Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület

Évkönyv

1997.

(Internetes változat)


Szerkesztette: Kovács Attila, (Botos Zsolt), Vadász István

Írták: Balogh Anikó, Bátori Károly, Botos Zsolt, Burdiga Zsolt, Csapó Zsolt, F. Nagy Zsuzsanna, File Ferenc, Furdi Péter, Geller Tibor, Kertész Gábor, Kovács Attila, Kovács Mátyás, Kovács Zsolt, Kovácsné Révész Rita, Román Péter, Schreithofer Nóra, Suga Norbert, Timkó Attila, Tóth Ágnes, Vadász István, Veres Imre


Tartalom:

Összefoglaló
Feltárások
Barlangvédelem
Tudományos tevékenység
Dokumentációs tevékenység
Csoportélet


Összefoglaló

Az egyesület 1997. évi barlangos tevékenységének statisztikája 399 kitöltött Kutatási Jelentés alapján készült. E 399 leszállás alkalmával összesen 1927-en 1879 órát töltöttünk a föld alatt. Ez alapján egy túrán átlagosan 4,8 fő vett részt, és 4,7 óráig tartott. Az egyesület létszáma (tagok, jelöltek és szimpatizánsok összesen) 119 fő volt. Ebből 74-en jártak barlangban 1997-ben, összesen 68 különböző barlangot felkeresve. Egy személy átlagosan 12,6 barlangot látogatott meg az év folyamán, és a fenti 4,7 órájának a 68 százalékát - azaz barlangonként 3,2 órát - valamilyen hasznos tevékenységgel (feltárással, méréssel, fotózással, ... stb.) töltötte. A tagok éves tevékenységét minősítő pontozásos lista élmezőnye a következő: Veres Imre (1136 pont), Kertész Gábor (951), Ónodi László (815), Csapó Zsolt (708), Bátori Károly (703), Furdi Péter (620), Galán Mihály (501), Román Péter (500), Dajka Zoltán (456), Bóta Nándor (372). (A pontszámokat a korábban sokat vitatott, a tevékenységeket és a barlangi órákat különböző szempont szerint súlyozó rendszer szerint, 1994 óta azonos formában határozzuk meg. A jelenleg érvényes súlyozásról illetve a részletes statisztikai adatokról Kovács Attila ad felvilágosítást.) Megjegyzés az élmezőnyhöz: a negyedik helyen levő Csapó Zsolt (Mágus) kiemelésének oka a rendkívüli aktivitása. Barlangi órák szempontjából - Veres Imre 333 órája után - már a második helyen áll 322 órával, a barlangtúrák száma alapján pedig - a második helyezett Román Pétert (52) messze megelőzve - az első, 73 leszállással. A megjegyzéshez kívánkozik még az is, hogy Mágus jelenleg az egyesületnek nem tagja - "csak" szimpatizáns.

Feltáró tevékenység

Az évek óta folyamatosan kutatott bontási helyeink közül 1997-ben a lusta-völgyi Nyelesgambi-barlangban dolgoztunk. További hagyományos bontásunk a Szepesi-barlang III. és IV. szifon. A 1996-ban megkezdett Fenyves-réti-víznyelők bontása sajnos nem járt eredménnyel. A Tuskós-barlangban újrakezdtünk egy régebbi bontást, ez eredményesebbnek ígérkezik. Ismételt próbálkozások történtek a Nagy-Mogyorós-barlang omladékos szakaszain való áthatolásra is. Többen részt vettek a Bolhás-Jávorkúti-barlangrendszer Herman Ottó csoport által szervezett feltáró munkáiban is.

Barlangvédelmi tevékenység

Az 1997-es évben a BNP a barlangvédelmi munkákat több különböző vállalkozással végeztette el. Az egyesületünk tagjai közel 700 munkaórát dolgoztak az alábbi barlangvédelmi munkákon:
Járatbiztosítások: Szepesi-barlang, Jáspis-barlang
Lezárások: Létrási-Vizes-barlang, Szepesi-barlang, Jáspis-barlang, Jávorkúti-víznyelőbarlang, Gyurkó-lápai-(Lengyel-)barlang
Létracsere: Létrási-Vizes-barlang
Az egyesület saját erőből kezdte meg a Speizi-barlang bejáratának újraácsolását. Ezt a munkát a tél, a fagyok beállta miatt kellett átmenetileg abbahagyni. A néhány éve ismét az egyesület kezelésében levő Lilla-barlangot és előterét az idén többmenetes akcióban próbáltuk megszabadítani az egykori bontó- és bejárást segítő felszerelések ma már szemétnek minősülő maradékától.

Tudományos tevékenység

Barlangbiológiai alapmegfigyelésekbe kezdtek az idén Balog Anikó vezetésével néhányan a Vizes-ben és a Kecske-lyukban. Az eredmények '98-ban várhatók. Dr. Hakl József kérésére barlangi túráinkon tízen, egy éven át, radondetektorokat hordtunk a sisakunkban, valamint több-kevesebb sikerrel naplóztuk a leszállásainkat. Az ezzel kapcsolatos eredményekről egyelőre ('98. márciusában) még nincs tudomásunk.

Dokumentációs tevékenység

Barlangi leszállásainkat rendszeresen kutatási jelentéseken rögzítjük. Tudományos alapkutatást a csoport a barlangbiológiai megfigyelések előkészítésén túl nem végzett, azonban számos megfigyelést rögzítettünk a barlangtúrákhoz, térképezésekhez kapcsolódóan. Kutatási területünk barlangjaiba (Létrási-Vizes-, Szepesi-Láner-, Speizi-, Balekina-, Jáspis-, Cubákos-, Fecske-lyuk, Bükkös-), valamint egyéb bükki barlangokba (Fekete-, Kis-Kőháti-) rendszeresen vezetünk ún. állapot-megfigyelési illetve fotótúrákat. Elkezdtük a letermeltnek hitt Nagykőmázsai-zsomboly térképének elkészítését. Megbízásos munkaként felmértük és megrajzoltuk a miskolc-tapolcai Barlangfürdőben a jelenlegi fürdő és a kutatótáróval feltárt új részek térképét. Eredményeinkről minden évben évkönyvet készítünk. Dokumentációs munkánkat jelentősen segíti és könnyíti az egyesület hordozható számítógépe. Készül a Kutatási Jelentések tíz évre visszamenőleges, az eddigitől eltérő - sokkal részletesebb - feldolgozása. A BNP felkérésére egy tagunk a lillafüredi Anna-mésztufabarlang és az István-cseppkőbarlang fotózását végzi idegenforgalmi kiadvány(ok) készítéséhez. Csoportunk tagjai közül egyre többen rendelkeznek videokamerával, így az Egyesületünk túráiról (Csengő-lyuk, Barlangnap), munkáiról (Létrási-Vizes-barlang, Szepesi-barlang, Jáspis-barlang, Láner-barlang) készülnek videofelvételek. 1997-ben a Jáspis-barlang, a Balekina-barlang és az olaszországi Michele Gortani-barlang videós bemutatását készítettük el.

Csoportélet

Minden héten csütörtökön este hattól tartjuk gyűlésünket a miskolci Tudomány és Technika Házában. A program-megbeszéléseken kívül a video- és a diavetítések rendszeresek. Évi rendes közgyűlésünket február 1-én tartottuk. Négy alkalommal tartottunk vezetőségi gyűlést. A létrási ház gondnoki teendőit polgári szolgálatos végzi.

Hazai és külföldi túráink


Hazai túráink döntő része a Bükk-hegységben, főként a létrás-tetői kutatóházból indulnak. Gyakran járunk a Bükk más területeire és az Alsó-hegy barlangjaiba is. Túráink egy részén vendégeket kalauzolunk. Külföldi kutatókat Németországból, Olaszországból, Lengyelországból és Szlovákiából a létrás-tetői kutatóházban láttuk vendégül. Kisebb-nagyobb csoportokban számos alkalommal túráztunk magashegyi- és karsztterületeken. Albániai feltáró expedícióinkat az ottani politikai helyzet miatt sajnos még egy ideig kénytelenek vagyunk szüneteltetni. Külföldi barlangász túráinkat idén a szomszédos Szlovákiába és Romániába szerveztük. Szlovákia barlangjaiban (Csengő-lyuk, Pitykó-barlang) többször is jártunk. Románában egy hetet töltöttünk el, több barlangot (Csodavár, Fekete-barlang, Iker-zsomboly, Fedett-zsomboly, Fekete-zsomboly, Focul Viu, Hamlet-barlang) is sikerült bejárni. Néhány társunk feljutott az Alpok több csúcsára is.

Táboraink


Július első két hetében ötödik alkalommal természetismereti gyerektábort szerveztünk Létrás-tetőn. Tagjaink vezetésével két hét alatt közel 50 gyerek ismerkedett meg a környék élővilágával. A rendszeres nyári kutatótábort július utolsó és augusztus első hetében tartottuk, sajnos alacsony létszámmal, az ez idő alatt végzett barlangbiztosítási munkák miatt. Tábor végén a Láner Olivér Vándorkupát a csoport Bátori Károlynak ítélte oda. Idén először tartottunk őszi tábort, melynek célja a Nyelesgambi-barlang bontása volt. Téli táborunk (Karácsony és Szilveszter között) fő célkitűzései a Nyelesgambi-barlang és a Szepesi-Láner-barlangrendszer IV. szifonjának bontása volt.

Rendezvények


Tizennyolc tagunk vett részt a Barlangnapon, Abaligeten. A Marcel Loubens Kupaversenyen 6. helyezést ért el a BUBATE-vel közös csapatunk. Egyesületünk rendezte meg a Night Fever éjszakai tájékozódási futóversenyt a Borsodi Sörgyár megbízásából Bükk-fennsíkon. Idén is sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani a rendezvényt a folyamatosan zuhogó eső ellenére is. A Barlangkutatók Szakmai Találkozóján Veszprémben egyrészt bemutattuk a Gortani-barlangról készített filmünket, másrészt Ferenczy Gergely tartott előadást a barlanglezárásokról.

Versenyek


A Létrás-tetőn megrendezett Hágó Kupán két csapatunk indult. Az utolsó helyen végzett "Cseréppakolók" külön oklevelet kaptak. A Vecsem-forrásnál (Alsó-hegy) rendezett Lakatos Kupán három csapatot indítottunk. Helyezéseik: 1., 4. és 7.

Barlangász esküvők


Augusztusban kötött házasságot Riskó Ágnes dr. (Ági) és File Ferenc (Maci). A szertartáson és az utána következő létrási "állófogadáson" az egyesületi tagság nagy létszámban vett részt (nagyobb mint a közgyűlési). Horváth Zsuzsa is férjhez ment, de így sem sikerült megszöknie előlünk. WIGWAM-ját Sopronban megtaláltuk!

Feltárások


Fenyves-réti-víznyelő
István-látta-kürtő
Láner Olivér-barlang III. szifon
Nagy-Mogyorós-barlang
Tuskós-barlang
Nyelesgambi-barlang
Létrási-Vizes V-ös bejárat(?)

Fenyves-réti-víznyelő

(Furdi Péter)

1996 telén illetve ´97 tavaszán bontottuk a Fenyves-réti-víznyelőt. A barlang végén található szűk járaton próbáltunk továbbjutni. Ide először Nyuszika (File Gergely), majd Ebola (Ducsai Gergely) próbálta magát minél előbbre bepréselni. Egyikőjüknek sem sikerült. Majd következtem Én, azaz Fúró, de hasonló eredménnyel jártam. Közben Karesz (Bátori Károly) és Nándi (Bóta Nándor) szintén a keskeny járat irányában, csak egy kissé arrébb kezdtek el bontani. Mi Gáborral (Kertész Gábor) újabb munkahely után néztünk: egy oldal-hasadékban kezdtünk el dolgozni. Elég sok szívós munka árán sikerült elérni, hogy itt is meg lehessen próbálni a továbbjutást. Elindultam befelé - igaz nem tudtam, hogyan jövök majd ki. Bejutottam egy kisebb termecskébe, de sajnos onnan nem volt lehetőség a továbbhaladásra. Ezután Nándiéknak segítettünk be. Jó pár munkaórát fektettünk ebbe a bontásba is, de be kellett látni: itt sincs esély a továbbjutásra. A kevésbé biztató lehetőségek miatt a bontással itt egyenlőre felhagytunk. A munkák során kb. 10 ember 1-2 héten keresztül dolgozott, átlagban 5-6 órás leszállásokkal.

