Kuchta Gyula:

Ismerjük meg a barlangokat


A rajzokat és a fényképeket a szerző készítette

A kiadvány képei

Szaklektorok:
KÜHNE LÁSZLÓ
ZSUPÁN LÁSZLÓ
FRISNYÁK SÁNDOR
BENEDEK IMRE

Irodalmi lektor:
KORDOS LÁSZLÓ

Címlapon:
Barlangkutató keresi fel a vártetői víznyelőbarlangot

További képek

A TÁRSADALOM- ÉS TERMÉSZETTUDOMÁNYI ISMERETTERJESZTŐ TÁRSULAT BORSODMEGYEI SZERVEZETÉNEK KIADÁSA
MISKOLC, 1958


I. RÉSZ

ÁLTALÁNOS BARLANGTANI ISMERETEK

1. Bevezetés

    A természettudományok egyre táguló horizontú világába ma már befogadták a barlangokkal foglalkozó tudományt - a szpeleológiát - is. Ez a név ugyan még csak kevesek előtt hangzik ismerősen, de a barlangokról valamilyen formában már mindenki hallott. Ez a kis írás a mindennapi munka emberének tudományos ismereteit kívánja népszerű-tudományos formában bővíteni.
    Azt szeretné elérni ez a munka, hogy ha az érdeklődő olvasó a végére ért, elmondhassa: mindezekről csak keveset tudtam, de most, hogy elolvastam, jóval többet tudok a barlangokról.
    S hogy elérte-e a kitűzött célt, azt az olvasó dönti el.
    A tanulmány hármas csoportosításban fogja tárgyalni mindazokat az ismereteket, melyek a karsztokkal, a barlangokkal kapcsolatosak.
    Az első rész az általános barlangtani ismereteket nyújtja. A második rész a Miskolc közvetlen környékén előforduló nevezetesebb barlangoknak rövid szemléltető bemutatása. Végül »Függelék«-ként »Karsztlexikon«-t talál az olvasó, hogy azok a fogalmak, melyeket az első részben a hely hiánya és a szövegezés jellege miatt megmagyarázni nem lehetett, betűrendben összegyűjtve együtt legyenek.
    Mindhárom résznél szükséges azt hangsúlyozni, hogy az átfogott anyag hatalmas terjedelme miatt egyik fejezetnél sem lehetett a teljességre törekedni, mert az esetleg az érthetőség rovására ment volna.
    A műben tárgyalt anyag jellege és terjedelme miatt leghelyesebbnek látszott az a megoldás, hogy elsősorban a középiskolai fokú műveltséggel rendelkezők számára írjam, tehát a színvonalat annak megfelelően kellett megtartani. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mások ne forgathatnák haszonnal tanulás és ismeretgyarapítás céljából.
    A tanulmány alapját képező megállapítások, következtetések, tények (melyek forrásmunkával nem igazolhatók) részben az ismertnevű kutatók (Kessler, Dudich, Kadic, Vértes és mások) régebbi és újabb kutatási eredményeiből, részben pedig a Magyar Hidrológiai Társaság által Miskolcon 1952 óta folytatott újtípusú, rendszerező kutatások eredményeiből tevődnek össze. E megállapítások, következtetések, tények jórésze nyomtatásban, sőt kéziratban sem szerepel sehol (éspedig azért nem, mert nincs a hazai barlangkutatásnak önálló sajtója, és rendszeres könyvkiadása), ehelyett a mai magyar kutatók között, mint alapvető barlangtudományi ismerethalmaz »közszájon« forog.

2. A barlangokról általában

    Magyarország hegyeinek, hegységeinek nagyjából a fele karsztosodó kőzetből épült fel, vagy a karsztosodó kőzet valamely részét alkotja a hegységnek.
    Mielőtt továbbhaladnánk, meg kell határoznunk a karsztosság fogalmát.
    A karszt szó a jugoszláviai Karszthegységről (Krs) nyerte nevét. Ott figyelték meg először, s onnan írták le először azokat a jelenségeket, melyeket mai nevén is karsztjelenségeknek nevezünk. Hogy melyek azok, azt a későbbiek során látni fogjuk.
    Minden kőzet, melyet a víz oldhat, karsztosodási jelenségeket mutat. Elsősorban a mészkő jöhet számításba hazánkban - kiterjedése, jó karsztosodása miatt külföldi írásokban olvashatunk gipszben, kősóban fellépő karsztosodásról is. (Lengyelország, Wielicka környéke.)
    A mészkőhegységekben a külszínen mindenütt lehet karrmezőket, karrokat látni, ezek az eső lefutásának helyei: mészkőbe vájt esőcsatornák.
    A karsztos táj messziről felismerhető jellegzetességei a dolinák (tebrek vagy töbrök), azaz változó nagyságú kör, vagy ellipszis alakú, különböző mélységű horpadások. Ismerünk még azon kívül uvalákat és poljékat is, melyek közül az előző előfordul a Bükkben is (Feketesár).
    A karszthegység jellemzői közé tartozik a hegység lábánál fakadó sok forrás, melyeknek közös vonása és legérdekesebb jellegzetessége az erős függése a csapadéktól, ami miatt rendkívül változó a hozamuk.
    A magyarországi karsztok legnyugatibb tagjával kezdem rövid jellemzésemet:
    A Soproni hegység jórészt laza, porózus kőzetből áll, csak kisméretű barlangjai vannak, azok is inkább elaggott állapotban.
    A Keszthelyi szigethegység kis területű mészkőrög, néhány kisebb barlanggal.
    A Bakony kisvastagságú kőzettömege inkább kisebb üregeket, valamint néhány víznyelőt rejt, néhol lösszel takart a karszt.
    A Gerecse, a Pilis, a Budai-hegység vastag, jól karsztosodó mészköves összletében sokféle és változatos barlang található, elég nagy számban.
    A Mecsek és a Villányi szigethegység szintén változatos felépítésű, mindkettő elég jól karsztosodott.
    Budapesttől Egerig csak szórványosan találunk barlangot.
    Hegyvidékeink közül számban a Bükk hegység tartalmazza a legtöbb barlangot, mintegy 280-at. A különböző karsztosodási fokú mészköves területeket nem karsztosodó kőzetek több kisebb egységre osztják fel. A mészköves összlet vastagsága átlagosan 110-150 m, néhol ennél is több.
    Az Upponyi, a Szendrői és a Rudabányai hegységek kis területet foglalnak el, és gyengén karsztosodott mészkőből állanak, csekélyszámú barlanggal.
    Magyarország legjelentősebb karsztterülete az Aggteleki és Tornai hegység, számos kisebb-nagyobb barlanggal, melyek között 5 olyan ismeretes, mely egyenként több km hosszúságú, a Baradla egymaga 20 km-nél hosszabb.
    Világszerte is a legismertebb a »Baradla« Aggtelek és Jósvafő között. Az Aggteleki és Tornai karszt hasonlóan szép és híressé vált barlangja a kb. 13 km hosszú »Béke barlang«, a Komlós patak meseszép cseppkövekkel díszített földalatti medre. Hasonlóan szép a Tohonya forrás barlangja, a »Vass Imre barlang«. Szűk járatok váltakoznak óriási cseppköves csarnokokkal. A »Szabadság« cseppkőbarlang is az aggteleki karszton van az előzőekhez hasonló szépségű járatokkal. Ugyanígy a »Kossuth barlang« is egyik gyöngyszeme e karsztterületnek.
    Magyarország barlangjainak tudományos, rendszerező feldolgozása most folyik, így a barlangok számáról pontos adatot csak annak elkészülte után lehet mondani. Mai ismereteink alapján megközelítő pontossággal 800-nak vehetjük a magyarországi barlangok számát.

