Kadic Ottokár
bükki barlangkutatásai
File Ferenc
1997. január
Aki nem ismeri a bükki barlangok felfedezésének történetét, annak
nehezen elképzelhető, hogy a múlt század tudós kutatói jelentéktelennek
tartották a Bükköt, a mai Magyarország legtöbb barlangját magába foglaló
karsztvidékét.
Ma hazánk barlangjainak egynegyede a Bükk-hegységben található, de
nemcsak számszerűségében jelentős. Itt található a Magyarország legmélyebb
barlangja címért vetekedő István-lápai barlang, a közelmúlt legmeglepőbb
felfedezése, az országosan negyedik legmélyebb, a Jáspis-barlang, mely a
tapasztalt barlangkutatók számára is életveszélyes, a miskolc-tapolcai
Barlangfürdő és a hazai ősemberkutatás első nemzetközi sikerének helyszíne a
Szeleta-barlang. A századforduló geográfusainak mentségére legyen mondva,
a bükki barlangoknak nem volt olyan gazdag népi mondavilága mint a
Bakony betyárbarlangjainak, vagy a felvidéki, erdélyi "sárkányos"
barlangoknak, és nem büszkélkedhetett olyan nemzetközi hírességgel
mint a Baradla hatalmas rendszere.
Kadic Ottokár érdeme, hogy a kutatók, régészek figyelmét felhívta az
itteni barlangok jelentőségére és pontot tett annak vitának a végére,
amely az ősember magyarországi előfordulásáról szólt.
Ez a becsületsértésekig is elfajuló vita nagyon is jellemző volt a korabeli
tudományos világra. Fiatal kutatónak vagy nem "szakmabelinek" csak akkor
lehetett igaza, ha egy ismert tekintélyes tudós kiállt mellette. Így,
mivel az elfogadott hivatalos álláspont szerint Magyarországon soha nem
élt ősember, Herman Ottó nagyszerű felismerését elvetették, az 1891-ben
talált Bársony-házi kőszakócákat pedig hamisítványoknak nevezték.
Az 1876-ban a szlavóniai Stara Pazován született Kadic Ottokár 24-éves
korában kötelezte el magát a barlangok kutatása mellett. Saját maga így
ír erről:
"Én az 1900. évet Müchenben töltöttem, ahol egyetemi tanulmányaimat befejeztem, az ottani állattani intézetben dolgoztam ki doktori értekezésemet, az őslénytanban pedig átvettem az ottani híres tangyűjteményt. Itt egyik német kollégám azzal a hírrel fogadott, hogy szűkebb hazámban, Horvátországban, volt geológus tanárom: Gorjanovic Kramberger Károly Krapina városka határában földtani reambulációt végezve, a Krapinica-patak fölött Husnjakovo-hegy oldalában barlangkitöltést fedezett fel, s ennek pleisztocén lerakódásaiban állati és emberi csontokat, valamint faszéndarabokat és kovaszilánkokat talált ...Nemsokára teljesülhetett ez a vágya, 1906-ban a Földtani Intézet megbízásából megkezdhette ásatásait a Szinva-völgy barlangjaiban, amit 1950-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal folytatott.
Elolvasva a Krapinai próbaásatás meglepő eredményeiről szóló jelentést, bámulatba ejtett a kis barlang tudományos tartalmának nagyszerűsége. Boldog voltam, hogy ezt a híres leletet szűkebb Hazámban egykori tanárom találta és dolgozta fel. Ez a felfedezés azt a vágyat ébresztette bennem, bár én is abba a helyzetbe juthatnék, hogy barlangban ásatást végezhessek. Ez a vágy annyira lelkembe vésődött, hogy azóta nem tudtam tőle szabadulni, s amikor 1901. év folyamán az Állami Földtani Intézethez kerültem, első magyar közleményeim a krapinai lelet több folyóiratban történt ismertetései voltak."
Az 1905-ig talált szépszámú miskolci kőeszköz leleteknek nagy hátrányuk
volt, hogy korukat nem lehetett pontosan meghatározni hisz a város területén
a földtani rétegeket az idők folyamán az emberi tevékenység alaposan
felbolygatta. Herman Ottó ajánlotta a Földtani Intézetnek a Bükk barlangjait,
mivel ezek pleisztocén rétegei érintetlenek.
