Pocsolyavadász

Nagyon hideg van. Lassan sötétedik. Valami nyirkos hószerűség is hullik az égből, pedig így is van elég. A kis hevenyészett tűzrakás változatos ábrákat pöfékel az ég felé füst formájában. Ha sokáig nézem, mindenféle képeket látok benne megformálódni. De nem nézem sokáig. Hol az épp érkező teli vödröt ürítem ki, hol farönköket kínálok táplálékként ennek az ősi elemnek.

    Órák óta bontjuk ezt a "Pocsolyavadász" névre hallgató "barlangreménységet" itt a sziklafal tövében, a Pes-kő katlantól nem messze. Már kivívta magának a "barlang" elnevezést, teljesítette az összes kritériumot, ami ehhez kell. De még csak egy üregnek látszik. Öten vagyunk, négy nő, és csupán egy férfi! Szokatlan összetételű, de jó kis csapat.

    Viszont egyre fáradtabb. Már egy ideje próbáljuk meggyőzni Janót, aki most egyszemélyben képviseli a férfitársadalmat, hogy mennyivel jobb lenne már a jó kis meleg házban, kényelmesen bevackolva, eszegetve, mint itt ebben a hidegben, de érvelésünk nem igazán gyümölcsöző. Úgy tűnik, semmilyen kifogás, érv, vagy akár nyavalygás nem győzi meg erről, pedig igazán mindennel próbálkozunk. Egyre csak azt hajtogatja: még 50 vödör! Végül Nóra kitartásának köszönhetően kompromisszum születik: még 20 vödör anyagot termelünk ki. Ugyanekkor helycsere is történik, most Nóra és Kata dolgoznak legbelül, én Janótól veszem át a teli (és igen nehéz) vödröket. És kitartóan számolok.

    Egyszer csak meglepett sikkantás hallatszik, a lányok valamilyen csontot találnak. Ki is kerül hozzám a felszínre. Egy állkapocstöredék. Nagyon érdekes, de kicsit csalódott vagyok, azt hittem, valami izgalmasabb történt. Számolok tovább.

    A 17. vödörnél tartunk, mikor újabb, az előzőnél sokkal izgatottabb sikkantás hallatszik. Fülelek, hogy mi történt. Nóra egy járatot talált! Lelkesen magyarázza, hogy egy kis szűk átbújás után hosszabb járat látható, úgy tűnik, bejutás van! Blanka azonnal odamegy, és mivel ő a legkisebb, legott be is mászik a járatba. Hallgatjuk az eredményt. Szűk aknát lát, ami viszonylag mély is. Most már jóval izgatottabban ásunk tovább. Csak jönnek, jönnek a vödrök a felszínre. Érdekes módon most Janó az, aki lefújná a kutatást azzal, hogy majd holnap visszajövünk, de a fellelkesedett lányok, akár ha süketek volnának, meg sem hallják, csak túrják a földet tovább. Most már nekem is meg kell néznem.

    Lemászok az üregbe, és már ott is vagyok a helyszínen. A sisakomat kint felejtettem, sebaj, nincs most rá olyan nagy szükség. Én is bemászok a szűkületbe, Nóra tartja a lábamat. Úgy meresztgetem a szemeimet, mintha pusztán attól, hogy kerekebbre nyitom, többet láthatnék. Valóban egy meredek lejtős akna látszik, és elég mély is, bár nem tudom megbecsülni a mélységét. Annyira szűk, legalábbis ott, ahol vagyok, hogy akár a falaknak kitámaszkodva is le lehetne mászni. Talán. Mert azt nem látni, hogy később milyen formákat alkotnak a sziklafalak, nem torkollik-e a lejtő mondjuk egy függőleges aknába. Alul valami fehér sziklaszerűt látok, talán a talaj, de lehet, csak egy kiugró. A hely a kicsisége miatt hamar bepárásodik a leheletemtől, így egyre kevesebbet látok. A talaj avarral kevert föld, nagyon laza. Mi lehet vajon lent? Hatalmas terembe torkollik a járat, csodálatos cseppkövekkel? Vagy szűk meanderes járatokban folytatódik? Esetleg izgalmas aknákat rejt? Itt a Nagy Bükki-Barlangrendszer egyik lejárata? Muszáj megtudni, még ma!

    Visszamászok, nem lévén elég bátorságom elsőnek lemenni. Katának viszont van elég bátorsága, rögvest el is indul. Mi Nórival addig izgatottan ássuk, túrjuk a földet. Fáradtság? Az mi? Nem is ismerjük ezt a szót! Most csak a lelkesedést, a türelmetlen izgatottságot érezzük, ami minden felfedező sajátja, mikor valami újra, valami kincsre bukkan.

