív, esetleg formatív (?) szerepe lehetett. Jól elkülöníthetjük a két irányból futó fő repedéseket, találkozási pontjukban ma termet szemlélhetünk. Tektonikai megfigyeléseinkből megszerkeszthetjük a barlang fő irányát, mely így DK-ÉNy lesz.

Barlangmorfológiai megfigyelések

Típuscsoportba sorolását elég nehéz elvégezni. Az egy-egy csoportra jellemző jellegek részbeni hiánya, és a jellegek elmosódott és összekeveredő volta miatt biztos meghatározás nem adható. A morfológiai sajátosságok arra engednek következtetni, hogy forrásbarlanggal van dolgunk. Ez a feltevés a következő sajátosságokból szűrhető le:

1. A bejárat hegyvonulat lábánál van. E tény alapján ugyan lehetne víznyelőbarlang is, de ennek megcáfolására segítségünkre jön az ásatás révén történt feltárás, mely szálkőzetig lehatolva sehol nyomát sem mutatta barlangi víznyelőnek, amelyen a nyelt víz továbbjutott volna.

2. A bejárati nyílás tágas, a járat később termesedik, majd fokozatosan elszűkül.

3. Vízfolyásnyomok nyilvánvalóan felfedezhetők benne, melyek iránya (a Tufabarázdás-ágnál) a Nagyterem felé, az kifelé mutat. Az itt képződött tetaráták genetikájuk kapcsán, jól kivehetően utalnak erre az irányra.

4. Minden járat kisebb-nagyobb mértékben a lépcsős kijárat felé tart.

Általánosságban, összefoglalóan azt állapíthatjuk meg, hogy 1. eltekintve a Nagyteremtől, viszonylag kis méreteket kell figyelembe venni 2. míg a Nagyterem igen erősen repedezett (sőt egy oldalon elkülönülő, de nem járható repedéssel rendelkezik), addig az oldalágak sima falúak, csőszelvényűek.

A barlang belső képe az egyes helyrajzi egységek részletesebb leírásából adódik.

Bejárat: Elhanyagolt állapotú téglalépcső, és a nagyjából ellipszis alakú eredeti nyílásba befalazott kétszárnyú tölgyfaajtó jellemzi.

Nagyterem (Kettősterem): A barlang mesterségesen alakított része. A középtájon oszlopszerűen meghagyott szálkőzettömb észrevehetően kettéválasztja a termet. Az ásatás folytán úgyszólván szálkőzetig elhordták a feneket képező üledékanyagot. Ma már tágas, nagytermet talál a belépő. A bejárattal szembeni elfalazott átjáró a szomszéd pincéjébe vezet. Ugyancsak ide vezet a Szellőző-ág leszakadása alatt induló Összekötő-folyosó is. A terem Ny-i oldalán egy kis fellépő párkányon át a Tufabarázdás-ágba jutunk.

Tufabarázdás-ág: Inkább "tetarátás csatornának" lehetne nevezni. Szelvénye élére állított tojásalak. Kanyargós oldalág jellegű, bár a Szúnyog-ághoz és a Szellőző-ághoz viszonyítva tágasabb és hosszabb, minek folytán nyugodtan főágnak is nevezhetjük. A vége teljesen elszűkül, becseppkövesedett.

Szúnyog-ág: Az előző ághoz hasonló, de alját száraz, porló üledék képezi. Ez is sima falú, csőszelvényű, a vége szintén járhatatlanná szűkül. Rengeteg szúnyog tanyázik benne, melyekről nevét kapta.

Szellőző-ág: A barlang feletti hegyoldalba vezet ki, s a jó szellőzést biztosítja. A felszíni kilépésnél már egészen kicsire szűkül, s a cső nyílásából éppen csak hogy ki lehet préselődni.

Képződménymorfológiai megfigyelések

Cseppköves képződmények - helyenkint kisebb számban, máshol bővebben - előfordulnak itt is. Általánosságban vizsgálva megállapíthatjuk, hogy képződményei régiek és már inaktívak. Egyes képződményei ugyan nem öregek, de képződésüket régen abbahagyták. Legnagyobb és vélhetően legidősebb képződmény a tufabarázdás-ági Kisorgona. Ugyanitt vannak a hozzávetőlegesen legfiatalabb képződmények is: a szép tetaráták.

A képződmények helyrajzi egységenkint részletezve:

Nagyterem (Kettősterem): A folyamatban levő kisfokú öregedés állandóan omlasztja a mennyezetet, az oldalakat, a cseppköves képződmények alakulásának ezzel gátat emelvén, nem beszélve a lecsurgó, csepegő víz úgyszólván teljes hiányáról.

