Radnai-havasok
(Gyúró Lehel)
Nyár elején vetődött fel a gondolat, hogy ki kellene menni a Radnai-havasokba, nyomni egy túrát.
Hosszas kavarás után végül is Krisztián és Szifon volt az a két ember, aki el tudott jönni, így aztán hármasban pattantunk be a Suzuba és vágtunk neki az útnak.
Az utazás maga eseménytelen volt, Felsővisón az unokatestvéreméknél kaptunk szállást egy éjszakára, amit csak egy percegő egér, és egy üzekedő macskapár zavart meg rövid időre.
Másnap nekivágtunk a mászásnak. Az időjárás napos, és izzóan meleg volt. Maga a hegy csodálatos, és kegyes volt hozzánk. Meg-megintett minket, hogy itt ám nem úgy jár a tánc, ahogy nálunkfele, rögtön az első napon a tűző napsütéstől a szemerkélésen és a zuhén át a jégesőig minden megvolt.
A környéket elárasztották a turisták, még sohasem láttam ekkora tömeget a Lovak-vízesésénél. A helyiek két kézzel irtják az erdőt, a hét évvel ezelőtti sűrű fenyves helyén már csak egy ritkás satnya erdő meregette magát az ég felé.
Szinte fájt a szemnek látni a pusztítást.
Fenn a gerincen már csak a juhászok, kutyák, juhok és a lengyel/cseh turisták kolbászoltak. Oda felmászni elég szép móka volt, de a lassan kibontakozó panoráma úgy hiszem minden fáradtságot megért. Sikerült jó alaposan megpakolnom magam, jó 6-7 kilóval nehezebb zsákkal másztam, mint a két túratárs, és ez összeadódva a 20 cm magasságkülönbséggel is, azt eredményezte, hogy jócskán lassabb voltam mint ők.
Az első napon tuti sátorhelyet sikerült találni egy szélvédett kis mélyedésben, király volt. Másnap a 9 óra már úton talált minket, húztuk a belünket nyugat felé, a délkeleti gerincet nem vállaltuk be (mint kiderült jó ötlet volt, mert ha elmegyünk arra, akkor alaposan megszívtuk volna), a távolban virított a felhősapkába burkolt Puzdra és Pietros.
Ez a nap úgy istenigazából tök eseménytelen volt. Gyaloglás, evés, pihenés, bambulás volt a fő jellemző. "Estére" elértük az aznapra kijelölt táborhelyet, az időjárás, amely egész nap felhősbe hajlott volt olyan kegyes, hogy engedélyezett egy meleg leves főzéséhez szükséges időt, aztán nekiállt esni. És esett másfél napon át kitartóan, hol az eső, hol a felhők óriáscseppű permetfelhője kopogtatta kitartóan a sátrat. Délután költöznünk kellett, mert a mélyedésben, ahol megtelepedtünk, elkezdett meggyűlni a víz, richtig a sátor alatt, és Szifon hátizsákja jó alaposan elázott. Jó móka volt a szitáló esőködben. Egész nap csak ettünk, aludtunk, beszélgettünk, és időnként kisasoltunk a sátorból, de mindig csak ugyanaz a látvány fogadott.
Remek volt.
Este felhívtam az unokatesómat (hálistennek a mobil működött fenn a hegyen), ő mondta, hogy az időjárásjelentés további esőt jósolt ... Ami nálukfelé nagyon sok esőt jelent. Így aztán megszületett a döntés: másnap lefelé a hegyről.
Másnap isteni csöndre ébredtünk. Döntés, megváltoztatva, megpróbálunk egy nap alatt átrongyolni az egész maradék gerincen, és le a varosba. Jó mulatság volt, fújt a szél rendesen, én három réteg ruhán át is éreztem néha a fogát, és ha a köd is felkúszott, akkor jó hűvös párost alkottak ők ketten. Félúton a Pietros felé szépen kifogyott az akksim, muszáj volt kajálnom egyet, így aztán a Rebra csúcsát ki is hagytam. Fenn állni a Pietroson jó érzés volt, húsz éve szemeztem ezzel a csúccsal, kár, hogy a felhők mindent eltakartak, épp csak néha nyílt meg egy-egy ablakocska ... Ezután jött a lefelé mászás, amiről csak annyit, hogy Krisztián meg Szifon is megsínylette. Egész nap ez volt a legmókásabb szakasz - így visszanézve mar kellemesebb az élmény, ott néha igencsak anyázós hangulatban voltam és ezt az áfonya sem enyhítette - majd a városban futkosás a közlekedési eszközök után.
Eleinte azt reméltem, hogy felhívom unokatesómat, és majd ő eljön utánunk a Suzuval, de a telefonom bekrepált a nagy párától, vagy mitől és benyújtotta lemondását. Így aztán Krisztián meg Szifon megtapasztalhatta a kárpáti hegyi közlekedés összes vállfaját, a komfortos mikrobusztól a dobozos teherautóig, amelybe a bányából hazafelé tartó ruszin bányászok hívtak meg.
A zuhany isteni volt, majd másnap jött egy hatnapos autókázás haza (méghogy a magyar utak vannak rossz állapotban!).