A megbízást az ásatásokra Kadic Ottokár kapta meg, és 1906. őszén kezdte
meg munkáját. Első teendője a Szinva-völgy akkor ismert barlangjainak
bejárása volt. Közel 20 barlang közül a Kecske-lyuk, a Büdös-pest és a
Szeleta-barlang tűnt ígéretesnek. November 14-től 20-ig próbaásatásokat
végzett a három barlangban, de egyedül a Szeletában bukkantak a
pleisztocénben itt élt ősember nyomára. A barlang előcsarnokába vágott
12x2 méteres és 6,5 m mély kutatóárok pleisztocén rétegeiben rengeteg
barlangi medve csont mellett tűzhely nyomára bukkantak. A csontokon
található törés és kopás nyomokat emberkéztől valónak tulajdonította
Kadic, amit az 1907. évi tavaszi bécsi tanulmányútján a cs. kir. udvari
múzeum szakembereivel történt konzultáció után elvetett. A bemutatott
faszénnyomok azonban egyértelművé tették, az ősember szeletai
előfordulását.
A m. kir. Földtani Intézet Kadic kérésére elrendelte
az ásatás folytatását 1000 korona költséggel. 1907. május 15-től
június 30-ig folytatódott a munka a barlangban. Rendkívül fontosnak
tartotta a leletek rétegtani rögzítését, hogy korukat bizonyítani
lehessen ezért nagyon gondosan járt el az ásatás során. A barlang
előcsarnokában felásandó területet 2x2 méteres négyzetekre osztva
rétegenként minden lelet helyét gondosan rögzítve haladtak. A holocén
rétegekben cserépedény töredékeket, csiszolt kőeszközöket talált. A
pleisztocén rétegekből végre előkerültek a keresett paleolit kőeszközök,
összesen 40 db!
A talált leletek indokolták az ásatás folytatását, amit október 18-tól
december 3-ig folytatott. A számos kőeszközön kívül a legfontosabb
eredmény a főfolyosó hátsó részén talált pleisztocén kultúrréteg.
Mivel Magyarországon nem volt leletanyag amivel össze lehetett volna
hasonlítani, 1908 februárjában az összegyűjtött anyaggal Kadic Ottokár
Bécsbe utazott, ott azonban kellemetlen meglepetés érte. Dr. Hugó
Obermaier a különösen szépen megmunkált babérlevél hegyek valódiságát
kétségbe vonta, ugyanis a kőeszközökről hiányzott a máshonnan előkerült
leleteken található "patina", úgy néztek ki, mintha nemrég készítették
volna őket. A leletek többségét azonban kétséget kizáróan valódinak
ismerte el.
Az ásatásokat 1909. tavaszáig folytatták a Földtani Intézet költségén,
ami eddig összesen 4000 koronát tett ki, ekkor az Intézet a kutatást
befejezetnek tekintette. Az eddigi munkák során azonban főleg a felső
rétegeket kutatták át, ezért megnyerte a Miskolci Múzeum vezetőségét
az ásatatás anyagi támogatására. Földtani Intézeti hivatalos
elfoglaltsága miatt nem tudott folyamatosan a helyszínen tartózkodni,
ezért 1909. tavaszán felkérte Hillebrand Jenő antropológust munkatársnak,
aki ezt örömmel elvállalta és még ebben az évben részt is vett az
ásatásokon. Mivel meg tudták osztani a munkát, Hillebrandot megbízta,
hogy végezzen próbaásatást egy másik ígéretesnek tűnő helyen a
Balla-barlangban, ahol nem kis meglepetésre egy gyermek-csontvázat
találtak. "Természetesen" a szakma rögtön megkérdőjelezte a lelet
korát, sokan csak egy "elkóborolt cigány gyerek"-nek titulálták. A
modern kormeghatározó módszerekkel megvizsgálva a "cigány gyerek"
12000 évesnek bizonyult.
