Bihar
    (Kovács Attila)

2002. április 26.
    A Sári tervezte/szervezte túrára (Lehel lebeszélése ellenére - miszerint Pádison májusban még sízni szoktak, most pedig még három méter hóra számíthatunk) öten indultunk: Sári, Misi, Janó és Ildikó, valamint én, a Speleo Kft. Nissan buszával. Pénteken reggel 1/29 körül indultunk Miskolcról, a Technika Háza parkolójából, szép, napos időben. Szombatra nagy esőt jósoltak.
    A határon gyorsan átjutottunk (1 óra), Nagyváradon (Oradea) a piacon szintén gyorsan átváltottunk 21.000,-Ft-ot lei-re, aztán irány Belényes (Beius), majd a kövesúton Petrosz (Kövesd - Pietroasa). Kb. 1 óra alatt értünk fel a Bál-rétre (Balileasa), eleinte napsütésben, később borult ég alatt. Odafönt hófoltokat csak elvétve láttunk, ha volt 3 méteres hó, az már elolvadt. A Bál-réten eldöntöttük: előbb lemegyünk Glavojra (Glavoi). Bámultuk a rengeteg suvadást, a patakot, a forrást, a hatalmas rétet. Rajtunk kívül nem volt senki.
    Kis sétaként átszaladtunk megnézni a Cirkusz-ponort (Izbuc ponor). Közben percekre kisütött a nap.
    Felmentünk Pádisra. A 200 méternyi szintkülönbség nagy hófoltok formájában jelentkezett. Pár ilyenen átevickéltünk, de a turistaház felé nem tudtunk eljutni. Nem volt mély a hó, csak annyira, hogy megfogja az autót. Próbálkoztunk a réten át is, letaposva ezernyi sáfrányt, de majdnem ottmaradtunk az egyik hófoltnál. Visszafordultunk, elmentünk az erdészházhoz, az nyílt terepen volt, arra nem volt hó. Elvileg ott aludhattunk volna sátorban, sőt az erdész mutatott egy szobát is egy melléképületben, de végül átmentünk (átvezetett) Varasóra (Varasoaia), ahol a frissen elkészült faházak egyikében (4-személyes) aludtunk 300.000 lei-ért (kb. fejenként 500,-Ft). A nagy ház fűtött emeletén egy 15 fős pesti túra-csapat tanyázott. A faházban lámpa is volt meg tévé is, csak a hegyre feljövő villanyvezetéket tépte el télen a hó. Nem fáztunk: a paplanszerű takaró meglepően meleg volt.

április 27.
    Reggel - miután az udvaron háziasszony letörölt nekünk egy hatalmas faasztalt az esővíztől és megreggeliztünk (a lócák fájában benne maradt a víz - tapasztaltuk, amikor ráültünk) - elindultunk a Szamos-bazárba (Izvorale Somesului). Kényelmesen haladtunk, közben meg-megeredt az eső. Bámultuk a hatalmas sáfrány-mezőket, megnéztünk egy jókora víznyelőt, meg még néhányat, majd egy kisebb nyereg után már fenyvesben és hóban lépdelve lábaltuk át a Meleg-Szamos kis forrás-erecskéit. Vastag volt itt még a hó, de többször beszakadt alattunk, főleg ott, ahol egy kis vízfolyás alul megvéknyította. Elevickéltünk a barlangfolyosó jókora bejáratáig, de néhány jéglefolyás miatt vége is lett ennek a túrának. Misi azért megpróbált átmenni az elsőn ... de túlélte. Kicsit bele akart csúszni a vízjárat szakadékába háttal, de valamilyen csoda folytán megakadt. (Szerinte: mert erősen kapaszkodott!) Sári szórt neki egy kis sarat a jégre, így kimászott.
    Visszamentünk, és a ház közeléből, a Balogh Ernő-tó (Lac Varasoaia) mellett induló jelzett úton felmentünk a Boga-szirtre (Pietra Sura Boghii). Útközben a fenyvesekben itt is sok hó volt. Miután eleget nézelődtünk a hatalmas fal tetején, elindultunk tovább a peremen. Az ösvény mellett találtunk egy zsombolyt a letörés közelében. Itt Misi aludt egy kicsit. A tetőn az elágazásnál egy útjelzés ígért egy barlangot 10 percre (Karfiol- v. Gót-barlang - Pestera Sura Boghii). Elindultunk oda, de annyira levitt az út, hogy inkább feladtuk. Sári ment legmélyebbre, de ő sem jutott el a barlanghoz. Kár, mert nagy és érdekes barlang lett volna - tudtuk meg később.