István-látta-kürtő

(Kertész Gábor)

1995 téli táborán Imi mondta, hogy tud egy ígéretes kürtőt a Szepesi-barlangban amit érdemes lenne megnézni. Le is mentünk teljes mászócuccal, hogy kimásszuk (Imi, Zsola, Edward és Én). Zsola kezdte a mászást, majd néhány méter után visszajött. Azután én próbálkoztam, de ugyanaddig jutottam. Imi is megpróbálta, de elvágta a kezét egy kő, így neki is vissza kellett jönnie. Ismét én következtem s akkor már sikerült a kürtőbe feljutni 10-12 métert, ahol egy párkányon standoltam és megvártam Imit. Felért s már indult is felfelé, közben felérkezett Zsola is. Amíg mi mászogattunk, Edward ízletesebbnél ízletesebb teákat főzött nekünk. Feljutottunk kb. 35-40 m magasságig, ahonnan egy kürtő ment tovább felfelé és lefelé. Megpróbáltunk ebben a kürtőben feljebb mászni, de energiánk már fogytán volt, így visszafordultunk és elindultunk kifelé. Egy következő túrán Imi és Zsola megnézték a lefelé menő aknát, ahonnan visszafordultunk. A járat visszament a főágba. Egy évvel később visszamentem Nándival kimászni a kürtő végét. Feljutottunk néhány szűkületen keresztül egy törmelékkel elzárt járathoz. A törmeléken át lehetett látni s ott folytatódott a járat. Nem mertünk bontani, mert ha valamit megmozdítottunk volna, lejött volna a fél hegy. A '97-es évben ismét elmentünk megnézni az István-látta-kürtőt, mert Fruzsi már nagyon kíváncsi volt rá, így ketten elindultunk pusztán bejárási szándékkal. Felmentünk ugyanaddig ameddig Nándival eljutottam, ám most szétnéztem s egy eldugott kis helyen találtam egy hasadékot, amelyen nagy küszködések árán bejutottam egy újabb kürtőbe. Mivel nem volt nálam mászócucc, vissza kellett fordulnunk. Úgy tűnik, még mindig nem értünk az István-látta-kürtő tetejére. A kötél hosszához viszonyítva a kürtő teteje - amibe még felláttam - a patakos ágtól kb. 50-60 méter magasan lehetett. A '98-as évben újból megpróbálkozunk vele és tervezzük a felmérését is, hiszen egy ilyen méretű kürtő már érdemes a dokumentálásra.

Láner Olivér-barlang III. szifon

(Geller Tibor)

Az 1997-es téli tábor egyik programjaként szerepelt a Bükk-fennsíkon található Láner Olivér-barlang Fofó-ágában lévő IV. szifon előtti rész, vagyis az alsó (a III.-) sóder szifon bontása. A bontást a tábor első napján kezdtük meg, szemrevételeztük a bontási pontot, hogy a legoptimálisabb helyen és irányban kezdhessük meg a munkát. A bontott anyagot egy kötéllel, majd egy drótkötél pályára átszerelve egy külső nagyobb járatba deponáltuk. A bontás helyén először fekve, majd térden is lehetett dolgozni. A kutatóárkot kb. 80 cm-re mélyítettük - a járat folyamatosan lefelé vezetett. Az idő teltével egyre mélyült az árok és a sóderből egyre több víz szivárgott fel. Befelé haladva erősebb lett a szivárgás, majd folyni kezdett, így erre a napra abba kellett hagyni a bontást. A következő nap folytattuk a munkát, de már vittünk le kannákat, hogy a vizet kimerhessük. A bontott árokban kb. 300-400 liter víz gyűlt össze, a víz tiszta volt és nem emelkedett. Több órás munka után kb. 1.300 liter vizet sikerült kimernünk, ami azt jelentette hogy az utánpótlás folyamatos. Sikerült a vízszintet annyira lecsökkenteni, hogy a lefelé tartó járat végén megjelent a sóderfal, a bontási pont vége. A szálkő és a sóder között egy kisebb résből tiszta víz folyt az általunk bontott árokba. Időnk lejártával a bontást abba kellett hagynunk, de az már látszott, hogy jó irányba haladunk. Remélem, hogy a szifon átbontásával egy új barlangrészt találunk, vagy egy folyosóra bukkanunk, amely talán összeköttetésben van a Speizi-barlanggal. Ezzel lehetségessé válna a két barlang egyesítése.

Nagy-Mogyorós-barlang

(Román Péter)

A Nagy-Mogyorós-barlang a bükki fennsíkon, a Jávorkútra vezető műút mellett található. A barlang bejárata egy száraz patakmeder végén szálkőben nyílik. A bejárat után egy szűkebb helyen átbújva ácsolatot helyeztünk el, egy nagyobb kő biztosítására. A barlang hossza jelenleg kb. 10 méter, mélysége kb. 4 méter. A jelenlegi bontás a barlang végpontján közvetlenül a műút alatt helyezkedik el. A barlang kitöltésében igen könnyen lehet haladni, ugyanis kisebb-nagyobb kövek és sóder alkotja a kitermelendő anyagot. Olykor egy-egy elhaladó autó is segít a kövek megmozgatásában. A kitermelendő anyag egy részét (a nagyobb köveket) a barlangba, a másik (vödörben szállítható) részét pedig a felszínre depóztuk. A barlang méretei miatt általában hárman, egymást váltva bontottunk. A bontás mindig izgalommal töltött el bennünket (nemcsak az elhaladó autók miatt), hanem hogy hová, mikor, és milyen részekbe fogunk bejutni egyszer.

Tuskós-barlang

(File Ferenc)

A Létrási Vizes-barlangtól nem messze a jávorkúti műút mellett nyílik a Tuskós-barlang bejárati szádája. Már egyesületünk megalapításának idején megkezdték a barlang kutatását, bontását (1968-ban 30 leszállást regisztráltak). A feltárás beszüntetésének több oka is volt: túl szűk keresztmetszetben bontották ki a járatot, és így nem lehetett kideponálni a kitöltést a felszínre, és a Létrási-Vizes-barlangban elért eredmények miatt a kutatók inkább ott reméltek sikert. Később azért nem folytatták a kutatást, mert az a nézet terjedt el, hogy a Tuskós csak a Létrási-Vizes egyik nyelője, és maximum csak egy újabb bejáratot nyitnának meg. Az elmúlt években több próbálkozás volt egy nyugati irányú mellékág végén a továbbjutásra, eredménytelenül. 1997 nyári táborán kezdtük meg a régi - teljesen beomlott - bontás újrafeltárását. Mivel nagyobb szelvényben akartuk kibontani a járatot az eredetinél, szükséges volt egy ácsolatot építeni a bontás fölé benyúló 2 m-es kőtömb alátámasztására, valamint egy tetőt készítettünk a bejáratból bepergő törmelék megfogására. A törmelék felszínre juttatására egy könnyen ki-be szerelhető drótkötélpályát építünk ki, amit így nem fenyeget az "újrahasznosítók" tevékenysége (a pálya vége a műút mellett a felszínen van!). Ebben az évben elértük a régi bontás alját, és '98-ban 4-5 emberrel folytatható a feltárás.

Nyelesgambi-barlang

(Bátori Károly)

A nyári BNP-s munkák miatt nem tudtam kellő időt fordítani a Nyelesgambi-barlang bontására. Októberben azonban kedvező alkalom kínálkozott, amit lelkes csapatunk ki is használt. Először állapot-felméréssel kezdtük. Ellenőriztük a csaknem nyolc éve beépített ácsolat állagát, elvégeztük a szükséges javításokat, s ezután fogtunk a tényleges munkához. A második terem alján levő kis kalcitos medencét befedtük, s ezt a termet használtuk a bontásból származó anyag deponálására. Ahogyan szaporodott az anyag, úgy vált szükségessé, hogy a falon levő képződményeket is megóvjuk. Ezt a szálkőfallal párhuzamos rakott kőfallal oldottuk meg. Kezdetben egy szép nagy cseppkőlefolyás és a vele szemben levő enyhén aláhajló szálkőfal között kétoldali ácsolással haladtunk lefelé. Később azonban ezt a szelvényt méreteinek nagyobbodása miatt nem tudtuk tartani. Így hát az aláhajló fal mentén három-oldali ácsolással haladtunk egyre lejjebb. Időnk elfogytával a második termi bontás kb. 7 m mély lett, és a fal melletti résen gyenge huzat érzékelhető. A bedobott kő mintegy 2 métert gurult lefelé. Reméljük, hogy a következő terem vagy járat sem sokat várat magára, s hamarosan feltárulkozik a barlangkutatók szorgalmas munkája nyomán.

Létrási-Vizes V-ös bejárat(?)

(Bátori Károly)

A nyár folyamán egy hatalmas esőzés után a Vizes IV-es bejárattól nem messze egy beszakadásban jelentős mennyiségű víz nyelődött el. Egy próba-bontás során régi ácsolat-maradványok kerültek a felszínre. Alulról - a barlangból - is megvizsgáltuk a helyszínt, azonban nyomát sem leltük a befolyó víznek. Az valahol máshol, még eddig ismeretlen járatban tűnt el!

Barlangvédelem


Speizi-barlang bejárat
Lilla-barlang takarítás
Járatbiztosítás a Szepesi-Láner-barlangrendszerben
Barlang-rekonstrukciók

Speizi-barlang bejárat

(Kertész Gábor)

A barlang bejárati ácsolatának cseréje már néhány éve felmerült, mivel a faszerkezet annyira elkorhadt, hogy félő volt: beomlik. Sajnos ez meg is történt az augusztusi hatalmas esőzések következtében, s a barlang teljesen járhatatlanná vált. Mivel ezzel egyidőben más határidős munkák is voltak az egyesületen belül, ezért ember hiányában csak néhány partit tudtunk szervezni a barlang újrakibontására. Az első partin megpróbáltuk a régi ácsolatot kiszedni és vele egyidőben elhelyezni a vezérstompokat az új ácsolat részére. Ezután még néhány partin megkíséreltük a barlang bejáratát kibontani, amit sajnos az év végéig nem sikerült megoldani. Mivel sejtettük, hogy néhány hétig nem tudjuk folytatni a munkát ezért a már behelyezett vezérstompokhoz ideiglenes ácsolatot készítettünk, ami - mint utólag kiderült - hasznos volt mert ez fogta meg a további omlást. Így legalább az addigi munkánk nem ment kárba. Az 1998-as évben szeretnénk a teljes ácsolatot rendbe hozni, újra járhatóvá tenni a barlangot és folytatni a már elkezdett végponti szifon bontását.

Lilla-barlang takarítás

(Csapó Zsolt)

A Lilla-barlang takarítását három részben végeztük: a bejárattól a Nagyteremig és a Nagyteremtől a végpontig, majd a felszínen a bejárattól a Kaszásréti-visszafolyóig. A takarításban részt vettek: Nagy Attila, Nagy László, Póta Veronika, Csernai Péter, Apró Gergely, Németh Gergely.

Járatbiztosítás a Szepesi-Láner-barlangrendszerben

(Veres Imre)

Az egykor két különálló barlang összekötő részének 1993-ban fából készült ácsolata már "letöltötte idejét". A járatban közel 14 méter magas faácsolatot kellett kiváltani rakott kőfalra. Először a régi tartókat távolítottuk el, majd készítettünk egy másik támot a régi falsíktól beljebb. A következő fázis a kőfal felépítése volt. Az építéssel egyidőben elbontottuk a támot és a hézagot kitöltöttük törmelékkel. A munka alatt közel 13 köbméter törmeléket mozgattunk meg. A falazáshoz szükséges betont a barlangban kevertük meg, a szükséges alapanyagokat (sóder, víz, cement) 16 méter mélységbe kellett letranszportálni. A munkán három egyesületi tagunk vett részt, beépítettünk kb. 8 köbméter betont. Ez a műtárgy időtlen-időkre biztosítani fogja a biztonságos barlangjárást.

