Nyelesgambi-barlang

(Bátori Károly)

Nyelesgambi

Nyelesgambi '96.
Terem a végponton!
(Kovács Attila)


Nyelesgambi

Cseppköves falrészlet. A feltáráskor talált (a Bükkben egyedülálló!), mindkét végén odanőtt egyméteres szalmacseppkőnek már csak a csonkja látható.
(Kovács Attila)

A Lusta-völgy egyik impozáns töbrében nyíló barlangot már hat éve bontja egyesületünk erős és töretlen hitű kis csapata. A barlang a nyári tábor kezdetén 27 m mély volt. A munkát az ácsolat apróbb hibáinak kijavításával kezdtük. A további faanyag egy részét a helyszínről vásároltuk az erdészettől. A deszkákat a ládi fatelepről szereztük be. Készítettünk egy fantasztikus csúszdát, mely jelentősen megkönnyítette a vödrök húzását és visszajuttatását. A bejárat fölé fóliából alkottunk tetőt, mely a naptól és az esőtől védett bennünket. A tábor tizedik napján kitartó fáradozásunk meghozta gyümölcsét. Oldalirányban kitörési lehetőség mutatkozott az aknából. Az omladékba vájt két méter hosszú szűk járaton át egy terembe jutottunk, ahonnan láttunk lehetőséget a továbbjutásra. Készítettünk egy kétperces videó felvételt, és boldogan jöttünk ki a barlangból. Ez után kétnapos, kétműszakos megfeszített bontás következett folyamatos ácsolással, amely szintén eredményes volt. Egy újabb terem következett, mely az előzőnél sokkal díszesebb, cseppkőképződményekben gazdagabb volt. Szerencsére itt is csináltunk egy pár perces felvételt.

Az egy hét múlva visszatérő fotós ugyanis, a számomra ezt a termet oly különlegessé tevő egyméteres szalmacseppkő-oszlop helyett már csak vandál kezek nyomát találta. Megdöbbentő volt. A barlangot további kutatásra érdemesnek tartjuk, de addig is a bejáratot beácsoltuk, és egy fél köbméternyi kővel betömtük. Ezúton szeretnék köszönetet mondani azoknak a hitetlenkedőknek, akiknek csúfolódása és gúnyos mosolya végigkísért bennünket a hat év alatt, és évről-évre új erőt adott és erősítette bennünk azt a hitet, hogy véghez vigyük ezt a munkát. Végezetül hadd álljon itt egy idézet Kenneth Roberts tollából:


"Az Északnyugati Átjáró", miként
az minden szabad nép képzeletében él, nem más,
mint egy szűk, rejtett, nehezen fellelhető ösvény,
mely a titokzatos Kelet felé vezet. De tágabb
értelemben ez az ösvény a hírnév és dicsőség, a
kincsek és kalandok regényes útja. Hány ember
él köztünk, aki szüntelenül a saját Északnyugati
Átjáróját keresi, és feláldozza egészségét, minden
erejét, sőt egész életét ebben a keresésben. És ki
merné állítani, hogy az ilyen álomkergetők meddő,
de reménysugaras törekvése kevesebb boldogságot
rejt magában, mint az okosabbak és józanabbak
élete, azoké, akik otthon ülnek, a biztonságban
ásítoznak és soha nem kockáztatnak semmit.
Kinevetik azokat, akik a legendás átjárót keresik,
a kivezető utat a mindennapos élet szürkeségéből.
Kinevetik őket, de mosolyuk mintha savanyú lenne ..."