1. Kutatások, feltárások, dokumentáció
1.1. A Lilla-barlang térképezése
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságától 2000 januárjában kaptuk a megbízást a barlang teljes újratérképezésére. Témavezetőként e sorok íróját jelölte meg a BNP. A felmérés Veres Imre vezetésével indult meg és 2000 végére el is készült. A geodéziai felmérést követő térképezési munka viszont félreértések miatt hosszú időre abbamaradt és csak 2003-ban folytatódott. A 2005-ben befejezett térképezés nemzeti parknak átadott összefoglaló jelentése a Lilla-barlang keresztszelvényekkel kiegészített alaprajzát és oldalnézetét, mérési jegyzőkönyvét, illetve a térképezett barlang elhelyezkedését mutató áttekintő ábrát tartalmazta.
Az új felmérés szerint a barlang kiterjedésére vonatkozó leglényegesebb adatok az alábbiak lettek:
A barlang poligon menti felmért hossza: 224,57 méter, vertikális kiterjedése: 20,33 méter. Magassága 1,20 m (150702 sz. pont a nagyterem északnyugati oldalágában), mélysége: 19,13 m (35. pont, mélyponti bontás).
A mért poligonadatok részletezése:
- A bejárattól a nagyteremig (1-10. pont): 42,85 m.
- A Nagyterem északkeleti oldala mentén vitt poligon (15-1501-...-1509-10. pont): 39,85 m.
- A Nagyterem belső végétől a mélypontig (15-35. pont): 63,17 m.
Bejárattól a mélypontig összesen: 145,87 m.
Az oldalágak részletezése:
- Oldaljáratok a teremig: 18,54 m.
- A Nagyteremből nyíló oldaljáratok: 28,17 m.
- Oldaljáratok a terem után: 22,41 m.
Az oldaljáratok hossza összesen: 79,11 m.
A terem délnyugati fala mentén vezetett segédpoligon hossza: 27,90 m, a barlangban felvett összes poligon: 252,47 méter volt. A bejárattól mért legtávolabbi ferde távolság: 55,39 méternek adódott (35. pont). A barlang legnagyobb vízszintes kiterjedése: 71 méter (a 304-es ponttól (bejárat közeli oldalág) a 35. pont (mélypont) irányában) - közel ÉNy-DK-i irányban (310°-130°).
A Lilla-barlang Parasznya község közigazgatási területén, a Bükk-hegységben, a Kis-fennsíkon található, barlangkataszteri száma: 5363/34. Az akkori Marcel Loubens Barlangkutató Szakcsoportból kivált, Várszegi Sándor vezetésével működő Borsodi Szénbányák Bányász Barlangkutató Csoportjához átigazolt kutatók tárták és fedezték fel 1978 októberében, a bejárati szűk, agyaggal feltöltődött folyosó kiásását követően. Régebbi elnevezései: Kaszáskúti-(inaktív)víznyelőbarlang, Romvár-barlang. A barlang bejárati részéből a Bányász csoport a bejárás könnyítése, a barlang feltöltődése előtti méreteinek meghatározása és új járatok megismerése céljából több 10 m³-nyi agyagos üledéket termelt ki és rakott le a barlang bejáratának előterében. A kihordott agyagos törmelékanyag mára tájba illeszkedett, elegyengetődött. Ma a barlangbejárat két oldala 1,5-2 méter magasságig terméskő fallal van kirakva, a bejáratot vasrudakra épített, lakattal zárható álló vasajtó fedi. A barlang feltáráskori állapotán a mélyponton és a nagyterem délkeleti oldali részén változtattak korábbi bontások.
A
barlangot Várszegi Sándor és Szeremley Szabolcs mérte
fel először 1978 novemberében, az októberi felfedezést követően, függőkompasz,
fokív, mérőszalag segítségével. A mérési adatokat a barlang eredeti térképén
(MLBE Évkönyv 1978.) feltüntették, így ezek ismertek. A járatokról M=1:100 méretarányú alaprajz és keresztszelvények készültek, a
rajzot az MLBE 1978. évi évkönyve eredeti méretarányban közölte, majd az MKBT
Beszámolójában is megjelent.