3. Földtani áttekintés

    Ha a barlang életét a földtani korok változásainak megvilágításában vizsgáljuk, négy nagy időszakot vehetünk számításba, ezek egy-egy típusos barlang fázisait jelzik.
    A) Prespeleoticus (»bar1angelőző«) időszak. Ekkor barlangról még nincs szó, csupán a diagenezis folyamatáról beszélhetünk, amikor is a karbon, perm, jura, triász stb. tengerek mésztartalmú üledékei megszilárdultak.
    B) Preformatív (»kia1akulást előző«) időszak. A barlangképződés alapfeltétele - a könnyen oldódó kőzet - a lejátszódó hegyképző folyamatok preformálták a barlangok alakját és sokszor a nagyságát is. Közrejátszottak még ezen kívül kisebb, elszórtan és más-más időben ható hegyképző erők is. Az összefoglalóan preformatív erőknek nevezhető barlangképző erők jelenségeit földtörténeti hűséggel még ezideig nem sikerült kikutatni.
    C) Formatív (»kialakulási«) időszak. A barlangban uralkodó legnagyobb méretek kora. Az általános felfogás szerint az első eljegesedés utáni interglaciálistól (interglaciális = felmelegedő időszak) számíthatjuk, s némelyik barlangnál ma is tart (patakos barlangok). A részletesebb magyarázatot l. a morfológiai fejezetben.
    D) A stagnálás időszaka. Nem nevezhető egységes kornak, mert ide tartozik többek között a passzivitás időszaka, amikor sem nem nagyobbodik a barlang, sem akkumulációs folyamat nem figyelhető meg, de ide sorolható az az időszak is, amikor csak a különböző mértékű akkumuláció tart. Azonkívül az időszak utolsó szakaszait képviselik a szenilis stádiumú barlangok, éspedig az öregedő és az elpusztult barlangok. Megjegyzem, hogy egyetlen időszak sem egységes, mert csak a kifejlődés fázisai; időben - mai tudásunkkal - teljes pontossággal nem határolhatók el, de ma még földtani korbesorolásuk is vita tárgyát képezi.
    A felsorolt négy időszak jobb megértéséhez elég az ember életét venni példának, s ha végigkísérjük születésétől haláláig, mindennél világosabban érezzük a hasonlóságot.
    Ha a barlangokat, azok környékét, általában az egész karsztvidéket kőzet- és ásványtani szempontból nézzük meg, találunk karsztosodó kőzetet és más egyéb kőzetet. Ha az utóbbiak (kvarc, kvarcit, porfírok, porfiritoidek, bazalt, stb.) bekerülnek a barlangjáratokba, a mészkőnél keményebb voltuk miatt hathatósan hozzájárulnak a barlang nagyobbításához.
    Magyarországi barlangokban csak a kalciumkarbonátnak fordul elő ásványa kalcit és aragonit alakban.
    Szólnom kell néhány szót a kőzet rétegzettségi viszonyainak barlangtani szerepéről. A karsztosodó kőzettömegben - akár vastagpados (0,20 m-nél vastagabb lapok), akár vékonypados (0,01-0,20 m közötti vastagságú lapok), akár pedig palás szerkezetű (0,01 m-ig) - valamilyen mértékben determinálhatja a barlangjáratok alakját. Persze nem döntő a szerepe és inkább csak a járatok egyes részein érvényesül.
    A tektonizmus barlangtani vonatkozásai közül elsősorban a tektonikai preformációt említem. Ahhoz, hogy valamilyen preformáció érvényesüljön, elegendő volt a földtörténeti múltban valamely egészen kis lithoklázis is. Ezt azután a változó csapadék a mai alakjára és nagyságára formálta ki. Olyan törés is ismeretes, amely két részre szakította a barlangot, a fennmaradt része járható, lesüllyedt darabja ismeretlen (Peskő - Bükk hegység; Aggteleki Baradla).