Barlang-rekonstrukciók

(Bátori Károly)

Az 1997. év elején a BNP miskolci irodája írt ki pályázatot több, az MLBE kutatási területen lévő barlang lezárási járatbiztosítási és beépített műtárgyak felújítási munkálatainak elvégzésére. Ezek közül én kaptam megrendelést a Létrási-Vizes-barlang I-es és IV-es bejárat lezárására, és létracseréjére, a Jáspis-barlang lezárására és járatbiztosítására a Szepesi-barlang lezárására, valamint a Jávorkúti-víznyelő- és a Lengyel-barlang lezárásának elvégzésére.
Az első munka a Szepesi-barlang volt. Először a szétfagyott bejárati betontálcát kellett szétverni, melynél a nehézséget az előző kivitelező által beépített hihetetlen mennyiségű és minőségű betonacél tömeg jelentette. Kis csapatunk, mely a munkák során az MLBE tagjaiból verbuválódott, egy 10 kg-os kalapáccsal erősítve győztesen került ki a küzdelemből. Az új betontálcát 60 cm-re besüllyesztettük a földbe, ezzel szeretnénk elkerülni az újabb fagyrongálásokat. Ebbe a műtárgyba egy vertikálisan, ellensúllyal nyíló speciális szerkezetű ajtót építettünk be. Sajnos a munka elvégzése után, hozzá nem értő személyek steaksütőnek nézték és tüzet raktak rajta, melynek következtében az ajtó nyithatatlanná vált. Ezt később természetesen korrigáltuk.
Következő feladat a Létrási-Vizes I-es és IV-es bejáratának lezárása volt. Mindkét helyre az előzőhöz hasonló speciális szerkezetű ajtó került horizontális nyílással. A IV-es bejárat ajtaja előtti tölcsért rakott kőfallal biztosítottam. A tölcsér tágítása során feltárult egy kb. 60 cm széles, ugyanennyi magas, 2 m hosszú, 60 fokos lejtésű északi irányú járat, melyet befalaztunk.
A barlang lengedező korrodált létráinak cseréje következett ezután. Az új létrák homokszórás és alapozás után két réteg fedőfestéket kaptak. A létrák 130 mm hosszúságú 10 mm átmérőjű fischer alapcsavarokkal lettek rögzítve. A helyszínen készített laposvas távtartókkal támasztottuk meg és 8 mm átmérőjű fischer alapcsavarral rögzítettük elmozdulásmentesen a falhoz őket. A barlang bejárása ezáltal sokkal biztonságosabbá vált.
A Jávorkúti-víznyelőbarlangban a bejárat közelében kedvező hely kínálkozott a lezárás elhelyezésére. Ide egy zárt-szelvényből készült rács-szerkezetű ajtót építettünk be, amely szabad folyást biztosít nagyobb mennyiségű vizek számára is. (Az ajtót a lezárás után megkísérelték feltörni, de nem sikerült.)
A Lengyel-barlang lezárására a Magyar Denevérvédelmi Alapítvány megbízásából került sor. Erre a barlangra is zárt-szelvényből készült rács-szerkezetű lezárás került, itt azonban az itt telelő denevérek szabad be- és kijárását biztosítja. Ezt az ajtót a bezárás óta többször is megpróbálták feltörni, eddig sikertelenül.
A Jáspis-barlang járatbiztosítása és lezárása volt a legnagyobb lélegzetű feladat. Részben beomlott bejárati aknából mintegy 3-4 köbméter kitöltést kellett a munka megkezdése előtt eltávolítani. Ezután a szűkülettől indulva mintegy 10 m-es szakaszon a felszínig betonba rakott kőfallal biztosítottuk a járatot. A szűkületet a lezárásig viszonylag kényelmesen járhatóvá tágítottuk. A lezárást egy nyitható vasrúddal a szűkület járhatatlanná szűkítésével oldottuk meg.

Tudományos tevékenység


Szpeleobiológiai vizsgálatok

(Balogh Anikó)

Egyesületünk az aktív csoportélet mellett aktív kutató munkát is végez. E tevékenységi körre példa a folyamatos radon- és vízmintavizsgálatok, valamint az 1998-as évig tartó Kis-tó projektben való részvétel. A kutatások eredményeit folyamatosan közöljük újságcikkekben, évente megjelenő Évkönyvünkben, kiadványokban (pl. Közösen a bükki karsztért) és eljuttatjuk a Bükki Nemzeti Park illetékes szerveinek. Így ezeken a "csatornákon" az információk eljutnak a nyilvánosságig is.
Az 1997-es évben egy új, a maga nemében egyedülálló hosszú távú kutatásba kezdtünk. A kutatás célja a Bükk-hegység néhány - barlangászok által is - kevésbé járt barlangjának biológiai állapotfelmérése. A kutatás jelentősége, hogy Magyarországon a Bükk-hegységet szpeleobiológiailag az utóbbi évtizedekben nem, vagy csak felületesen kutatták, főként a barlangok nehezenjárhatósága, valamint a speciális felszerelés hiánya miatt. A meghatározandó rovarok vagy egyéb élőlények vizsgálatában segítségünkre lesz pl. Salamon Gábor az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója (aki ennek a tudománynak ismerője) és más specialisták. A célul kitűzött feladat másik jelentőssége, hogy a kapott eredmények tudományos értelemben jelentős részét képezhetik az országosan elindítandó biomonitoring rendszernek.
Az 1997-es évben megtörtént a csapdák kihelyezése, ami barlangonként 10-13 megfigyelési pontot jelent, a Létrási-Vizes-barlangban és a Kecske-lyukban. Kezdetben hetenként, majd kéthetenként mértük fel a rovarcsapdák tartalmát. Várakozásainkhoz képest viszonylag kevés rovart gyűjtöttünk be idáig. A begyűjtött anyagot folyamatosan konzerváljuk a kutatás végéig, ami terveink szerint 1998. márciusában fejeződik be. Ezt fogja követni a befogott rovarok, bogarak, pókok és csigák meghatároztatása. A kutatás menetéről folyamatosan naplót vezetünk. Amennyiben sikerrel jár eddigi kutatásunk, más barlangokban is szeretnénk megismételni.

Dokumentációs tevékenység


Geodéziai mérés és térképezés a Barlangfürdőben (Miskolc-Tapolca)
Filmdokumentáció

Geodéziai mérés és térképezés a Barlangfürdőben (Miskolc-Tapolca)

(Kovács Zsolt)

A Karsztvízgazda Bt. megbízásából a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület 1997. október 1. - december 20. között elvégezte a miskolc-tapolcai Barlangfürdő néven ismert üreg- és tárórendszer geodéziai felmérését és térképváltozatainak rajzolását.

A barlang geodéziai felmérése


A mérést döntő részben freibergi függőkompasszal és fokívvel, valamint acél mérőszalaggal végeztük. A mérési sokszögvonal sarokpontjait falba fúrt csavarokkal jelöltük. Az üregrendszer járatain végigvezetett felmérési poligonvonalak összes hossza 560,84 méter, amely érték jól reprezentálja az üreg- és tárórendszer kiterjedését.
A felmérésben Kovács Zsolt, Vadász István és Veres Imre vezetésével közreműködtek: Albert László, Azari Szabolcs, Balázs Bea, Bátori Károly, Burdiga Zsolt, Csapó Zsolt, Csernai Péter, Dajka Zoltán, Ducsai Gergely, File Ferenc, Furdi Péter, Kertész Gábor, Kovács Attila, Kovács Mátyás, Kovácsné Révész Rita, Losonczi Ádám, Nagy Attila, Nagy László, Nyikes Krisztián, Oláh Sándor, Ozsvári Fruzsina, Póta Veronika, Riskó Ágnes dr., Román Péter, Suga Norbert, Szabó Tamás, Técsi Renátó.

A térképváltozatok és szelvények elkészítése


A felmért járatszakaszokról M=1:100 méretarányú alaprajzot, valamint hossz- és keresztszelvényeket készítettünk. Az alaprajz felvételét a geodéziai felmérést követő külön fázisban végeztük. A számított koordináták alapján mérethelyesen ábrázolt poligonhálózat köré a barlangban rajzoltuk meg a járatkontúrokat és részleteket. A felvételi méretarány M=1:100 volt. A járatok alaprajzát Kovács Zsolt és Veres Imre rajzolta. A helyszíni rajzok alapján készült a tisztázati rajz, amelyet számítógép használatával állítottunk elő. A mérethelyes helyszínrajzokat számítógépes grafikus tervezőprogram segítségével számítógépbe digitalizáltuk. Eredményeképpen az így tárolt rajz bármikor módosítható, javítható, kiegészíthető. Az alaprajzot többféle méretarányban kinyomtattuk, így áttekintő rajz és a megrendelő által kívánt M=1:100 méretarányú változat is készült.
Az ábrázolt hosszmetszet a fő táró középvonalában vett függőleges metszet, amelyre a metszősíkból kieső részek legmagasabb és legalacsonyabb kontúrja rá van vetítve (szaggatott vonallal a metszősík mögötti, pontvonallal a metszősík előtti kontúrok.
A keresztszelvények döntően egy-egy mérési sarokpontnál, a járatirányra merőlegesen kerültek felvételre. A felvételi méretarány M=1:50, jelentősen kiszélesedő járatszakaszon (magas hasadék, terem), ábrázolástechnikai okokból M=1:100 volt.

Filmdokumentáció

(Kertész Gábor)

Egyesületünk aktív tagságából immáron négy olyan embernek van kamerája (Boti, Maci, Karesz, Én) akik barlangban is készítenek felvételeket. Boti nemrég vette a gépét, így neki még csak néhány felvétele van - nagyrészt felszíni. Károly pontos dokumentációt készített a lezárásairól előtte, közben és utána, így minden állapotát megörökítette az egyes barlangokon végzett átalakításoknak. Ezenkívül a külföldi túráin is filmezett. Mici a Láner munkálatait örökítette meg hasonló pontossággal, valamint szintén, külföldön is rögzített felvételeket. Jómagam az év elején a Michele Gortaniról, majd az itthoni mentőgyakorlatokról készítettem videonyagot. Sikerült egy éles mentést is rögzíteni, amikor Fúrónak eltörött a kulcscsontja a Vizes-barlangban. Elkezdtük saját barlangjaink filmdokumentációinak elkészítését, így ma már megtekinthetők a Balekináról és a Jáspisról szóló filmek is. A nyáron "Európa tetején" is készítettem felvételeket kibővítve ezzel az egyesületi videotárat a Mont Blanc-on készült képekkel.

Csoportélet


Létrási ház
Túrák
Rendezvények
Táborok
Versenyek
Mentőtevékenység

Létrási ház

(Kertész Gábor)

1997 februárjától én próbálom meg gondjait viselni a háznak, mint polgári szolgálatos. Az egyesület aktív tagsága nagyban segítette a ház körüli munkákat. Ezúton szeretném megköszönni azoknak az embereknek segítőkészségét akik valóban azzal törődtek, hogy Létráson elvégződjenek a munkák, kész legyen minden és rendben legyen a ház (Román Péter, Bátori Károly, Furdi Péter, Suga Norbert, Kovács Mátyás, File Gergely, Dajka Zoltán) és nem azzal törődtek, hogy kit, hogy és miért lehetne elmarasztalni. Azt azonban nem értettem soha, hogy miért mindig azok az emberek elégedetlenkedtek akik fel sem járnak Létrásra és nem élnek egyesületi életet, azok pedig akik aktívak, normálisan el tudják mondani, ha valami probléma adódik. A ház vendégszobája néhány hétvége kivételével mindig foglalt volt. A házban megpróbáltuk folyamatosan javítani az elhasználódott dolgokat, így sikerült két új ajtót feltenni, a harmadik ajtó cseréje folyamatban van. A tetőn szétfagyott cserepek cseréje is megoldódott hála Kutyáéknak (Németh Zsolt és társai). A kitört üvegek cseréjéről is gondoskodtunk, bár ez folyamatos dolog. Új szekrény és mosogató is került a konyhába Boti révén. A kisebb-nagyobb javításokon kívül még néhány új kép is díszíti a falat. Mivel a házpénz beszedése regisztrálva van, így egy kisebb statisztikát végeztem az aktív tagok fennlétéről. A saját vendégeinkkel együtt 53 ember fordult meg Létráson. A feladatomból adódóan én töltöttem el a legtöbb éjszakát - összesen 88-at - Létráson. Román Péter 85, Bátori Károly 77, Furdi Péter 68, Suga Norbert, Dajka Zoltán 46, File Gergely 31, Nyikes Krisztián 30 éjszakát töltött fenn. A legaktívabb emberek kb. 4000,-Ft házpénzt fizetnek be az egyesületnek évente, emellett ők végzik a legtöbb munkát, ezenkívül fizetik még a tagdíjat is, pedig vannak olyan tagok akik még az 1500,- forintot is sokallják. Ezek az adatok tükrözik az aktív tagság munkáját, amit sokan nem látnak.

Túrák


Vecsem-bükki-zsomboly
Csengő-lyuk
Túra az Alpokban
Európa tetején - Mont Blanc: 4807 m
A 12. Nemzetközi Szpeleológiai Kongresszus és svájci körút
Erdély (Bihar-hegység)
Michele Gortani-barlang (-932 m)
Norvégiai túrák barlang nélkül

Vecsem-bükki-zsomboly

(Bátori Károly)

Egy kora tavaszi gyönyörű nap fényes reggelén indult egyesületünk öt tagja a Vecsem-bükki-zsomboly meglátogatására. Előzetesen természetesen engedélyt kértünk a bejárásra az ANP-tól, melyet meg is kaptunk.
Összepakoltuk felszerelésünket, ittunk még egyet a Vecsem-forrás hűs vizéből, és indultunk a hegyre. Kb. az út felénél jártunk, amikor jókora hózápor kapott el bennünket. Mire fölértünk a barlanghoz jól eláztunk. A barlangot a 200-as depóig jártuk be. Nagy élményt jelentett azoknak, akik először jártak ebben a szép és nagy barlangban. Mire kiértünk a felszínre, már nyoma sem volt a hónak. Ismét elvesztettem egy nitt-kulcsot, de már kezdem megszokni.
Lefelé jóleső érzéssel róttuk a sommal szegélyezett utat. Az éjszakát már a létrási kutatóházban töltöttük.