A térkép a barlangkontúrokat és a fontosabb morfológiai elemeket ábrázolja, az akkori felvétel idején szokásos módon. A térkép belső összhangja jó, a kontúrok visszaadják a járatok méreteinek változásait, a járatszelvények tükrözik a morfológiai változásokat. Az ábrázolás technikája, a felmérés pontosítása és kiegészítése, a részletgazdagság fokozása indokolta a barlang újratérképezését. A korabeli felmérés alapján a barlang hossza 180 méter, mélysége 15 méter kiterjedésben volt megadva.
Az új felmérés Veres Imre vezetésével 2000. április 19. és október 27. között folyt, öt alkalommal összesen 40 órát vett igénybe. A résztvevők Fogarasi Marina, Gedeon Boglárka, Gergely Péter és Krajnyák Erika voltak. Az előkészítés során a felmérők a sokszögpontok helyét 30 mm hosszú, 5 mm átmérőjű rozsdamentes, falba rögzített csavarokkal jelölték meg. A mérés freibergi függőkompasszal és fokívvel, valamint acél mérőszalaggal történt, ±0,5°, ±0,5°, ±0,5 cm pontossági igénnyel.
A térképrajzolás könnyítése és a mérés pontosságának ellenőrzése érdekében a Nagyterem mindkét oldala mentén végig lett vezetve egy-egy poligonszakasz. A főpoligon a terem északkeleti oldala mentén halad, ebből ágaznak ki az oldalágak felé vezetett szakaszok. A terem délnyugati oldalán vezetett poligont segédpoligonként vettük számításba, a barlang hosszadatának megadásakor nem vettük figyelembe.
Az egyesület adattárában elhelyezett táblázat tartalmazza a felmérés során rögzített és az azokból számított geodéziai mérési adatokat. A helyszíni mérési adatok Polygon barlangtérképező programmal kerültek feldolgozásra. A program segítségével nyomtattuk a mérethelyes helyszíni térképrajzoláshoz szükséges, poligonszakaszokat ábrázoló lapokat.
A felmért járatszakaszokról M=1:200 méretarányú alaprajz, vetületi oldalnézet és keresztszelvények készültek 2003 és 2004 folyamán. A térképváltozatok elkészítését Kovács Zsolt végezte Mogyorósi József, Sűrű Péter és Lénárt Emese közreműködésével. A bejárati szakaszon Csomós János is készített egy alaprajz részletet.
Az alaprajz a geodéziai felmérést követően készült. A Polygon programmal számított koordináták alapján papírra mérethelyesen felvitt poligonhálózat köré a barlangban rajzoltuk meg a járatkontúrokat és részleteket ábrázoló helyszínrajzokat. A felvételi méretarány M=1:100 volt. A helyszíni rajzok alapján készült a tisztázati rajz, amelyet szintén számítógép segítségével állítottunk elő. A mérethelyes helyszínrajzokat grafikus tervezőprogram (AutoCad Map) segítségével, képernyőn vektorizálással számítógépbe digitalizáltuk, akárcsak a barlangban mérethelyesen felvett keresztszelvényeket. A digitálisan, vektorformátumban tárolt rajz ilymódon bármikor módosítható, javítható, kiegészíthető. Az alaprajzot többféle méretarányban kinyomtattuk, így áttekintő rajz, M=1:200 és M=1:100 méretarányú változat is készült. A nyomtatás megkönnyítése érdekében az AutoCad-ben megrajzolt eredeti digitális térképanyagot áttettük ArcView shape fájl formátumba. Az említett szoftverrel való munka a vonalvastagságok, a színezés és feliratozás beállításában, a méretezett keret, lépték megjelenítésében segített. A térképezett járatrészben felvett keresztszelvények helyszíni felvételei M=1:100 méretarányban készültek. Végleges méretarányuk az egyes nyomtatott alaprajzok méretarányával megegyező. A barlangjáratok függőleges kiterjedésének ábrázolására vetületi oldalnézet készült, az ÉNy-DK csapású síkra vetített nézet felvételét készítettük el a fenti módon és nyomtattuk a fenti méretarányokban.
