Lengyelekkel Erdélyben
    (Gyúró Lehel)

    Májusban kereste fel Létrást egy lengyel barlangász csapat, amely krakkói, kielce-i és zakopanei barlangászokat tömörített. Akkor született meg a közös nyári túra ötlete Romániába, a Pádis-fennsíkra. A dolog egy része le is lett beszélve a lengyelekkel, így nyárára összeállt a 4-autónyi legénység.
    Egész éjszakás vezetés után vettek fel engem Tiszaújvárosban. Ekkor Ritáék már jóval előttünk jártak a határ felé. A román határon szokás szerint jó hosszú sor találtunk, a várakozás közben összeállt a lengyel karaván. Irány Nagyvárad, piackeresés, pénzváltás, kajavásárlás. Az amúgy is alaposan zsúfolt kocsik ezek után valahogy még szűkebbek lettek. Bánffyhunyadon csatlakoztunk a már tűkön ülő Kováékhoz (Kova, Rita, Sári, Saddam, Tibi), és a sűrűsödő homályban vágtunk neki az egyre jobban romló állapotú útnak. Rita sportos stílusát (na meg a Skoda jóval magasabb alvázát) nem bírták követni a lengyelek, így egyre inkább lemaradtunk. Nagybátyámék vadászházát kerestük, amely Pádistól nem messze, a Doda Pilii faluban leledzik. Jó kis kör volt, a kipufogók szolidan csattogtak az út jellegű valamin, látszott, hogy a sofőröknek újdonság az ilyesmi. Végül valamikor este 11 felé estünk be a faluba. Messze hangzó "Mai Vasile" hirdette a lokális kultúrális intézmény, azaz a kocsma lokációját. Kérdésünkre egy nagyon illuminált, de magyarul beszélő illető szerencsétlenkedte ki terepjáróját az udvarból, hogy aztán a házhoz vezessen minket. Nemsokára utolért minket a helyi erdész is, aki az idegenek hírére kerekedett fel a kocsmából. Utólag megállapítottuk, hogy alkoholtartalma sima felvételt garantált volna neki bármelyik detoxikálóba. Miután sikerült őt arról meggyőzni, hogy a szomszédja valóban létezik, és élő ember, gavallérrajttal hatalmas kavicszuhatag közepette gyorsított bele az első hajtűkanyarba. Állítólag hazaért.

    Másnap reggel (az autókat kímélendő) gyalog vágtunk neki a kb. 28 km-re levő pádisi menedékházhoz vezető útnak. Szép völgyben kanyargott fel az út, 5 órányi gyaloglás után két lengyellel az oldalamon érkeztünk fel a karsztmedence peremére. Gyönyörű kép tárult elénk, háttérben a Vigyázó (Vladeasa) hegytömbje burkolódzott felhőszoknyába, míg elöl a forrásokkal megtűzdelt rét gyepje húzódott kilométer hosszan. Bal kézre a Mócok-templomának sziklatömbje magasodott a környező fenyves fölé.

    Másfél órányi várakozásba beleunva, elindultunk a menedékház felé. Hűtött üdítő hiányában kénytelen voltam sört fogyasztani, ami rövidesen egyensúlyozási gondokat okozott, ennek az eredménye a mellékelt fotó:

Csodavár
 
Csodavár

    Hamarosan kiderült a késlekedés oka is: a lengyelek által hordozott "Tesco Gazdaságos Bor", valamint a joint által okozott heves gyomori aktivitás.
    A menedékháznál vett fel minket az az autó, amelyik visszament a "sérültért", majd a táborhelyről visszajött értünk is. Az eső közben szolidan eleredt, de szerencsére nem volt kitartó. Végül is Glavojra érkeztünk, sátort vertünk. Kiderült, hogy a Román Barlangász Szövetség éppen 3-hetes oktatótáborát tartja idefenn, így napközben az összes valamire való méretű barlang foglalt ...
    Másnap reggel ébresztő, a lángosos bácsika döngeti a sátortetőt. Gyorsan bevásároltam (érdemes, mert olcsó, kalóriadús és nagyon finom cuccokat árul az öreg). Reggeli után indultunk el a Csodavárba. Trutyis út, jó mély sár, Justyna rövidesen bemutatta az első dupla leszúrt fetrenbergert, amit még pár másik is követett. A 75 m-es barlangszáda mérete mindenkit lenyűgözött.

Csodavár
    A vízesések mellett kötélbiztosítással ereszkedtünk le, majd félórányi cigizés után a lengyel kontingens egy része hirtelen eltűnt a barlang mélyén. A maradék csapat szép lassan összeszedte magát, majd bementünk mi is. Engem teljesen lenyűgözött a barlang. Méretei, a víz, meg minden, aki még nem volt benne ... nem lehet leírni, látni, hallani, érezni kell.