Csengő-lyuk

(Suga Norbert)

Az 1997-es évben háromszor voltunk a szlovákiai Csengő-lyuk zsombolynál. Az első alkalommal tulajdonképpen nem történt bejárás, ugyanis az egész napi keresgélés és Mici (Ónodi László) autója olajteknőjének kilyukasztása után csak délután 5 órakor találtuk meg a barlangot. Mivel csak egy napra utaztunk, nem volt idő, hogy leereszkedjünk. A későbbiekben még kétszer voltunk kint - egy kisebb, majd egy nagyobb csapattal. A csapat tagjai Veres Imi, Suga Norbert, Sári (Vadász István), Bátori Karesz, Kovács Attila, Kovács Matyi, Ozsvári Fruzsi, Galán Misi, Kertész Gábor, Juhász Béla, Kova (Kovács Zsolt), és Sanya (Oláh Sándor) voltak. Mind a két alkalommal sikeresen bejártuk a kb. 100-as aknából álló zsombolyt. A barlang a Pelsőci-fennsíkon fekszik egy bozótossal körülvett nehezen észrevehető helyen. A bejárati akna egy kb. 4 méter átmérőjű nyílással indul és kb. 60 méter szabad ereszkedés után egy óriási kőhídra érkezünk. Innen indítható a második kötélhossz, ami kb. 40 méter és végig a fal mellett halad. Lenn, ha szétnézünk, egy óriási barlangtermet láthatunk melynek a közepébe bevilágít a nap. A terem hossza kb. 160 méter, a magassága néhol eléri az 50-60 métert is. A terem két végén találhatóak a kisebb-nagyobb cseppköves részek, illetve rövidebb járatok, amik kevésbé jelentősek. Ajánlom mindenkinek, ha lehetősége van rá menjen el és járja be ezt a zsombolyt, mert felejthetetlen élményekkel lesz gazdagabb.

Túra az Alpokban

(Burdiga Zsolt)

1997 januárjában kezdtük el Alpokbeli túránk szervezését. Csoportunk létszáma négyről indult, majd az idő előrehaladtával kettőre redukálódott. Célunk magába foglalta a Mont Blanc és a Grossglockner megmászásán kívül a Dolomitokban egy hétszáz méter magas falat.
1997. július 1-jén bepakoltunk autónkba és másnap reggel 5 órakor útba vettük a Mont Blanc lábánál fekvő Chamonix-t. Másfél nappal később egy kis ízelítőt kapva az olasz kultúrából, megérkeztünk. Egy pár napot a városban töltöttünk a jó időre várva és időnk nagy részét a chamonix-i mászó-iskolában töltöttük. Júli. 7-én kora reggel vágtunk neki a hegynek a Gouter-ház felőli útvonalon. Az idő hideg, párás volt, majd 2000 m magaságban megjelentek az első hófoltok. Az első napon 3100 m-ig jutottunk, ahol egy helyi menedékházban töltöttük az éjszakát. Másnapra 1300 m szintet terveztünk magunknak, így akartunk felérni estére a Vallot-házhoz. Reggel, a napi vízadagunk olvasztása miatt 1-2 órás késéssel indultunk el. Késő este értünk a házba, ami persze tele volt. A lépcső alatti kis zugban találtunk helyet magunknak. Reggel oly sokáig aludtam, hogy a ház kiürült. Ancsa főzőcskézett, majd du. két óra körül elindultunk a csúcsra. A csúcson egy fotó erejéig, s még néhány percig voltunk, aztán elindultunk lefelé. Még egy éjszakát töltöttünk 4400 m-en és másnap egyhuzamban mentünk le az autónkig. Júli. 11-én kipihenve fáradalmainkat Olaszország felé vettük utunkat. Napokig csak utaztunk a Dolomitok meredek útjain, s ezt kisautónk is nehezen viselte. Az utolsó pár km-es szakaszért elég borsos árat akartak fizettetni velünk, így éjszaka surrantunk át a sorompókon. Néhány napot a közeli városban és a Cimék körüli túrákkal töltöttünk. A 2973 m magas Cima Grande-ra akartunk feljutni a Dibona-élen.
Idézet a naplónkból: " ...'97. júli. 20. - Reggel 4 óra, jelzi az óra, amit még tegnap éjszaka húztunk csörgőre, hogy időben be tudjunk szállni az útba. Sötét van, így alszunk még egy órát, s majd csak akkor készülődünk. Egy főzőkonzerv, egy kis Plusssz, pakolászás, a cuccok elrejtése a közelben és már indulunk is a fal felé. Félnyolc-nyolc körül beszállunk a falba. Az út egy hófoltról indult 3-4-es nehézségben 2-3 hossz, majd néhány hossz 3 körüli. Itt nagy törmelékes párkány, töredezett falak. Valahol itt kavartunk el úgy, hogy mire visszamásztunk az útba, megmásztuk a 4+-5-ös nehézséget is. Innentől az egész nap tömény szívás volt a kavarások miatt. Így sötétedett ránk, s fejeztük be a mászást 23 órakor. Elővettük az izofóliát, egyet magunk alá, eggyel pedig takaróztunk. Ezért történt, hogy egyikünkön sosem volt elég fólia, így vacogtunk, vacogtunk ... - '97. júli. 21. - vacogtunk, s talán egy kicsit aludni is sikerült. 3-4 hossz volt még a csúcsig, persze itt is jó sokat kavartunk. Az előcsúcson legalább 2 órát bolyongtunk, hogy hogyan kell átjutni a csúcsra, mikor rájöttünk, hogy a lejövetnek hitt ereszkedés pont az útra visz rá minket ..." A csúcson mindössze félórát töltöttünk, majd egy német párossal közösen jöttünk le a falról.
Két nappal később a Glockner alatti parkolóházban ébredtünk 4 óra körül, hogy alvás nélkül megjárjuk a csúcsot. Az információkat az útról egy előző nap visszatérő magyar párostól kaptuk. Ennek ellenére a gleccser túloldalán kicsit eltévedtünk, de innentől az időjáráson kívül minden simán ment. A csúcsról lefelé indulva kisebb hóvihar vette kezdetét, s minél lentebb értünk úgy alakult át esővé. Bőrig ázva és kissé megfáradva értünk vissza estére a parkolóba, ahonnan az utolsó kocsit lestoppolva érkeztünk meg a saját autónkhoz. Másnap délelőtt indultunk el hazafelé, érkeztünk meg közel egyhónapos utazásunkról július 26-án a korai órákban Miskolcra.
A túra résztvevői: Balogh Anikó és Burdiga Zsolt.

Európa tetején - Mont Blanc: 4807 m

(Kertész Gábor)

A tavalyi sikeres Alpoki túránkon felbuzdulva, az idén is szerettük volna Európa tetejét meghódítani, egy nehezebb útvonalon. Közlekedési eszköznek a vonatot választottuk, mivel ez tűnt a legolcsóbbnak. Így 1997. augusztus 5-én hat tagú csapatunk felszállt a 11 óra 30 perckor induló vonatra. Sopronban kisebb várakozás után átszálltunk a Zürich-ig közlekedő járatra. Innen végig volt csatlakozásunk egészen Chamonix-ig, ahova 6-án kora délután érkeztünk meg. Chamonix a Mont Blanc lábánál fekvő kis turistaparadicsom. Megérkezésünk után szétnéztünk a faluban, majd bivakhelyet kerestünk. Ezután még két napot a közelben található mászófalon való mászással töltöttünk el. Terveink szerint a Mont Blanc-t egy nehezebb útvonalon szerettük volna megmászni, ám az idő bizonytalansága miatt a "könnyebb" útvonalat választottuk. Mivel hat tagú kis csapatunkból csak négyen ragaszkodtunk a 4807 m magas csúcs megmászásához, ezért kerestünk egy kempinget, hogy a lányok is el tudjanak menni túrázni, ne kelljen ott ülniük a csomagok mellett. 9-én elmentünk megérdeklődni az időjárást. Kiderült, hogy 11-én vihar lesz. Rövid eszmecsere után úgy döntöttünk, hogy mivel a sátrunk elég jó, mégis elindulunk s fent várjuk ki a jó időt. Így délután már úton is voltunk. Aznap este egy 2768 m magasan fekvő romházban aludtunk. Másnap nem túl korán, fél nyolckor indultunk útnak, hogy még aznap elérjük a 4362 m magasan található Vallot-ház alatti sátorhelyet. Néhány óra alatt elértük a 3167 m magasan fekvő Tete-házat, ahol pótoltuk vízkészletünket, s már indultunk is tovább. Rövid hólejtő után egy veszélyesebb kuloár előtt találtuk magunkat, amiben folyamatosan peregtek a kövek, ezért nem volt ajánlatos ott túl sok időt eltölteni. Egy hosszabb sziklás szakasz után elértük a 3817 m magasan fekvő Gouter-házat. Innen már csak kb. 400 m szintkülönbség választott el a bivakhelyünktől. A 4200 m magasan levő táborhelyünket kb. este fél kilenckor értük el, így tizenhárom órai gyaloglás után bújhattunk hálózsákjainkba. Kis csapatunk többé-kevésbé jól bírta ezt a magasságot, nem jelentett gondot a magashegyi betegség. Talán csak az okozott problémát, hogy nem bírtunk enni, viszont tudtuk, hogy ennünk kell, mert különben nem lesz elég energiánk a csúcstámadáshoz. 11-én valóban bejött a rossz idő, s csak néha lehetett akár ötven méterre is ellátni a sátortól. Így ezt a napot pihenéssel töltöttük, ami azt hiszem mindenkinek jólesett. 12-én hajnali ötkor keltünk, hogy megnézzük a napfelkeltét és minél hamarabb elérjük a csúcsot. Egy órai készülődés után a csípős hajnali hidegben elindultunk a csúcsra, amely már csak 600 m szintkülönbség megtételét jelentette a számunkra. Lassan haladtunk felfelé s nem sokkal kilenc után elértük a 4807 m magas csúcsot. Madár és Én már voltunk itt tavaly, ám akkor elég későn, naplementében értük el a csúcsot s nem láttuk mindazt a gyönyörű kilátást amit most. Az idő teljesen tiszta volt, sehol egy felhő, csak a szél fújt, ami miatt nem volt túl meleg a csúcson. Rövid csodálkozás, fotózás és videózás után megittuk az erre a célra hozott csúcssörünket. Madár és Márk elindultak lefelé, Gyufa és Én még elmentünk megnézni a csúcs túloldalát, majd mi is elindultunk visszafelé. Egy óra alatt elértük a 4200 m-en fekvő táborhelyünket. Pihentünk egy órát, összepakoltunk s elindultunk lefelé, ám nem azon az útvonalon amin feljöttünk, hanem a Bossons-gleccser felé. Tavaly ezen az úton másztuk meg a hegyet s akkor annyira megtetszett a Bossons-gleccseren való átkelés, hogy az idén is meg akartuk nézni. Nekem tavaly is és az idén is a legnagyobb élményt a gleccseren való átkelés jelentette, ahogy a széles hasadékok felett át kellett ugrani s mindenütt óriási jégtömbök vettek körül, melyek állandóan mozogtak és morajlottak. Mivel az idén évszak szerint egy hónappal később voltunk ott, a gleccser sokkal jobban szét volt nyílva, nagyobbak voltak a hasadékok, talán ezért volt most érdekesebb és szebb az átkelés. Kb. 4-5 óra alatt értük el a 2500 m-en található régi felvonóházat. Innen rövid pihenő után indultunk tovább egy hosszú, de nehéz és unalmas szerpentinen az 1275 m-en található parkolóig, ahol végre normális WC-re ülhettünk s olyan vizet ihattunk, melyet nem hóból kellett olvasztanunk. Sajnos innen még el kellett gyalogolnunk Chamonix-ig, ahol a kempingünk volt, s ez még mindig 300 m szintkülönbséget jelentett egy hosszú szerpentinen, igaz lefelé. A sátrainkhoz 22 óra után érkeztünk meg, ahol a lányok már vártak minket s nagyon megörültek nekünk, mivel egy nappal hamarabb számítottak a lejövetelünkre. Amíg mi fent voltunk a Mont Blanc-on addig ők is megmásztak egy 2.500m magas csúcsot. Ezek után még néhány napot sziklamászással töltöttünk el. Gyufa, Kriszta és Én elmentünk túrázni. Gyufa a kamion-terminált nézte meg, mi pedig a Bossons-gleccser végét kerestük fel. Csodálatos volt, ahogy az óriási jégtömbök után egy hatalmas kimosott mederben egy olyan fagyos patak folyt, melynek még a szele is dermesztően hideg volt. Ezen a napon még volt egy nagyszabású bemutató Chamonix-ban, ahol bemutatták az összes hegymászó technikát, valamint volt még sziklafalon való síelés és biciklizés is. Mivel az időnk fogytán volt, tovább kellett indulnunk a tengerpart felé. A Lyon felé közlekedő vonatra nem fértünk fel, ezért küldtek egy luxus buszt, ami elvitt minket Annecy-ig. Innen vonattal mentünk Lyon-ig, ahol kisebb várakozás után indult a vonatunk a Marseille mellett található Toulon-ba. Itt kiderült, hogy a legközelebbi kemping is 6-7 km-re van. Az állomáson találkoztunk egy helybeli sráccal, aki azt mondta, hogy szívesen elvisz minket a mikrobuszával a kempingbe. Úgy is lett. Még este lementünk a tengerhez fürdeni, aztán a kempingben egy óriási buliba csöppentünk s hajnalig táncoltunk. Másnap fürdés, napozás, fürdés, ..., este megint buli. 18-án este ismét vonatra szálltunk s elindultunk hazafelé. Folyamatos csatlakozásaink voltak egészen Sopronig. Még arra is volt fél óránk, hogy benézzünk Velencébe. Sopronban kiderült, hogy nem tudunk tovább menni, mert nem indul aznap több vonat Budapest felé. A két hét alatt körbeutaztuk Európát, s ez volt az első elakadásunk. Felhívtam H. Zsuzsát Sopronban, hogy tud e segíteni rajtunk. Kijöttek értünk az állomásra és elvittek hozzájuk, hogy aludjunk ott. Másnap Gyufa, Madár, Ada és Márk a hajnali vonattal elindultak haza. Kriszta és Én, Zsuzsa kérésére még szívesen ott maradtunk délelőttre. Hangulatos reggeli a teraszon, pakolás és rohanás az állomásra. Felszálltunk ismét a vonatra s már csak Miskolcon kellett leszállnunk. Este még elmentünk a Fáraó sörözőbe, hogy a szokásos túra utáni sörözésünkel fejezzük be a sikeres utunkat. Így 20-án este, két hét után ismét ágyban aludhattunk. A túránkról videofilmet és diákat is készítettem, amely bármikor megtekinthető.
A túra résztvevői: Gyüre Attila (Gyufa), Jászberényi Márk (Márk), Kertész Gábor (Én), Mihalov Csaba (Madár) Kocsis Krisztina (Kriszta), Szabó Adrienn (Ada).
Támogatóink: Fehérkő mászóbolt, Posta - Miskolci Igazgatósága, Prizma fotókereskedés, Chio Magyarország, Black Gold, Adidas, Borsodi Sörgyár, Kocsis Fogadó - Szirmabesenyő.

