SPEIZI-BARLANG
    5372/47

Adatfelvétel: Kovács Zsolt, Hegedűs Norbert, Kosztolányi Katalin

Általános információk:
    A bejárat tszf. magassága: 550 m.
    Hossza: kb. 300 m.
    Mélysége: 96 m.
    Maximális horizontális kiterjedése: 90 m.

Megközelítés
    A barlang a létrási-lápa déli oldalán nyílik, a Garadna-völgyből Jávorkút felé vezető műúttól 150 méterre délre, észak felől 2-3 méteres sziklaletöréssel határolt töbörben, a barlanghoz tartó vízfolyás ősi nyelési pontján. A délről idefolyó patak saját medrében egyre inkább visszafelé nyelődik el, s ma már egy 50 méterrel délre található friss beszakadásban bukik a mélybe. A nyelősor középső-felső-triász mészkőösszlet (Fehérkői Mészkő) és a vízgyűjtő területet biztosító vulkáni eredetű diabáztufa-törmelékfolt határán alakult ki. A barlang bejárata 1,5-2 méter átmérőjű, 8 méter mélységig bontott, három oldalról terméskővel kirakott, negyedik oldalán a szálkőfallal határolt négyszögletes függőleges akna.

Feltárástörténet
    Az eltömődött ősi víznyelőre már 1955-ben felfigyeltek a Magyar Hidrológiai Társaság Miskolci Csoportja keretében működő, magukat Zsombolykutató Munkabizottságként meghatározó barlangászok. Azév októberében sózásos víznyomjelzést is végeztek a közeli aktív nyelőnél a mélyben eltűnő patak további útjának, majd felszínre kerülési helyének meghatározására, de eredménytelenül. A barlangba csak sokszori próbálkozás után sikerült bejutni 1967. szeptember 24-én, az ősi nyelési ponton mélyített kutatóaknán át. A barlangkutatók felfedezték a mintegy 300 méter kiterjedésű járatrendszert, de a barlang alján 96 méter felszín alatt mélységben talált vizes szifon a további járatok megismerésének útját állta. 1968-ban elkészültek a barlang alaprajzi és oldalnézeti térképei. 1970-ben újra víznyomjelzéssel kísérleteztek a kutatók, ezúttal fluoreszceinnel festették meg a patak vizét. A kifolyó vizet a Margit-, Eszperantó-, Szinva-forrásokban és a Szepesi-barlang patakjában figyelték, eredmény nélkül. A barlang faácsolattal biztosított bejárati aknája a 80-as évek elejére beomlott. A Zsombolyosok jogutódja, a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület barlangászai 1990-ben újrabontották a bejárati aknát, majd a végponti szifon kutatásába kezdtek. 1994-ben agyag, homok kiszedésével és a víz kivödrözésével elért mélypontra befolyó víz meghiúsította a régen várt továbbjutást.

A barlang térképei
    A barlangot 1968 augusztusában mérte fel a Szeremley Szabolcs (Marcel Loubens Csoport) által vezetett mérőcsoport (Bojtor I., Gyöngyi L., Szeremley Sz. és G., Komlóssy A., Liptay E.). A felmérés alapján alaprajz és vetületi oldalnézet készült, 1:200 méretarányban. A mérés a barlang főágára terjedt ki, a mérőeszközök függőkompasz, fokív és mérőszalag voltak. A mérés vesztett pontokkal történt, a mérési pontok ma már nem rekonstruálhatók. A felmérés pontossága megfelelőnek tekinthető. A kürtők, oldalágak nincsenek bemérve. A mérés alapján készült térképek a főjáratok sematikus ábrázolásai, a mai kor követelményeinek már nem felelnek meg. A barlang újratérképezése a BNPI megbízása alapján folyamatban van.

Földtan, morfológia, genetika
    A barlang járatai a földtörténeti középső-felső-triász kor ladini és karni sorozatába tartozó Fehérkői Mészkőben alakultak ki. A kőzet patak által mosott felületei szép szürkés-fehéres márványos rajzolatot, helyenként a kőzet gyüredezettségét mutatják. Gyakoriak a kalciterek is. A járatok irányítottságát meghatározzák a kőzetet átható törésrendszerek, elsősorban az ÉÉK-i dőlésű, rétegzéssel közel párhuzamos törések és az erre merőleges dőlésű álló repedések. A járatrendszer egészének fő iránya ÉÉK-i. A barlangrendszert a korai korróziós fejlődés után főként a barlangon végigfolyó patak és a vele szállított hordalék eróziója alakította. Erre utalnak a mélyre vágódott, lépcsőkkel tagolt meanderező mederszakaszok, aknák, kürtők, a jellegzetes színlők a járatfalon, az evorziós üstök. A falak simára csiszoltak, néhol hullámkagylósak, gyakoriak a kipreparált sziklabordák. A jellemző járatszelvény a 2-4 méter széles, 5-10 méter magas hasadék. A járatokat helyenként omlásos szakaszok jellemzik, változó méretű, szögletes, beékelődött mészkőtömbökkel. A járattalpat sok helyen a tisztára mosott kőzetfelszín adja, de gyakran találkozunk finom és durvaszemű üledékkel, törmelékkel. A patakmederben a helyi mészkő törmelékén kívül megtalálhatjuk a külszínről behordott diabáz és diabáztufa kavicsokat, valamint kvarckavicsokat is. 2-3 cm-es kavicsok alkotják a végponti szifon aljzatát is, részben agyagrétegekkel váltakozva. Jelentősebb finomhomokos agyaglerakódás figyelhető meg a végponti szifon előterében levő teremben, kisebb üledékfoszlányok a járatok magasabb részein találhatóak.
    A barlangi patak a bejárati szakaszban található 30 méteres akna alatt elhelyezkedő omladékzónából folyik elő. Hozama többnyire nem jelentős, néhány liter percenként. A patak a végponti szifon előtt 30 méterrel egy oldalrepedésben elnyelődik, majd a szifonban újra megjelenik. Szivárgó, csepegő vizek a külszíni csapadék függvényében jelennek meg a barlangban, s inkább oldják a befoglaló kőzetfelületeket, nem raknak le kiválásokat. A barlang cseppkőkiválásai ezért a környező barlangokéhoz képest kifejezetten szegényesek. Kevés cseppkőlefolyás, egy-két cseppkőzászló és az omlásos zóna alatti ill. a végponti teremben található cseppkőbaldachinok említhetők meg. A bejárat alatt, az omlásos zóna aljában található baldachin kalcitkristálya réteges, felületén aktív szivárgásból kiváló cseppkőformák, kiválások, minimedencék alakulnak ki.

Élővilág
    A barlang állatvilágát berepülő rovarok, beeső bogarak, puhatestűek, békák illetve a téli denevérpopuláció alkotja.

Klíma
    Az átlagos hőmérséklet a járatokban 6-8 °C, a környező létrási barlangokhoz hasonlóan. Az enyhe huzat miatt túlzott párásodásra, CO2 felhalmozódásra nem kell számítani.

