Halottaink
(Kovács Attila)
GONDA GYULA
Május 6-án, hosszas, súlyos betegség után, végül tüdőgyulladásban halt meg Gonda Gyula, az MLBE tiszteletbeli tagja, egykori (1979 és 1983 között) elnöke. Temetése május 13-án, 14.30-kor volt Miskolcon, a Deszkatemetőben. Rokonai nemigen voltak, csak remélni lehetett, hogy a barlangászok minél nagyobb számban jelen lesznek a temetésen.
Gonda Gyula az első elnöke volt az egyesületnek, az alapító elnöke. Az egyesületi forma felvétele az ő ötlete volt, így lettünk az ország első önálló barlangkutató egyesülete, azután hogy a MEAFC-ból végképp kiebrudalták a csoportot.
Igen ellentmondásos volt a személyisége, meglehetősen autokratikus vezetőnek tűnt. Az akkori fiatalok, akik abban az időben csatlakoztak a csoporthoz, nem szimpatizáltak vele túlságosan, de az öregeknek is volt kifogásuk a stílusával. Ezért aztán 1983-ban lemondott. Ezután, amíg tudott, elég aktívan barlangászott, talán a nyolcvanas évek végéig, amíg a betegsége és a családi problémái engedték. Lemondása után visszafogott, csendes ember maradt, már nem avatkozott bele az egyesület életébe.
Sok mindenki vitatkozott vele korábban, mert szabályozni akarta a barlangjárást, és ragaszkodott a létrási ház rendjéhez. Ez teljesen érthető, mert azt senki sem vitathatja el tőle, hogy az akkori (sport)szakosztályból szervezett barlangász egyesületet alkotott, az elsőt az országban. Aktív része volt az első alapszabály megszerkesztésében is, amely a monda szerint egy horgászegyesület alapító okirata alapján készült. A Speleo Gmk. (ma Kft.) létrehozásával munkákat és pénzt szerzett a frissen alakult egyesületnek. Amikor a felújítás kapcsán ki kellett költöznünk a létrási házból, és utána nem költözhettünk vissza, kijárta Stregova Sándornál, a BNP akkori igazgatójánál, hogy az MLBE megkaphassa használatra a ház középső helyiségét, amit aztán bútorokkal és eszközökkel 1982-ben be is rendezett. Az ágyak, a gáztűzhely, a bútorok egy része (már ami megmaradt), az ő szervező és cselekvő munkájának a gyümölcse.
Barlangi mentőgyakorlatokat szervezett és mentőszolgálati bázis építését kezdte meg Létrás-tetőn. Ugyanakkor sokan támadták a barlangos oldalról, de a munkák és az abból befolyó pénzek miatt a Speleo Gmk. felől is.
Már hosszú évek óta tudtuk róla, hogy nagyon beteg. Rengeteget változtatott rajta a kór, megfáradt öregember lett, sokan Maxi temetésén is összesúgtak: lám, Gyulát már hamarabb eltemette volna mindenki. Nemcsak az idő, a betegség, de mi, az MLBE tagjai is elég méltatlanul bántunk vele. Amíg a betegsége engedte, eljárt az avasi református gyülekezetbe. Életének végén a családja elhagyta, barátai nem voltak, csak egyetlen ember maradt mellette: Leskó Péter, volt barlangásztársa istápolta, aki a gyámja is lett.
Ha nem is nagyon akadt valaki, aki valami keveset, igazán szívből szólót tudott volna mondani a temetésén az egyesületből, hiszen sokan egyáltalán nem is ismerték, azt mindenképpen megérdemelte, hogy az 50-éves találkozón az emlékmű avatásánál érdemeit kiemeljük, és barlangász körben tisztességgel elbúcsúztassuk.
KISS ATTILA
Egész életét végigkísérő bicegése után (amiről a becenevét is kapta), egy hirtelen jött súlyos betegségben, április 7-én halt meg Kiss Attila, egy budapesti kórházban. Erről Komlóssy Attila értesített elektronikus levélben néhányunkat: "Kiss Attila, alias Lajhár, a Marcel Loubens csoport kutatója, aki emlékezetem szerint 1966-ban kezdte a barlangászást, a héten meghalt. Betegségét türelemmel viselte. Számomra óriási akaratereje volt a megkapó. Most is előttem van amikor Ödön (Láner Olivér) segítségével először jelent meg Létráson, majd később, hétről-hétre, akarva, újra és újra kínozva magát jött fel Létrásra. Ott voltam, amikor ragyogó arccal jelent meg a háznál, hogy először életében teljesen egyedül jött fel. Akik ismertük, tudtuk, hogy ez a "győzelem" az, ami a későbbi barlangos életében és munkájában is naggyá tette előttünk. Sajnos, ő is elment ..." Hamvasztás utáni temetése 12-én volt a Mindszenti temetőben. Hideg idő volt, vékony hó borított mindent. Nagyon sokan voltunk. A papi beszédet követően dr. Lénárt László búcsúztatta:
| Kedves Attila, kedves Lajhár! | |
|