A 12. Nemzetközi Szpeleológiai Kongresszus és svájci körút

(Timkó Attila)

Az MKBT 1997. augusztus 3-23. között autóbuszos utazást szervezett a 12. Nemzetközi Szpeleológiai Kongresszusra Svájcba. Összesen 18-an vettünk részt az utazáson. Célunk a kongresszus programjain való részvétel mellett a svájci, valamint a jövet-menet alkalmával útba eső idegenforgalmi barlangok megtekintése, meg felszíni túrázás volt. Az oda-vissza utat igyekeztünk a lehetőségekhez képest megnyújtani.
Ausztrián keresztül indultunk el, az első nap mindjárt az első barlang megnézésével járt: a griffeni templomtér mögött nyíló cseppkőbarlang várt ránk. Egy, a környezetéből szigetként kiemelkedő sziklában keletkezett, hasonlóan a jászói barlanghoz. A szikla tetején itt viszont romos kastély áll, ami jelenleg be van zárva. A barlang előterében kiállítás nézhető meg, a bejárat mellett pedig fazekas készít a helybeli agyagból fekete színűre égetett cserépedényeket.
Augusztus 4-én az Obir Tropfsteinhöhlen volt a cél. Külön busz vitt fel minket és a többi látogatót az igen keskeny erdészeti úton. Az út olyan széles, mint a busz, a hajtűkanyarokban is csak annyi hely van, hogy csak a jármű szinte helyben fordul, az orra már a meredek lejtő felett fut végig. A szintkülönbség több, mint 550 méter, a kilátás csodálatos, a gyomrok végre megnyugodhatnak. Az egykori vasércbánya tárói kötik össze a cseppkődíszes óriási és még nagyobb termeket, aktív és kevéssé aktív cseppkőlefolyásokat, vizes és száraz járatokat. Az egyik teremben diaporáma mutatja be a nem kiépített részeket. Ezt a barlangot 1996-ban nyitották meg az idegenforgalom előtt. Délután következik az első felszíni túra: az Eisenkappler Hüttétől (1555 m) a Hochobir csúcsára kapaszkodunk fel, 2139 m magasról nézünk le a Dráva völgyébe, délre a Karawankák felé, messze pedig a Juliai-Alpok bukkan fel.
Másnap a Krimml-i vízesés a program. 1465 m-ről a gleccserpatak három részletben zuhan le 1070 m-re. A két és fél óra alig elég az összes látnivalóra, de nemcsak mi késsük le a visszaérkezést. Innen még továbbmegyünk Mayrhofenbe a Gerlospaß-on át, ahonnan visszanézve a szemközti völgyre, az egész vízesés belátható.
Aug. 6-án zuhogó esőben indulunk Hintertuxba, ahonnan a Spannagelhöhle-t akarjuk megközelíteni felvonóval. A barlang bejárata 2525 m magasan nyílik a Tuxi Alpokban. A felvonóból háromezresek látszanak: az Olperer a táj legmagasabbja. A gránitba ékelődött márványlencsében képződött több km hosszú barlangból 500 m a puritán módon kiépített rész. Korlát csak a legfontosabb helyeken, világítás minimális, az átjárók éppen hogy csak ki vannak tágítva: szükség van a sárga műanyag kabátra és a sisakra, amit a látogatóknak biztosítanak. A barlang szinte teljesen kopár, a szépen erezett kék, kékeszöld vagy zöld falakon ragyog a lefolyó víz, lehet vitatkozni azon, hogy gleccsermalmot láttunk-e az egyik járatban, vagy csak úgy nézett ki. Felszíni túra következik, de már tudjuk, hogy kevés az idő rá, nem tudunk ma feljutni a 3231 méteres Hoher Rifflerre. Ez egész napos túra lenne, így nekünk a 2910 m-es Friesenberg Scharte-tól vissza kell fordulni. A gleccser aljában még megnézzük a műjégbarlangot, amit levegővel olvasztottak kb. 20 m mélyen a jégbe, hogy a gleccser belülről is látható legyen. Ezután megyünk vissza Mayrhofenbe, a sátrakhoz, amik mellett a szomszéd vidám pónilovai rohangálnak.
Aug. 7-én érkezünk Svájcba, de csak azért, hogy rögtön átmenjünk Konstanzon keresztül Németországba. Itt a Mainau a cél, a Virágsziget, a híres botanikus kert. A kastély udvarán citruskiállítás, a parkban mamutfenyő, libanoni cédrus, virágállatok (nyúl, kacsa, hal stb.), pavilonok, japánkert, Nag Arnoldi szobrok, tömeg, minden ami kell. A legimpozánsabb a lepkeház, ahol tányérnyi trópusi lepkék röpködnek a páratartalomban, orchideák és műlevelek között, a dzsungel aljnövényzetében pedig szerényen megbújó gleccsermalom üzemel.
Másnap a Rajna vízesése az attrakció. Nem a magassága a lényeg, ez csak 20 m, hanem a vízhozam, ami aznap éppen 660 köbméter/másodperc a tábla szerint. Ez szolid középérték az 1.200-as maximumhoz képest, de nekünk ennyi is elég. A teraszokon egyre lejjebb ereszkedve egyre közelebb kerülünk a vízhez, a legalsó szinten már majdnem karnyújtásnyira közelítjük meg. Lent a parton csónakok várnak: kiskörút, nagykörút, zuhanyozás a vízesés alján. Mi a folyó közepén levő szigetre indulunk, így csúcsot is kell mászni (kb. 20 m), barlangot is látni: a víz sziklakapun keresztül tör át. Aztán az első svájci barlang következik, a Höllgrotten. Tufaképződmények és különleges, szőlőfürt alakú borsókövek borítják a falakat, még a víz alatt is. A túra magánjellegű: vezető nincs, kinyitják az ajtót, te meg elolvasod a megfelelő számnál a megfelelő magyarázatot a papírodról. A világítás színes, kék, vörös stb., teljesen meglepő és környezetidegen. Indoklás pedig a lámpaflóra elleni védekezés, mondván, hogy a színes fényben nem tenyészik a zöldség. Majd visszajövünk leellenőrizni.
Még a luzerni kultúrprogram van hátra: rövid szaladgálás a heves záporban, illetve a gleccserkert, amit pinceásás közben találtak meg és most már múzeumkombináttá fejlődött. Itt van a világkiállításra készített tükörpalota is. Azért a gleccsermalmok sokkal szebbek.
Aug. 9-én a Szent Beatus barlangjához kapaszkodunk fel a jól kiépített szerpentinen, felkészülve az aktív patakos barlanggal való találkozásra. A bejáratnál a szent sírja mellett szobája látható korhű berendezéssel ellátva, kitömött ősembercsalád tanyázik a másik fülkében, a remete által kilakoltatott sárkány pedig teljes életnagyságban terpeszkedik műanyagba öntve. A barlang jellegzetesen kopár alpesi barlang, kellően kizöldülve. Néhol import cseppkövek láthatók, nehogy a látogató visszakérje a pénzét. Pedig a Boszorkányüst és a benne zúgó hideg víz minden hamisítás nélkül szép. Még aznap beugrottunk Bernbe, megnézendő az óratornyot és a város letargikus jelképeit, a gödörbe zárt medvéket. A medvék teljesen depressziósak az idegenforgalomtól, mert már két éve nem is szaporodnak. Az óra viszont hajlandó volt kettőt ütni a kedvünkért. Innen egyenesen mentünk tovább La Chaux de Fonds-ba, a kongresszus helyszínére. Az estig tartó regisztráció után a lejtős domboldalon megépítettük a magyar sátrak utcáját.
10-én délelőtt összeraktuk a magyar standot a gimnáziumban, a konferencia egyik helyszínén. Délután került sor a megnyitóra, a műsorokra és az ingyen borra, este a Spelemedia gálára, sok francia beszéddel és változó színvonalú filmekkel.
11-én konferálunk, megnézzük a többi kiállító standját, a gimnázium teljesen tele van pakolva. Rengeteg könyv, képeslap, poszter, és mindehhez rengeteg pénz kellene. Délután elindulnánk kirándulni, de a vihar bezavar a város széli állatkertbe, ahol a kígyókkal együtt várjuk meg az eső végét. A város három templomából kettő zárva van, így a kultúrprogram sem jött össze. Szerencsére a sátor nem ázott szét.
A következő nap már ismét buszra szálltunk, a változatosság kedvéért barlangba készültünk. A Réclčre volt a célunk, amit guberálók fedeztek fel véletlenül. A barlang egyetlen óriási terem (1 millió köbméter), amit a törmelék és a gazdagon rárakódott cseppkő tagol kissé. A bejárat mellett másik látványosság ajtaja nyílik: a prehisztorikus parké. Itt életnagyságú műanyag dinók sétálhatók körül, tapogatni természetesen tilos.
Aug. 13-án került sor a konferencia hivatalos kirándulására. Ez aztán tartalmazott mindent, amit csak el lehet képzelni. Első program a helybeli óramúzeum megnézése volt, miután mindenki megkapta a kitűzőjére a csoportjának megfelelő színű pöttyöt. Innen lehetett tudni, melyik buszba kell majd beszállni. A múzeum le- és átrohanása után elvittek a földalatti malomba: a takarékos svájciak, hogy épületet ne kelljen építeni, természetes üregek összekötésével alakítottak ki maguknak vízimalmot. A kerekek most is forognak, de már csak a látogatók kedvéért, őrlés nincs. A buszról hajóra szálltunk át a Doubs folyón, tangóharmonika-szóra lehetett a partokban gyönyörködni (zeneszó nélkül jobban ment volna). Az egyre keskenyebbé váló tó után rövid sétával értük el a vízesést, aminek alján számos műanyag flakon forgott körbe. Este került sor a folklór partira, havasi kürtökkel, zászlódobálással, óriási kolompok lóbálásával, fülsüketítő zajjal. Ez utóbbi határozottan idegesítő volt. Az úri közönség táncolt.
Másnap a sörök és borok hatására csak későn keltünk és indultunk el a Vallorbe-ba. Itt monumentális aktív patakos barlangot nézünk meg, korszerű kiépítéssel, saját magunk vezetésével. A túra szépségdíjas és első helyezett barlangja. Különlegességnek számítanak a több méter hosszú szalmacseppkövek, amik azért műanyag ablak mögött láthatók. A kijáratnál ásványkiállítás fogad, a világ minden tájáról származó kövek hat termet és számos vitrint töltenek meg. Ezután átmentünk Franciaországba, hogy ott is szétnézzünk egy kicsit. A rendelkezésre álló időbe egy Annecy-i városnézés (észak Velencéje) és a tóparti séta fér be, majd rohantunk vissza Genfbe, szintén körbesétálni. Mindenből egy kicsit legalább, kivéve a rohanást és az állandó időhiányt.
Még egy napot töltöttünk a La Chaux de Fonds-ban. Délelőtt még tetőfokán a konferenciahangulat, mindenki csereberél, aztán kezdődik a csomagolás. Először a standot kell szétszedni, majd mindenki a saját csomagjaival van elfoglalva. Másnap már megkezdődik a hazafelé utazás, a lehető legnagyobb kerülővel.
Aug. 16-án először a Tündérek barlangját nézzük meg (Grotte aux Fées), de ez az út egyetlen csalódása. A teljesen kopár, fekete mészkőben képződött barlang csak egy rosszul megvilágított folyosó, gazdag zöldségterméssel. A másik néznivaló viszont első osztályú: a Földalatti tó (Lac de Souterraine) Svájc leglátogatottabb barlangja, méltán. A 300 m hosszú, helyenként 14 m mélységű tavat természetesen pinceásás közben találták meg. A vízbe négyféle pisztrángot telepítettek, köztük albínót is, rendeznek hangversenyeket és a tó végén esküvőt is lehet tartani. A víz alig cserélődik, tisztítani kell. Ezen a napon néztük meg még a Chamoson-i barlangmúzeumot. A nap végén még kiáztattuk magunkat a briggi termálfüdő 42 fokos vizében, ezek után csak sátrazni kellett és a másnapi programokat megbeszélni.
Aug. 17-e Zermatté volt. Kiderült, hogy egy nap alatt nem lehet mindent megnézni. A társaság több részre szakadt, ki-ki azt választott, amit akart. Így jutott a csoportunkból a Gornergratra, a Sunnega-ra, az Oberrothornra (3415 m) és a Breithornra (4156 m) is. Egyedül az időjárás nem békült ki velünk. Aznap felhős, esős, havas esős idő váltakozott a napsütéssel, a Matterhornt csak sejteni lehetett. Ide is vissza kell még egyszer jönni. Mindenesetre aznap este sem kellett altatni senkit.
Másnap vettünk búcsút Svájctól, a Simplon-hágón keresztül átmentünk Olaszországba. Rövid pihenőt tartottunk Sirmione-ban, a Garda-tó partján épült kisvárosban, majd egész Vicenzáig buszoztunk.
Az Oliero-barlangot aug. 19-én néztük meg. Csónakba ültettek, majd drótkötélen húztak be a sétálós részbe. A délutáni kirándulást elmosta az eső, így csak Asiago és Vicenza kultúrprogramra futotta.
Aug. 20-a Velence napja volt, meg az egész utazás legnagyobb nyári viharjáé. Szerencsére nem túra vagy sátorozás közben kellett elviselni, hanem a Velence utáni buszozás közben. Különben még Velencében is sikerült barlangot találni, egy kávézót alakítottak így ki, kellő mennyiségű műcseppkővel feldíszítve.
A következő nap a Grotta Gigante óriási termébe ereszkedtünk le. A barlang egyetlen terem, amiben a milánói Dóm is elférne tokkal-vonóval. Több, mint 100 m a magassága, a lenyűgöző látványt kissé elrontja a geofizikai állomás két polietilén fóliába csomagolt ingája. Legutóbbi ittjártunk óta elkészült az új kijárat is, így körútszerűen járható be a monumentális barlangüreg. Az egymásra rakott lángosokhoz hasonlító cseppkőoszlopok viszont ugyanolyan groteszk formájúak maradtak, mint az első alkalommal. A nap még nem ért véget. Már csak egy olyan apróság maradt, mint a Skocjani-barlang, amihez át kellett menni Szlovéniába. Ő is régi ismerős, még 1993-ból, amikor a Hanke-csatona falán másztunk végig. Most "csak" a hivatalos túrán veszünk részt, de ez a hely mindig a barlangok csúcsa marad számomra. Estére értünk Vilenicához, a barlangászházhoz, amit azóta ügyesen továbbépítettek és fejlesztettek.
Aug. 22. péntek, délelőtt felszíni kirándulás, Lipica és Sezana, este pedig a Jama Vilenica, a szlovén Tündér-barlang végigjárása. Ez a barlang méltó a nevéhez, nem úgy, mint a svájci. Most is megcsodáljuk a barlang egyszerűen túlzsúfolt képződményeit, valamint a hideg-meleg rész jól látható határát, ahol elkülönül egymástól a vörös és a fehér szín. Este búcsúest, ahol nemcsak a szlovénektől búcsúzunk, hanem a három hetes utazástól is.
Az utolsó napra azért még hagytunk egy adut: hazafelé mentében megnézzük Postojnát. Ez a koronája az egész útnak, a képződmények barokkos gazdagsága, a látvány nagyszerűsége szinte már túlzás.
Összefoglalásként: 14 barlangot láttunk, hat ország számos és számtalan, kisebb-nagyobb nevezetességét. Vízeséseket, hegyeket, gleccsereket, erdőt és sziklát, városokat. Már holnap elindulnék, ha még egyszer végig lehetne járni, és nem hiszem, hogy unatkoznék.