    Bementünk az első vízesésig, ott megtaláltuk az egyik lengyel derékövét egy pitonba befűzve. Továbbmentek. Én melléléptem, és lezúgtam a nyak fölé érő jeges vízbe, mondhatom üdítő élmény volt. Egy kissé idegesek voltunk, mert az erős sodrású rész nem volt messze, és ha a lengyelek oda bementek, akkor indulhatunk kiszedni az autógumi belsőket, mert onnan csak kötélen-csónakban tudnak kijönni. Szerencsére visszafordultak, és együtt ballagtunk ki a törmeléklejtőn a 3-as dolinába. Végigjártuk a szakadékdolinák szélét, és miközben mentünk vissza a táborba jött a hidegzuhany. Justyna mellém ballagott, majd közölte, hogy most már jöhetne valami barlang, mert ők nem turistázni jöttek ide ... Totális ledöbbenéssel bámultunk egymásra Saddamékkal. Ha ez nem volt barlang, akkor mi? Ebéd, majd egyeztettünk a föderációsokkal, este 9-re felszabadul az Iker-zsomboly. El is mentünk. Ekkor láttam először "lengyel stílusú" beszerelést: szép nagy fülek, zár nélküli karabinerek, lehetőleg úgy elhelyezve, hogy a karabinernyelvet valami szorgalmasan nyitogassa ... Szóval kész majré volt az egész. Utolsó előtti ember voltam, felaggattuk a cuccokat az első aknabéli nittre, mert kinn nem maradt senki sem. Impozánsak a fenyőtörzsek és a jég odalenn (augusztus eleje volt). Leérkezve egy szál Saddamot találtam, aki éppen házi kotyvasztású lélekmelegítővel kezelte magát, miközben a jéghideg patakban állt. A lengyelek a két választható irányba egyforma valószínűséggel tűntek el. Mocsok hideg volt. Lassan visszaszállingózott pár lengyel, gyors csoportfotó, majd ismét eltűntek. Vártunk egy sort, hátha sikerül összegyűjteni az egész csapatot, de semmi. Este 11 körül már nagyon fáztunk így kimásztunk a lukból, és a felszínen folytattuk a felszabadult fogcsattogtatást. Valamikor 12 körül szuszogás, majd az egyik lengyel lány tűnt fel. Félórányi küszködés árán sikerült megkerülnie a hatalmas csomaghegyet, és letelepedett az időközben begyújtott tábortűz mellé.

Focul viu
    Hajnali 2-kor megérkezett a maradék csapat is, így 3 után már ágyban voltunk.
    Reggel 9-kor csattog a sátor, megjött a bácsika a tegnap megrendelt 6 lángossal. Valahogy nem volt kedvem barlangba menni, így Saddam és Tibi vitték el a lengyeleket a Zapodie-be, míg én a tábort őriztem. Jó volt a napon sütkérezni, amit csak időnként zavartak meg a szemtelenkedő lovak.
    7 óra körül megérkezett Tibi, nekikezdtünk a reggeli babgulyás felmelegítésének, hogy majd Saddamot meleg étel várja. Úgy számoltunk, hogy fél órán belül megérkezik a lengyelekkel. Fél 8 - 8 körül Justyna és egy másik srác ballagott be kényelmesen a táborba, majd némi tanakodás után a lengyelek elkezdték nézegetni az autók mentőládáinak tartalmát. Erre már felkaptuk a fejünket, megkérdeztem őket, hogy mi az ábra?
    Az egyik srác benn maradt a barlangban, hogy ő jön majd utolsónak, úgy másfél óra múlva és kiszereli a kötelet. Ennek már (az úttal együtt) 3 órája, de ne aggódjunk nincs semmi gond, nagyon jó barlangász az illető. Nem aggódtunk ... csak gyorsan összepakoltunk meleg ruhát karbidot, barlangos cuccot, mondtuk, hogy készítsenek kaját, hálózsákot, izofóliát, és majd jöjjenek utánunk. Idegességünk kissé szemet szúrt a lengyeleknek, akik egész nap nem vették a lapot, hogy egy 12 km-s barlangrendszerben vannak. Az egyik srác felvitt minket a hágóba kocsival, onnan gyalog repesztettünk keresztül a Bárszán a barlang bejáratáig. A barlang előtt Saddamot, és pár lengyelt leltünk, Saddam nem értette mit keresünk ott, mi világosítottuk fel a dolgokról. Ő is kicsit ideges lett. Az egyik lengyellel, aki értett valamennyit angolul (jelbeszéd rulez), leszálltunk a jéglejtőn. Ezután eszement szívatás következett egy meanderben, kis vizes szifon, és onnan patakos járat. Tibi és a lengyel elmentek előre, keresni, én letáboroztam, és vártam a többieket. Soha nem gondoltam volna, hogy halvány fénynél, patakzaj mellett, ilyen jókat lehet hallucinálni. Hallottam ott kutyát, denevérdöngést és még sok más dolgot is.
    Kb. 1 óra múlva jött vissza a kettős, nem találtak semmit. Megérkezett még 4 lengyel, hoztak karbidot, ennivalót, meleg teát. Tibi kiment szólni Saddamnak, hogy egyelőre semmit sem értünk el. Gyönyörű barlang ez a Zapodie. Majd jó lesz visszamenni oda. Hatalmas barlangterem a meander után, mint egy futballpálya, heliktitekkel, cseppkövekkel, agyaglefolyásokkal, utána Béke-szerű járat, aktív, csobogó patakkal, inaktív felső járatokkal, agyagos termek kellős közepén csillogó kristálytiszta vizű tavacskákkal. Szóval állati szép.
    Hajnali fél 5-kor találtunk rá a srácra, kb. 2 km-re a bejárattól, egy vízesés mellett, amely a főágtól kb. 100 m-re volt egy oldalágban. Kb. 7 órája nem volt világítása, csak ült egyhelyben, egymaga. Teljesen át volt fagyva, már a hypothermia fehér fázisában volt, mikor már a reszketés is kezd megszűnni. Nem volt izofóliája sem ...
    Kapott teát, lekísértük a főágba, körülálltuk, melegítettük, majd szorosan közrefogva meghajtottuk, hogy felmelegedhessen. A nagy teremben időközben a többiek kiépítették a bivakot, meleg hálózsák és konyha várta a srácot. Míg ők a sérülttel foglalkoztak, Tibivel elindultunk kifelé, hogy szóljunk Saddamnak is, nem kell riasztani a föderációsokat. Jó kis torna volt kifelé a meanderben, végül már reggeledett, mikor ágyba kerültünk.