Az 1910-es évben Hillebrand folytatta a Szeletát, Kadic pedig Kormos
Tivadar paleontológussal a Puskaporosi-kőfülkében kezdte meg az
ásatásokat. A hely az egykor a közelben állt puskaporraktárról kapta
nevét. Itt is a bevált módszerrel dolgoztak, ami lehetővé tette a
leletek korának egyértelmű meghatározását, és a kőeszköz leletek
kutatásán kívül nagy gondot fordítottak arra, hogy meghatározzák
a barlang pleisztocén faunáját.
A következő évben a Magyar Nemzeti Múzeum is támogatta anyagilag a
Szeleta-barlang kutatását. Az ásatás során elérték a barlang fenekét
12,5 méter mélységben, így már rendelkezésükre állt a barlangi üledék
teljes rétegsora.
Meghívták a Tübingiában ülésező nemzetközi paleontológiai kongresszusra,
ahol előadást tartott az elért eredményekről. Az augusztus 4-én tartott
előadás meghozza az elismerést, a nagyhírű szakemberek az eddig hamisnak
tartott kőeszközök valódiságát elismerték és kiemelték a leletek
tudományos fontosságát, az ásatás módszerét pedig mintaszerűnek,
példa-mutatónak nevezték.
1912-ben Kadic kapott a Miskolci Múzeumtól 200 koronát, hogy a Szeletán
kívül más barlangokat is kutasson. Kühne Adolf mutatta meg neki a
Forrás-völgyben a Kecske-lyuk és a Büdös-pest barlangtól nem messze
fekvő barlangot, amit az egyszerűség kedvéért Forrás-völgyi barlangnak
nevezett el. Itt egy 2 méter széles és 12 méter hosszú próbaárkot
ásatott, azonban az üledék lazasága miatt a kutatóárok állandóan
beomlással fenyegetett. Ezért, és a csekély mennyiségű lelet miatt
úgy döntött, hogy az ásatást egy későbbi időpontban folytatja, ha
meglesznek a nagyobb munkához a feltételek. Ez azonban csak 1931-ben
teljesült.
A régészeti ásatásokon kívül felkereste az akkor Csepegő-kő barlangnak
nevezett Anna-mésztufabarlangot. Ezt a barlangot akkor fedezték fel,
amikor a forrás befoglalása érdekében tárót hajtottak a mésztufába,
hogy vizet biztosítsanak a hámori vasgyár részére. Két bányamunkással
járhatóvá tette a barlangba vezető mesterséges tárót, ugyanis ezen
keresztül távozott a meglehetősen bővizű forrás vize, és fel is
térképezte a barlangot.
Természetesen folytatta a munkát a Puskaporosi-kőfülkében és a Szeletában.
1913-ban fejeződött be a Szeleta-barlang ásatása. Kadic ugyan szerette
volna folytatni a kutatást, azonban a Földtani Intézet inkább újabb
bükki barlangok feltárását támogatta, ez az ásatás ugyanis már igen
tetemes összeget emésztett fel, 12700 koronát.
Az ásatás hatalmas mennyiségű leletanyagot tárt fel, kőeszközök is
nagy számban kerültek elő: "... A Szeleta-barlangban elsődleges
fekvőhelyeken gyűjtött paleolitanyag 1603 darabból áll. Nyers darabokon,
kőmagvakon és érintetlen vagy éppen csak használt szilánkokon kívül,
amelyeknek száma körülbelül 511-re rúg, 924 megmunkált szilánk, 94
durva és 74 finom babérlevélhegyet találtunk a barlangban. Minden
egyes darab, legyen bár meg nem munkált szilánk vagy pompás
babérlevél-hegy egyforma gondossággal gyűjtetett, leltároztatott,
meghatároztatott..."
Ezeknek a leleteknek jelentősége nem a nagy számukban van. Egy egyedülálló
kultúra bizonyítékai, ami itt fejlődött ki a Bükk-hegység keleti oldalán,
függetlenül más kultúráktól, és Szeleta-kultúra néven tartják számon a
tudományos életben.
Ebben az évben a Szeleta-kultúra újabb lelőhelyein kezdhette meg ásatásait,
nevezetesen a Büdös-pestben, a Kőlyuk barlangjaiban és a
Három-kúti-barlangban.