Erdély (Bihar-hegység)

(Kovács Mátyás), (Vadász István)

1997 augusztusában egyesületünk néhány tagja elindult a romániai Bihar-hegységbe, hogy felmérje az ottani barlangászási és túrázási lehetőségeket. "Expedíciónk" tagjai voltak: Fruzsi, Imre, Sári, Norbi, Péter, Én. Szponzorált minket a Jééé C+C diszkontáruház, akiktől 10.000,-Ft-nyi utalványt kaptunk, amit élelmiszerekre költhettünk.
Az első nap este indultunk vonattal Debrecenbe, ahol az Agrártudományi Egyetemen alszunk. Másnap reggel nagy tolongás a debreceni buszpályaudvaron a Nagyváradra induló busz helyeiért. Reggel 9.30 körül érünk Nagyváradra. Petroszba (Pietroasa) szeretnénk eljutni. A menetrend szerint csak délután 4 körül megy oda busz. A várakozás unalmasan telik. A helyi "itt a piros - hol a piros"-os keménylegény megpróbál a játék hatalmába keríteni minket. Imréék elmennek pénzt váltani: 21 ezer forintért kb. 750 ezer lei-t kaptunk. Röhejesen sok pénznek tűnik. Az is. Valahonnan megtudjuk, hogy ma már nem megy közvetlen busz Petroszba, de Belényesre (Beius) igen, onnan pedig van csatlakozás. A belényesi busz ugyancsak ütött-kopott. Belényesen páran meglátogatják a helyi nyilvános WC-t, amit később megbánnak. Imréék megpróbálnak fuvart szerezni, de nem sikerül. Így hát busszal megyünk Petroszba. A busznak nevezett járműről csak annyit, hogy a belényesi ehhez képest ötcsillagos luxusbusz volt. A petroszi kocsmában hosszas huza-vona után szerzünk egy traktort, ami felvisz Glavoi-ra, a leendő táborhelyünkre. Erre szükség is volt, mert zsákjaink igencsak ütötték a 30 kilós álomhatárt, + volt egy ugyanilyen nehéz kajásbegünk. 180 ezer lei volt az útiköltség. Elindultunk hát a fapados pótkocsin ülve. Két óráig tartott, mire felértünk a fennsíkra. Gyalog, lehet, hogy két nap alatt sikerült volna - ha sietünk.