    Közben eleredt az eső és így is maradt hazáig (sőt reggelig). A Pádisi erdészház mellett értünk le. Így, zuhogó esőben is érdekes volt a hatalmas, fátlan fennsíki rész, az ezernyi suvadt gödörben levő kis tóval. Az egyikben még "szörny" is volt.
    A délutánt és az estét a háziak által felajánlott csűrben töltöttük, ahol nem áztunk és tüzelhettünk. (Bár ez utóbbit a háziak hamarabb megelégelték, mint mi.) Főztünk, ettünk, beszélgettünk.

április 28.
    Reggel - mielőtt továbbindultunk - lefényképeztük a házat. Nem mintha annyira mutatós lett volna (szegényes, igénytelen és ízléstelen, mint szinte minden ezen a környéken), hanem az aktív víznyelő fölötti lejtőre épített pottyantós budit, és a szennyvizét ugyanoda ereszteni készülő fürdő-ház tanulságos látványát akartuk megörökíteni. Változatos felhővonulások után kocsival lementünk Glavojra. A tegnapelőtti hóakadály jelentősen összehúzódott, már valaki át is ment rajta. Később láttuk, hogy a szomszédos havasokon is jelentősen csökkent a hó mennyisége, csaknem teljesen eltűnt.
    Elindultunk a Csodavárhoz (Cetatile Ponorului). Borús, ködös idő volt, de reméltük, hogy javul napközben. Tettünk egy kitérőt a Hamlet-barlanghoz (Pestera Caput). Nem terveztük a bejárását, de nem is tudtuk volna megtenni a bele ömlő víz miatt.
    Lebukdácsoltunk a Csodavár fantasztikus víznyelő bejáratához. Jó nagy volt a víz is, a köd pedig kb. a hatalmas száda tetejéig ért. Sári fent maradt fényképezni, én lementem a létrák alá. A hó elég vastag volt, de puha, ezért nem nagyon mertem rálépni, alattam tombolt a víz. A hóból kiálló sziklákon mentem. A lenti kisebb létráknak csak a teteje állt ki a hóból. Közben lejöttek a többiek is, kimásztunk a dolinából, átmentünk a másikba (a 3-asba). Misi a nyeregben aludt egy kicsit. A másik dolina alja vastagon havas volt. Körbejártuk és kimásztunk a most nagyrészt hóval borított kőfolyáson. Elindultunk jobbra, a kilátók felé menő körúton. Körbejártuk a Csodavárat - ekkor már folyamatosan sütött a nap, meleg volt, és egyre több túrázóval találkoztunk - majd visszamentünk Glavojra.
    Ebéd után elindultunk a Galbina-szirtre (Piatra Galbenei). Felkapaszkodtunk a gerincre, majd az elágazástól a jelzést elveszítve átbukdácsoltunk az erdőn. (Közben útvonal-festő emberekkel találkoztunk, de nem tudtunk tőlük térképet venni, mert nem volt nálunk pénz.) A szirten pihentünk, nézelődtünk - közben Misi aludt egyet. Alattunk volt a Flóra-rét (Poiana Florior) és a Galbena-szurdok (Valea Galbenei), szemben látszott a Rozsdás-szakadék (Groapa Ruginoasa) hatalmas suvadása.
    A csúcson ismét meglett a körtúra jelzése, ezen lementünk az Eszkimó-jégbarlanghoz (Focul Viu). Jó nagy volt a jég, csak a keskeny taposáson lehetett lemenni, Sári rögtön meg is mutatta, hogy hol nincs sár vagy fatörmelék a jégen: ott, ahol megcsúszott és meg sem állt a jéglejtő aljáig. Nézelődtünk, fotóztam, aztán visszamentünk Glavojra.

április 29.