Érdeklődése nem csak a régészeti leletekkel kecsegtető barlangok
vizsgálatára terjedt ki. A varbói úttól nem messze nyílt egy névtelen
barlang, amit bejárt és feltérképezett, és Csókási-barlang néven
vezette be a barlangkataszterbe.
A Garadna-völgy átvizsgálása közben sort kerített a lillafüredi
"Kutya-barlangra" is. A bejárati aknán hágcsón leereszkedve bejutott
a barlang Nagy-termébe. Még aznap felmérte, és a Szent István-barlang
nevet adta a ma már mindenki számára járhatóvá tett idegenforgalmi
barlangnak. Mivel régészeti szempontból nem tartotta érdekesnek itt
sem folytatott ásatást.
Az Ómassa közelében fekvő Három-kúti-barlang három terme közül a
legkülsőben 26 négyzetméternyi területen helyenként 5 méter mély
próbaásatást végzett. Kétheti munka után egy szépen megmunkált szakócát
talált. Úgy tűnik azonban, hogy a barlang ezen a szakócán kívül semmilyen
más régészeti szempontból érdekes anyagot nem tartalmazott, hiába
végzett benne ásatást 1923-ban Hillebrand, semmit sem talált.
Jelentős eredményt csak a Büdös-pest kutatása hozott. A bejárati
nyílástól 6 méternyire 1,5 m mélységből egy csaknem teljes, neolit
korú női csontvázat ástak elő. A hatalmas mennyiségű üledék miatt
a barlang feltárása nagyobb összeget igényelt, ezért a kutatás több
szakaszban egészen 1931-ig folytatódott. Nagyon sok kőeszköz került
elő a rétegekből és rengeteg gyártási szilánk. Az itt előkerült
pleisztocén leletek a mai napig rengeteg fejtörést okoztak a
régészeknek, hogy milyen módon kapcsolódnak a többi szinva-völgyi
barlangban talált leletekhez. Szerencsés körülmény volt, hogy a barlangi
üledék rétegződése egyértelműen különválaszthatóvá tette a neolit korú
leleteket a fiatalabb vagy az idősebb korú tárgyaktól. Így
összehasonlítással pontosan meg lehetett határozni a többi hámori
barlang holocén leleteinek korát.
Tovább folytak a munkálatok a Puskaporosi-kőfülkében is, amit ebben az
évben csaknem teljesen befejeztek. A barlangból igen gazdag anyagot
gyűjtöttek a jégkorszaki faunáról, így nagyon pontosan meg tudták
határozni,hogy milyen éghajlati változások történtek a Bükk-hegységben
a jégkorszak idején. Igazán szépen kidolgozott kőeszközre csak igen kis
számban bukkantak, annál több volt a gyártási hulladék, a lepattintott
szilánk. Valószínűleg itt gyártotta eszközeit az ősember az Avas-hegyről
bányászott kalcedonból, viszont talán mert a barlang bejárata észak felé
néz, és így nem süt be a nap, nem igazán használta lakhelyül.
Az 1914-es év és az azt követő időszak kutatásaira rányomta bélyegét
a háború. Nehezebb volt hozzájutni a szükséges pénzügyi támogatásokhoz,
valamint az állam elvonta a szakembereket más kutatásokhoz. Kadicot
például 1916-ban megbízták, hogy kutassa át a Gömör-hegység barlangjait
iparilag hasznosítható denevér guanó után, ami természetesen csekély
eredménnyel járt. Azonban még a nehéz körülmények ellenére sem állt le
a kutatás a Bükkben, sikerült olyan támogatókat találni, kik továbbra is
a tudományt tartották előbbre valónak a világháború közepette. 1914-15-ben
összesen 7 helyen kutatott, ezek többnyire kis barlangok voltak, az anyagi
lehetőségekkel összhangban. 1914 októberében egy hét alatt befejezte
a Puskaporosi-kőfülke kutatását, kiásatta a maradék üledéket is. Ez
alkalommal is szép anyaghoz jutottak a környező fauna történetéről és a
neolitikumi cserépedény töredékekből. Még ugyanebben a hónapban három
kis lillafüredi barlangot ásatott ki. A rétegek vizsgálata pontosította
a völgy geológiai történetéről az ismereteket, a Szinva-patak ugyanis néha,
ha szintje megemelkedett, befolyt a egyes barlangokba és megzavarta a
rétegeket.