Körülbelül este nyolc órára érkeztünk meg Glavojra. Az első pillanatban, mikor megláttuk a kb. száz sátorból álló kempinget egy kissé csalódtunk. Lehet, hogy mégsem olyan elhagyatott mint amilyennek mesélték?! Aznap estére már csak egy gyors táborverés, evés és a másnapi program megbeszélése maradt.
Első nap: Nem keltünk korán és ezt szokásunkat végig meg is tartottuk. Kilenc óra előtt (magyar idő szerint hét óra) nem volt érdemes megmozdulni, mert reggel a bő harmat és a köd mindent eláztatott és miután felszáradt - kb. tíz órakor - lehetett nekivágni az aznapi programnak. Kezdésnek úgy gondoltuk, hogy az egyik leglátványosabbnak ígérkező és a legközelebb eső helyet, a Csodavárat tekintjük meg. A táborunktól mintegy 20 percnyire lévő hatalmas katlan a várakozásunknak megfelelően, lenyűgözött mindenkit. A felszakadás peremén végigfutó turistaútról a Csodavár minden részét be lehetett látni. A körtúra végén, egy igen meredek ösvényen lementünk a barlang ún. "külső várudvarába". Mivel vittünk magunkkal lámpát, nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, hogy be ne menjünk. Eredetileg "csak úgy benézünk"-nek indult, de a hatalmas méretek és a túloldalon derengő világosság továbbhaladásra biztatott mindenkit. Talán egy kicsit meglepődtünk mikor kiderült, hogy a fény az ún. "Nagy ablakon" keresztül világít be, ahol legfeljebb csak kötéllel lehetne kijutni. Nem fordultunk vissza, a kíváncsiság tovább vitt minket. Nem volt könnyű a haladás, egyrészt a gyér világításunknak köszönhetően, másrészt egy komolyabb méretű patak folyik lenn és gumicsizma nélkül csak a köveken ugrálva juthattunk előre. Végül is a barlang előcsarnokába, a főbejárathoz jutottunk ki, ahol nyugtáztuk, hogy ezzel a partizán-akcióval szerencsésen sikerült kikerülni egy-két hivatásos túravezetőt. A Csodavár után úgy döntöttünk, hogy útba ejtve a Hamlet-(Caput-)barlangot, felkeressük az Elveszett Világ (Lumea pierdută) nevezetű részen található Iker (Avenul Gemănata), Fekete (Avenul Negru) és a Fedett (Avenul Acoperit) zsombolyokat. A Fekete-zsomboly bejáratát csak hosszas keresgélés után találtuk meg, mivel a Mátyás Vilmos féle útikalauzban a bejáratát rossz helyre jelölik. Az első ránézésre az Iker-zsomboly 100 m-es aknája ígért egy "kellemes" túrát ezért elhatároztuk, hogy másnap visszatérünk ide. Hazafelé egy kissé igyekezni kellett, mert kaptunk a Biharban - mint bizonyították ezt az elkövetkezendő napok is - oly gyakori esőből.
Második nap: Az előző nap rákezdett "égi áldás" kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen reggelig folytatódott. Dél körül elcsendesedett annyira, hogy nekivágtunk az előző nap eltervezett túrának. Már majdnem a zsomboly bejáratánál voltunk mikor újra rákezdett. A Fedett-zsomboly előterében húztuk meg magunkat, bízva abban, hogy nemsokára eláll az eső. Nehezen teltek az órák. Leginkább nitteléssel és mivel egészen hideg lett, didergéssel múlattuk az időt. Késő délután már csak abban reménykedtünk, hogy legalább estére elcsendesedik, és vissza tudunk menni a táborba. Szerencsére eljött ez a pillanat és meglehetősen sietős léptekkel indultunk vissza, mert úgy tűnt, hogy az esőszünet csak ideiglenes.
Harmadik nap: Reggel az első teendőnk az időjárás kifürkészése volt. Nagy köd, felette derengett a kék ég, egyszóval minden jel arra mutatott, hogy esetleg jó várható. Szokásos reggeli tevékenységeink során észrevettük, hogy az időközben megduzzadt patak elmosta az összes előre behűtött dobozos söröket. A kármentés rögtön megkezdődött és - nagy örömünkre - néhány kivételével mind megtaláltuk. A továbbiakban egy sokkal biztonságosabb helyen, közvetlenül a sátrak mellett képződött pocsolyában tároltuk őket. Reggeli közben megtárgyaltuk az aznapi programot és úgy határoztunk, hogy háromszor egymás után nem kellene ugyanarra a helyre menni, ezért az Iker-zsombolyról egyenlőre letettünk. Helyette a "Bársza-katlana" és az ott található Eszkimó-jégbarlang valamint a Fekete-barlang mellett döntöttünk. Mintegy háromnegyed órás gyaloglás után már a célterületen voltunk, melyről érdemes néhány szót ejteni. Maga a hely - a nevében is benne van - egy lefolyástalan katlan, mely főleg egy nagyobb eső után igen jelentős vízmennyiséget képes összegyűjteni. Ennek köszönhetően igen dús volt a vegetáció és a hely néhol inkább emlékeztetett egy mohos lápra, mint egy középhegységi vidékre. Szerencsére a fakitermelés elkerülte, ezért az erdő és a vidék olyan, mint száz évvel ezelőtt. Aki arra jár és teheti, feltétlenül nézze meg! Túránk során először az Eszkimó-jégbarlangot (Focul viu) kerestük fel. Kiépített, minden különösebb felszerelés nélkül megtekinthető, bár egy lámpa néha jól jön. Nevét a Nagy-teremben található jégalakzatokról kapta, melyek az Eszkimó és az Eszkimóné nevet viselik. A terem teteje egy nagy kürtővel a felszínre nyílik, ahonnan nyáron, délben, a nap megvilágítja a kisebbik jégalakzatot, mely ilyenkor vöröses színt kap. Ezt a jelenséget hívják a "Pokol tüzé"-nek, vagyis románul a "Focul viu"-nak. Abban a szerencsében volt részünk, hogy épp a megfelelő időben voltunk ott és tanúi lehettünk ennek a ritka látványnak. A barlang után a Galbina-szirt felé vettük utunkat. Az 1234 m magas szirtről a Bihar-hegység déli részének pazar látványa tárult elénk. Egy kis bámészkodás után a nap fő programja, a Fekete-barlang felé vettük az irányt. A barlang egy kb. 20 m magas sziklafal aljában nyílik. Az aknarendszere a mi Fekete-barlangunkéhoz hasonló azzal a különbséggel, hogy itt - az előző napi csapadéknak köszönhetően - az aknákon erősen folyt a víz. Egy kellemes 3-4 órás túrával sikerült bejárni a barlangot, melyben a patakos járat formái érdemelnek említést. (Mivel aktív barlang, képződményekben igen szegény volt.) Kifelé menet egy kissé meggyűlt a bajunk a vízzel, teljesen elázva értünk ki a felszínre. Ezzel pótoltuk az aznapi elmaradt esőt. Nem maradt más hátra, minthogy visszatérjünk a táborba, és az első "komolyabb" barlangtúránk örömére a helyi büfében tárgyaljuk meg a másnapot.
Negyedik nap: Ismét az Iker-zsombollyal próbálkoztunk! Tettük ezt azért, mert az előző nap este sikerült félig-meddig megismerkedni egy kolozsvári barlangászcsoporttal, akik adtak egy beszerelési vázlatot a zsombolyról. (Sajnos viszont arra már nem voltak hajlandóak, hogy több barlangot is megmutassanak mint amennyi az útikönyvünkben volt.) Odafelé egy másik útvonalon, a Cirkusz-ponoron (Izbuc ponor) keresztül mentünk. Ez egy hatalmas medence, melyben tavasszal, hóolvadáskor összegyűlik a víz és egy hatalmas, időszakos tó keletkezik. Most ugyan tó nem volt, csak egy jókora patak folyt benne, de így is szép látványt nyújtott. (Ez a patak jön ki többek között a Csodavárban.) A barlanghoz hamar odaértünk, gyors beszerelés és már indulhattunk is lefelé. A közel 100 méteres bejárati akna rendkívül látványos volt. Méretei miatt a lámpánkat sem kellett bekapcsolni, csak a legalján. 80 méteren egy meredek hólejtőn kellett leereszkedni, ami a bezuhant, kb. méteres átmérőjű fenyőrönkökön keletkezett. A bejárati akna egy aktív, patakos részbe csatlakozott. Először az Iker-zsombolyhoz tartozó részt néztük meg, majd egy szifonkerülőn keresztül a Fekete-zsomboly felé indultunk. Itt elmentünk a bejövő Vízeséses-járat végéig, majd elhatároztuk, hogy kitekintünk a Fekete-zsomboly bejárati aknáján. Sajnos a víz hamarosan annyira mély lett, hogy szárazon nem úsztuk volna meg. Sajnáltuk, hogy a "neoprén ruháinkat" most nem hoztuk magunkkal, így nem volt mit tenni, visszafordultunk. Mire kiértünk az eső éppen elállt, de "szerencsére" mire összepakoltunk és elindultunk megint rákezdett.
Ötödik nap: Ez a nap is "jól" indult. Megint eső! Hol esett, hol nem, de inkább az előbbi. Az már látszott, hogy hosszabb túrát nem tudunk csinálni, ezért valami elérhetőbb, közeli helyet kellene kiválasztani. Egy ilyen helynek a Hamlet-barlang tűnt, ezért amikor egy kicsit elcsendesedett az eső, összepakoltunk és elindultunk. Nagyon nagy hasznát vettük annak a téli pásztorszállásnak, ami a barlang közelében található. A padlása kitűnően alkalmas átöltözni és bivakolni. Öltözésre igénybe is vettük, mert természetesen mire odaértünk, az ég megint ránk szakadt. A napunk ahogyan kezdődött, úgy is folytatódott. Történt ugyanis, hogy a barlang bejárata után kb. 20 méterrel megrekedtünk. A bejövő patak egy közel 2 méter mély medencébe ömlött és azt teljes szélességében kitöltötte, így még a szélén sem lehetett eltravizni. Fent indultak mindenféle kis szűk járatok, ezeket végigjártuk bízva abban, hogy hátha sikerül egy kerülőt találni. Nem sikerült. Annyi azért látszott, hogy ha lenne kötelünk, akkor talán át tudnánk menni. Mivel a továbbjutás ismét bizonytalan volt és a táborunk sem volt közel, hogy visszaszaladjunk kötélért, úgy döntöttünk: meghátrálunk. (Később kiderült, hogy jól tettük. Megtudtuk, hogy közvetlenül a tó után olyan meredek lejtő következik, ami már aknának tekinthető, csak kötéllel járható és 30 mély.) Estére elállt az eső és még egy rövid kirándulást tettünk a környéken, melynek során megmásztunk egy-két fúrótornyot is.
Hatodik nap: Már lassan egy hete voltunk itt és bizony közeledett nap, amikor indulnunk kellett haza. Még volt két olyan hely, amit feltétlenül meg szerettünk volna nézni, az egyik a Galbina-szurdok, a másik a Szamos-bazár. Erre a napra a Galbina-szurdokot - hivatalos nevén Galbina-kőköz (Cheia Galbenei) - tűztük ki célul. Az előzetes információk alapján (meredek, veszélyes stb.) még egy kötelet is bepakoltunk, amit természetesen elő sem vettünk, de legalább cipelhettük. A Csodavár meredek katlanából kimászva, egy jó ki sáros, csúszós hegyoldalon leereszkedve érkeztünk meg a szurdok felső végéhez, a Galbina-forráshoz. (A forrás vize a Csodavárból jön.) Mivel több útvonal is kívánkozott a szurdok bejárására, kiválasztottuk a leglátványosabbnak ígérkezőt és elindultunk. A Galbina felső szakasza ezen az útvonalon eléggé "sportos" volt. A kritikus szakaszokon beépített láncok és drótok segítik a közlekedést. (A vonaton hazafelé tudtuk meg, hogy ottjártunk előtt két héttel szenvedett halálos balesetet ezen a szakaszon, a Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke.) A látványosság szempontjából jól választottunk, legalábbis a felső szakaszt illetően, mert - habár a patak felett mentünk, néha 40 m-re is - végig rá lehetett látni a szurdokra. Sajnos kb. a felétől már ugyanez nem volt elmondható, és mikor kiértünk a végére sajnáltuk, hogy nem próbálkoztunk a patakmederben lejutni. Na persze, ha ezt előre tudtuk volna! Végül is bánkódásra nem volt okunk, a Galbina-szurdok méltán híres a szépségéről. Innen a Flóra-réten (Poiana Florilor) fakadó EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület)-forráshoz mentünk, ahol az ebédet terveztük. Az esőből aznapra is jutott, mégpedig nem is akármilyen. Egész szép kis zivatar kerekedett, tisztességes villámokkal. (Megvallom őszintén, engem a frász kerülgetett, főleg akkor, mikor elnéztem a kaszáló román parasztokat, akik a réten álló egy-egy nagyobb fa alatt húzták meg magukat.) Mire megebédeltünk az eső is elállt, sőt olyan verőfényes napsütés kerekedett, hogy olyat talán még nem is láttunk ittlétünk óta. Innen - a Bársza-katlanon keresztül - a táborunk felé vettük utunkat. Egy igen meredek kaptatón, jó egy órán keresztül kapaszkodtunk felfelé mire elértük az Eszkimó-jégbarlangot, ahonnan már ismerős volt a terep. Glavojra megérkezve az a bizonyos "kék ég" már nem volt sehol, és a túránkat ismét esőben fejeztük be.
Hetedik nap: Az utolsó napra, a már előre betervezett Szamos-bazár (Izvoarele Somesului) sziklaszurdoka maradt. Matyi és Péter úgy döntöttek, hogy a túra helyett egy - a közelben nyíló - barlangot (a nevét nem tudtuk) keresnek fel, így négyen (Imi, Fruzsi, Norbi, és Én) indultunk el. Utunk a híres Pádison keresztül vezetett. A Biharnak eme legismertebb, legtöbbet emlegetett része egy kis csalódást okozott: az összetákolt hétvégi házak, a romos, lerobbant épületek lehangoló látványt nyújtottak. Pádis összes előnye talán annyi volt, hogy Glavojhoz képest kihaltnak tűnt. Nem is időztünk sokat, egy kis pihenő után rögtön indultunk tovább és kb. másfél óra múlva már az Aragyásza-barlang és egyben a Szamos-bazár bejáratánál, a "Babilon-kapujánál" voltunk. A barlang maga egy átmenőbarlang, ami turisták számára is minden különösebb felszerelés nélkül járható (csak lámpa kell). Rajta keresztül folyik a Meleg-Szamos, ami itt még csak egy kis patak. Állítólag ebben a barlangban mosta ki Botiékat a víz egy nagyobb eső után, egy-két évvel ezelőtt. A mostani vízmennyiséget illetve a járatok méreteit tekintve számunkra ez egy kicsit hihetetlen tűnt (hiszen igen komoly vízmennyiségről kellett, hogy szó essen), de az biztos, hogy a Bihar tud meglepetéseket okozni! A barlang után utunkat egy turista jelzésen a Moloch-barlang feletti kilátóig folytattuk, ahonnan kitűnő rálátás nyílt a szurdokra és az ún. "Czárán-vízesésre". Sajnos időnk fogytán volt és vissza kellett fordulnunk, de hogy ne kövessük el a előző napi hibánkat (nem láttunk semmit magából a szurdokból), a patakmederben indultunk vissza. Felejthetetlen élmény volt - főleg Norbi számára - négykézláb mászni, kapaszkodni a meder szélén, hogy bele ne csússzunk a vízbe. (Norbinak csak egy helyen nem sikerült, de mire visszaértünk a táborba, addigra megszáradt.) Találkoztunk szembejövő turistákkal, akik már feladták a küzdelmet és derékig vagy akár nyakig is elmerülve a patak vájta eróziós üstök vizében haladtak lefelé. Egyszóval nagy élmény volt és igaz, hogy ötször annyi időnkbe tellett mintha a rendes úton mentünk volna, de megérte! Nagyon sajnáltuk, hogy a Szamos-bazár csak egy kis részét tekintettük meg, de ez épp elég volt arra, hogy meggyőzzön minket: ha erre járunk, ide feltétlenül vissza kell térni.
Nyolcadik nap: Indulás hazafelé! Sátorbontás, pakolás. Próbáltunk úgy rendezkedni, hogy minél kevesebb cuccunk legyen. Ennek érdekében a maradék nélkülözhető kajánkat "jó áron" értékesítettük a közeli büfében, és a kapott pénzből vettünk egy üveg üdítőt az útra. A gondos pakolás eredménye: mindenkinek csak egy zsákja lett! Nem maradt más hátra, csak az indulás. Én már előre lazítottam, arra a kb. 20 kilométerre ami még Petroszig előttünk állt, amikor a többiek hozták a nagy újságot: sikerült találni valami autót, ami levisz minket. Sajnáltam, hogy elmarad a túra (gondolom a többiek is), de nem volt mit tenni felpakoltunk és hamarosan végleg búcsút intettünk a bihari hegyeknek.

