50 év - A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület és elődei
(Kovács Attila)
1999 márciusában a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület közgyűlése Gyurkó Péter, Kovácsné Révész Rita és Szabó Tamás javaslatára létrehozott egy szervezőbizottságot az 50 éves évforduló megünneplésére. Tagjainak Gyurkó Pétert, Lénárt Lászlót és Kovács Attilát választotta meg. A bizottság később felkérte részvételre Szabó Tamást, valamint az egyesület elnökét, aki abban az időben Botos Zsolt volt, és örömmel fogadta F. Nagy Zsuzsanna jelentkezését a munkában való részvételre. Ezek után még, hogy a kezdetek generációja is képviselve legyen, Lénárt László javaslatára felkértük Balogh Tamást is, aki korára való tekintettel kicsit szabadkozott, de elfogadta a felkérést.
Létrejött tehát a bizottság, kérdés volt azonban, hogy mit ünnepeljen meg az egyesület és minek a szervezésével foglalkozzon a bizottság? Az egyesület ugyanis, mint jogi személy, 1979-ben jött létre, azaz mindössze 23 éves. Az 50 évvel ezelőtti, "születésnapnak" tekintett esemény a Magyar Hidrológiai Társaság Miskolci Csoportja Zsombolykutató Munkabizottságának megalakulása volt. Azon az alakuló ülésen azonban olyan személyek is részt vettek, akik később a Bányász vagy a Herman csoportokban tevékenykedtek. Úgy is mondhatjuk, hogy a Zsombolykutató Munkabizottság megalakulása a szervezett bükki barlangkutatás kezdetét jelentette.
Ebből egyrészt az következik, hogy az MLBE nem "sajátíthatja ki" egyedül a Zsombolyosokat, mint saját "ős" csoportját, másrészt azt, hogy illene megemlékeznünk a bükki barlangkutatás többi, lehetőleg minden résztvevőjéről. Az ünneplés formájaként az ünnepi kiadvány megjelentetése és egy jubileumi találkozó megrendezése sohasem volt kérdéses, viták legfeljebb a kiadvány tartalma, terjedelme és külalakja, illetve a találkozó időpontja és egyéb szervezési kérdések körül voltak. A bizottság végül kimondta, hogy kizárólag a kiadvány szerkesztésével kíván foglalkozni, a találkozó szervezésére pedig felkérte az egyesületet, amit Botos Zsolt az MLBE vezetősége nevében el is vállalt.
A kiadvány tartalmi részére vonatkozóan azonban sajnálattal kellett megállapítani, hogy a szükséges dokumentációk hiányában sem a Herman, sem a Bányász, sem a TDK, sem a Bükk barlangkutató csoportok történeti anyagával nem fogunk tudni foglalkozni, sőt még a meglevő anyagaik összegyűjtése, rendszerezése és feldolgozása is meghaladná erőinket. A bizottság a vezetéssel, a szerkesztői feladatok ellátásával engem bízott meg, nekiláttam hát a néhány történeti témájú irodalom és az egyesület hivatalos iratai átnézéséhez.
Kezdetben csak a második 25 évvel foglalkoztam, mivel az első 25 évet Lénárt László feldolgozta és megjelentette 1977-ben a "Zsombolyosok"-tól a Marcel Loubens csoportig című kiadványban. Néhány, ennek irodalomjegyzékében szereplő utalás után kutatva találtam meg az egyesület igen jelentős irattárát a miskolci Technika Háza egyik eldugott és kicsit elfelejtett helyiségében. Az iratoknak és könyveknek szerencsénkre száraz, egérmentes helyük volt, nem úgy, mint pl. az egyetemi TDK-csoportnak, amely dokumentációjának jelentős részét penészedés miatt elvesztette.
Számos igen jelentős iratot találtam. Pl. a Zsombolykutató Munkabizottság alakuló ülésének jegyzőkönyvét és jelenléti ívét, ezen felül kutatási jelentéseket, újságcikk kéziratokat, az alapítók barlangos önéletrajzait az '50-es évekből és számos olyan anyagot is, amelyekre az első 25 év kiadványában nem történt utalás, vagy az esemény a talált dokumentumokkal ellenkező értékelésben jelent meg. Ezek miatt átnéztem a teljes irattárat és a második 25 év anyagának kijegyzetelése mellett az első 25 év történetét is kb. 60-80 kiegészítéssel, módosítással láttam el.