Az 1915-ös évet két kisebb barlang kutatásával kezdte. Az egyik, a
Szinva-szoros alsó bejáratánál 10 méter magasságban nyíló barlang
eleve kevés eredményt ígért, ugyanis Káposzta Ignác nevű hámori lakos
beleépítette a házát és melléképületeit, és közben alaposan megzavarták
a barlangi kitöltést. A másik barlang, a Gulicskai-sziklaüreg sem volt
nagy feladat, május 1. és 3. között felmérte és befejezte ásatását.
Ugyancsak a Szinva-szorosban található a Puskaporosi-barlang, melynek
a neves polihisztor halála után a Herman Ottó-barlang nevet adta. Ez
a hely sem ígért nagyobb eredményt a másik két barlangnál, tekintettel
arra, hogy a bejárata közvetlenül a patak fölött nyílik. Nagy meglepetés
volt, hogy az első próbagödör kiásása közben számos kőeszköz és barlangi
medve csont került elő. Mivel sem az ősember, sem a barlangi medve nem
választotta tanyául a nedves helyeket, ezért csak az képzelhető el, hogy
a bár a patak vize többször is elárasztotta a barlangot, az idők során a
vízszint többször is lesüllyedt, és a barlang talaja kiszáradt.
A sikeres próbaásatás után rögtön hozzáfogott, hogy jól bevált, igen aprólékos
módszerével átkutassa a barlangot. A talált leletek többsége holocén korú
volt. A rengeteg cserép-töredéken kívül csak kevés kőszerszám került elő.
Az állatcsontok közül a feltűnően sok zerge maradvány és egy, a
pleisztocénben ritka kőszáli kecske csontjai figyelemreméltóak.
A Herman Ottó-barlang átkutatásával hosszú időre befejezte a Szinva-völgyben
újabb barlangok feltárását, viszont rendszeres munkával 1931-ig dolgozott
a Büdös-pestben. A Büdöspest ásatásának befejezése után éppen a Forrás-völgy
kis barlangjait kutatta, amikor munkatársa felhívta figyelmét a
Déli-Bükk egy ígéretes lelőhelyére.
Kadic az első ásatások óta igyekezett állandó emberekkel dolgoztatni. Így
ha a Földtani Intézeti kötelességei elszólították, mindig biztos lehetett
benne, hogy az ásatások ugyanolyan gondossággal folynak, mintha a
helyszínen tartózkodna. Dancza János egri műlakatos volt a munkások
vezetője. Ő volt az, aki 1930 novemberében felkereste és felmérte a
cserépfalu határában fekvő Subalyuk nevű barlangot. Az anyagot felküldte
Kadicnak a Földtani Intézetbe és felkérte az ásatás vezetésére. Sok
utánajárással kijárta Heves-megye elöljáróinál, hogy ínségmunka keretében
feláshassa a barlangot, azonban a költségekre kapott 300 pengőt csak
1932 januárjában utalták át részére.
Februárban kezdtek a munkához, ami a Bükkben a legkeményebb tél ideje. A
próbaásatás sikere után áprilisban folytatódott a feltárás. Kadic nem
lehetett személyesen jelen a helyszínen amikor megtalálták az itt élt
neander-völgyi ősember állkapcsát. Rögtön telefonáltak Kadicnak, aki
minden egyéb munkáját felfüggesztette a Földtani Intézetnél, és
személyesen vette át a munka irányítását.
A barlangi kitöltés igen megnehezítette a munkát. A mennyezetről lehullott
nagy kőtömbök és a mésztufától kötött agyagos kőtörmelék eltávolítása
közben elkerülhetetlen volt a leletek sérülése. A barlang hátsó részén
egy helyen a kitöltés annyi állati csontot tartalmazott, hogy fél méter
vastag önálló réteget alkotott. A kemény agyagos csontbreccsából nem
volt könnyű egyenként kiszabadítani a leleteket. Azóta sokan bírálták
az ásatást, hogy nem elég óvatosan és aprólékosan folyt, és sérülten
kerültek elő a leletek, de hát hogy is lehettek volna óvatosabbak, ha
több esetben csak robbantással lehetett eltávolítani a hatalmas
sziklatömböket.