A térképezés fő eredménye a járatok kiterjedésének a korábbinál jóval pontosabb meghatározása volt. A felmérés eredményeképpen a barlang hossza ma meghaladja a 200 métert. Az alaprajz a barlangjáratok erős kőzetszerkezeti előkészítettségét sugallja, bár a barlangban a lesimított felületek miatt a tektonikai irányok észlelése és mérése alig lehetséges. A barlang Nagytermének főtéjében igen határozottan észlelhető a terem hossztengelyével párhuzamos csapású, DNy-felé kb. 30-40 fokkal dőlő nagy kiterjedésű tektonikai felület, amely a termet uralja. Meglepő a barlang nagyobb részén a főte szintes jellege, amely szemrevételezés alapján nem tektonikai felülethez vagy a befoglaló kőzet rétegzettségéhez köthető. Jól fejlett, nagyméretű gömbfülkék a barlang több pontján is láthatók, igen jellegzetesek a Nagyterem mélypont felőli végén találhatók. A formakincs a terem keveredési korróziós keletkezésére utal. A barlang bejárati szakaszán és végponti részén nagy mennyiségű agyag halmozódott fel, finomszemű, vörös sávos homok a végpont közeli kis teremből nyíló bontott oldalmélyedésben látható. A Nagyteremből ÉNy-felé nyíló, felszín felé tartó oldalágban morzsalékosan széteső cseppkő és járattalpi lefolyás látható, amely egykori fagy aprózó hatására utal. A barlang elrepedt cseppkövei, a törmelékben látható fosszilis cseppkőtöredékek egykori földrengésre utalhatnak, hasonló jelenség a Kis-kőháti-zsomboly Óriás-termében tanulmányozható. Néhány cseppkő viszont antropogén hatásra dőlt el, tört össze, a feltárást követően.
Az újratérképezés során eddig ismeretlen járatrészt, továbbkutatásra alkalmas járatvéget nem fedeztünk fel. A barlang morfológiája, üledékkitöltése, élővilága további tanulmányozásra ajánlható.
1.2. Barlangi
vízszintmérések
2005. szeptember végén, október elején Juhász Béla és Sűrű Péter a következő 15 barlangba telepített vízszintregisztráló műszereket: Soltész-akna, Szt. István-barlang (két mérőhely), István-lápai-bg. (3 hely), Szepesi-Láner-barlangrendszer (2 hely), Speizi-bg., Létrási-Vizes-bg., Balekina-bg., Jáspis-bg., Fekete-bg., Bolhás-Jávorkúti-barlangrendszer (2 hely), Viktória-bg., Szeleta-zsomboly, Szamentu-bg., Zsidókúti-bg., Mexikó-völgyi-víznyelõbarlang. Ezeken kívül még kb. öt másikat jártak be, felmérni, hogy hová lenne érdemes letelepíteni a Dataqua által gyártott vízregisztráló műszereket. (Dataqua 2002 Elektronikai Kft., 8220 Balatonalmádi, Kölcsey Ferenc u. 1.) A munkát Lénárt László megbízása alapján kezdték el. Lénárt László jelölte ki a szóba jöhető barlangokat, ahol a tervezett mérések (nyomás, vezetőképesség, hőmérséklet) folynának. Az ehhez alkalmas műszereket Lénárt László szerezte be a Dataqua-tól, Bogsán Ákoson keresztül.