Galbina vízkelet
    Fél 9-kor zörög a sátort, a lángosos bácsika érkezett meg. Nem nagyon örültem neki, de kikászálódtam, vásároltam és fizettem. A szomszédos sátornál Tabaka tejet akart venni. Mondta angolul, németül, lengyelül, de a bácsika valahogy nem értette a dolgot. Végül szarvakat mutatott és "Múúú" kiáltással jelezte az állat mibenlétét. Az öreg paraszt majd szétszakadt a visszafojtott nevetéstől, még szombaton is ezt emlegette nekem. 10 órára megérkezett a barlangi különítmény is, a némileg nyúzott állapotú delikvenssel, majd nekiálltak ünnepelni, ami abban állt, hogy estére kiitták a glavoji bodega alkoholkészletét. Délután 1-kor indultunk Saddamékkal és 2 lengyellel a Galbinába. Jó poén volt. Gyönyörű szurdokvölgy, elég jól kiépítve, bár tériszonyosaknak, és rossz kondi mellett nem ajánlott.
    Jó kis lejtőmászás és a Porcika-zsomboly megtekintése után, elértük a Galbina-vízkeletet, amely a fennsík vizeinek elég nagy részét vezeti le a karsztból. Az ide érkező patak forrásai a pádisi menedékháznál vannak, majd föld alatt haladnak a Ponor-rétig, ahol egy röpke időre a felszínre emelkednek. Ismét elnyelődnek a Ponor-víznyelőben, majd a Csodavárban lát újra napvilágot a víz, ahonnan egyenesen a Galbina-vízkeletben bukkan újra a felszínre.

    A szurdokvölgy alja gyönyörű.

    Visszaúton végigmásztuk a Flóra-rét mezejét egészen fel a Galbina-szirtig, útbaejtve az Eszkimó-jégbarlangot is.

    Majd irány vissza Glavojra, ahova este fél 10-kor érkeztünk meg a Shit Forest-en át. Ez az erdő azért nyerte el ezt a nevet, mert a Glavojon kempingező kb. 500-1000 ember oda jár kis- és nagydolgát elvégezni. Az erdő gyakorlatilag egy "aknamező", amelyben hihetetlen méretű szamócák és szedrek nőnek. Valamilyen okból senki sem szedi le és eszi őket, mert kétségtelen, hogy a két kupac között virító szamóca erős kétségeket ébreszt az ember fiában, legalábbis, ami a fogyaszthatóságot illeti.

    Másnap döglődéses nap volt. A lengyel csapat egy része kikészült az előző napi alkoholfogyasztástól, Saddaméknak meg elegük lett a lengyelekből. A kis csapat három részre oszlott. Kováék továbbmentek mócföldre, Saddamék a föderációs táborba, a lengyelek meg vagy ténferegtek, vagy eltűntek. Este én is átballagtam a föderációs táborba. Ott éppen menteni indultak, mert az egyik gyakorlatozó csapat már fél órával átlépte a visszaérkezés időpontját. Mikor már minden kész volt, akkor érkezett meg az előőrsük, hogy szóljanak, késni fognak, mert egy lengyel különítmény rászerelt vagy rámászott a kötelükre a Porcikában ... No comment.

    Másnap hazaindultunk, és bár sok mindent nem láttam, amit szerettem volna megnézni, nem bántam. Kedvesek a lengyelek, de kissé életveszélyesen élnek.