4. Morfológiai jellemzés

    Tulajdonképpen ennél a fejezetnél az ún. »speleomorfológiá«-nál érkeztünk el ahhoz, ami a lényeget jelenti: a barlangok alaki vizsgálatához. Elemzésünk három részből fog állni: a) A barlangok alaki rendszerezése, b) a barlangban végbemenő destrukció jelenségei és végül c) az akkumuláció különböző barlangi megnyilvánulásai.
    A barlangokat megjelenésük szerint - figyelembe véve a genetikai jegyeket is - az alábbi tizenegy barlangtípus valamelyikébe sorolhatjuk be.
    1. Forrás barlang. Szálkőzetben, az abból kifolyó víz (erodáló és korrodáló barlangformáló hatása folytán keletkezik. Csak azok a barlangok tartoznak ide, melyeknél ma aktív, vagy időszakos vízfolyás található. (Kecskelyuk - Bükk hegység.)
    2. Víznyelő barlang. Karsztosodó kőzetben, az abba befolyó víz (erodáló és korrodáló) barlangformáló hatása folytán keletkezik. Jórészt azok a barlangok tartoznak ide, melyeknél ma aktív, vagy időszakos vízfolyás található. A Bükk hegységben a víznyelők egy érdekes formája figyelhető meg, az ún. »visszafolyók«, azaz a forrás vize rövid, néhány száz méter folyás után, rendszerint ugyanannak a vak völgynek a végén víznyelőbe folyik. (Víznyelő: Nagykőmázsavölgyi, visszafolyók: Barátságkerti, Bánkúti)
    3. Zsomboly. Az eddigi ismeretek és hipotézisek alapján vízszintes járatrésszel összefüggő függőleges üreg, melyet igen sok esetben hatalmas törmelékhalom választ el attól. Hasadékok találkozásánál, a fellépő gyűrűfeszültség - felharapózó jellegű - mennyezetromboló hatása következtében keletkezik és ma a felszínre nyílik. (Kiskőháti - Bükk, Vecsembükki - Tornai hegység.)
    4. Barlang. Mindazon középnagy méretű, karsztosodó szálkőzetben keletkezett üreg ide tartozik, melynek átlagosan nagyobb a hossza 10 m-nél, 1,5 m-nél magasabb emberi közlekedésre alkalmas szélességű járatokkal rendelkezik és más barlangi alakcsoportba nem sorolható.
    5. Üreg. Olyan kisebb nagyságú földalatti, természetes járatok gyűjtőneve, melyek átlagosan 3-10 m hosszúságúak és ember által valamilyen módon (négykézláb, hasoncsúszva, oldaltkúszva) járhatók, azonkívül más barlangi alakcsoportba nem sorolhatók.
    6. Odú. A legkisebb mérettel (átlagosan 3 m-ig) rendelkező típus. Szálkőzetben találjuk, néha járható, néha pedig az üledékfelhalmozódás miatt járhatatlan.
    7. Barlangrendszer (emeletes barlang). Több, itt felsorolt barlangalak együttesen alkotja. Néha ismert az idősebb-korú járatrész mellett a fiatalabbkorú járatrész is, rendszerint azonban a fiatal, vízfolyással rendelkező járatrészek csak kimutathatók, ember számára (szűk voltuk miatt) ismeretlenek.
    8. Hévizes barlang. Általában napjainkban inaktív üregek, melyeknél számos jellegzetes vonás (cseppkövek, az üreg alakja) miatt minden esetben kimutatható a hévíz (vagy a melegvíz) barlangformáló hatása.
    9. Tufaüreg. Másodlagosan - forrásoknál - képződött kőzetben sajátságos módon keletkeznek: a kicsapódott mésztufával bevont és eltemetett hordalékfák, gallyak, növényzet, levelek később kirothadnak. Az így megmaradó üregek - melyek sokszor a nagy halmaznak megfelelően több méternyi átmérőjűek - falán különleges cseppkövekhez hasonló képződmények formálódnak.
    10. Fülke (eresz). Meredek sziklafalak alján a leszivárgó, lecsurgó csapadékvizek hatására kis mélységű, de sokszor nagy magasságú és szélességű mélyedések keletkeznek.
    11. Egyéb barlangformák. Találkozunk olyan formával. amely valamely barlang részét képezte, s ma az egykori barlangból csak egy »kapu«, néha még kisebb oldaljáratok, esetleg kürtőmaradványok maradtak meg. Helyenként az eredeti lithoklázis csak kisarányú méretváltozáson ment keresztül, ma is csak »hasadék«; jellegének megfelelően keskeny, de sokszor nagy mélységű. (Nagykőmázsai kőbánya, Bükk hg.)
    Ki kell egészíteni ezeket olyan barlangformával, mely nem karsztosodó kőzetfajtában fordul elő (andezit stb.). Ezeknél figyelmen kívül hagyjuk a víz oldóerejét, s csupán az erózió erejét vizsgáljuk.
    A továbbiakban vegyük sorra a barlang egyes részeit, úgyis mint a destrukció egyedi példáit.
    Általában minden típusú barlangnál beszélünk bejáratról és főágról. Azért csak általában, mert az előbb leírt (9) tufaüreg és (10) fülke (eresz) ilyen részeket nem tartalmaz. A mésztufában lehet több, egymástól független minden oldalról körülzárt üregre akadni - véletlenül. A többi típusnál beszélünk nagyméretű »szádá«-ról, kisméretű nyílás-ról, zsombolyoknál ugyanígy zsombolyszádáról. Külön értelmezendő víznyelők esetében a víznyelőbejárat. Ha feltáratlan üregek kerülnek szóba, azok fedettek vagy takartak, (függőleges-vízszintes). Nagyobb barlangoknál több bejárat is van. Külön névvel ellátva.
    Mindenhol a leghosszabb, a legszélesebb, legmagasabb vagy éppen helyzete miatt legjelentősebb járat lesz a főág. Ha vízfolyás van, vagy kimutatható »patakos ág«, ha nincs, »inaktív főág« a neve. A főágak, de ugyanakkor az oldalágak is a hegységképző erők hatásának megfelelően legtöbbször többszintűek, azaz »emeletesek«. A legalsó szint igen gyakran ma is vízfolyásos. Az egyes járatok szelvénykérdése a tektonikai preformáltságnak, de legfőképpen az utána következő változóan csapadékos időszakok függvénye.
    A pleisztocénkori hirtelen felduzzadt vízmennyiség egyik érdekes eredménye az ún. »cseppszelvény« A különböző szelvények létrejöttét és formáit sok minden, ma még nem egészen tisztázott körülmény, hatás szabta meg és mondhatjuk: irányította. Szinte méterenként változóan »tojásszelvényt«, »körszelvényt«, de még »laposszelvény«- t is láthatunk. Van aztán olyan szelvény is, amelynek genezise a legvilágosabban áll előttünk, s ez a »színlős szelvény«. A cseppszelvényből fejlődött úgy, hogy az megfelel a jégkor eljegesedéseinek, illetve felmelegedéseinek, méretben a csökkent, illetve a megbővült vízhozamnak.
    A kisebb méretű és kisebb jelentőségű járatok a barlang oldalágai.
    A vízfolyás szinte kivétel nélkül minden barlangnál találkozik útjában »szifonnal«. Olyan akadályai ezek a barlangi vizek szabad folyásának, amely előtt sokszor több méternyi magasan meggyűlik a szennyes, iszapos áradat. Normális vízhozam esetén a víz pontosan kitölti a lehajló szikla és a mederfenék közti teret, természetes, hogy ilyen keresztmetszet nem tudja akadályozottság nélkül átbocsátani a többszörösre duzzadt vízmennyiséget. A szifonok keletkezésének legelfogadhatóbb magyarázatát a szifont alkotó kőzetnek a többinél keményebb voltában kereshetjük, melyhez más elősegítő tényező is járul. A szifonok felett, mellett a régebbi, rendszerint eltömődött »szifonkerülő járat« is megtalálható.
    Ha vízfolyásos vagy száraz járatban haladunk, többször botlunk kisebb-nagyobb törmelékhalmazba, vagy olyan naggyal találkozunk, amely egyenesen hegynek hat barlangi viszonylatban (Baradla »Óriások-terme«, Bolhás-bg.: »Athén romjai« nevű terem, Bükk hg.).
    Az ilyen törmelékhalmazok - »barlangi hegyek« - szoros kapcsolatban állnak a barlangok elöregedésével. Amíg az üregek keletkezését destruktív (romboló) folyamatnak nevezzük, addig a barlang elöregedésének időszakában már túlnyomóan csak akkumulatív (felhalmozó) folyamatokat figyelhetünk meg. A keletkezés és fejlődés időszakában is történik beszakadás, de a járatból vagy a teremből a hatalmas mennyiségű víz kihordja. A vizek csökkenésével, vagy elapadásával a törmelék ottmarad, sőt egyre gyűlik hozzá. A vízmennyiség csökkenése, folyásának lassúbbodása egy másik érdekes és a mai barlangok túlnyomó többségére jellemző folyamatot indít el. Az üledékfelhalmozódást. A vízfolyás útjába valamilyen akadály kerül (szifon, torlasz), előttük aztán lerakódik egyre kisebbedő szemnagysággal a vízszállította üledék. Gyakran a járatot teljes egészében elzárja. Az ősemberi kultúra bizonyításául szolgáló tárgyakat, leleteket őrzik vagy őrizték ezek a rétegek. A törmelékhalmaz, torlasz, valamint az apró szemű üledék
mellett számottevő akkumulatív jelenség a cseppkövesedés. El sem lehetne választani a barlangfogalomtól, annyira összeforrt azzal. Minden esetben a barlang díszei, a legkülönbözőbb alakokkal biztosítják a hatalmas választékot. Szeszélyesek, kiszámíthatatlanok, mert nem tudni, mikor tömődik el a növekedést biztosító kicsiny vízjárat, megakasztva ezzel valamelyik képződménynek a továbbfejlődését. A cseppköves képződményeket is beoszthatjuk genezisük, formájuk és fejlettségük szerinti csoportokba.
    Minden cseppkő a szálkőzet repedésekkel átjárt voltát, mint mikrotektonikus adottságot használja ki. A legkülönbözőbb helyeken, falon, mennyezeten előbb »cseppkőkezdemény« jelentkezik, majd különböző hosszúságú »cérnacseppkő« mint »cseppkőcsecsemő«. Fokozatosan átmegy a forma vastagabb képződményekbe. Kedvező vízjárás esetén óriásira is megnőhet. (Baradla: Csillagvizsgáló, István bg: Óriástorta, Bükk hg.) Néha tektonikus hatások következményeként összetörik, darabjait ott találjuk meg a törmelék között. (Bolhási bg. Athén romjai, Bükk hg.)
    Végül előfordul az időszakok között olyan is, amelyben az összetört, vagy megtört cseppkő kalciumkarbonátos oldattal újra cementálódik.
    Meg kell emlékezni, ha a cseppkövekről beszélünk, azok színeződéséről is. Legkézenfekvőbb a sárga-barna-vörös színeződés keletkezésének megmagyarázása. Ugyanis a repedésekben áramló víz ilyen színű agyagrészecskéket szállít, mely a kalciumkarbonátos oldatban finom eloszlásban van jelen, tehát amikor az oldatból kiválik a cseppkő anyaga, az agyagrészecskék már sárgára-barnára-vörösre illetve ennek árnyalataira festették.
    Sok vitára ad még ma is okot a fekete-zöld-kék színeződés. A feketénél ugyanis számításba jöhet a történelmi-történelemelőtti időkben esetleg lejátszódó kormozódás (fáklya-világítás) hatása, következménye. De mindhárom szín lehet baktériumokozta szennyeződés is. Az ilyen baktériumok által termelt anyag a cseppkövek fekete-zöld-kék bevonata.
    A barlangok cseppkőállományát túlnyomórészt »függőkő« (sztalaktit) képviseli, de nem sokkal kevesebb az »állókő« (sztalagmit) és az »oszlop« sem. Viszont jóval kisebb a számaránya a többi fajtának, amilyen például a »léc«, a »borda«, a »nyelv«, a »nyeleskő«, »mészkrém« stb. Minden barlangban előfordul olyan képződmény, melyet »kéreg«-nek nevezünk. A falakat, a köveket, sőt sokszor az agyag tetejét vastagabb-vékonyabb kéreg vonja be. Barlangi képződményekhez kell sorolni a jóval kisebb számban előforduló, szinte csak egy-két helyre korlátozódó (Bükk hg. Soltészkerti-bg., Anna-bg.) mésztufaképződményeket (mohapárna, kelvirág, tufabogyóka, répakő, stb.) és kristályalakokat (kalcit, hévvizes barlangoknál - Szemlőhegyi-bg. Budai-hegység - aragonit).
    Ha a barlang részeiről beszélünk, akár destruktív, akár akkumulatív értelemben, feltétlenül ismernünk kell az olyan részeket, mint »álkürtő«, »aven« (felszakadás), »vakkürtő«, »zsomboly«, »terem«. Ezek mind a vízszintes járatrészekből keletkeznek, függőleges kiterjedéssel. Álkürtő a járatban fölfelé hatoló üreg, falai kisebb-nagyobb egymás mellé rakott homorú üstökből állanak. A víz örvénylő mozgása hozta létre, a vízben mozgó kövek segítségével. A többi esetben a gyűrűfeszültség hatása érvényesül, a folyamatsor ilyenféle alakulásával: felszakadással indul, mely csak kis, csipkézett kupolaként látható, később magasabbra harapózik fel, sokszor a tetejét sem látni, ez a »vakkürtő«. Ha a barlang felett aránylag kisvastagságú kőzettömeg nyugszik, hamar a felszínre nyílik, s akkor már zsomboly. Elképzelhető olyan járat is, melynél 50-100 m-ként lehet zsomboly. A végső állapot ideális értelemben a terem, gyakorlatilag azonban gyakran a termese
dési állapotot kihagyva, eljut a töbörállapothoz, azaz az elpusztult és méreteiben megnagyobbodott, törmelékfeltöltéses zsombolyhoz.
    Azok az üregek, melyek teljesen vagy részben függőlegesek, vagy ferdeségük miatt inkább a függőleges dimenzióhoz hajlanak, formájukban, jellegzetességükben kirívóan eltérnek a vízszintestől. Igen jellemző eltérés az álfenekek és a törmlékkúpok jelenléte. A törmelék mindkettőnél a barlang szálkőzetének omladozásából, részben pedig kívülről származik. A felszínig felharapózó kürtőnél a törmelékkúp egyenlő a kürtő köbtartalmával, abban az esetben, ha a vízfolyás nem hordja el.
    Függőleges üregekre igen jellemző a függőleges szakaszosság, vagy szintesség. Akár zsomboly, akár víznyelő típusról van szó, ezt a jelenséget megfigyelhetjük. Amíg a zsombolynál felülről lefelé szélesedő - aláhajló - falakkal kell számolnunk, éppen a geneziséből következően, addig a víznyelőnél elméleti értelemben lefelé szűkül a tendencia, a gyakorlatban értelmezve: sok a ferde járat a vízjárat aktivitása miatt.
    A függőleges dimenziójú járatrészek esetében morfológiailag három alakot különböztethetünk meg (a függőlegeshez számítjuk a 30°-nál nagyobb lejtésű, ferde járatokat:
    a) »kürtő« a teljesen függőleges, sőt aláhajló (!) falú járatrészek neve; b) »zuhogó« a 2 m-nél nagyobb mélységű, ferde, függőleges, de nem aláhajló (!) falú járatrész; c) a 2 m-nél nem nagyobb mélységű, ferde, függőleges járatrész neve »csobogó«. Mindhárom járatrész neve akkor is így értelmezendő, ha azokban időszakos, időleges vízfolyás van, vagy vízfolyás egyáltalán nincs.