Szellőző-ág: A Nagyterem fölé nyíló beszakadás oldalában szép cseppköves lefolyást találunk, a Jégfüggönyt, amely a barlang legszebb képződménycsoportja.

Összekötő-ág: A Nagyteremnél leírt okok miatt itt is repedezett a fal, vékony cseppköves réteg csak néhol figyelhető meg.

Tufabarázdás-ág: Nagyon szép kis folyosó. Azzá teszi az alját majdnem teljesen beborító finom rajzú tetaráta-szőnyeg. A kis medencék átmérője túlnyomóan 5x5 cm. A falak simák, vékonyabb-vastagabb kéreggel borítottak. Sok helyen különösebb jelleg nélküli képződmények, főleg lefolyások, és a mennyezeten kisebb függőkövek foglalnak helyet. A Nagyteremhez vezető nyílás mellett van a Kisorgona, 0,30x0,20x0,40 m kiterjedésű, barázdált, majd utólagos lefolyással elsimított, falhoz nőtt állókő. Közel hozzá, a szemben lévő falon vannak a pöfetegszerű képződmények, a falra nőve.

Szúnyog-ág: Bár falai simák, ez nem cseppköves kérgesedéstől ered, hanem az erős lecsiszoltságtól.

Általános hidrográfiai kép

A barlang mai állapotában öreg forrásbarlangnak fogható fel, úgyszólván hidroaktivitás mentesnek értelmezendő. Még a lecsurgási öv sem szolgáltat annyi vizet, hogy nagyobb vízfolyás alakulhatna ki. De nem csak bent, hanem a külső, a hegyoldali részeken sincs olyan vízfolyás, amely a barlanggal összefügg. Minden ismeretes járat az év minden szakában gyakorlatilag száraznak mondható. A csepegő víz szintén egészen minimális, jelentéktelen.

Paleontológiai adatok

Az itt folytatott ásatás a legfiatalabb, diluviális rétegben állati csontot keveset talált. Ami kevés előkerült, az a barlangi medve (Ursus spelaeus Rosenm.), az őskaribu (Rangifer arcticus Rich) és a kis ősló (Equus ferus fossilis Pall.) csontjai, valamint közelebbről meg nem határozható egér és pocokfajok egy-egy csontjai, töredékei.

Az új-paleolitikum solutréi szakaszát egész sor jellemző állatfaj különböző csontmaradványa képviseli. A talált leletek összefoglaló ismertetése:

Barlangi hiéna (Hyaena crocuta, var. splelaca Godf.) Uralkodó ragadozófaj. Erről két, beékelt fogakkal fönnmaradt felső állkapocstöredéken, továbbá két kézközépcsonton kívül 28 db különféle fog tesz tanúbizonyságot. A fogak között egészen ép tejfogak, valamint a lemajszoltság különböző fokozatait mutató állandó fogak egyaránt előfordulnak. Kb. 7-8 állattól valók a töredékek, amit bizonyít pl. a 4 db jobboldali felső P3, továbbá 3 db baloldali alsó M1 fog.