Az agyagból két ősember maradványa került elő, egy idősebb nőé és egy hat
év körüli gyereké. A Földtani Intézet az embercsontokat Bartucz Lajos dr.
egyetemi magántanárnak adta át tudományos feldolgozásra.
Sokan kétségbe vonták Kadic állítását, hogy az ősemberek nem voltak
eltemetve, hivatkozva a külföldön talált "rituális" neander-völgyi
temetkezésekre. Kadic arra alapozta véleményét, hogy a Subalyukban
az emberi maradványok fölötti rétegek háborítatlanok voltak, és sok
csonton régi sérülések nyomai látszottak, amit a fentről lehullott kövek
okoztak.
Újabban ismét az az elfogadott vélemény, hogy a neander-völgyi ősemberek
csak ritkán temették el halottaikat. Miért tették volna pont egy ilyen
nehezen ásható talajban. Rengeteg moustieri típusú kőeszköz és hatalmas
mennyiségű állatcsont került elő. Az állatmaradványok között meglepően sok
volt a kőszáli kecske csont, valószínűleg ez volt az ősemberek fő
zsákmányállata.
Az itt talált leletanyagot, többévi tudományos
feldolgozás után, amit kilenc szakemberrel együtt végzett, 1938-ban
adták ki 320 oldalnyi terjedelemben.
A Subalyuk, akkori nevén Mussolini-barlang ásatása idején még három másik
környékbeli barlangot is átkutatott.
Ezek közül a legnagyobb eredményt a Kecskés-galyai-barlang hozta. Itt a
subalyuki kultúrától némiképp eltérő kőeszközöket és, a kőszáli kecske
kivételével, hasonló állatvilág csontjait találták. A másik két barlang
feltárása csak szerényebb eredményt hozott. A Farkaskői-kő-fülkéből csak
pár darab durván megmunkált eszköz, a Kúthegyi-sziklaüregből semmi sem
került elő.
A következő évben is a Déli-Bükk barlangjaiban kutatott a subalyuki ember
táborhelyei után. A Szarvaskőtől nem messze fekvő Berva-hegy barlangjait,
Felsőtárkány környékén a Mész-völgy üregeit és a Lök-völgyi-barlangot
vizsgálta át, ahol a szeleta kultúra nyomaira bukkant.
A második világháború alatt egészen 1944-ig 15 barlangban folytatott
feltárást a Bükkben, hogy rétegtani vizsgálatokkal pontos képet kapjon
a hegység őstörténetéről. A legnagyobb siker a Kőlyukhoz fűződik.
Kutatóárok ásása közben bejutottak a barlang belső hatalmas termébe, és
ott meglepetésükre az eddig lezárt üregben egy nagy kiásott gödröt találtak,
és a kiásott agyagban barlangimedve csontok hevertek. Sajnos a világháború
eseményei miatt az ígéretes ásatást abba kellett hagyniuk. Csak 1950-ben
tudott ismét munkához látni, az akkor már hetvennégy éves tudós.
Sikerült teljesen befejezni az ásatást. Ez volt az utolsó terepmunkája. A
politikai viszonyok és magas kora megakadályozták, hogy élete hátralevő
éveiben folytassa a számára oly kedves barlangok kutatását.
Negyven éve, 1957. február 27-én halt meg a magyarországi barlangkutatás
atyjaként tisztelt tudós és kutató.