5. Hidrológiai összefüggések

    Az előző fejezetben szó volt az elsődleges barlangalakító tényezőről: a tektonikus preformációról. A barlangkutatás folyamatát most tovább építjük, megnézzük, milyen szerepe volt a víznek, s mi a jelentősége ma.     A kezdetben kialakult főirányban - ha arra a hegység, a karsztos terület alkalmassá teszi -, mozgó víz foglal helyet. Ez a tény jelenti tehát a második barlangkialakító tényezőt. A víz önmagában véve is korrodáló hatású, ha a szóbanforgó vizet állónak és CO2 mentesnek vesszük. Jóval erősebben fejti ki kémiai - oldó - hatását, ha a víz hordalékmentesen, CO2-t tartalmazva, mozog valamilyen irányban. Komplex-alakító hatásról akkor beszélünk, ha az eróziós és korróziós hatások együttesen figyelhetők meg, amely a barlangok óriási többségében így érvényesül. Azaz a CO2-ben gazdag víz kémiai oldóhatást fejt ki, ugyanakkor a sokszor nagysebességű és bő hozamú víz törmeléket görget magával, így fizikai hatás lép fel. Megkülönböztetjük tehát a kémiai hatást - neve korrózió - és a fizikai hatást - erózió néven.     A mai barlangban jól elkülöníthetők a destruktív folyamatok által létrehozott egységek, a jelenség pontosan elhatárolható, s nincs olyan barlang, ahol valamilyen akkumulációs jelenséget ne fedezhetnénk fel. Mindezek, a gyűrűfeszültség eredményezte jelenségek kivételével - a víz óriási erejének köszönhetik létüket. Ez a hatalmas erő, a felszíni erejéhez hasonlóan, a barlangi járatokban is rombol és épít. Épp úgy gátakat tör, akadályt zúz, utat tör, mint a felszínen az árvíz, s ha a nagy áradás elmúlt, ha lassúdik a folyás, épp úgy üledéket, agyagot rak le, mint azt a felszíni vízfolyásoknál láthatjuk.     A barlangi vízfolyás jelenléte nagy segítséget nyújt az előzetes kutatás számára. A kutató már előre feltételezi a járatokat, azok helyét, irányát, ennek bizonyítására a víznyelő vizét megfesti vagy megsózza, a forrásnál pedig kémcsővel, vagy a folyadék ellenállásán alapuló vezetőképességmérővel mérve figyeli. Ma már ezekből a mérésekből. megfigyelésekből a járatok hozzávetőleges hosszát is megpróbálja kiértékelni a kutató.     Bár víz ma nem mindegyik barlangban található, mégis azt mondhatjuk: a víz szerepe elválaszthatatlan a barlang lététől. Kikapcsolva a geológiai korok vízviszonyait, a mai állapot alapján a következő hidrológiai csoportosítást végezhetjük el:

    Az ilyenforma besorolástól függetlenül a vízjárások, a víz mennyisége, sőt sokszor a helye is igen nagymértékben a csapadék függvénye. A kőzet erős permeabilitása folytán a csapadékváltozás szinte azonnal jelentkezik a tágasabb járatokban, tehát a barlangokban.