Jóval ritkább, a rétegben elszórtan szereplő barlangi medve (Ursus spelaeus Rosenm.) Az ásatás 9 külön fogat, 2 sarokcsontot, 2 ujjpercet, 2 végtagcsont-, egy medence-töredéket, 2 peniscsontot hozott felszínre, de mindezek valószínűleg csak három, legfeljebb négy állattól származnak. A fogak egy részének tanúsága szerint a fogak tulajdonosai közül kettő nagyon öreg példány volt. Itt előfordul a barnamedvének (Ursus arctos fossilis L.) egy jobboldali lábközépcsontja (Mt), ezen kívül méreteik alapján a két jobboldali egészen lemajszolt felső zápfog (M1) is valószínűen ide sorolható. Az ősrókát (Vulpes vulpes fossilis L.) mindössze egy bal alsó állcsonttöredék (benne két P3 és M1 zápfogakkal), valamint egyetlen jobboldali szemfog képviseli, melyek egy példánytól származnak. Az ősfarkasra (Canis lupus fossilis L.) bizonyíték: egy jobboldali alsó szemfog és két metszőfog. Az ősvaddisznót (Sus scrofa fossilis L.) egy baloldali alsó zápfog (M3) igazolja. Értékes és érdekes lelet, mert barlangi üledékben igen ritkán fordul elő. Az óriás szarvas (Megaceros giganteus Blb.) több maradványa került felszínre. Jobboldali metscarpus distalis vége, 2 ujjperec, 1 sarokcsont, 2 zápfog. Mindezek egy feltűnően fejlett példány maradványai. Az őskaribu (Rangifer arctucus fossilis Rich.) eléggé ritka töredékei: a metszőfogakon kívül egy metacarpus töredék, egy jellegzetes ujjperec. 1 sarokcsont, 1 nagyon lemajszolt jobboldali alsó zápfog (M2) jól megtermett ősgímszarvasra vallanak (Cervus elephas fossilis L.). Az ősbölény szereplése bizonyítható (Bison priscus Blb.) a jobboldali distalis végének töredékével, ezen kívül egy jobboldali felső (M1) zápfog, jórészt még méreteiben is megegyezik a mai, európai bölényével. Az itt talált 3 külön fog (alsó M2, M3, felső M2), valamint 3 ugrócsont és 1 sarokcsont, meghatározása révén őstuloknak (Bos primigenius Boj.) tulajdonítható. 3 példány csontjai, melyek közül kettő hatalmasra fejlett. A környéken élő kora-solutréi ősember kétféle lóra vadászott. Éspedig egy közepes termetűre, a melegvérű őslóra (Equus ferus fossilis Pall.), mely a mai ázsiai vadló egyenes őse. Csontmaradványai egy töredékes ugrócsontból, 6 külön zápfogból, valamint 2 metszőfogból állanak. A másik lófaj, melyre az ősember vadászott, a hidegvérű nehéz őslófaj (Equus of. germanicus Nhrg.). Az orrszarvúból egyetlen kézközépcsont, valamint egy feltűnően kicsiny alsó előzápfog (P2) származik. Azonban ezek a maradványok nem voltak elegendők a faj biztos meghatározására. Valószínű, hogy - mint más hasonló korú lelőhelyen - itt is a gyapjas orrszarvúra kell gondolnunk. (Diceros antiquitatis Blb.), de az sem lehetetlen, hogy nálunk, itt Merck orrszarvúja is élt még (Diceros Mercki Jäger). A fogból ítélve, inkább az utóbbira kell gondolni. A mamutot (Elephas primigenius Blb.) több csontmaradvány és egy külön, töredékes zápfog képviseli.

Régészeti adatok

Az ásatás nyomán három kultúrréteg különíthető el. A legidősebb a felső diluviális korú "a" réteg, mely kevéssé lakott. Felette helyezkedik el a legjelentősebb "b" réteg. Az 500-nál több előkerült kőszerszám alapján a Hillebrand-féle kora-solutréi szakaszba illeszthető be. A jellemző babérlevélhegyből 15 db volt.

Gyakorinak mondható a penge és a kaparó; a véső, fúró és vakaró már ritkább. Kevés számú csonteszköz is előfordult. A kőeszközök anyagának 50%-a avasi, szürke kalcedon eredetű. Ezen kívül opál, jáspis, obszidián, stb. kőzetű eszköz is van. A "c" rétegben magdaléni jellegű kis pengék voltak.

Genetika

A barlangot ma - első megítélés alapján - öreg forrásbarlangnak tarthatjuk, mesterséges beavatkozással átalakítva és bővítve. Mindegyik ága, oldalága járható ember számára egy darabig, s aztán elszűkül. A szó eredeti értelmében vett főága nincs. Három irányból a terem felé tartó bármelyik ágat főágnak is felfoghatjuk. A Szellőző-ág eredetileg a Tufabarázdás-ágba torkollt, de a Nagyterem felé lelyukadt, s ma ez az állapot áll fenn. Szúnyog-ág mai állapotában kettéoszlik.

A megszerkesztett hipotézis szerint tehát a forrás két ágból tört elő, a Szellőző-ág pedig csak a felszíni csapadékvizek egy kis hányadát vezette a vízfolyásba. Amint eddig kitűnt, a Szúnyog-ág és a Tufabarázdás-ág keletkezését megmagyarázhatjuk a forrásjárat létezésével, de igen nehéz megmagyarázni a Szellőző-ág keletkezését. Kétféle magyarázat jöhet szóba:

1. A sziklás oldalon lefutó csapadékvizek az itt szerkezetileg preformative alkalmas helyen alakították ki. Emellett szól az a tény, hogy a bejárattó befelé tágul, s ugyancsak a bejárattól kezdve befelé lejt.