    Éjjel jó hideg volt, fáztam is, reggel a rét deres volt, a sátorra ráfagytak a bő harmat vízcseppjei.
    Elindultunk Kiskohba (Chiscau), a Medve-barlangot (Pestera Ursilor) megnézni. A kicsit rozzant falu után modern fogadóépület várja a fizető vendégsereget - de nem hétfőn, akkor zárva van. Továbbmentünk. Mivel Sári vezetett, de Misi is bekapcsolódott a navigálásba, csak lóval vagy traktorral "járható" mellékutakra tévedtünk, de végül is eljutottunk Szegyesden (Sighistel) át a Szegyesdi-völgy (Valea Sighistel) bejáratához. Itt, miután a Nissan sikeresen vette a széles patakmeder görgeteg köveit és vizeit, letelepedtünk. Misi a pásztorral üríttette ki a boros demizsonját - pálinka számára. Az árban is megegyezett. A bortól az öregnek is megeredt a nyelve. (Réz)bányász volt (látta a karbidlámpám), szilikózis, urán - mesélte, engem 60 évesnek nézett, és beszélt a völgy barlangjairól. Ebben a témában Sári két Bihar-könyve alapján mi is tájékozottak voltunk, és du. 1 óra felé elindultunk. Kb. 5 km, 30-40 barlang - erre számítottunk.
    Számos bivallyal találkoztunk, meg emberekkel, akik traktorral, lóval vontatták le a fát a völgyben. A fát a szurdok meredek oldalából dobálták le. (Azért lekiáltottak előtte!) Ezerszer átlábaltuk a patakot (Misi és Janóék csizmában jöttek), Sári fel-felszaladt egy-egy kisebb barlanghoz, de végül a Sárkány-lyukat (Dracoaia) már nem hagytuk ki: valamennyien felmentünk a hatalmas (kb. 12x13 méteres) szádájához. Érdemes is volt megnézni Szeletát idéző csarnokát, többnyire száraz, de beljebb kis tavakat rejtő mésztufa-gátjait, öreg cseppköveit.
    Érdekes volt az aktív forrásbarlang, az Entz (Pestera Pisolta) is, ebbe Sári, Misi és Janó hazafelé még egyszer bementek, de csak 10-méternyit tudtak továbbjutni, mert nagy volt a víz.
    A csúcs a József főherceg-barlang (Pestera Magura) volt. A völgyben levő "út" végénél (eddig sem volt igazán út, de innen egyáltalán nincs, csak a patak fér el a pár méter széles szurdokban) megy fel egy jelzett ösvény a barlang bejáratához. Egykor le volt zárva, ezt az épített kőfal és az egykori vasrács roncsai jelzik. Sári Tikka lámpájával mentem, de ha többiek nem karbid-lámpával lettek volna, nem sokat láttam volna. Hatalmas barlang (sokáig a hegység második legnagyobb barlangja volt a Mézedi-barlang után), nagy folyosómagasságokkal (10-20 m). Egy mésztufagátas cseppkőlefolyás utáni négyméternyi lemászásig mentem (a többiek overálban voltak), az alsó ág - elbeszélésük szerint - vizes is, sáros is. Én visszabotladoztam az apró lámpával, bár így magában nem is volt olyan rossz, még a mennyezetet is láttam.
    Utána átmentünk az azonos szintben levő Semsey-barlanghoz (Pestera Coliboaia). Ennek apró bejárata jókora előtérből nyílik, majd rögtön hatalmas teremben folytatódik. Sajnos hamar igen sáros folyosón kell haladni, innen megint visszafordultam. Később mentem csak vissza fotózni, amikor a csizmás, overálos többiek már kifelé jöttek. Én addig lementem a barlangból kifolyó víz forrásához, de hiába vittem fel vizet, a többiek nem ittak belőle, mert szerintük egy igen büdös, denevérürülékes barlangi tóból származott a víz.
    A völgyben egyébként sok forrás ered, ivóvízzel nincs gond, a falu is az első nagyobb barlang forrásából kapja a vizét.
    Visszaindultam az autóhoz, Siettem, 1 óra 5 perc alatt értem vissza. Gyorsan felállítottam a sátram belső vásznát száradni, mert reggel még jegesen szedtük össze.