6. A barlang, mint élettér

    Az, aki barlangra gondol, feltétlen összekapcsolja a barlang fogalmát az ott uralkodó különleges viszonyokkal. Szinte minden vonatkozásban más ez a kőbe zárt életforma, mint a felszíni. Ha a turisták, vagy a barlangok egyszerű látogatói is megállapítják ezt, mennyivel inkább látják a különbséget a tudományos kutatók.
    A különbség először a klíma másféleségénél tűnik szembe. Nézzük meg részletesen mik a klimatológiai jellemzők, melyek egyben a különbséget is jelentik a kinti viszonyokhoz mérve.
    1. Hőmérsékleti kiegyenlítettség. Télen, nyáron és minden évszakban legfeljebb csak 1-2 C°-ot változik az évi középhőmérséklet, sőt az »egyedi hőfok« is (a barlang egy-egy részének valamely időszakában mért hőfoka). Több barlangban végzett hőfokmérés összesítése alapján ilyenforma értékek adódnak; a bejárati régiókban 12-13 C°, az üregek mélyén 8-10 C°.
    Itt említem meg, hogy az ősember éppen a hőmérséklet eme nagyszerű kiegyenlítettsége miatt választotta lakóhelyéül a barlangokat. A jégkorszakban még a felmelegedések idején is hidegebb volt az éghajlat, mint ma, így érthető, ha a télen-nyáron egyforma, jól kibírható klímájú barlangokba költöztek.
    2. Magas páratartalmú levegő. Sajátosan magas a barlangi levegő páratartalma. A tipikus barlangi részek értékei 98-99% érték körül mozognak.
    3. Páratartalom-kiegyenlítettség. A hőmérséklethez hasonlóan ez a tényező is egyforma minden évszakban.
    4. Nedvességi tényező. A barlangok legnagyobb részében valamilyen mértékű nedvességet figyelhetünk meg. Az előző fejezetben ismertetett vízrendszereknek megfelelően beszélhetünk a nedvességi tényező mértékéről. De ezen felül is a kőzet, az agyag nyirkossága élénken szembetűnő.
    5. Negatív fényérték. Minél beljebb haladunk a barlangba, annál kevesebb fényt észlelünk, végül elérkezünk olyan járatba, ahol már abszolút sötétség van. A fény csökkenése - az abszolút sötétség tartományának határáig - egyenesen arányos a távolság vagy a mélység növekedésével.
    6. Légmozgásváltozások. Egyes barlangokban, főleg a rendszereknek számító nagyobbakban, különböző irányú és jelentőségű légmozgást tapasztalhatunk. Általában légmozgásváltozással függ össze a jégbarlangok keletkezése.
    Az itt ismertetett jellemzők valóban egy teljesen külön világnak mutatják be a barlangokat. Ennek a ténynek megfelelően aztán sajátos, egyedülálló élővilág alakult ki bennük.
    A barlanggal kapcsolatban álló fosszilis maradványanyagot és a mai élővilág példányait az alábbi csoportosításban ismerhetjük meg:

    E csoportok érdekességeit, jellemzőit vizsgáljuk meg alaposabban:

    1. Ásatások során, vagy más módon leginkább állati fosszíliák kerültek elő az üledékhalmaz rétegeiből. Az egymásután következő eljegesedések állatvilága a maitól eléggé erősen eltérő volt, az akkor élő állatok nagyrésze már kihalt. Így a barlangi medve (Ursus spelaeus Blumb.) első helyen áll, mint a legismertebb faj. De sok példány gyűjthető a többi fajta maradványaiból is (taránd: Rangifer tarandus L., füttyentő nyúl: Oahotona pusillus Pall, hiéna: Hyaena crocuta, óriásszarvas: Megaceros giganteus Blumb., bölény: Bos primigenius Boj., stb.)
    Az egyik Miskolc környéki barlang (Száraztói víznyelő) érdekessége, hogy az ősbölény néhány csontmaradványát találták ott meg a kutatók a törmelék között. A víznyelő környékén elhullott állat csontjait a víz hordta a törmelék közé.
    A csontokat magába záró üledékben találkozhatunk olyan leletekkel is, melyek ma élő állatokra utalnak. Vagy barlangban hullottak el, vagy a felszínen, de csontjaikat a víz sodorta be. Egy-egy csont meghatározásához igen sok tényt kell figyelembe venni, mert hiszen döntő lehet a lelet helyzete, megtartása (állapota), a szomszédos rétegek elhelyezkedése, de nem utolsósorban a rétegsorrend, valamint a réteg pontos leírása.
    A barlangkutatás komplex munkáját a talált állati maradványok kor- és éghajlatjelző volta hathatósan támogatja. Példaképpen említem: amely barlangban vízipocok csontokat találnak és a barlang ma közismerten inaktív, sőt a környéken sincs komoly vízfolyás, ott valamely időszakban annak kellett lenni, mert a vízipocok (Microtus sp.) csak nagy és tartós vízfolyás mentén él. Ha viszont egy rétegben lemmingcsont (vándorpatkány) fordul elő, az a réteg hideg időszaki, mivel ez a kis rágcsáló a hideget kedvelte. Ha pedig egy réteg barlangi medve csontokat rejt, az csak pleisztocénkori lehet.
    2. Másodszor beszélni kell a barlangban előforduló emberi maradványokról - fosszilis értelemben. Igaz ugyan, hogy csak elvétve kerül ki emberi csont, viszont talán éppen ritkaságánál fogva annál értékesebb. Elődeink a Homo primigenius és a Homo sapiens minden korban kedvelték és használták a természetadta védelmi lehetőségeket. Hogy mégis kevés csontjukat lelhetjük ma ott, annak valószínű magyarázata talán az, hogy nem ide temetkeztek. Babonás lények voltak, halottaiktól egyenesen féltek. Az a néhány Homo-csont nyilván csak véletlenül került oda. Ragadozó hurcolta oda, elfogyasztotta, meghagyva néhány csontját, vagy elképzelhető olyan eset is, hogy meghalt a barlangban, el is temették, de elköltöztek a barlangból.
    3. Néhány barlang néhány rétege korban hozzánk közelebb álló kultúrák maradványait, emlékeit tartalmazza (bronzkor, rézkor, vaskor).
    4. Egész ritkán aztán a történelmi idők emberére (népvándorlás korától a múlt századig) utaló leletek is előkerülhetnek.
    5. A mai biológia új ágát képezi az ún. »troglobios« kutatása. A barlangi élővilág faunarészének képviselői alkalmazkodtak a különleges klímához, és ezzel teljesen új fajokat hoztak létre olyanokat, melyek ma már csak a barlangokban élnek.
    Az itt élő állatok látószerve csökevényesedett vagy eltűnt, színtestecskéinek csökkenése folytán pedig elszíntelenedtek. Némelyik faj egyedei, ha időszakos vízjárású barlangban éltek, olymódon alkalmazkodtak, hogy a vizes időszak elmúltával az iszapba fúródva vegetáltak. Felsorolok néhány jellemző barlangi állatfajt: alacsonyabb rendű rákok (kagylósrák, evezőlábú rák, felemáslábú rák, de különösen közismert a vakrák - Niphargus Aggtelekiensis), néhány ugróvillás (Collembola sp.) faj, a futóbogárfélék közül különösen a Duvalius (Anaphtalmus) sp. féregfajok, pókfélék, légyfélék (Diptera) és végül az emlősök közül a denevér. Utóbbi, a közhiedelemtől eltérően, igazán hasznos állat, vándorlásukat, életüket - a madarakéhoz hasonlóan - gyűrűzéssel figyelik, rögzítik adataikat.
    6. A troglobios másik része a barlangban élő növények életközössége. Jóval kisebb számban és fajjal képviseltetik magukat, amellett kutatásuk is teljesen az elején tart. Néhány alsórendű gombafaj (penész), egy pár kalaposgomba, moszatok, egysejtűek és talán zuzmók (?) tartoznak ide. Meghonosult edényes növény a napfény teljes hiánya miatt nem fordul elő. Vízfolyással kerülhet ugyan be mag, ki is hajt, azonban a klorofill (zöldszín testecske) hiánya miatt nem lesz hosszú életű.