Számomra különleges, érdekes és kicsit meglepő volt az a felismerés, hogy az '50-es évek szereplői közül sokan, akikről csak különféle kiadványokban, könyvekben olvastam vagy beszélgetések során hallottam róluk, nemcsak hogy nem távoli ködbe vesző legendás lények, hanem nagyon is lelkes, régi barlangos életüket nem felejtő, segítőkész emberek. Balogh Tamást már említettem, hogy részt vesz a szerkesztésben, de Kuchta Gyula, Molnár Jenő is hasonló lelkesedéssel kereste elő régi, ma már beszerezhetetlen kiadványait, cikkeit, és ma is régi negatívok kinagyíttatásával, fotóalbumaik közrebocsátásával segítik a készülő kiadványt. Az alapító tagok közül hangsúlyozottan kell említenem Várszegi Sándort, aki a legtöbb kiemelt jelentőségű barlang feltárásának irányításával vagy az abban való részvétellel mindenképpen az egyik, hacsak nem éppen a legeredményesebb bükki barlangkutatónak számít. Várszegi Sándor ma is aktív, hozzávetőlegesen évi 80 leszállás és 250-300 barlangi munkaóra jellemzi teljesítményét.
Bár 50 év történelmét lehetetlen 10 percbe összesűríteni, és az érdeklődők részletesen olvashatják majd a közeljövőben megjelenő jubileumi kiadványunkban, röviden összefoglalom a csoport történetét.
A háború utáni első években az emberek inkább kenyér után jártak, mint barlangokba. 1948 körül indultak be intenzívebben a bejárások, kisebb baráti társaságokban, azonban jelentős feltárások, térképezések is történtek már. Borbély Sándor, Prahács Katalin, Szepesi Zoltán '48-ban már együtt jártak barlangba. Szabadkay Béla a DVTK Turista Szakosztály Barlangkutató csoportját vezette, kutatótársa, jobbkeze, Várszegi Sándor volt. Balogh Tamás vezetésével '48-ban tárták fel a Kőlyuk II. (ma Hillebrand Jenő-) barlangot. Kadic 1950-es Kőlyuk ásatása előtt, 1949-ben Szabadkay Béla mérte fel a barlangot.
Vértes Lászlónak Balogh Tamás mutatta meg a későbbi Lambrecht Kálmán barlangot. Megalakult a SAO (Societas Antrorum Obscurorum = Sötét Barlangok Kutatóinak Szövetsége), az első csoport, amely naplót vezetett a tevékenységéről. Megay Géza körül is kialakult egy régészettel foglalkozó barlangos kör, de személyekről és tevékenységekről nem találtunk írásos anyagot. Az biztos, hogy Megay Géza muzeológus egyéves előadássorozatot tartott a barlangkutatásról érdeklődőknek ásatás, őslénytan, antropológia, régészet és általános barlangkutatás tárgyköréből, amelyen a későbbi Zsombolyosok is részt vettek.
Ilyen előzmények után ült össze 1952. június 30-án az MHT alig egy hónapja létrejött Miskolci Csoportján belül a Zsombolykutató Munkabizottság alakuló ülése. A megalakulás utáni első közös akció a Kis-Kőháti-zsombolyban volt, de számos jelentős feltárás a csoport első két évéhez kötődik. '52-ben a nyár folyamán tárták fel a Szeleta-zsombolyt, június 9-én pedig a Hársasi-zsombolyt. A Bolhási-víznyelőt június 15-én bontották meg első ízben, június 27-én pedig az Imó-kői időszakos forrás barlangjának feltárását és felmérését végezték el. A Bolhási-vínyelő szifonokkal lezárt szintes ágába, 84 méteres mélységbe, 1953. május 9-én sikerült lejutni. 1953 őszén tárták fel a Jávorkúti-víznyelőt, 1954-ben a Vártetői-barlangot és a Nagykőmázsa-völgyi-víznyelőbarlangot.
1959. január 22-én a csoport egy-emberként belépett a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat frissen megalakult Észak-magyarországi Csoportjába. Az MKBT-től az MHT-től hiányolt erkölcsi és főleg anyagi támogatást vártuk, később azonban kiderült az MKBT ezt akkor nem tudta megadni.
1959. június 1-én volt az Észak-magyarországi Barlangi Mentőszolgálat megszervezésére az első megbeszélés (a Rendőrség, a Tűzoltóság, a Mentők és a Vöröskereszt helyi szerveinek felkérésével).