A mérések beindulása után kiderült, hogy a barlangi körülményeket ezek a majdnem ilyen körülmények közé gyártott műszerek sem bírják olyan nagyon. Volt néhány probléma a barlangba letelepítet érzékelőkkel, és a mért adatok kinyerésére szolgáló ipari Psionnal is.
Ilyen jelegű műszerek korábban a Vizesben és a Szepesiben már voltak telepítve.
E munka keretein belül az első műszert 2005. október. 29-én a Szepesibe vitték le Bogsán Ákos segédletével, majd ezt követően - már önállóan - folyamatosan a többi barlangba. A telepítést a Juhász Béla, Kiss László páros 2006. április 29-én fejezte be a Hajnóczyval.
A mintavételek 20 perces időközönként történnek minden műszeren, és kéthavonta minden műszert meg kell látogatni az adatok kinyerése céljából.
A jelenleg üzemelő érzékelők helye a barlangon belül:
1. Soltész-akna: a végponti kis terem "tava"
2. Szt. István-bg.: Pokol és Vasas-akna
3. István-lápai-bg.: Keleti-szifon, 2. és 4. szifon
4. Szepesi-Láner-bg.: Láner-Szepesi (2.) szifon és a Tó
5. Speizi-bg.: végponti szifon
6. Vizes-bg.: Tó
7. Jáspis-bg.: végponti szifon
8. Fekete-bg.: végponti szifon (1. szifon)
9. Szeleta-zs.: végponti szifon
10. Diabáz-bg. Nagy-akna alja
11. Hajnóczy-bg.: Stromfi és Tsitsogó
1.3. Kis-fennsíki munkálatok
1.3.1. A felső-forrási Angyalvár-barlang
Január első felében négy alkalommal (I. 5., I. 11., I. 17., I. 19.) Várszegi Sándor, Galán Mihály, Kovács Attila és Kiss János részvételével bontási munkálatokat végeztünk a barlangban. Nyugati irányban bontottunk tovább. Balról hat méter hosszú, felfelé vezető, tágas kürtő csatlakozott a járatunkba. A jelenlegi végpontnál a járat kissé kiszélesedik, de a további folytatása szűk, hasadék jellegű, amely lefelé tágul. Kitöltése laza humusz és kőtörmelék. A barlang térképvázlatát elkészítettük, összes hossza húsz méterhez, mélysége négy méterhez közelít. Az év folyamán további munkák nem történtek, kutatási engedélyt a barlangra nem kértünk.
1.3.2. Bronzika-barlang
A tél folyamán vandál emberek a bejárat keleti oldaláról kőtömböket és faágakat dobáltak a barlang előterébe. Várszegi Sándorral elhatároztuk, hogy április közepén megépítjük a kötélpályát, felszínre hozzuk a bedobált köveket, valamint kiszedjük a bal oldali fülkéből a barlang feltárása során idedeponált kőtörmeléket. Ezen munkálatokkal két nap alatt végeztünk. E sorok írásakor értesültünk arról, hogy fokozottan védett barlang lett a Bronzika - ezért érdemes barlangkutatónak lenni!
1.4. Denevérkolóniák vizsgálata a téli álom alatt a Bükk-hegység négy barlangjában. A zavarás hatásai
(Részletek a dolgozatból. Részletesen lásd: http://www.mlbe.hu/)
Bevezetés
A dolgozatom hároméves kutatás adatait dolgozza fel 2002-2005 között. A kutatások a Bükk-hegység 4 barlangjában folytak, ezeket a Bükki Nemzeti Park munkatársa, Ferenczy Gergely segítségével választottam ki.
A denevérek ma már egy viszonylag jól kutatott csoport, de ennek ellenére még mindig sok faj életmódja ismeretlen a kutatók előtt, és nincs pontos képünk arról, hogy a környezeti tényezők és az emberi beavatkozások pontosan milyen hatással vannak a denevérek kolóniáira. Az viszont tény, hogy állományaik folyamatosan csökkennek, ami elsősorban a nyugat-európai országokban jelentős, de hazánkban is megfigyelhető. Ezt a tendenciát meg kell akadályoznunk, hogy ezek az érdekes és hasznos állatok ne tűnjenek el véglegesen.
