Magyarok a Gortaniban

Részlet a valaha Rácz Zsolt, Nyerges Attila és Börcsök Péter szerkesztette, egykor a "http://www.net23.hu/temgerszem/barlang.html" címen található honlapból, amely mára sajnos "eltűnt". Több más, igazán közérdeklődésre számot tartó írás mellett itt volt olvasható a magyar barlangkutatás mindeddig (1999-et írunk) páratlan sikerét megörökítő összefoglaló, melyet most itt, a szerzők engedélyével ismét közzéteszünk.
(az MLBE-Honlap szerkesztői)


Tartalom:


Olaszország ÉK-i részén húzódik az Osztrák/Szlovén határ közelében a Júliai-Alpok, 2000 m fölé magasodó csúcsokkal (legmagasabb pontja a Triglav, 2863 m). Triász korú dachsteini mészkő építi fel az 1800-2000 m magasságban húzódó Canin-platót, amely számos karsztos barlangrendszert rejt magában. Ezek közül a legnagyobb kiterjedésű a Michele Gortani-Davanzó, más néven a Col delle Erbe rendszer. Trieszti barlangkutatók a Commissione Grotte Boegan klub közreműködésével 1965-ben tárták fel és háromévi kutatás után 1968-ban érték el a végponti szifont -892 m mélységben.
1970-ben +28 m-el magasabban a felszínről kiindulva egy új bejáratot találtak és ezáltal a barlang mélysége -920 m-re módosult és a feltárt hossza 8325 m lett.
1985-ben a közelben húzódó Davanzó-barlangrendszerrel sikerült összeköttetést találni és így a két barlang alkotta rendszer elérte a 13 km-es hosszúságot.
1986-ban a végponti szifon búvármerülése alkalmával további -14 m-rel növelték a mélységét, és ezzel elérte a -934 m-t.

1998. február 12-én 21 fős csoport (MAFC, BEAC, Papp F. csoport, MLBE, ill. független résztvevők) indul az olaszországi M. Gortani barlang új szakaszának további kutatására és térképezésére. A túra időtartama előre látható 8-9 föld alatti nap. A terv szerinti programok:


Előzmények

Az első magyar látogatók 1986-ban a HASE kutatói voltak, akik egy barlangi-mentő találkozó alkalmával beszerelt pályán lejutottak a -450 m mélységben található Cesca-ba, majd bivak nélkül visszamásztak a felszínre. Az olasz vendéglátók néhány más barlangot és az árvizeiről hírhedt -640 m mély ab. Boegan barlangot is megismertették a magyarokkal.
1990-ben a BEAC szervezett expedíciót a Canin-platóra és tettek a Gortaniban sikeres végponti túrát -920 m-es mélységben. Ekkor öten érték el a végpontot, köztük három lány. A többieket egy csaknem tragédiát okozó árvíz hosszú órákra megállította, meghiúsítva a végpont elérését. Lereszkedtek még az ab. Vianello rendszerébe, -150-200 m-re is.
1992-ben a MAFC csoport tagja is megcélozták a Gortani végpontját és -700 m-ig jutottak le. Beereszkedtek még az ab. Prez-be -200 m-ig és számos kisebb barlangot is bejártak.

Fejlemények

Első túránkat a Gortaniba 1993 februárjában tatabányai barátainkkal szerveztük. Az egyhetes téli túrán 6 fő -600 m-es mélységig jutott le. Számos tapasztalatot szereztünk és elhatároztuk, hogy jövőre visszatérünk.
1994-ben 19 fős expedícióval a végponti szifon elérése volt a fő cél, 15-en le is jutottak a -920 m-re. Maradék időnket kutatással töltöttük és a Galleria del Vento végén -578 m-es szinten egy szűz kürtőt +35 m magasságig kimásztunk.
1995-ben az elkezdett kürtőmászás sikeres folytatásának reményében 15 fős csapattal és akkumlátoros fúróval felfegyverkezve vágtunk neki a -578 m-ről kiinduló kürtőnek. +25 m további mászás, majd 115 m meander - a végén szifonnal (-518 m-en) - lett az eredmény, és a feltételezés, hogy a szifonon keresztül akár át is juthatunk a Vianello barlangba.
 