1959-ben Gyenge Lajos és néhány társa kivált az MHT Zsombolykutató Szakosztályából és a DVTK Természetjáró Szakosztálya keretében megalakította a Herman Ottó barlangkutató csoportot.
A következő nagyobb szakadás 1960 tavaszán történt, amikor Lukácsik József vált ki az MHT-ből, hogy megalakítsa a Diósgyőri Bányász Barlangkutató Csoportot.
1966. június 28-án az MHT megszüntette az időközben Karsztvízkutató Szakosztály elnevezésűre változott barlangkutató csoportját. Az MHT-nak tulajdonképpen nyűg volt a sáros gumicsizmában járkáló, csákányozó, robbantó, karsztvizekben gázoló, fizikai munkát végző csoport, minden eredménye ellenére is, és szeretett volna "túladni" rajta. Az ebben az időben kiéleződő személyi problémák is csak rontottak a helyzetünkön. Egy "huszárvágással" megszüntette tehát a gyakorlati karsztvízkutatást, azzal az indokkal, hogy csak elméleti (műszaki és tudományos) kérdésekkel kíván ezentúl foglalkozni.
Mi sem ragaszkodtunk volna feltétlenül az MHT-hoz, azonban hirtelen az utcára kerültünk, és abban az időben felügyeleti szerv nélkül nem működhetett a csoport. Az MKBT-től nem kaptuk meg azt a támogatást, amit vártunk, ezért kellett "valaki", "aki" befogad. Ezt ősszel sikerült megtalálni, ekkortól a Nehézipari Műszaki Egyetem TDK Karszthidrológiai Szakcsoportjához tartoztunk. Kerestünk egyéb megoldásokat is, például Balogh Tamás 1967-től a DVTK barlangkutató csoportját vezette a DVTK-támogatásának megszerzése érdekében. Az egyetemen viszonylag hamar kiderült, hogy mivel a csoport jelentős része nem egyetemi hallgató vagy egyetemi dolgozó, a TDK-csoportnak nem lehet ténylegesen a tagja.
Ezért a továbbiakban, 1967-től, a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club, a MEAFC keretében, Barlangkutató Szakosztályként végeztük tevékenységünket. Felvettük a Marcel Loubens nevet. A névválasztás indoka a gyakran megváltozó felügyeleti szerv volt. Egy jól bevált névvel a csoport bármely felettes szerv esetén ugyanazon a néven szerepelhetne. Névadónak egy neves barlangkutatót szerettünk volna választani, de természetesen csak egy akkor már halott személy neve jöhetett szóba. Legszívesebben Vass Imre nevét vettük volna fel, de ilyen nevű csoport akkor már létezett. Így esett a választás az 1952-ben elhunyt Marcel Loubensre, akinek a nevét Norbert Casteret "Harminc év föld alatt" című könyvéből ismertük meg.
A következő "szakadás" a csoport életében 1973 februárjában volt. Ekkor tartotta Kazincbarcikán a Bükk Barlangkutató Csoport az alakuló ülését. Az alapító tagok között csoportunk néhány tagja is szerepelt.
1978-ban, a csoport megalakulásának 25 éves évfordulóját követő évben a MEAFC megszüntette a Természetjáró Szakosztályát és így az alpinistákkal együtt el kellett jönnünk az egyetemről. Ismét az utcára kerültünk. Több kísérletet tettünk támogató és fenntartó szerv "szerzésére" és létrehozására:
1979 tavaszán Gonda Gyula lett az elnök, aki az önálló egyesületben látta a kibontakozás lehetőségét. Intenzív és következetes szervező munkával, az ellenzők jelentős tiltakozása ellenére elérte, hogy szeptember 12-én összeült az egyesületi alakuló közgyűlés. Azóta Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület néven tevékenykedünk. Az idő messzemenően igazolta Gonda Gyula elképzeléseit.
A rövid összefoglalóból kimaradt részletes "történelemi" adatok helyett álljon itt néhány érdekesség:
1952. augusztus 2-3. A Zsombolykutató Munkabizottság, aggteleki tanulmányútja során, részt vett a(z akkor még ismeretlen és névtelen) Béke-barlang feltárási munkálataiban. Dolgoztak 2-án az éjszakai műszakban a Szomor-hegy tövében a Sziklás-nyelőben, bejárták és megtekintették az addig kiásott 200 méternyi szűk, omladékos, nehezen járható barlangot, majd sikertelenül próbáltak továbbjutni a végponti szűkületén. A következő napon, 3-án, bontottak az új munkahelyen a Bíbic-töbörben, délutánig. Aznap este már ismét Miskolcon voltak. A bejutás Jakucséknak másnap, augusztus 4-én sikerült a Bíbic-töbörnél ...