    Közben hallani a felszínről, hogy megérkeztek a fiúk is, akik eddig a Pes-kő katlanban bontottak. Janó felvázolja nekik az eseményeket, Qszma már itt is van mögöttem, továbbítja a teli vödröket kifelé. Legszívesebben többszörösére növelném a füleimet, hogy minden egyes szót halljak, ami Katától érkezik, bár lehet, hogy nem lenne rá szükség, elég hangosan, és lelkesen kiabál. Meredeken lejtő járatban megy lefelé, ami elég hosszú, és jó mély is. Egy kis terembe érkezett a járat, ahonnan háromfelé ágazik tovább! Nóra eddig bírta, hogy mindezt csak beszámolóból tudhassa, legott utána mászik. Én is mennék, de se sisakom, se lámpám. Végül bekönyörgöm a sisakomat kintről, Qszma ad egy lámpát, és már mászok én is.

    Tényleg elég hosszú a járat, és meglehetősen szűk is, bár csak eleinte, később kitágul. A talaj nagyon laza és csúszós, tiszta élvezet lesz kifelé. De ez egyelőre nem érdekel, csak haladok beljebb "Hegykirálynő Csodabirodalmának" eme újabb gyöngyszemébe. A járat két oldalán a sziklafal gyönyörű, sima és fényes, egyre lejjebbre jutok, de a plafon nem tart velem, így a járat végén a kis terem nagyon magas, és a mennyezete fantasztikus meanderes formákat ölt. Rögtön tovább újabb járat lefelé, de csak pár méter, az alján nagyobb agyagdugó, ami további bontás szempontjából ígéretes. Itt már cseppkőképződmények is vannak! Kevés ilyen szépeket láttam, de meglehet, csak az elfogultságom beszél belőlem. A lányok izgatottan mutogatják a balra ágazó szűk kis járatban talált csontokat, amely járat egyből meg is kapja a "barlangi keresztségben" a "Csontos Ág" nevet. Nagyon érdekesek a csontok, van köztük egy majdnem teljesen hiánytalan és ép koponya is, arasznyi méretű. Jobbra szintén járat, a sziklafal itt már kreatív és változatos formákat ölt. Bemászok, amennyire tudok, de nagyon elszűkül a végén. Felül viszont ígéretes járatszerűség mutat magából pont annyit, hogy egy kíváncsi és bátor (no, meg kellőképp ügyes) barlangász mindenképpen felmásszon a falon felderítés céljából.

    Közben megérkezik Qszma, majd Janó, és végül Doki is. Janó az első, aki a kíváncsi és bátor barlangász szerepét felvállalja, vagyis feltravizik a falon a fenti járatszerűség megtekintésére. Kicsit izgulunk érte, nem látszik könnyűnek a vállalkozás, de egy ilyen szép napon nem történhet semmi baj. Nem is történik, Janó szemrevételezi a helyszínt, és megállapítja, valóban egy felső járat kínálgatja ott magát. Meg is van a következő alkalom egyik célja: fel kell deríteni. Qszma eddig nem örült a nyaktörő vállalkozásnak, de most ő is felmászik szemrevételezni a terepet. Fényképezőgépet is hozott magával, és nem is hagyja unatkozni a gépet, egyre csak készülnek a jobbnál jobb felvételek a barlangról, és a csontokról is. Elég hosszú időt töltünk lent, és ez alatt próbáljuk minél inkább kiélvezni ezt a csodát, ezt a titkot, mely nem könnyű, és nem kevés munkával nyílt meg előttünk.

    A felszínen még hidegebb fogad, mint ami eddig volt, de már kevésbé érzékeljük. Fáradtan, de nagyon lelkesen, és jókedvűen érünk vissza a jó meleg házikóba. Fantasztikus élményt nyújtott nekünk ez a mai nap. Azt hiszem, valahogy így érezhette magát Ali baba, mikor a kincses barlang megnyílt előtte. Vagy mint az első, Holdra lépő ember. Vagy akármelyik felfedező. Persze, a felfedezés jelentőségében hatalmas különbségek lehetnek, az érzés azonban szerintem hasonló.

    2004. január 17-e, szombat van.


Írta: Forrai Mária Melinda.
Bár ez az írás a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület honlapján található, és az élménybeszámolóban szereplő "Kata" (Kosztolányi Katalin) és a szerző is tagja a MLBE-nek (is), a bontási pont kijelölése és a barlang feltárása kizárólag a Myotis Barlangkutató Egyesület érdeme és dicsősége.