Mindezek arra vezettek, hogy szerény lehetőségeimmel élve figyeljem, vizsgáljam a denevérek életét, szokásait, és hozzájáruljak a róluk szóló ismeretek gyűjtéséhez. Munkámat természetesen nem végezhettem egyedül, ebben sok hasonló gondolkodású ember volt segítségemre.
Célomul tűztem ki, hogy megfigyeljem a denevérek téli álom alatti szokásait: milyen helyet választanak a teleléshez, ehhez milyen szempontokat vesznek figyelembe, csoportos vagy magányos alvók, és ezt befolyásolják-e egyéb tényezők; ill. szerettem volna képet kapni arról, hogyan reagálnak a denevérek az emberek okozta zavarásra. Ennek érdekében rendszeresen vizsgáltam a négy különböző barlang téli denevérkolóniáit, hogy megtudjam, hol milyen fajok fordulnak elő, hat-e a barlang ill. a barlangon belüli hely kiválasztására a hőmérséklet, más fajok jelenléte, valamint az emberek okozta zavarás. Emellett kíváncsi voltam, vajon faji meghatározottság-e a csoportalkotás, és ha nem, akkor vajon mi befolyásolhatja. Mindezek mellett az egyik barlang esetében a denevérekre is kiterjedő vizsgálatokat végeztek már az 1980-as években is, így korábbi adatokkal összevetve a saját eredményeimet, megállapíthatom, hogy változott-e az adott barlang klímája, egyéb viszonyai, telelő denevérkolóniája fajok és egyedszám tekintetében, valamint a denevérek barlangon belüli elhelyezkedése.
Szeretnék munkámmal a denevérek fokozottabb védelméhez hozzájárulni, mivel fontosnak érzem, hogy az egyre fogyatkozó, de még meglévő hazai denevérállományt továbbra is megtartsuk, óvjuk.
Összefoglalás
Munkám négy bükki barlang, a Kecske-lyuk, a Létrási-Vizes-barlang, a Láner Olivér-barlang és a Szent István-barlang téli denevér-megfigyeléseinek eredményeit foglalja össze. Ezek a barlangok korábban rendszeres téli szálláshelyek voltak, de mára a Kecske-lyukban nem telelnek denevérek. A Vizes- és a Láner-barlangban négy rendszeresen, nagy számban előforduló denevérfaj telel, ill. elvétve más fajok magányos egyedei is megfigyelhetők. A Szent István-barlangban csak két rendszeresen előforduló fajt találtam, amelyek mellett szórványosan előforduló fajok nincsenek.
Az összes faj által alkotott telelőkolónia egyedszáma a Vizesben és a Szent Istvánban meghaladja a 100-as értéket, míg a Lánerben valamivel alatta marad. Ezek a denevérek meghatározott rendben alkotnak telelőkolóniákat, mindig az adott barlang környezeti viszonyaihoz alkalmazkodva. A közönséges és hegyesorrú denevérek hűvös körülmények között, szabadon függeszkedve és csoportokat alkotva telelnek, a nagypatkósok szabadon függeszkedve és vagy melegben magányosan, vagy hűvösebb körülmények között csoportokat alkotva, míg a kispatkósok mindig magányosan szabadon függeszkedve és a hőmérséklettől kevésbé függő módon. A szórványosan előforduló fajok sokszor repedésekbe bújva alszanak.
A különböző fajok szinte mindig vegyesen fordulnak elő az egyes barlangtermekben, így nem állapítható meg olyan tendencia, amely azt mutatná, hogy egyes fajok nem szeretnek valamely másik társaságában telelni.
A csoportalkotás egyértelműen faji sajátságként jellemzi a közönséges és hegyesorrú denevéreket, míg egyáltalán nem figyelhető meg a kispatkósoknál. A nagypatkósok esetén általában nem jellemző a csoportképzés, de bizonyos körülmények ezt indukálhatják.