Őszintén szólva, többre számítottunk, de nem keseredtünk el. A barlang mélyebb részein -720 m-en a By-Pass-nál magasodik egy hatalmas 25x10 m átmérőjű kürtő, ezt szemeltük ki a további feladatnak. A klasszikus mászást +30 m után folyamatos nittelés váltotta fel. Az akna teljesen tagolatlan volt és a kőzet homogén jellege miatt csak ún. modern technikával tudtunk felfelé haladni. A kürtő falai teljesen függőlegesek. Ekkor +60 m magasságig jutottunk fel. Halogén lámpáink fénye elveszett a végtelennek tűnő folytatásban, ami egyeseket sokkolt, másokat méginkább feltüzelt.
Még ezen a télen utánunk érkezve a miskolci MLBE csapata (16 fő) sikeres túrát tett a -920 m mélységben. A leszálláshoz szükséges köteleinket ők szerelték ki és szállították a felszínre.

1996-ban visszatértünk és motoros fúró valamint alumínium mászóállvány segítségével folytattuk a mászást. Sehol egy párkány, sehol egy kiszögellés, a kürtő csak megy felfelé. +115 m magasan, úgy 25 m-rel feljebb már sejteni véltük az oldalról becsatlakozó meandert, de időnk lejárt és dolgavégezetlenül haza kellett térnünk. Újabb 1 év várakozás ...

1997. február. Újra a By-Pass kürtőjében +115 m magasságban, új reményekkel. Húsz méter nehéz oldaltraverz törős kőzeten a túloldalra és végre +120 m magasan megvan az első párkány. A meander valóban felettünk van, de 25 méternyire, és addig még el kell jutni. +145 m-en újabb, 3x1 m-es párkány, ahonnan a kürtő tovább tör felfelé és a teteje még mindig nem látszik. Ez azért túlzás - mondhatni "súlyos". A finisben +8 m-el feljebb a lámpa fénye áttöri a végtelennek látszó sötétséget. A magasban felsejlik a meander teteje. Újabb +35 m nittelés, majd az utolsó +15 m szabadon és +200 m magasan végre elérjük a meandert, amely csodák-csodája ember által nagyonis járható méretű. A kürtő utolsó +80 m-es szakaszát a jól bevált új technikával és az elmúlt évek tapasztalatainak felhasználásával, 3x5 órás akcióval sikerült kimászni.
1997. február 18-án este mi vagyunk a legboldogabb magyarok Olaszország északi részén ... Az új rész bejárása és térképezése után az eredmény: 600 m felmért szakasz, + a 200 m-nyi kürtő, valamint kb. 400-500 m-re becsült felméretlen járatok. Leírásokban és beszámolókban többször olvastam hitetlenkedve - és bevallom, kissé irigyen - a következőket: "felszerelés és idő hiányában visszafordultak". Pontosan ezt kellett átélnünk. Ott álltunk az ismeretlen aknák szélén az összes - több száz méter - kötelünkkel a hátunk mögötti beépített szakaszokban. Az aknák mélységét csak becsülni tudtuk a ledobott kő zuhanásából, amely 5, ill. 6 másodperces némaság után ért az aljára. Legalább két hatalmas 100 és 160 m-es- akna vár vissza a hóolvadás után, hogy folytassuk a feltárásukat.

A felszínen a Gilberti házból kiindulva a bakonyi Alba Regia barlangkutató csapata számos kisebb barlangtúrát és egy Gortani látogatást tett velünk párhuzamosan. Miután kijöttünk a barlangból egy másik 16 fős csoport is sikeres végpont túrát tett és némi - általuk újnak vélt - ismeretlen szakaszokat derítettek fel a Cesca bivakból kiinduló, Davanzo felé tartó járatok zónájában. Hoppá!