7. Barlangkutatás

    Környékünk karsztterületei részben olyan barlangokat tartalmaznak, melyek már a történelmi időkben ismertek voltak, részben olyanokat, melyeket a hazai barlangkutatók a századfordulótól a közelmúltig terjedő időben tártak fel, végül pedig olyanokat, melyeknek esetleg csak a helye ismert, feltárása még nem kezdődött meg.
    Itt említem meg, milyen fejlődésen ment keresztül hazánk barlangkutatása a mai időkig. Amíg a háború előtti éveket az időszakosan és eléggé rendszertelenül, úgyszólván csak ásatásokra szorítkozó kutatások jellemezték, addig ma, különösen 1952-től, már rendszeres feltáró és tudományos kutatás folyik. A kutatásokat a tudományos egyesületekben tömörült tagok végzik, munkaidejükön kívül. E tényt figyelembevéve, csak dicsérni lehet a tagok áldozatkészségét és azt a sok szép eredményt, mely munkájuk nyomán közkinccsé vált. A tagok fáradhatatlan munkája a haladó tudományt és a közösség nevelését fogja szolgálni minden újonnan feltárt barlangon keresztül.
    A barlangkutatási módszereket mai állapotuk szerint két nagy részre osztjuk. Egyik a feltáró jellegű, másik a tudományos (leíró, rendszerező) jellegű. Mindkettőnél más és más a kutatási módszer.
    1. Feltáró kutatás. Elsősorban műszaki, mechanikus eszközöket vesz igénybe, és igen sok fizikai munkát igényel. Még előre jelzett járatoknál is lehet sikertelenség, s kárba veszhet annyi értékes feltárási munkaóra. A magyarországi barlangok mindegyikében lehet akkumulációs jelenséget észlelni. Ez persze sokszor úgy helyezkedik el, hogy vagy a feltárás első szakaszában kell megküzdeni vele, vagy a járatban máshol, talán éppen egy reményteljes részen állja el az utat.
    A kutatási eszközök, módszerek barlangtípusonként, sőt barlangonként is változnak. E rövid ismertetés keretében csak vázlatosan jellemzem az eszközöket, módszereket.
    a) Bontás. Az eltömődött járatokat, barlangbejáratokat, víznyelőket, töbröket stb. ki kell bontani. A tömődés lehet föld (szerszámok: rövidnyelű ásólapát, rövidnyelű kaparócsákány, vagy rövidnyelű bontócsákány), de lehet kisebb-nagyobb törmelék, sok esetben földdel, humusszal vegyesen (szerszámok: rövidnyelű bontócsákány, kis kötél a kőtömbök kihúzására, feszítővas, kőtörő kalapács a tömbök szétszedéséhez). Mindkét tömedéket figyelembevéve (függőleges bontás esetében) nélkülözhetetlen a veder vagy nagyobb edény. Jobban felszerelt kutatócsoportoknál mindennapos a csörlő használata a törmelék felhúzásához.
    b) Feltáró bejárás. Egy-egy szakasz kibontása után következik a járatok bejárása. Vízszintes részeknél különösebb felszerelésre - az egyéni felszerelésen kívül (karbidlámpa, gyújtóeszköz, overall, fejvédő sapka, csizma stb.) - nincs szükség, viszont annál nagyobb problémát okoz a függőleges barlangok bejárása. Itt már, amellett, hogy a létszámot is emelni kell a külön kötélbiztosítók odaállítása miatt, olyan különleges felszerelésre is szükség van, mint hágcsó, mászókötél, biztosítókötél, telefon, stb.
    2. A feltárás után, de sokszor azzal párhuzamosan megindul az ún. dokumentatív kutatás. Célja a tudomány számára rögzíteni a barlangnyújtotta adatokat. E regisztrálások képezik a barlangtudomány alapdokumentumait.
    Igen lényegesek a barlangban végzett különböző mérések (térképezés, tektonikai. sztratigráfiai, hidrológiai mérések és vizsgálatok) adatai.
    Aprólékos munka a kőzettani, ásványtani és biológiai (fauna flóra, fosszília) gyűjtések elvégzése.
    Hálás és szép munka a barlang morfológiai és genetikai ismertetése.
    Az így elvégzett helyszíni vizsgálatok után következik az adatok gyűjteményes, rendszerező feldolgozása, elkészítve vele a barlangok »speleológiai leírását«. Sajnos, ez a munka vontatottan haladhat a szakemberek minimálisnál is csekélyebb száma, a kutatás jellege és az anyagi fedezet elégtelensége miatt.

8. Barlanghasznosítás

    Külföldön igen megbecsülik a barlangokat s egy-egy feltárásnak jelentőségéhez mért szerepet szánnak. Így történhetik meg, hogy a barlangot feltárása után két évvel már a sétaruhába, turistaruhába öltözött látogató is megtekintheti (Gombaszög, CSR).
    Bár egy barlang idegenforgalmi célokra történő átadásához jelentős beruházásra van szükség, mégis megéri, ha csak az ismeretterjesztés tőkében ki nem fejezhető értékét vesszük is. Ha pedig a barlangból származó bevételt vesszük alapul, a beruházás rövid idő alatt megtérül.
    Ha a barlangok hasznáról beszélünk, nem felejtkezhetünk meg az olyan megtakarításról, melyet akkor érhetünk el, ha egy függőleges kiterjedésű üreget tárunk fel. Ugyanis abban az esetben az üreg faláról leolvashatjuk a belső tektonikai viszonyokat és kőzetelemzést végezhetünk. Ezáltal a barlang mélységével egyenlő folyóméretű mélyfúrás költségeit takaríthatjuk meg. De ugyanilyen fontosak azok a megfigyelések, melyeket a hegység belsejében mozgó, áramló karsztvízzel kapcsolatban végezhetünk, s ezeket a megfigyeléseket a városi vízellátás, a jövőbeni vízfeltárás érdekében sikerrel felhasználhatjuk.
    Egy-egy barlang alapvető tudományos értékén túlmenően rendelkezhet különleges tudományos értékekkel is (jégbarlang = Dobsina, CSR; vagy ritka állatfajok gyűjtőhelye, érdekes cseppkövek tárháza, gázos barlang stb.) és ezenfelül még egyik-másik barlangot idegenforgalmi látványosságnak is berendezhetjük.
    Magyarországon, de Miskolc közvetlen környékén is van több olyan barlang, amelyből több-kevesebb beruházással komoly idegenforgalmi érdekességet lehetne kiépíteni, ezzel is emelve Miskolc idegenforgalmi értékét.

II. RÉSZ

MISKOLC KÖZVETLEN KÖRNYÉKÉNEK NEVEZETESEBB BARLANGJAI

    Néhány szót kell szólni a Bükk hegység azon részének barlangjairól, mely Ny felé Lillafüredig, D-DK felé Miskolc-Tapolcáig terjed.
    A szemügyre veendő terület a barlangok sűrűsége és a karsztjelenségek előfordulása szempontjából közepes helyet foglal el. Meglehetősen vízszegény terület, sziklás hegyoldalakkal, emellett szép tájrészletekben bővelkedik.
    Miskolc-Tapolcától kezdve, Miskolc közelében az alábbi említésre érdemes barlangokat találjuk. Ezek rövid, összefoglaló jellemzését a következő alakban fogalmazhatjuk meg.