A denevérek álmukat rendszeresen megszakítják kisebb helyváltoztatási mozgásokkal, ezek lehetnek természetesek, vagy zavarás hatására bekövetkezők, és olyankor általában élénkebbek, ha a barlangot valamilyen emberi zavaró hatás éri.
A Vizes esetén a korábbi adatokkal történő összevetés a barlang hőmérsékletének emelkedését és a fajok arányának megváltozását mutatja.
1.5. Barlangi szifontavak vízszintváltozásainak vizsgálata
(Részletek a dolgozatból. Részletesen lásd a Függelékben!)
Bevezetés
Magyarországon a karsztvíznek igen nagy gyakorlati jelentősége van, mivel a hazai ivóvíztermelés 10-12 százalékát adja, és a mélykarszton keresztül táplálja a legfontosabb hévforrásainkat. A legjobb minőségű ivóvíz a karsztforrásokból nyerhető. Több nagyvárosunk vízellátásában is jelentős szerepet játszik. A bükki karsztforrások két megyeszékhely vízellátását is biztosítják. A karszt azonban igen sérülékeny; a karsztos felszínre kerülő szennyeződések szinte akadálytalanul mosódhatnak be, nagy mennyiségű vizet elszennyezve. A karsztforrások hozama erősen ingadozó. Ezért kell lehetőleg minél pontosabb ismeretekkel rendelkeznünk a víz mozgásáról a karsztban. Miskolc ivóvizének jelentős része származik a felső-hámori Anna-forrásokból, melyek a konyhasóval és fluoreszceinnel végzett víznyomjelzések szerint kapcsolatban állnak a Létrástető környéki barlangok vizeivel.
Dolgozatomban a Létrási-lápa két barlangjában végzett kétéves méréssorozatomat dolgozom fel. Ennek célja a barlangok végponti tavainak vízszintváltozása és a csapadék közötti összefüggés megállapítása. Az általam vizsgált barlangok, azaz a Létrási-Vizes-barlang és a Szepesi-Láner-barlangrendszer a Bükk legtöbbet kutatott barlangjai közé tartoznak. Mégis elég hézagosak az ismereteink róluk, mivel a különleges barlangi viszonyok között a kutatáshoz megfelelő tapasztalat, fizikai felkészültség, felszerelés és elsősorban jó csapatmunka szükséges.
Összefoglalás
A Bükk hegység Létrási-lápáján (középső triász Fehérkői Mészkőben) kialakult Létrási-Vizes- és Szepesi-barlangban több mint egy éve folyó méréssorozat megmutatta, hogy a Dataqua műszerekkel végzett folyamatos vízszintmegfigyelés olyan új információkkal szolgált a barlangi vízmozgásokról, melyeket a hagyományos lapvízmércés módszerekkel nem tudtunk volna megszerezni. A kezdeti nehézségek megoldása után barlangi körülmények között is jól használható módszernek bizonyult.
A Létrási-Vizes-barlangban - a kinyert adatok hézagos volta ellenére - meg tudtam figyelni az árhullámok pontos lefutását és a vízszintemelkedéshez szükséges csapadék nagyságát.
A Szepesi-barlangban kimutattam, hogy az évtizedes vélekedéssel ellentétben nagyobb (akár 3,5 m-es vízszintemelkedés is lehetséges, és hogy a beszivárgás nagyságától függően más-más az árhullámok lefolyása. A két barlang adatainak összehasonlításakor a csapadék beérkezésének idejét, a reagálás mértékét és az eltérések lehetséges okát vizsgáltam.
A további kutatást jelentősen kiterjeszti majd a mérőhelyek és mért paraméterek számának bővítése, ugyanakkor még mindig jelentős probléma a helyszíni csapadék és hőmérséklet adatok hiánya, mivel a távoli mérőhelyek adatai nem mindig használhatóak.