Edzőtúra a Caninon

1997 nyarát alig tudtuk kivárni. Július közepén - végre egyszer nem télen - újra a Canin-platón a Gortaninál. A hét közepére rossz időt jósolnak, ezért sietünk. Két csapatban szállunk le. Frédiéknek az új 200 méteres akna elhasznált kötelét kell átszerelni újra. Mi, KisMohával, telefont építünk ki az új rész bivakjáig - negyedmagunkkal. Csak 3 km drótot kell behúzni a járatokba. Sok idő és még több pénz. A felszínről üzenik telefonon, hogy esik ... majd, hogy már szakad. -690 méteren vagyunk. A 450 méteres bivakba visszamenni messze van, viszont előttünk van még két szűkület, ezekben télen is folyik a víz. Frédiék elöl valahol már a -720 feletti nagyaknában. Úgy döntünk, amíg lehet, megyünk előre. A szűkület előtt vagyunk 20 méterrel, amikor egy oldalhasadékból dübörögve megérkezik a víz. Szerencsére ez egy omladékos hasadék és a kövek között, alattunk a víz tovadübörög.
Moha mondja, a hasadék jó, csak sietni kell, mert egy kicsit esik az "eső" benne. Mély lélegzet, futás, és 8 méter múlva csurom vizesen, bőrig ázva - de hisz a barlangban ez így normális - folytatjuk utunkat. Fél óra szuszogás, kepesztés a fehér és fekete meanderben, majd kicsúszunk a csövön a By-Pass akna aljába. Az akna alján időjárás van. A csendes téli mászóhelyen, ahol a standban nagyokat aludtunk, most szakad a víz 200 méter magasból és ennek következtében viharos szél tombol. Az akna tetejében Frédiék hangfoszlánya hallatszik. Csak reménykedünk, hogy túljutottak a nehezén. Itt az akna alján az esőben, szélben kell bivakolni. Bármily hihetetlen, nincs jobb hely. Az ötlet kínálja magát: telefondrótot húzunk ki a falak között és a négyünknél lévő hat darab alufóliából sátrat építünk. A fóliák szélére követ rakunk, hogy ne lobogjanak a szélben. Úgy néz ki megmenekültünk, miközben hálózsákban szürcsöljük a forró teát. A felszínről telefonon keresztül zenével kedveskednek. Súlyos, három-négy órás alvás után felébredve, a víz és szél lecsendesedik. Moha és Leó vállalkozik egy 200-as sprintre és telefonnal a hónuk alatt szó szerint felhúznak az aknán ... egy telefondrótot. 40 perc múlva él a vonal és közlik, hogy Frédiék a bivakban pihiznek.
Az új részben mindenhol folyik a víz - kivéve a bivakban, hála a kifeszített fóliának - a kutatás és továbbjutás kockázatos az új, ismeretlen részekben. Telefon a felszínről - csillagos az éjszaka, az eső elállt. Szedelőzködünk és elindulunk kifelé. Félelmetes tempóban haladunk. A máskor egyórás utat most három óra alatt tesszük meg. -540 méteren átsuhan rajtunk a bivakolás gondolata. Na de itt mégsem, majd -450 méteren az Aragonit-folyosóban. Úgy is lett. Aludtunk vagy tíz órát, majd további lenyűgöző lassúsággal kiértünk a felszínre.

Tanulság? Semmi. Talán a három óra alvás és a víz nem volt jó arányban egymással. Máskor több alvás és kevesebb víz, az talán használ.

Mi van a Fekete Lyukon túl?

A júliusi edzőtúra bebizonyította, hogy az olaszoknak igazuk volt. Augusztus előtt a Gortani nagyon sportos, mondhatni veszélyes. Na de augusztus végén?
 
Ádám Zsolti, trieszti rezidensünk felhívott telefonon, hogy augusztus utolsó hetében a Boegan klub egyhetes Gortani-akciót szervez az új rész végponti akna bejárására, amelyben 6 sec-et zuhant a kő ez év februárjában. Mindenki a nyári túrák és szabadideje végét járta, hogy a pénztárcákról ne is beszéljünk. Maradtunk tehát ketten KisMohával, és augusztus 26-án, kedden délben már a DVP bivakháznál a Gortani-bejárattól 10 percre voltunk. Az ott lévők mondják, az olaszok szerelik az aknát és várnak bennünket. Gyors pakolás, 16 órakor leszállás, indulás. 20 órakor lent vagyunk -720-on a 200-as akna alján. A kaja- és bivakdepóból újabb zsákot megtöltünk, és magunkra akasztunk. Már csak 200 méter lefelé, és az új bivakban vagyunk.