Kadic Ottokár Bükkben végzett régészeti és őslénytani ásatásai időrendben:
1906 |
Kecske-lyuk Büdös-pest Szeleta-barlang Kőlyuk |
|
1907 | Szeleta-barlang | |
1908 | Szeleta-barlang | |
1909 | Szeleta-barlang | Kadic-Hillebrand |
1910 | Puskaporosi-kőfülke | |
1911 | Szeleta-barlang | Kadic-Hillebrand |
1912 | Szeleta-barlang Puskaporosi-kőfülke Forrás-völgyi-barlang | |
1913 | Szeleta-barlang Puskaporosi-kőfülke Büdös-pest Kőlyuk Három-kúti-barlang | |
1914 | Puskaporosi-kőfülke Lillafüredi-sziklaodú Lillafüredi-sziklaüreg Szent István-sziklaüreg | |
1915 | Gulicskai-sziklaüreg Herman Ottó-barlang Herman Ottó-kőfülke Szinva-szorosi-barlang | |
1916 | Büdös-pest | |
1922 | Büdös-pest | Kadic-Véghelyi-Maier |
1925 | Büdös-pest | Kadic-Bogsch-Wagner |
1926 | Büdös-pest Kecske-lyuk | Kadic-Kretzoi Kadic-Bogsch |
1929 | Istállós-kői-barlang Körös-barlang Cserepes-kői-sziklaodú | |
1930 | Büdös-pest | |
1931 | Büdös-pest Forrás-völgyi-barlang Bácsó-kerti-sziklaüreg | |
1932 | Suba-lyuk Zsendice-barlang | Dancza-Kadic |
1933 | Berva-barlang Berva-völgyi-sziklaüreg Mész-völgyi-sziklaodú Mész-völgyi-kőfülke Mész-völgyi-kisfülke Mész-völgyi-átjáró Mész-völgyi III. sziklaüreg Tárkányi-barlang Lök-völgyi-barlang | |
1934 | Pes-kő-barlang | |
1939 | Pes-kő-barlang | |
1940 | Pes-kő-barlang | |
1941 | Tamás-kői-átjáró Ölyves-kői-rókalyuk Körös-barlang | |
1942 | Sólyom-kúti-sziklaüreg (Vidróczky-barlang) Heteméri-rókalyuk Buzgó-kői-sziklaüreg Odvas-köi-sziklaüreg Köves-váradi-sziklaüreg Köves-váradi-sziklaodú Köves-váradi II. sziklaüreg Köves-váradi IV. sziklaüreg Köves-váradi-kőfülke Tar-kői-kőfülke | - - - - Mottl-Kadic Mottl-Kadic Mottl-Kadic Mottl-Kadic Mottl-Kadic |
1943 | Heteméri-rókalyuk | |
1944 | Kőlyuk | |
1950 | Kőlyuk | Kadic-Klein |
Kadic Ottokár: A Szeleta-barlang kutatásának eredményei | (Magyar kir. Földtani Intézet évkönyve XXII. kötet, 4. füzet) |
Kadic Ottokár, Kormos Tivadar: A hámori Puskaporos és faunája Borsodmegyében | (Magyar kir. Földtani Intézet évkönyve XIX. kötet, 3. füzet) |
Kadic Ottokár: A jégkor embere Magyarországon | (Magyar kir. Földtani Intézet évkönyve XXX. kötet, 1. füzet) |
Kadic Ottokár: Jelentés a Barlangkutató Bizottságnak 1912. évi működéséről | (Barlangkutatás folyóirat, 1912) |
Kadic Ottokár: Az 1913. évben végzett barlangkutatásaim eredményei. | (Barlangkutatás, 1913) |
Kadic Ottokár: Újabb adatok a hámori barlangok ismeretéhez. | (Barlangkutatás, 1915) |
Kadic Ottokár: A Herman Ottó-barlang Hámor község határában | (Barlangkutatás, 1915) |
Kadic Ottokár: A Büdöspestben 1916. évben végzett ásatás eredményei | (Barlangkutatás, 1916) |
Kadic Ottokár: A Magyar Barlangkutatás ősrégészeti eredményei | (Akadémiai székfoglaló, 1929. dec. 13.) |
Kadic Ottokár: Cserépfalu vidékének barlangjai | (Barlangkutatás, 1940) |
Kordos László: A bükki barlangok világa | (Bükki Nemzeti Park, Kilátás a kövekről, 1983) |
Kordos László: Magyarország barlangjai | (Gondolat, Budapest, 1984) |