B. Éva "Pele":

Barlangtúra

Létra vezet le a mélybe. Lent sötét van. Látszik a leheletünk, pedig 7 fok van, mint minden barlangban, télen-nyáron egyaránt. Félhomály vesz körül ott, ahol megvilágítja a falakat a fejlámpám.

Le kell menni a vaslétrán. Csak egy rövid ideig félek, aztán már megyek is lefelé a fokokon, amiket persze görcsösen szorítok. Előttem mindenki lement, senki sem esett le. Mindenkiben ott van az életösztön, ami precízen kicentizi a lépéseket - a létra körülbelül 10 méter hosszú, és nincs alatta semmi, csak a Létrási Vizes-barlang nedves alja. Érthető, hogy az ember nem szeretne leesni, de jobb is nem gondolni ilyesmire.

Végül kezdem magam biztonságosan érezni, hiszen nem vagyok egyedül - összesen tízen vagyunk, többen nem is mehetnénk le egyszerre, erre van is valamilyen szabály a barlangászoknál.

Életemben először vagyok ilyen barlangtúrán, a baráti társaságommal egyetemben. Az MLBE barlangászegyesület nyílt napja ez, amit azért szerveztek, hogy szélesebb körben megismertessék ezt a sportot. A helyszín egyébként a Bükk-hegység, itt található a turistaház is, ahol a hátizsákjainkat elhelyeztük, és szállás is van, este szalonnasütés, bent kályha melegít.

A barlang csak először félelmetes. Érzem, hogy vigyáznak ránk. Fent, a barlangon kívül, a rohanó világban miért nem érzem? Ott a sarkamra tolják a hipermarketben a bevásárlókocsit, futnom kell még a zöld lámpánál is, nehogy elüssenek. De itt mintha burok venne körül, a barlang olyan csendes, nyugodt, a társaság is összetartó. Mesélik, hogy egy hajléktalan, megelégelve a világ zaját, leköltözött a barlangba, és már csak a mumifikálódott holttestét találták meg.

Keskeny repedések is vannak a barlangban, ezeken bizony át kell préselni magunkat, van, hogy vízbe is ülök, de szerencsére adtak kölcsön vízhatlan ruhát, és a gumicsizmának is nagy hasznát veszem. Nem hagyták, hogy a leselejtezett téli, szőrös csizmámban, és egy meleg, de nem vízhatlan nadrágban keljek útra - és már értem is, hogy miért. Nem is tudom, hogy boldogulnék a vízhatlan felszerelés nélkül.

Egy szűkebb járat után a lámpám kialszik, de megcsinálják. A falakon denevérek lógnak. Ha rávilágítunk, egy idő után fészkelődni kezd - érzékeli a fényt és a hőt, és ez zavarja. A denevéreket alaposan megnézem, hiszen eddig csak filmen és könyvekben láttam ilyet - bájos kis állatkák, nem értem, miért viszolyognak tőlük egyesek. Egyébként két fajt is meg lehet különböztetni ebben a barlangban. A túra közben sokmindent megtudok a barlangról, mesélnek a barlangászok. Még gyerekeket is visznek le néha, de ők túl vakmerőek. Én nem vagyok vakmerő, inkább lassabban haladok, de biztosan, ha elakadok, segítenek, hova tegyem a kezem, hova a lábam. Szinte végig mászni kell, először lefelé, aztán a barlang végén már felfelé. Átküzdöm magam a Dög-szifonon is, itt csak kúszva lehet közlekedni, még a vízhatlan ruhámba is befolyik a víz, mert sikerült belehasalni - de érdekes, nem fázok, és csak nevetek az egészen. Itt engem nagy baj nem érhet - bár a pár lila folt a térdemen elkerülhetetlen, de aki már profi barlangász, arra ez már nem jellemző. Ők már gyakorlottak, versenyeket is szoktak rendezni, ki mászik át hamarabb a barlangon - a cél és a rajt helye egyaránt a turistaház - a rekord 12 perc, amin hüledezünk, hiszen mi már órák óta lent vagyunk. Mivel nincs nálunk óra, nem tudjuk, mennyi, talán 2-3 óra - de mint mondják, lent az idő hosszabbnak tűnik, az ember elveszti az időérzékét. Az egyik vezetőnk már vagy 200-szor megjárta ezt a barlangot, ez a kezdő szintű barlang, már unja is. Vajon milyen lehet a haladó szintű barlang? - merül fel a kérdés az emberben. Valószínűleg még szűkebb, még többet kell nagyon keskeny helyeken haladni, vagy épp felfelé és lefelé mászni.

A barlang vége a legérdekesebb, itt több a hosszú létra, sok helyen pedig keskeny résekben kell felfelé kúszni, hernyószerű mozdulatokkal. A legutolsó rész nagyon keskeny, de én is feljutok, ki a szabad levegőre. Mintha egy alagútból jutnék ki.

Elgondolkozok rajta, hogy a lenti, érintetlen világ mennyivel barátságosabb, emberibb, mint a fenti, önző, érzéketlen világunk, ahol minden a pénz körül forog, és mindenki a saját érdekét nézi. Na, jó, nem mindenki, de sokan igen. Fent az emberek nem figyelnek oda annyira egymásra, mint odalent. Lehet, hogy mindenkire ráférne egy ilyen barlangtúra?