21 órakor végre kezet rázhatunk az olaszokkal, és tervezzük a másnapi folytatást. Mondják, hogy az aknában -100-ig mentek, de még az alja hátra van. No, akkor nem késtünk le semmiről, mondom Mohának, és már alszunk is. Ébredés, reggeli, irány az akna. Az olaszok nittelnek, mi felderítünk egy 60 méter hosszú kuszodát, amely a nagyakna felébe torkollik, oldalvást ahhoz a párkányhoz, ahonnan az olaszok az ereszkedést kezdték.
Több órás várakozás után leereszkedünk az új aknán, amely "csak" -140 méter mély, 25-30 méter átmérőjű. Fantasztikusan sima és függőleges falak mentén ereszkedünk a kivilágított aknában. Az alján a víz egy meanderben tűnik el, most nem igazán járható. A járat egy picit magasabban az akna aljától, omladékos szakaszban folytatódik, de az erős huzat egyértelműen mutatja az irányt. Az olaszok előremennek, KisMohával térképezzük az új részt. 13 méter felmászás után kuszoda, majd egy csőjárat 140 méter hosszúságban. A járat rátorkollik egy aknára, amelynek a szemközi falában folytatódik tovább a cső. Leereszkedünk a 35 méteres akna aljára.
Későre jár, de már fáradtak is vagyunk. Az olaszok még előreszaladnak körülbelül 50 métert nyugtázni, hogy a járat az erős huzat ellenére is megy tovább. Vissza a bivakba a másnapi folytatás reményében. Másfél óra sprint és már a hálózsákban szürcsöljük a teát - meg persze egy kis whisky is előkerül.

Csütörtök reggel. Telefon a felszínről - esik ... szakad ... az eső. Helyzetünk egyértelmű. Lőttek a további feltárásnak és várnunk kell. Eszünk, alszunk, beszélgetünk. Nem tudunk olyan barlangot mondani, amiben ők nem jártak volna. Rá kell jönnünk, hogy profikkal vagyunk összezárva. Este telefon. A meteorológia a következő napokra rossz időt jósol. Na jó, akkor jöhet a maradék whisky, ha úgyis maradunk. Péntek reggel semmi változás. Közben a bivakban a csikktartó medence megtelt vízzel és a fólián a vízcseppek dobszólót játszottak. Dél felé végre elállt az eső. Ettől kezdve további nyolc órát vártunk - biztonsági idő - mondták az olaszok. Este fél nyolckor indulunk ketten előre, az olaszok utánunk egy órával.
Azt nem mondhatom, hogy sokat megálltunk útközben, de a júliusi tempónál egy kicsit jobbak voltunk. Hajnali 3:15 órakor csillagos éjszaka - hét és fél óra alatt értünk a felszínre.
Való igaz, a Gortani augusztusban egy kicsit jobb. Azt hiszem, mégis csak maradunk a téli expedícióknál. Irány 1998. február!

A magyar látogatók névsora 1993-97 között

1993 óta nyolc alkalommal 72 magyar barlangkutató járt a GORTANIBAN az általunk szervezett expedíciók során. Közülük 61 személy - ebből 11 lány - érte el a -934 m mély végpontot. A barlangban átlag 5 napi tartózkodást számítva 560 napot töltöttünk el.
Az eltelt 5 év alatt kisebb sérülésektől eltekintve baleset nem történt, noha a barlang nem veszélytelen. Köszönhető mindez a résztvevők fegyelmezettségének is, hogy rátermettségükről ne is beszéljünk.
A Trieszti Barlangi Mentők minden alkalommal figyelemmel kísérték útjainkat és fokozott ügyeletet tartottak ott-tartózkodásunk idején.

Hazai környezetvédőink megnyugtatására elmondhatjuk, hogy a mélység és a nehéz körülmények ellenére az általunk keletkezett szemét (néha még másoké is) a felszínre került és a hegyről a parkolóig vittük. Tudjuk, hogy ez természetes.