    1. Szentkereszthegyi zsomboly. Jelenleg ismert mélysége (csak becslés alapján) 10 méter, a további részeket törmelék és agyagtömődés zárja el A zsomboly a feltevések szerint része lehet a ma még csak részleteiben ismert tapolcai barlangrendszernek s ezért természetvédelmi területnek számít. Jellegzetes zsombolytípus, tehát a kis kezdőnyílás után lefelé öblösödik.
    2. Miskolc-tapolcai tavasbarlang, a hozzátartozó zsombolyokkal. Miskolcnak és a megyének jelentős nevezetessége. Minden bizonnyal a szokottnál melegebb víznek komoly szerepe volt a barlang kialakításában és alakításában. A tavasbarlang mennyezetén több felszakadás indul, ezek felszíni nyílásait közvetlen a fürdőépület felett szemlélhetjük. Most folyik barlangi fürdővé történő átalakítása.
    3. Nagykőmázsavölgyi víznyelő barlang. Feltárása az elmúlt évek egyik legjelentősebbjei közé számítható, amely bár nem tárt fel hosszú kilométereket, de a Bükk hegység második legmélyebb üregévé léptette elő. A Kiskőháti 120 m mélységű zsomboly után következik 93 m-rel; ez a mélység ugyan csak a jelenlegi szintet jelenti, s a félbeszakadt kutatások újramegindítása után a mélység növekedése várható. Kimondottan víznyelő barlangtípus, annak minden ismertetőjelével ellátva. 13 szintből áll s az egyes szintek között vízszintes kiterjedésű járat csak egész kevés fordul elő. Függőleges kiterjedése miatt csak megfelelő felszereléssel és sziklamászó gyakorlattal járható.
    4. Nagykőmázsaoldali zsomboly. A feltevések szerint az előzővel együtt a tapolcai barlangrendszerhez tartozik. A miskolci barlangkutatók 1954 nyarán 15 m-rel jutottak benne mélyebbre, így ezzel együtt a 30 m-t meghaladja a mélysége.
    5. Nagysáncoldali barlang. A Tatár-árok DNy-i végénél, a Nagysánc nevű hegy aljában nyílik. Ma csak kötéllel közelíthető meg. Gyönyörű cseppköves képződményekkel teli 100 m hosszú és mintegy 25 m magas hasadék. További részek felfedezése révén Miskolc újabb idegenforgalmi nevezetessége lehetne, annál is inkább, mivel egyik eltömődött részén keresztül kényelmes bejáratot és megfelelő lejáratot lehetne kiépíteni.
    6. Vártetői víznyelő barlang. Közvetlenül a diósgyőri vár fölött magasodó Vártető csúcs D-i oldalában nyílik, jelenlegi mélysége 70 m, igen sok helyen változatosan szép cseppköves képződmények díszítik a járatokat. Hat szintből áll, melyeket - különösen a harmadik és a negyedik szint között - cseppköves járatok kötnek össze. Valószínűleg annak a barlangrendszernek egy tagja, mely a diósgyőrtapolcai forrásokba vezeti vizét.
    7. Diósgyőrtapolcai barlang. 70 m összhosszúságú járatokkal rendelkező, nagyjából vízszintes jellegű barlang. Őslénytani és ősembertani kutatást célzó ásatás volt itt, mely úgyszólván szálkőzetig feltárta a barlangot. Sok értékes fosszilis csontmaradványt és kőeszközt gyűjtöttek belőle, ezek részben a jégkori faunára, részben az ősemberi kultúrára szolgáltattak értékes adatokat.
    8. Bodzási zsomboly. 40 m mély függőleges, majd ferde hasadék, helyenként érdekes képződményfajtával terra rossa tartalmú cseppköves kéreggel. Sötét-sárga, vöröses-sárga bevonat alakjában borítja egy oldalágának minden részét.
    9. Vadalmáskúti (Hegyeskúti). Az ún. Hegyeskutaktól Ny-ra - igen jól elrejtve a sziklák között - fekszik. Igen keskeny, - alig egy embernyi szélességű - nyílásán lejutva, olyan barlangba jutunk, melyre szintén ráillik a zsomboly elnevezés. Az első szintről egy újabb kis nyíláson olyan járatokba mászhatunk, melyeket a miskolci barlangkatatók fedeztek fel 1953-ban. Így az összmélysége meghaladja a 30 m-t.
    10. Puskaporosi barlang és kőfülke. Mindkettőben rendszeres ásatás folyt, amely faunamaradványt és ősemberi, jellemző kultúreszközt eredményezett. Közvetlen a Szinva medrénél nyílik, ezért megáradt vízfolyás esetén az elülső csarnok egy része víz alatt áll. A tágas visszakanyarodó járatban több helyen vannak cseppkövek.
    11. Szeleta barlang. Nemcsak hazánkban, hanem külföldön is ismert a neve. A több éven keresztül folyt ásatás révén olyan ősemberi kultúra nyomaira bukkantak, hogy az itteni leletek után a hozzá hasonlókat szeletai kultúra néven emlegetik. Egy hatalmas csarnokból áll, mely ketté oszlik, egyik felfelé vezet, a másik a ma még eltömődött hátsó teremrésszel véget ér.
    12. Szeleta-tetői zsomboly. Az előzőhöz nem messze, a Szeleta-gerinc töbörsorának legkeletibb töbrében található. Teljesen függőleges, inkább víznyelő barlang; nehéz bejárhatósága miatt tudományos feldolgozása még nem készült el. Becslésünk alapján a Bükk hegység mély barlangjainak sorában a harmadik helyet foglalja e1, a mintegy 90 m-es mélységét tekintve. Nyolc egymás alatt következő szintből áll, összekötő vízszintes járat sehol sincs.
    13. Felsőforrási I. A Forrásvölgy felső végén több (szám szerint 4) másik, kisebb üreg társaságában sziklás, törmelékes hegyoldalban találjuk. Benne jégkori leleteket szolgáltató ásatás folyt. Mennyezetén felszínre nyíló kürtők sorakoznak, melyek bizonyítják a barlang öregedő voltát.
    14. Kőlyuk I. A Kőlyuk-gerinc D-i oldalában találjuk, közelében van a hasonló kiterjedésű Kőlyuk II. és a jóval kisebb Kőlyuk III. üreg. Az I. sz. barlang jelentős ősemberi, őslénytani leleteket tartalmaz. Két emeletű barlang, amennyiben Pokol néven ismerjük egy alsóbb szintjét is. Cseppköves képződményei között olyan különleges is akad, amely a nagyon ritkák közé tartozik, éspedig a Mészkrém. Különleges módon a kivált mészanyag nem szilárdult meg, hanem laza, kenhető maradt.
    15. Udvarkői sziklakapus víznyelő. Típusos példája azoknak a barlangoknak, ahol egy teremnagyságú rész beszakadt s ma már csak az oldalfülkék, egy bejárati sziklakapu s az impozáns, sima falak vannak meg, a többi részt törmelék fedi.
    16. Büdöspest barlang. A Szeleta-gerinc É-i oldalán találjuk meg. Egyetlen hosszú csarnoka van, a vége újabb keletű beszakadás miatt a szabadba nyílik. Egyúttal jellemző példája a zsombolykeletkezésnek és ugyanakkor a barlangok öregedési folyamatának. Itt is volt sok fosszíliát és ősemberi emléket eredményező ásatás.
    17. Kecskelyuk barlang. A Bükk leghosszabb barlangjainak egyike, emellett még az is nevezetessége, hogy aktív forrásbarlang. Ugyanis ilyen típusú barlangot Magyarországon keveset találunk, legnagyobbrészt pedig nem forrásbarlang alakjában konstatálható, hanem csak egyszerűen lejtőtörmelékkel fedett karsztforrásnak. Viszont a Kecskelyuk élénk példája a nagy szádával induló, hátrafelé keskenyedő, aktív vízfolyással rendelkező forrásbarlangoknak. A járatban végig cseppkövek kísérik utunkat; néhányszor csak úgy tudunk továbbmenni, ha szűk, sáros szifonon mászunk át. Végig színlős hasadék, keskeny keresztmetszettel, egy helyen még emeleti járata is van.
    18. Forrás mésztufa barlang. (általában Anna barlangnak ismerik.) Páratlan szépségű és érdekességű üregek sorozata, keletkezése miatt egyedülálló az országban (a később kővetkező Soltészkertivel együtt.) Az egyes különálló üregeket mesterségesen kötötték össze, így alakult ki az a tekervényesen, körkörösen futó, labirintusszerű járat, melyben végigsétálunk. Képződményei mind másodlagosak, mert hiszen a már egyszer kicsapódott, kivált mésztufából keletkeztek. Emiatt képződményei csak ritkán nagyok, óriásiak, inkább finomak, egyszerűek. Bejárata a lillafüredi vízesésnél van, minden időszakban rendszeres túravezető működik mellette.
    19. Soltészkerti mésztufa barlang. A Lillafüredről Egerbe vezető autóút mellett egy mesterségesen épített aknán keresztül közelíthető meg. Jellege miatt az Anna barlanghoz hasonlít, a hatalmas Szinva-tufagát felső végén helyezkedik el. Az üregeket vízkutatás közben találták meg. Cseppköves képződményein és a járat egyes részein érdekes fekete bevonat figyelhető meg.
    20. István barlang. A Bükk hegység jelenleg legnevezetesebb és nyugodtan mondhatjuk legszebb barlangja. S ha még ezekhez hozzászámítjuk jó idegenforgalmi kiépítettségét, remek fekvését, megérdemli az országos hírnevet. Egy főjáratból és számos mellékjáratból áll. Ma három főszint különíthető el: emeleti járatok, a mai idegenforgalom útja és az alsó vizes járatok. A kutatások mai állása szerint csak feltételezhető a kapcsolat, egyrészt az emeleti ágak révén a ma még elzárt, legfelső szenilis barlangjáratokkal, másrészt az alsó járatok révén a legalsó, azaz patakos szintekkel. E kapcsolatok kimutatása, gyakorlati bebizonyítása a jövő feladata. Idegenforgalmi látványosság lévén, rendszeres túravezető működik mellette.
    21. István-oldali »Zsivány« barlang. Az előbbi fölött, magasan a sziklás hegyoldal felső részén. Egészen elöregedett, pár méterrel a bejárattól hatalmas beszakadás zárja el az utat. E beszakadás után minden bizonnyal meg lehetne találni a továbbfolytatást, sőt az alsó barlangokkal a kapcsolat valamilyen jelét.
    22. István oldali zsomboly. Az előzőtől Ny-ra a sziklás hegyoldal egy kis kiszögelésében. Ez is iskolapéldája a zsombolyoknak, bár csak 40 m-ig ismeretes; a további részeket a behullt törmelék elzárja. Teljesen függőleges, megközelítése a labilis törmelék miatt elég veszélyes.