1953. május 12-én a szakosztályi ülésre meghívott Vértes László és Jakucs László válaszolt a jelenlevők (Gyenge Lajos, Láner Olivér, Balogh Tamás, ... és mások) kérdéseire. Mai ismereteink birtokában érdekes, hogy a Bolhási-víznyelő barlangját Jakucs László már ekkor is "csak egy mellékág"-nak tartotta.
Érdekes, hogy 1953. szeptember 14-én a zsombolykutató bejáró túrán megtekintett István-lápai-zsombolyt a jelenlevők nem tartották célszerűnek kibontani. Bár a kis víznyelő később az ország legmélyebb barlangjának bizonyult, de akkor a Jávorkút/Bolhás környéki feltárások a figyelmet elfordították felőle.
Érdekes az Ypönkaql (Sólyomkúti 2. sz.) barlang nevének eredete: az egzotikus hangzás nem egy északi nyelv furcsa nevét rejti. A barlangot 1972-ben ásta ki egy nyolc főből álló csapat: Balás Anna és László, Lénárt Judit és László, Pápa Antal, Bodri Gyula, Dienes Endre és egy dorogi kutató. Mindenki adott egy betűt a névhez.
Molnár Kálmán, a fő "aranyásó", aki 1962-ben rávette két fiatal társát, Bödör Istvánt és Kutas Tamást, hogy vigyék el a vesszősi házból a Bányászok hágcsóit és köteleit és hatoljanak le a Szepesi-zsombolyba, valójában Gyula. A Kordos-féle Magyarország barlangjai c. könyvben mégsem tévesen szerepel Kálmánként, mert ezt a nevet használta, mivel a Gyulát nem szerette.
A Sziklafal-alatti-barlang baleseténél Mészáros Károly és Lantos Imre mellett volt egy "harmadik fiú" is! Csak ő nem halt meg! Az elfelejtéshez hozzájárult, hogy katona volt, ezért a balul sikerült robbantás miatti esetleges súlyos fenyítés elkerülése érdekében mindenki hallgatott róla. A nevét nem tudjuk.
Az előadás utáni felszólalások óta tudjuk, ugyanis Hernádi Béla
(Herman Ottó bkcs.) jelentkezett, hogy ő volt a "harmadik fiú"!
Nem tudjuk hova lett a Marcel Loubens Kupa! A Marcel Loubens Vándorkupát 1975-ben írtuk ki, mert a MEAFC vezetői hiányolták, hogy mint az egyetemi sportklub egyik szakosztálya, nem veszünk részt versenyeken. Kitaláltuk hát, és a 20. Barlangnapon megrendeztük a Marcel Loubens Kupa versenyeit. 1984-ig, a versenyről szóló beszámolók a vándorkupa megnyeréséről és átadásáról szólnak. 1985-től a kupáról többé említés nem történik, leginkább "eredményhirdetés" néven említik a díjkiosztást. Mi történt a kupával? Elveszett? Eltette valaki? Elhagyta valaki? Meg nem nyerhette végleg - bár a pletykák emlegetnek három egymás utáni BEAC győzelmet -, de a versenykiírás szerint nem nyerhető el végleg. Ugyancsak pletyka-szintű a kupa ünneplés közbeni sérüléséről és javításra való elviteléről szóló mendemonda, és ehhez is a BEAC neve kapcsolódik. Tehát: Ki tud a kupáról?
És végül néhány helyreigazítás: egy újságíró velem és Szabó Tamással való augusztus végi beszélgetését követően szeptember 10-én megjelent egy cikk a Népszabadságban, "Ötvenévesek a miskolci zsombolyosok" címmel. Reméltük, hogy - mivel ez csak az észak-magyarországi regionális kiadványban jelent meg - kevesen fogják látni, azonban sajnálattal vettük észre, hogy a cikk felkerült az MKBT honlapjára is. Szeretnénk ezért leszögezni itt, hogy a cikk állításaival ellentétben:
Elhangzott: Barlangkutatók Szakmai Találkozója, Miskolci Egyetem, 2002. november 15-17.