Ádám Zsolt, Balázs Béla, Ballabás István, Barla Roland, Bartus Katalin, Bátori Károly, Boldog Tamás, Borzsák Sarolta, Bóta Nándor, Börcsök Péter, Burdiga Zsolt, Czimmerman Lőrinc, Császár Csaba, Dajka Zoltán, Dékány Péter, Dianovszky Tibor, Elekes Balázs, Ferenczy Gergely, Galagonya G., Galán Mihály, Hegedűs András, Hegyi Zoltán, Horn István, Horváth Zsuzsa, Jassó Gabi, Kelemen A., Kertész Gábor, Kovács Ferenc, Köblös Csaba, Kucsera Márton, Kulcsár Ferenc, Ligeti Márton, Magyar Erik, Maltesics Gábor, Maucha Gergő, Menyhárt Krisztina, Mucsi Zoltán, Nagy Andris, Nádasdi Oszkár, Németh Zsolt, Nyerges Attila, Nyerges Miklós, Ónodi László, Pereszlényi Dalma, Polacsek Zsolt, Prépostffy Zsolt, Rajki Tamás, Rose Gyuri +, Rácz Zsolt, Sági Péter, Sántha Sándor, Sári Károly, Sass Lajos, Sőreghy Ildikó, Szabó Lénárd, Szentirmai Enikő, Széchenyi Eszter, Szikszai László, Temesi Kornélia, Torda István +, Túri Zoltán, Varjassy György, Vas Gábor, Vaspöri Szilvia, Veres Imre, Vetlényi Dávid, Zich József, Zsólyomi Zsolt.

Csoportok, melyek képviseltették magukat: BEAC, FTSK, MAFC, Papp Ferenc, Marcel Loubens csoport és még sokan mások ...


Az uj resz terkepe


Börcsök Péter, avagy a dolgok motorja

A 90-es évek végén a külföldi nagy-barlangok bejárása egyre szélesebb körökben vált az év fordulópontjának, amire készülni lehet és kell is. Azonban ez nem volt mindig így. Korábban nem lehetett utazni (lehet, hogy emiatt sem volt divat), később pedig talán a tapasztalatlanság intette bölcs óvatosságra a hazai barlangász társadalmat. Ebből a sekélyben vitorlázgató közegből csupán néhány, a hazai barlangok kutatásában megedződött többrevágyó kereste kitartóan azt kevés kiskaput, kapcsolatot, melyek révén egyre több és több külföldi tapasztalatra tehettek szert.

A hazai barlangokénál nagyobb és mélyebb barlangok bejárása köszönhető azoknak, akik még akkor törték az utat, amikor az sokkal komolyabb erőfeszítésnek számított, mint ma. Nem hasonlíthatóak össze eredményeik a mostani mércével. Sikerült kitörni a hazai, egyre kevesebb felfedezést kínáló karsztokról, hogy mélyebb barlangokban próbáljunk szerencsét. Több és jobb eséllyel tehetünk felfedezéseket akár a magashegyek, akár a mediterrán fejlettebb karsztjain.
Sajnos nálunk már igencsak meg kell dolgozni a legcsekélyebb "bejutásért" is. Érthető hát, hogy sokakat vonzanak más, távoli karsztvidékek. Csakhogy minden ismeret nélkül jelentős eredményeket elérni másutt sem lehet. Tudni kell hol, milyen esélyekkel, mekkora energiával, mit lehet elérni. Kellenek a kapcsolatok és ami a legfontosabb: rengeteg tapasztalat, mind a barlangokban, mind a túratársakkal való bánásmódban ...

Hosszú út vezetett el idáig, hogy évről-évre már külföldön is elismerten járnak néhányan vissza kutatni más, számunkra beláthatatlan lehetőséget tartogató barlangokba. Az egyik ilyen hajtóerő Börcsök Péter, aki 1964-ben, 15 éves korában ismerkedett meg a barlangkutatás zamatával. Akkoriban a szokásoknak megfelelően egy szervezett csoport (VTSK) keretein belül egy barlang vagy terület módszeres feltárásával foglakoztak; ez esetben a Bátori-barlang volt a kutatási cél. Péter ott (minden szépítés nélkül) tíz évig tartó, igazán nagy áttörés nélküli kutatómunkában vett részt. Minden bizonnyal a befektetett energia nem állt arányban az eredményekkel.
Ekkor - bár már néhány kisebb erdélyi és más hazai kirándulás (Vecsem-bükki-zsomboly bejárása) után - a nagy meglepetést az 1975-ös kétszemélyes táboron (Szenthe Pistával) talált, 1 km-nél hosszabb, 150 m-nél mélyebb Diabáz-barlangi belyukadás hozta meg.