Azt hiszem, egyikünk sincs most jó helyen. Te egy urnában vagy, én pedig megpróbálok a barlangos cimborák nevében is elbúcsúzni tőled, néhány személyes emléket felidézve. Volna néhány ötletem, mit kellene csinálnunk. Néhány olyan dolgot, amit eddig is, és igencsak jól éreztük magunkat közben. Például mehetnénk együtt barlangba, úgy, mint a hetvenes évek legelején. Én, a kezdő egyetemista, aki adatokat gyűjtött a barlangban, készülő dolgozatához. Te, a tapasztalt barlangász, akit ugyan a mérési eredmények nem nagyon érdekeltek, de szívesen jöttél velem barlangba. Segítettél, mert a barlangászok között ez így szokásos. Élvezted a barlangot, mert azért csináltad te is. Például nézhetnénk, hogy hogyan játszanak együtt néhány éves gyerekeink. A lakásainkban, vagy kint Létráson, második otthonainkban. Bár régen volt, jó rá visszaemlékezni. Jó lenne ezekre együtt visszagondolni. Például dalolhatnánk együtt Létráson, a tábortűz mellett, néhány tucat hasonló barlangász társaságában. Egy-egy jó barlangász túra után, fáradtan, de rendkívül elégedetten. És nóta közben vitatkozhatnánk is. Hiszen az is egy igen jó dolog, ha meg tudjuk beszélni a világ dolgait, úgy mellékesen. Te mindig határozott voltál, nekem is volt véleményem, de ezek csak véleménykülönbségek voltak. És másnap nyugodtan adtam a kezedbe azt a kötélvéget, amellyel engem biztosítottál túránk során. Tudtam, hogy vigyázni fogsz rám. Például mehetnénk megint egy olyan barlangi mentésre, amelyben a Király Lajos-barlangból kellett a cimborákat a felszínre segíteni. Izgultunk a felszín alatt maradtakért, együtt örültünk a sikeres mentésnek. Például mehetnénk együtt Tolcsvára szüretelni, ahol barlangos brigádként jelentünk meg, aztán hosszú évtizedeken keresztül rendszeresen visszajártunk segíteni, élvezni egymás társaságát, jól érezni magunkat. Folytathatnám a példákat, de a helyzet most más. Te egyedül indultál utolsó barlangtúrádra. Ez a barlangtúra - hitünk szerint - gyönyörű, megismételhetetlen, de a barlangnak, ahová mész, csak bejárata van, kijárata nincs. Ez a barlang hatalmas, tele van ismeretlen, felfedezni való részekkel, és könnyű, öröm benne haladni. És tudom, hogy a mélyében, fantasztikusan szép cseppkövek között, álomszép meleg vizű barlangi tó található. És itt várnak téged azok a barlangász cimborák, akik már végigjárták az utolsó barlangtúrát: Olivér, Borbély Sanyi bácsi, Prahács Katalin, Podhorszky Pisti, az öreg Partizán, Kuksi, Fofó, Maxi, Sebi és még többen is. Ott lent megpihensz, szép környezetben, jó társaságban, a karbidlámpa fénye mellett, finom tolcsvai bort fogsz kortyolni. Csak hát ... nem jössz vissza, itthagysz bennünket végleg. Ott voltunk Létráson, amikor a barlangász himnuszt megírta Sebike, s az elsők között voltunk, akik azt megtanulták. Engedd meg, hogy a refrént most felidézzem! | |
| |
| És te jártál a csend világában, megértetted, ott jól érezted magad, és most végleg visszatérsz oda. Karbidlámpád fénye örökkön világítson neked, és fényedet látva mi emlékezni fogunk rád." |
Kiss Attila halála dr. Gyurkó Pétert több vers megírására is ihlette, búcsúzva ezzel Lajhártól, és emlékezve eddigi halottainkra:
| Eltávozott barlangászok emlékére |
| Mottó: Mindazok emlékére, akikkel együtt kutattuk az örök éjszaka világát. Most Mi emlékezzünk Reájuk, egykor Ti emlékezzetek Reánk! |
| Elmentetek fel a csillagokba, Ha láttok minket, küldjetek égi jelt, S válaszul, hogy mi ezt észrevettük, rakunk nagy-nagy tábortüzet. |
| Fiúk, lányok, kik a túlparton vagytok, Fakul a képetek, kopik az emlékezet, Barlangi túrák, dalos tábortüzek emlékeként, Egymásra csúsznak hónapok és évek. |
| Föl, fölvillan egy-egy barlang emlékképe, Kik túráztunk együtt, hogyan, és mikor, Mit tártunk fel, jártunk be dicsőségre, Akkor még jó erőben, gondtalan s boldogan. |
| Szaporodik ott fenn a barlangász tábor, Hogy elmúlt 50 év, egyre népesebb, Fogynak itt lenn az öregek s a hagyományok, S hogy emlékezzünk reátok, küldjetek csillagfényes égi jelt. |
| Éjféli tábortűz (Kis Attila alias Lajhár emlékére) |
| Parázsló, hamvadó tábortűz éjfélkor, Létráson, a Bükkben, a ház előtt, Fönn holdfény és csillagok, lent suttogó erdő, A tűz körül halott barlangászok szelleme jár. |
| Pihenni tért a tábor, víg dalok után, Holnap reggel barlangi túra vár. Csend ül a házra, csendes a tábor, A tűz körül halott barlangászok szelleme jár. |
| Látták a vidám fiúkat, hallották a nótát, Ültek, daloltak ők is itt egykoron, Most fenn a csillagokon túl az égiekkel vannak, A tűz körül halott barlangászok szelleme jár. |
| Elmentek. Ki régen, ki szinte a minap, Egyre többen, szaporább a mennyei sor, A Földön idézzük emléküket olykor, A tűz körül halott barlangászok szelleme jár. |
| Éjfélkor visszatérnek újra és újra a tűzhöz, Tuskókon ülnek, úgy, mint egykor, Emléket, dalt, barlangot, barátot idézve, A tűz körül halott barlangászok szelleme jár. |
| Miskolc, 2002. április dr. Gyurkó Péter |