2. Lehetséges az is, hogy ugyancsak ezen a szerkezetileg alkalmas helyen a forrásvíz túlfolyóként tört utat magának. Ilyenféle járat sok forrásbarlangnál előfordul.

Összefoglalásképpen a következő formába önthetjük a genetikai hipotézisünket:

Ismeretlen irányból, helyről ideérkező vízfolyás kilépő helye volt barlangunk a földtörténeti múltban, talán a középső pleisztocéntól (esetleg még későbbtől?) egészen a felső pleisztocénig (felső diluvium) terjedő időszakban. Az ekkor meginduló kitöltődéssel párhuzamosan csökkent a vízmennyiség, egészen a mai teljes víztelenségig. A víz elapadásával öregedési jelenségek is mutatkoznak.

Bejárási utasítás

A bejárás módja a lehető legegyszerűbb, feltételezve természetesen azt az állapotot, amikor tárolt áru, anyag nincs benne. A Nagyteremből egy közel kétméteres elég meredek tereplépcsőre kapaszkodunk fel, s innen már (előbb állva, meghajolva, majd négykézláb) könnyen végigjárhatjuk a Tufabarázdás-ágat. Itt, közvetlen a tereplépcső felett juthatunk be a Szellőző-ágba is. Megmászása sziklamászó gyakorlatot igényel, figyelembe véve az ág lelyukadását. Traverzáló mászással, lábunkat a kis párkánynak, hátunkat a másik falnak támasztva, óvatosan átcsúszunk a lyuk felett. Innen inkább hason csúszva, fejjel előre a külszínre préseljük magunkat a szűk nyíláson keresztül. A mászáshoz kötélsegítség nem szükséges, de kissé nehéz.

Kutatási adatok

Szendrey János írja Archeológiai Értesítő-beli cikkében, hogy Diósgyőr lakói vízzel elárasztottnak mondták. 1880-ban hirtelen eltűnt belőle a víz. Ezt kihasználta a községi bíró, és az immár száraz üreget pincévé alakíttatta át még abban az évben.

Szendrey János az MTA megbízásából 1982. október 13-án kezdte ásatni a barlang kitöltését, melynek során az előcsarnok közepén széles árkot jelölt ki, és keresztirányban fogott az ásatáshoz. (a főszelvényen a 6-os szám jelzi az általa kiásott rétegeket). Mintegy 1,5 m mélységbe érve vízszivárgás jelentkezett, mely oly mérvűvé fokozódott, hogy szivattyúzás után sem csökkent, sőt nagy erővel tört fel.

1932. október 10-én a Borsod-Miskolci Múzeum és Diósgyőr község elöljárósága támogatásával dr. Saád Andor újabb ásatást kezdett, melynek során a megmaradt rétegeket átvizsgálta ősrégészeti és őslénytani szempontból (utóbbit dr. Gaál István közreműködésével).

1954. március 21-én Kuchta Gyula, Gyenge Lajos, Gyenge János és Rácz Olga morfológiai megfigyeléseket végzett.

1954. március 28-án Kuchta Gyula, Korényi Endre, Tóth József, Balogh Tamás, Rácz Olga, Szabó László és Korbacska Katalin térképeztek és fényképeztek.

1954. december 4-én Fülöp András, Tóth József és Zámpory Vilma méréseket végeztek.

1963. április 13-án, 16-án és 21-én faunisztikai, hidrológiai, kőzettani és klimatológiai vizsgálatokat végzett Kuchta Gyula és Kuchta Gyuláné.

Felmérési összesítés

A barlang vetületi négyszöge 675 m² kiterjedésű. Horizontális kiterjedése (a járatok összhossza) 63 m. Részletezve: 1-6 fixpontok között 28,5 m, 3-8 között 11,5 m. Összekötő-ág 9,5 m, 11-14 pontok között 13,5 m. Részletmagasságok: a 2-3 alappont között 4,7 m; a 2-es pontnál 1,8 m; az 5-ös pontnál 0,8 m; a 8-as pontnál 0,5 m.

Képek, térképek

Irodalom

Gaál István: A diósgyőrtapolcai barlang negyedkori emlősei. = Természettudományi Közlöny pótfüzete, 66. kötet, 4. szám, 195. oldal.

Országos barlangnyilvántartás: Diósgyőrtapolcai-barlang

Egy 1955. július 31-én kelt részletesen kidolgozott jelentés, két előzetes közlemény anyaga,
Kuchta Gyulától kapott fotók és egy ´70-es évekből származó térkép felhasználásával összeállította:
Kovács Attila, 2006.