    Sötét lett, mire a többiek visszaértek. Ettünk, aludtunk.

április 30.
    Éjjel esett az eső, reggel is bizonytalan napsütés volt csak, napközben inkább esett, mint nem. Átautóztunk az Aranyosfői-jégbarlanghoz (Ghetarul Scarisoara). Az út fel a hegyekbe szép volt, le az Aranyos-völgyén is, csak a sok szemét és az igénytelen, rozzant házak és építmények (hidak, utak, kerítések) csúfítják el, de nagyon.
    Többször esett, emiatt a csak gyalog megközelíthető Bihar-kaput (Portile Bihorului) is kihagytuk. Út van, le is tértünk arra, csak egy bánya - ami az útra települt - nem enged tovább menni.
    Az Ördöngős-völgy (Ordincusa) szurdokában többször kaptunk hatalmas záport, ezért a János-kapu (Poarta lui Ionel) és egyéb barlangok megnézését későbbre halasztottuk.
    Feldöcögtünk a 11 km-es kövesúton 2 óra alatt a barlang közelébe. Nem tudom, hogy a faluba-e (Akol - Ocolae), mert végig házak voltak elszórtan, meg fűrészáru halmok, meg széldeszka kerítés. Ahol megálltunk volt egy büfé is, meg Pestera felirat is. Ház is épült éppen, az eső is esett, egy ember lapáttal agyonvert, majd lefejezett egy tyúkot - ezt néztük amíg ettünk a büfé fedett asztalainál ... nem unatkoztunk.
    Egy pillanatra elállt az eső, elindultunk a barlanghoz, de megint rákezdett. A barlangháznál nem volt senki, átmásztunk a kerítésen ... ekkor dörrent ránk a becsmérlő kiáltás: "Civilizáció!" - horkantotta az őr abból az országból, ahol (szinte) minden igénytelen, koszos, rendetlen, műveletlen, csúnya - civilizálatlan. Kicsit kikacagtuk, aztán - ahogy kell - megvettük a jegyet és lementünk a hatalmas beszakadás fémlétráján a jeges részbe. Nagy terem, sok jég, kevés alakzat jellemző az első teremre. Az alsó rész ki van világítva (oda már nem jut le a külső fény) és rengeteg szép, formás jégoszlopa van. (Itthon tudtuk meg, hogy csak hágóvassal járható nagyméretű alsó része is van a barlangnak, sok képződménnyel.) Kb. egyórás nézelődés, fotózás után, amikor kifelé mentünk, már nagyobb csoportok tartottak lefelé.
    Ledöcögtünk ugyanazon az úton. Janó és Misi megnézett egy forrásbarlangot a szurdokban, majd mindannyian a János-kaput. A barlangból patak folyik, a bejárat előtt szép mésztufa-lépcső növekszik. Az óriás szádát "lezáró" ajtó mögött döglött-karbid hegyek, zsákolva és zsákon kívül. (Állítólag a vezető használ karbidot! Civilizáció! - sikolthatnám.) Nem vittem lámpát, ezért csak a bejárati terem utáni belétrázott mésztufagátig mentem, de a többiek is visszajöttek 10 perc múlva.
    Visszaautóztunk Kiskohba, a másnapi Medve-barlang reményében. Sötét lett, mire odaértünk. A falu fölötti diófa-ligetben aludtunk.

május 1.
    Nem keltünk korán, megvártuk, míg odaér a Nap. 10-kor nyitott a barlang, addigra a sátrak is megszáradtak.
    A barlanghoz fotós jegyet vettem, bár a csoport haladási tempója mellett elég nehéz volt B-idővel fotózni. A kijáratnál pedig rengeteg képeslapot lehetett kapni. A bejáratnál még semmit, csak kalcitból és cseppkövekből, meg egy kerámia-mackóból összerakott "díszeket". A barlang szép volt. Nagyon-nagyon szép volt. Nagy, tágas járataiban szépek és tiszták a cseppkövek.
    Hazafelé sütött a Nap, 28-30 fokot ígért a rádió. A határon jó hosszú sor volt a magyar oldalon. 1½ óra alatt értünk át. Jó melegben száguldottunk Miskolc felé.