*

    Természetesen nemcsak ennyi barlang van Miskolc környékén, mert hisz az egészen kicsiny üregekről nem tettem említést. A barlangkutatás ismeretanyagát, a barlangtudomány jellemzését s e néhány barlang rövid ismertetését ízelítőnek szántam azok számára, akik érdeklődnek a természet egyes jelenségei iránt, s akik - bízom benne - hasznát veszik az itt leírtaknak.

KARSZTLEXIKON

    Az itt következő fogalmak elsősorban jelen művemmel kapcsolatosak.

    Akkumuláció. A barlang elöregedő stádiumában fellépő építő erők összefoglaló neve. Ide tartozik az egész nagy átmérőjű törmeléksziklák összegyűlésétől kezdve a legapróbb szemű üledékig minden olyan felhalmozódás, mely a barlangteret kitölteni igyekszik.
    Aktív barlangok. Olyan barlangokat nevezünk így, amelyekben valamilyen mértékű vízfolyás van (patakos bg.. forrás bg., víznyelő bg.).
    Barlangi kőzetek. Elméletileg minden kőzet lehet barlangi, de csak két csoportban: karsztosodó, azaz a szálkőzet és hordalékkőzet, amit a vízfolyás hord be a vízgyűjtő területről.
    Barlangi vizek. A barlanggal valamilyen kapcsolatban álló folyó, áramló, csurgó, csepegő álló vízrendszerek összefoglaló neve.
    Barlangmorfológia. Barlangok és barlangrészek alaki rendszerező leírásával foglalkozó tudományág (speleomorfológia).
    Cseppkövek. A barlangok építőjellegű jelenségei. A mm nagyságrendű repedéseken leszivárgó kalciumkarbonátos oldatból cseppkő lesz, előbb kezdemény, azután csecsemő majd cső, s végül kifejlődik a cseppkő egészen különböző méretben és formában.
    Destrukció. A barlangban jelentkező romboló jellegű hatások összefoglaló elnevezése. Az üregek nagyobbodását minden esetben a destrukció idézi elő.
    Diagenezis. A kőzettéválás folyamatát nevezik így.
    Dimenzió. A barlangjáratok kiterjedésének értelmezése függőleges és vízszintes viszonylatban.
    Dolina. (a nép nyelvén teber, rne1yet egyes vidékeken töbörnek is ejtenek.) A karsztos kőzettömegben berogyással és beszakadással keletkezett tálalakú mélyedés. Ha a dolina feneke vízzáró agyaggal telik meg, lefolyástalan dolinatavak keletkeznek. (Aggtelek környékén a Verestó.)
    Erózió. A víznek olyan barlangtágító és kőzetkoptató erejét nevezzük így, mely idegen hordalékkőzettel együtt érvényesül.
    Fosszilis. Az olyan maradványokat nevezzük így, amelyek a holocén kornál régebben élt élőlényektől származik.
    Genetika. Olyan vizsgálati módszerek és feltevések összessége, melyek alkalmasak a barlangeredetet keletkezését (genezisét) tisztázni.
    Hidroaktivitás. A barlang olyan jellemzése mely a vízrendszerekkel foglalkozik, meghatározva, hogy mennyire tevékeny a szóbanforgó vízrendszer. A vizsgálat eredményeképpen aktivitásjellemzőket állapít meg a vízmentességtől (inaktivitás) a nagyhozamú állandó barlangi patakig (aktivitás).
    Hidrográfia. Egy-egy barlanghoz tartozó vízfolyás részletes leírásával foglalkozó tudományág. A vízfolyás külszíni kapcsolatát - az egész vízgyűjtőrendszer keretében - is figyelembe veszi.
    Hidrológia. A vízzel foglalkozó tudományágak összefoglaló neve.
    Inaktív barlangok. Azokat az üregeket, ahol ma már az év egyik részében sincs vízfolyás, inaktívaknak nevezzük.
    Interglaciális. A pleisztocénben bekövetkező négy eljegesedés közötti időszakok nevei (eljegesedés=glaciálisok, név szerint Günz - Mindel - Riss -Würm). Ezek az elnevezések onnan származnak, hogy a Duna négy ilyen nevű mellékfolyójának teraszait (jégkori kavicstömeg lerakódása) figyelték meg először a jégkorszak változásainak szempontjából. Az eljegesedés közti időszakok: Günz-Mindel, Mindel-Riss és Riss-Würm. A Würm után még egy interglaciális időszak volt, ennek postglaciális a neve.
    Karrok. A kőzet oldhatósága révén a külszíni sziklán keletkezett esőcsatornák neve - (az eső állandó lefutásának helyei).
    Karsztosság. Ha egy kőzet vízzel oldható, tehát kémiai jellegű kopás is fennáll, olyan jelenségek jönnek létre, melyeket összefoglalóan karsztosságnak nevezünk (töbrök, karrok, kopárság, víztelenség, stb.).
    Karsztvíz. A karsztos kőzettömegben mozgó és stagnáló módon helyet foglaló víz neve.
    Korrózió. A kőzet kémiai kopása, melyet másnéven korróziós folyamatnak nevezünk.
    Lithoklázis. A kőzettömeget keresztül-kasul hálózó igen különböző méretű repedés-, törésrendszer.
    Makrotektonika. A hegység nagyobb töréseinek, vetőinek összefoglaló jellemzése.
    Mikroklíma. Egy-egy barlangnak, mint klimatológiai egységnek önálló, jellemző időjárása (hőmérséklete, páratartalma, légmozgása, légnyomása).
    Mikrotektonika. Az egész kis - sokszor csak hajszálvastag - törések összefoglaló jellemzése.
    Permeabilitás. A kőzetekkel kapcsolatban értelmezett áteresztőképesség. Az átnemeresztőképesség az impermeabilitás.
    Prehistoricus. A történelemelőtti kor maradványait nevezzük ebből a korból valónak (egészen a népvándorlás koráig).
    Szpeleoszedimentológia. A barlangtudománynak az a része, mely a barlangban képződött üledékek leírásával, vizsgálatával foglalkozik.
    Szenilis stádium. A barlangok öregkorának elnevezése.
    Sztratigráfia (rétegzettség). A barlangra jellemző kőzetrétegzettségi viszonyok leírása. Csak a szálkőzet rétegzettségét kell itt vizsgálni, az üledékkel kapcsolatban a szpeleoszedimentológiát kell alkalmazni.
    Tektonikus preformáció. Úgyszólván minden barlangnál felismerhetünk egy olyan törést, mely előre meghatározta az üreg irányát, alakját, hosszát.
    Troglobios. Összefoglalóan azon életközösségnek, faunának és flórának neve, melyeket barlangokban találunk meg.
    Vízmérések. A vízrendszernek megfigyeléséhez szükséges adatok megszerzése. Hidraulikai mérésekkel és hidrokémiai vizsgálatokkal történik.

    Forrásmunkák:


Felelős kiadó: Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat.
Megjelent 2000 példányban, 2 7/16-od A/5-ös ív terjedelemben.
Borsodmegyei Nyomdaipari Vállalat Miskolc - 38516.
Felelős vezető: Csellő János.

Elektronikus változat: Kovács Attila, Mogyorósi József - 2002-2004.