Ezután felgyorsultak az események. Számos tátrai, fogarasi gerinctúra tette színesebbé a hazai kutatásokat, melyet Bánkút (Kőbánya-, Vízbeverem, I-es nyelő, Csipkéskúti-, Hármaskúti-barlangok) és Alsó-hegy térségében (404-es, Kopasz-vigasz, ...) folytattak.
A technikai fejlődés lassan, de biztosan kezdett begyűrűzni és miközben az István-lápai-barlang kürtőit többszöri sikertelen próbálkozással vallatták, sikerült elérnie a lengyelországi Sniezna -783 m-es végpontját, 1980-ban. Ez igazi áttörés volt.

A 80-as évek csúcstúráiból sem hiányozhatott, és expedícióikkal sorra járták a a mély barlangokat (Gamsovi -776 m, Bunevac -534 m, Boegan -640 m, ...), valamint a hegyeket (Kaukázus, Tátra).
Az 1985-ös ausztriai Jubileum-barlangi expedíció, az ott elért tekintélyt parancsoló -1173 m-es mélységével hosszú időre példa nélküli sikere volt a magyar barlangkutatásnak.
Itthon eközben a kor divatos pénzkeresési forrásának tekinthető ipari alpinizmus csak tovább fokozta a felkészültségét, többek között kiemelendő a szlovákiai Kis-zsomboly (-140 m) fenekéről kiemelt több száz hordónyi méreg, ami komoly ismereteket követelt meg.
A 80-as évek végén két, az MKBT berkein belül szerveződött központi kutatótábor irányítása fűződik a nevéhez a budai és a jósvafői területen. Természetesen részt vett a hazánkban rendezett Nemzetközi kongresszus lebonyolításában (1989).
A 90-es évek elején következett néhány kisebb Diabáz-barlangi tábor, ami újabb 1-200 m-t hozott. Ezután Péter már szinte csak a külföldi nagy barlangok, bejárására koncentrál (P. Roversi -750 m, Fledermause -650 m, Pierre St. Martin átmenő túra -1200 m, Taubenloch, ...) és sorra gyűjti maga köré a fiatalokat, mivel kortársai lassan más, kényelmesebb időtöltések után néznek.

Ezzel a fiatalos, ám vegyes társasággal indul meg 1993-ban a mára már megszokott menetrendet követő magyar M. Gortani (-935 m) expedíciók sorozata. Sok újat hozott ez nekünk: először is télen nem volt szokás magashegyi barlangokat bejárni. Ez dupla kalandot rejteget: egyrészt a hegyen egészen más felkészültséget igényel a mozgás, azonban be kellett látni, hogy csak a téli időszakban lehet biztonságosan kutatni ezekben a barlangokban. Sokkal nagyobb létszámú csoportokat kell egyszerre hatékonyan mozgatni, nincs kiszállás, mivel folyamatos lenttartózkodásról van szó, ahol fokozottan fogy az energia és a kedv is. Hozzátartozik a dologhoz, hogy igen sokan (kb. 70-80 fő) megfordultak a barlangban, de csak kevesen vállalkoztak többször is a hosszú lenttartózkodásra. Mára már kialakult egy nem is kis csapat, akikből már lehet válogatni is. Lassan kezd felnőni a magyar barlangkutatás a külföldi színvonalhoz, de a mérföldnyi távolságot csak igen kevesen érzékelik. Reméljük egyszer lesz magyarok által felfedezett -1000 m-nél mélyebb barlang is - persze ez csak külföldön lehetséges.

Túl a hetedik Gortani túrán egy 200 m-es lenyűgöző méretű kürtő kimászása meghozta a várva várt eredményt: több km új rész, száz méternél nagyobb aknák, hosszú meanderező folyosók és hívogató kürtők sokasága. Mindez méltán váltotta ki az olasz kutatók tiszteletét is, és ha valakinek a nevét kérdezik, aki mindezt mozgatja, akkor ők az mondják: Börcsök Péter.


További Gortani-oldalak: