Az alábbi cikk pusztán illusztráció!
Lásd még: 50 év - A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület és elődei!

Ötvenévesek a miskolci zsombolyosok
Nevükhöz fűződik a miskolctapolcai tavasbarlang felfedezése is

(Népszabadság, 2002. szeptember 10.)

    A zsombolyok, barlangok, búvópatakok megismerésének vágya, a csend és sötétség föld alatti birodalma régóta vonzza a bátor embereket. Nem tudni, mióta kutatják barlangászok a bükki, aggteleki karsztok titkait, de az 1700-as években már térképeztek ott magyarok. És gömöri illetőségű az a földmérő, akit ma a magyar barlangkutatás atyjának tartanak: Vass Imre a XIX. század elején kutatta a felszín alatti világot. Kicsit később Herman Ottó a régészeti barlangfeltárások felé irányította a figyelmet, és a gazdag leletanyag bizonyítja, hogy már az őskori embernek is kedvelt helye volt a Bükk. Az egymásról sokszor nem is tudó csoportok, sőt magányos barlangászok - melegítőbe öltözve vagy fürdőruhára vetkőzve, kocsilámpával, gyertyával világítva, egy-két ócska kötéllel, minden ismeret híján - az életüket kockáztatva szálltak alá, mígnem a Magyar Hidrológiai Társaság miskolci csoportján belül 1952 nyarán megalakult a zsombolykutató munkabizottság. Innen számítják a - több szétváláson, egyesülésen átesett - Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület történetét. Ez volt az első szervezett barlangászközösség Magyarországon. És talán máig a legsikeresebb. Eredeti bázisukon, a bükki Létrás-tetőn tartott születésnapi összejövetelükön négyszázötven barlangkutatót ünnepelhettek. Ennyi nevet írtak be a fél évszázad alatt e különleges sport és tudomány művelőinek naplójába.

    A barlangászat műfaját nehéz meghatározni, de mint beszélgetőtársaim, Kovács Attila és Szabó Tamás mondják, a tevékenység a régészeti kutatásokról áttevődött a gyakorlati hasznot hozó célokra.

    De ez így sem igaz, hiszen egy frissen föltárt barlangban, egy ágban, akár csak egy pici fülkében tudományos kincseket is lelhetnek. Már csak ezért sem lehet mindenki barlangász. Megfelelő képzés, hosszabb ismeretség, tekintélyes ajánlók kellenek a tagság elnyeréséhez.

A Létrási-Vizes-barlang Hágcsós-terme Fotó: a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület archívumából

    Állítják, nem veszélyesebb a barlangkutatás, mint akármelyik sport. Az egyesület utóbbi huszonöt évét bemutató könyv szerkesztője, Kovács Attila azt mondja, harminchat társuk halt meg ez alatt az idő alatt, de egyikük sem barlangbalesetben. Ha nagyon veszélyes volna, a barlangász házaspárok nem engednék zsomboly közelébe a gyerekeiket. Pedig ott tüsténkednek, az ő Matyi fia is nyolcéves korában kezdte, és ma huszonhárom évesen már tapasztalt barlangász. Neki magának csaknem tragikus esete volt tavaly januárban a Létrási-Vizes-barlangban, az újságok is beszámoltak kimentéséről.
    Infarktusra gondolva hozták föl nehéz körülmények között a Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesületének tagjai. A társai, a barátai.A műtőasztalon kiderült, hogy az évek óta kitágult aortája repedt meg. Bekövetkezhetett volna hegyre menet vagy lépcsőjárás közben is - mondja.

    A barlangi mentők a barlangászok között is különleges rangnak örvendenek. Lélegzetelállító helyzeteket élnek át. Amikor például 1999 februárjában négy napra betemette az országot a hó, ők emelték be kötélen függve a helikopterbe a szülő asszonyt, a combnyaktöréses öreget.
    A barlangi mentők sokfelé segítenek, még a romba dőlt házakból való mentésnél is. Mert ha például a világhírű életmentő kutya, Mancs kiszimatolja, hol van sérült ember, sok esetben csak barlangász képes bejutni a romok alá. Az ő búváruk, Czakó László találta meg egyébként azt a fiatal búvár videóst is, aki eltévedt a bódvarákói Esztramos vizes barlangrendszerében, és akiért az egész ország aggódott ez év elején.
    Szabó Tamás informatikus és Komlóssy Attila orvos megszerezte azt a különleges mentésszervezői képesítést is, amelyet az ENSZ szorgalmaz szerte e veszélyes világon.

    A miskolci barlangkutatók ötvenéves munkájáról - ha lesz rá pénz - megjelenik a második kötet. Kevesen tudják például, hogy nekik köszönhető a világhírű miskolctapolcai tavasbarlang felfedezése, a bővítés lehetőségeinek dokumentálása. Az 1997-es kutatások szerint a barlang még tovább tágítható. Nevükhöz fűződik két lillafüredi barlang, az István- és az Anna-, az aggteleki Béke-, valamint több, a nagyközönség előtt sohasem kinyitható föld alatti csoda feltárása. Büszkék arra, hogy az István-barlangban, valamint Aggteleken gyerekek és felnőttek gyógyulhatnak ki asztmás betegségükből.

    Kovács Attila azt szeretné, ha a következő ötven évben legalább még egy bükki barlang válhatna idegenforgalmi közkinccsé, hiszen olyan gyönyörű odalent. "Aki nem látta a csend világát, úgysem érti azt" - szól a magyar barlangászok himnuszának refrénje. A szerzőjétől, Sebestyén Attilától is elbúcsúztak már. Hamvait kívánságára egy bükki búvópatakba szórták.

    Patakok, források a karszton. Vízkészletek. Kristálytiszta, hideg ivóvíz. Miskolc és Eger lakói most már karsztvizet isznak, négyszázezer embernek elég a készlet. A bükki víznyelők, források, medencék feltérképezése mind-mind a Marcel Loubens egyesület érdeme. Kevesen segítik őket. Kénytelenek magasházakon alpintechnikával javítgatni, gyárkéményeket festegetni, hogy fenntarthassák magukat.

    Szívügyük a karitász. A Pető Intézet kicsinyeit például minden évben meglubickoltatják a tapolcai vizesbarlangban, vak gyerekeket visznek le Aggteleken a varázslatos Baradlába, és odavannak az örömtől, amikor a kicsik, végigsimítva a cseppköveket, azt mondják, jaj, de szép.

Lévay Györgyi