A barlang bejárása
    A barlang bejárásához az alapfelszerelésen kívül kötéltechnikai eszközökre is szükség van. A bejárati, bontott akna tetején elhelyezett nittet egy biztosító, bevezető kötélszáron közelítjük meg, majd a terméskővel kirakott aknában 8 méter ereszkedés után érjük el az agyagos aknatalpat. Itt lebújva a pár méter hosszú agyagos, lejtős, szűk járatban ferde, ÉNy-DK-i irányú hasadékhoz érünk. A hasadékban DK-i irányban 10 métert oldalazva, lefelé mászva, kötélbiztosítás mellett érjük el a lemeneti akna oldalát a bejárathoz viszonyított 30 méter mélységben. A körülbelül 5-10 x 3-5 méter átmérőjű akna (Hágcsós-terem) a beszállástól felfelé is vezet mintegy 10 métert. A kötélkikötési hely az akna bejövő hasadékkal szemközti oldalán található. A nittől 20 métert ereszkedve érhetjük el az akna lejtős, agyagos, köves alját, körülbelül 50 m felszíntől számított mélységben. A továbbiakban kötéltechnikai eszközökre csak akkor van szükség, ha kürtőmászás is szerepel tervezett programunkban.
    A barlang végpontja felé a lejtős járatban indulunk, ezen a szakaszon gyakran omladékos szakaszokon kell áthatolni. A járás nem veszélyes, de az óvatosság nem árt. A mintegy 50 méternyi szakaszon áthaladva érjük el az 5 méter mély, 3-4 méter átmérőjű, időnként vízeséses aknát. Az akna fölött jelentős kürtő sötétlik, kötéltechnikával mászható. A simára mosott falú aknába nem egyenesen a víz által kimosott csatornában, hanem kissé jobbra felmászva, a betorkolló kürtő párhuzamosan vezető oldalhasadékában érdemes lemászni. A kis akna alján már 85 méter felszín alatti mélységben vagyunk, a járat innen nagyon enyhe lejtéssel halad a végponti szifon felé.
    A kényelmesen járható barlangfolyosó meanderében haladva 15 méter után a jobb falon emberméretű lyuk látható, ezen átbújva egy agyagos aljzatú, pár m2 alapterületű magas oldalterembe juthatunk. Tovább lefelé haladva a szép, márványos rajzolatú, mosott falak között, az enyhén kanyargó folyosóban 70-80 méter megtétele után érjük el a szifon előtti termet. A 10 méter hosszú, 5 méter széles terem átellenes végéből tágas kürtő tart a felszín felé, amelyben mintegy 60 méter magasra lehet felmászni. A magasban cseppkőbaldachin látható. A terem középső részén ÉNy-i irányba az agyagos aljzaton lesétálva a vizes végponti szifonhoz érünk. Visszafelé ugyanezen az úton juthatunk ki a barlangból.

A barlang természeti állapota
    A barlang értékét, fokozott védelmét indokolják a barlangjáratok helyenként impozáns méretei, a márványos rajzolatú tiszta, mosott falak között vezető meanderező patak által létrehozott sziklaformák, eróziós jelenségek, a barlangban megjelenő karsztvíz védelme. A barlangban, jellegéből adódóan igen kevés az eredeti állapot megváltoztatására utaló jelenség, rongálás nem figyelhető meg. A barlangjáratok 50-100 méterre megközelítik a szintén fokozottan védett Szepesi-Láner-barlangrendszer folyosóit, s a két barlang ember által járható összeköttetése a közeljövőben reménnyel kecsegtet.
    A barlangban a bejárati 8 méter mély terméskővel kirakott, a beomlás ellen biztosító aknán, egy-két befúrt fix nitten és az ideiglenesnek mondható, végponti szifon előtti gáton kívül nincs beépített műtárgy. A terméskőfalú akna műszaki állapota jó, viszont nem akadályozza meg a barlangbejárat környéki kövek, gallyak, avar, bogarak, kisebb élőlények, vagy akár vigyázatlan emberek beleesését. Kíváncsiskodó turisták könnyen beeshetnek a bejáraton. Javasolható a bepergés ellen a terméskőrakat tájba illő megmagasítása (lehetőleg helyi mészkőből, nem tájidegen rakacai márványból, mint a jelenlegi aknafal!), illetve védőkorlát elhelyezése.
    A barlang környezetének természeti állapota megfelelő. Veszélyeztető lehet az alkalmankénti erdőművelés vagy a vízgyűjtőn esetleges erdőtelepítésekkor használt kemikáliák.

Javasolt kutatások

Irodalom