Michele Gortani-barlang (-932 m)

(Kertész Gábor)

Az 1995-ös túránkon már filmeztem ebben a barlangban, ami nagy sikert aratott barlangász körökben. Akkor csak egy részletét filmeztük le a barlangnak. Börcsök Péterék a 96-os évben is hívtak filmezni, ám akkor nem tudtam elmenni. Az idén viszont mindenképpen el akartam menni, mivel úgy tűnt, ez az utolsó Gortani túra. Megállapodtunk, hogy Miskolcról hárman megyünk filmezni (két lámpatartó ember + Én). Úgy volt, hogy Veres Imi és Bóta Nándi jön velem. Nándi az indulás előtt pár nappal bejelentette, hogy nem jön. Szerencsére ekkor még Ónodi Lászlót (Mici), rá tudtuk beszélni (igaz, nem volt nehéz), hogy jöjjön velünk. Így a Mici autójával útnak indultunk Budapestre, ahol a többiek már vártak. Mivel a mi autónkban csak hárman voltunk, Buldog átült hozzánk. Hajnalban érkeztünk meg Sella Nevea-ba, ahol még aludtunk egyet az első felvonó indulásáig. A Gilberti-házban rövid tanácskozás után eldöntöttük, hogy csak a csapat egyik fele alszik fent a barlang bejáratánál található bivakházban, mert ott nem férne el mindenki. A többiek a Gilberti-házban alszanak s majd reggel jönnek utánunk. Még aznap elmentünk a barlang bejáratát kiásni s legalább az első aknát beszerelni. Másnap hosszú pakolás után elindult a beszerelő csapat s lassan a filmes csapatunk is (Börcsök Péter, Rácz Zsolt, Imi, Mici és Én). Folyamatosan filmeztünk lefelé, még a leglehetetlenebbnek tűnő szűkületekben is. Néhány óra alatt elértük a -450 m mélyen található bivakot. Berendezkedtünk, majd kajáltunk s végül lefeküdtünk aludni. Másnap -720 m-ig filmeztük le a barlangot. A -720 m mélységben található By Pass-ban másztak Moháék egy 200 m magas kürtőt, melyet sajnos a megfelelő világítás hiányában nem tudtunk lefilmezni. Az akna alsó szakaszán készítettünk néhány felvételt arról, hogy milyen módszerrel mászták ki a kürtőt. Innen visszatértünk a -450 m-en található bivakunkhoz aludni. Másnap a barlang talán legszebb járatát rögzítettük filmre a Marmitte-ágat. Ez a járat a By Pass-nál is mélyebben található oldalág. Gyorsan bejárható járatszakasz, mely szifonba torkollik. A filmezés után visszatértünk a bivakba, ahol egy hatalmas kajálás után ismét bebújhattunk 2 fokos hálózsákjainkba. Sajnos nekünk már ki kellett jönni, így nem tudtuk megnézni az újonnan kimászott kürtő utáni szakaszokat. Néhány felvételt még készítettünk kifelé menet is, hogy teljes legyen a film. A felszínen csodálatos napsütés fogadott minket. A bivakházban még szütyögtünk egy kicsit, majd elindultunk a hegyről lefelé. Néhány óra alatt elértük a Gilberti-házat s nemsokára az autónkat is. Amikor hazaértem és lefeküdtem aludni fura volt belegondolni, hogy aznap még a -450 m-en található bivakban keltünk fel és itthon fekszem le. Mivel az új részben nem tudtunk forgatni, ezért szeretnénk a 98-as évben is kijutni s befejezni a filmet.

Norvégiai túrák barlang nélkül

(Schreithofer Nóra)

1997 tavaszán Botos Zsolttal kitaláltuk, hogy Norvégiában kellene tölteni pár hetet a nyárból. El is kezdtük a szervezést, elkészítettük az útitervet, és elhatároztuk, hogy Boti kocsijával vágunk neki az útnak. Svédországban csatlakozott volna hozzánk barátom, Cziprián Zoltán. Nem kis bosszúságunkra Boti pár héttel az indulás előtt lemondta a túrát, így ott álltunk kocsi nélkül, tele Norvégia "meghódítására" elkészített tervekkel. Mivel ekkor már kocsit nem tudtunk szerezni, én pedig minden áron Norvégiába akartam menni, elhatároztam, hogy akár vonattal is, de nekivágunk.
Július közepén felültem a buszra és Stockholmba utaztam, ahol Zoli már várt. Vettünk egy-egy vonatjegyet, amellyel 15 napon belül, ötször 24 óráig bárhova utazhattunk Skandinávia területén. Ekkor már biztos volt, hogy az előre elkészített útitervet nem tudjuk követni, ugyanis aszerint felmentünk volna az Északi-sarkkörig, útba ejtve a Mo I Rana-hoz közel eső márványbarlangokat és számos fjordot. Így először Oslóba utaztunk, onnan pedig Lillehamerbe. Megnéztük az olimpiai létesítményeket, majd még aznap este továbbutaztunk Ottaba, hogy onnan jussunk fel a Rondane Nemzeti Parkba.
A Rondane-platót és a hozzá tartozó 2000 m körüli csúcsokat 1962-ben, Norvégiában elsőként nyilvánították nemzeti parkká. A hagyomány szerint errefelé vadászott Peer Gynt. A platót mindenhol rénszarvaszuzmó borítja. Felszíni formái inkább lekerekítettek, kevés az igazán éles csúcs. Számos cirkuszvölgy és morénató található benne. Első nap résztvevői lettünk a Végtelen történetnek, amíg feljutottunk a nemzeti park legmagasabb csúcsára a Rondslottetre (2178 m). Végeláthatatlan kőtengeren és általában mozgó kőlapokon kellett felfelé mászni. A visszaút még annál is szörnyűbb volt, de a kilátás mindenért kárpótolt.
Összesen három napot töltöttünk ebben a csodálatos nemzeti parkban, majd elhatároztuk, hogy Norvégia nem is Norvégia fjord nélkül, így hát irány a nyugati part. A helyiektől érdeklődtünk, hogy melyik lenne az a fjord amelyik nincs túl messze és vonattal is megközelíthető. A Geiranger-fjord tűnt a legelérhetőbbnek, így hát vonatra szálltunk és Andalsnesbe utaztunk. Útközben vízesések és gyorsvizű patakok százait láttuk. Az elsőket még le is fotózgattam, de rájöttem, hogy itt mindenhol vízesés van és teljesen reménytelen vállalkozás mindegyiket lefotózni.
Andalsnes véleményem szerint a világ egyik legcsodálatosabb kisvárosa. A Romsdal-fjord partján fekszik és kb. 1500 m magasságig emelkedő csúcsok ölelik körül.
A Geiranger-fjordhoz busszal utaztunk a Trollstigen szédítő szerpentinjén át. Az utat még a második világháború előtt nyitották meg és igazi mérnöki remekmű. Itt található a híres-hírhedt Trollwall is, amely Európa legmagasabb (kb. 1000 m) függőleges fala. Az út a Király-, a Királynő-, valamint a Püspök-csúcsok alatt halad el, majd leereszkedik a Norddal-fjord partjára, Valdalba. Ez a település epertermesztéséről vált híressé. A fjordon komppal keltünk át, majd félórás buszozás után a Sasok útjának nevezett szerpentin tetejéről a Geiranger-fjord csodálatos panorámájában gyönyörködhettünk. Ekkor döntöttem el, hogy az elkövetkezendő nyaramat is Norvégiában fogom tölteni. Leírhatatlanul szép látvány volt a fjord zöldeskék vize, a rajta éppen kifelé haladó óriási utasszállító hajóval. A következő három napot a fjord körüli túrázással töltöttük. Sajnos az idő nem volt túl kegyes hozzánk, ugyanis szinte végig esett az eső és eléggé hideg is volt. Ellátogattunk számos vízeséshez rengeteg áfonyát ettünk és azon gondolkoztunk, hogy mennyire rossz lesz ezt a gyönyörű helyet itthagyni. Negyedik nap ragyogó napsütésre ébredtünk, úgyhogy visszabuszoztunk a Trollstigenre, fotózni, ugyanis idejövet a köd miatt nem sikerült túl sok képet készíteni. A Trollstigenről gyalog tértünk vissza Andalsnesbe, a Trollok-ösvényén ereszkedve le a völgybe. Mivel szabadságunk már nagyon a végét járta, Andalsnesben vonatra szálltunk és Oslón keresztül Stockholmba utaztunk.
A túra a kisebb közlekedési nehézségektől eltekintve nagyon jól sikerült és egy biztos: 1998-ban újra Norvégia a nyári célpont és remélhetőleg barlangba is eljutunk.
Jótanács azoknak akik nem szándékoznak Norvégiába utazni: Kezdjenek el gondolkozni a dolgon, mert ezt az országot nem hagyhatja ki az ember az életéből!!!
Néhány jótanács Norvégiába utazóknak: Mindenképpen érdemes autóval nekiindulni, ugyanis a norvég vasúti hálózat nem túl sűrű, ezen kívül pedig a vonatok annyit késnek, hogy akármelyik balkáni ország megirigyelhetné. Amikor Stockholmban megvettük a vonatjegyünket, a pénztáros hölgy mondta, hogy az átszállásokra legalább egy órát számoljunk rá. Kérdeztük tőle, hogy ugyan már minek annyi idő. Erre ő csak annyit mondott, hogy: "... hát, esetleg megreggelizhetünk, vagy megebédelhetünk ezalatt az idő alatt ...". Oslóban döbbentünk csak rá, hogy miért akart ő minket feltétlenül reggeliztetni meg ebédeltetni, ugyanis a vonatunk háromnegyed órát késett, de ez nem volt cseppet sem gond, ugyanis a csatlakozás is fél órával később indult.
Kaját érdemes itthonról vinni és lehetőleg kizárólag kenyérre, esetleg tejtermékre korlátozni az ott megvásárolandó élelmiszert, mert bizony leszárad a füle az embernek amikor meglátja az ottani árakat.
Kempingre nem érdemes költeni, ugyanis a kempingdíjon kívül pénzt kell dobálni a zuhanyzó, sőt a tűzhely automatájába, ha az ember használni akarja. Vadkempingezni mindenhol lehet, kivéve a bekerített területeket vagy ahol erre külön tábla figyelmeztet (nem sok ilyennel találkoztunk). Bekerítetlen magánterületen egy napot lehet tartózkodni a tulajdonos engedélye nélkül a lakóépülettől legalább 200 m-re.
A nyár folyamán elemlámpára nincs szükség - mindig világos van.

Rendezvények


"Föld Napja" megmozdulás
Barlangnap '97
"Night Fever" éjszakai futóverseny
Ötödször is gyermektábor
20 éves a Bükki Nemzeti Park
Lengyel barlangászok Létrás-tetőn
Szlovákiai vendégek
Táblaavatás Fofó emlékére
Borbély Sándorra emlékeztünk
Nyílt nap

"Föld Napja" megmozdulás

(Vadász István)

Sajnos az elmúlt évek nagy divatja, a kábellopás elérte Lillafüredet is. A kisvasút mentén haladó MATÁV telefonkábelre is szemet vetettek, és bizony "megmentették". Minden elismerésünk a tolvajoké, hiszen ma már tudjuk mekkora munka kellett ahhoz, hogy a kibelezni kívánt anyagot felvigyék az Eszperantó forráshoz. A megközelítőleg 4-5 km hosszú nyersanyagon elvégezték a munkát, de a hulladék: a műanyag bevonat, benne az acéldróttal ott maradt, ami sokunk szemét bántotta, hiszen egyesületünk hosszú évtizedek óta jár fel a forrás mellett Létrásra. Elhatároztuk, hogy teszünk valamit, eljuttatjuk a szemetet oda, ahová való: a szeméttelepre. A haditerv is rögtön megszületett: felvágjuk rövid darabokra a kábelt, lehúzzuk a kisvasút mellé, onnan a vasúttal történő előzetes megbeszélés alapján elszállíttatjuk valahová, ahonnan egy konténerbe be tudjuk pakolni, aztán kész! (természetesen mindezt a MATÁV és a LÁEV támogatásával) Ez a zseniális terv - be kell vallani - néhány ponton megfeneklett és ezzel olyan tortúra vette kezdetét, mely alapján bizton kijelenthetem: egy darabig (néhány évtized) nem fogunk föld napi megmozdulást szervezni. Annak az elvetemültnek, akiben még élne az elszántság halvány szikrája, leírom a történteket - okulásképpen.
Nos, az előzetes egyeztetések az érintett felekkel simán mentek (1-2 nap folyamatos telefonálás). A haditerven is változtatni kellett: a kisvasút kérésére a konténer helyett teherautó lett, egyből erre fogjuk felpakolni a kábelt (persze a teherautót a MATÁV-nak kellett biztosítani). Továbbá kiderült, hogy a kisvasút felmerülő költségeit valakinek meg kell fizetni. Tovább nem részletezem a dolgokat, a lényeg: mindezekre sikerült rávenni a MATÁV-ot, sőt erről írásbeli nyilatkozatot is ki tudtunk belőlük csikarni. Ezen munkákban elévülhetetlen érdemeket szerzett Ancsa (Balogh Anikó), aki vállalta a "pofátlan kis környezetvédő" szerepét, és mindezt kiharcolta folyamatos személyes és telefonbeli zaklatásaival.
Nem maradt más hátra, csak a terv megvalósítása, melynek első lépcsőjét vasárnap délelőttre tűztük ki. A csapat a megbeszélt időre össze is gyűlt. A kellékeket - lemezvágó olló, balta, erővágó - szintén beszereztük. Ezek használhatatlanságára hamar fény derült, és nem volt mit tenni: a csapat összefogott és a több kilométer kábelt egyben húztuk le a kisvasútig. Ezzel el is telt a vasárnap. Másnapra volt szervezve a vasúti szállítás. Nem kis várakozással tekintettem elébe, mivel tudtam, hogy ezt a kábelmennyiséget ember fel nem rakja a kocsikra. Szerencsére győzedelmeskedett a találékonyság, és a mozdony illetve a vasúti kocsik segítségével a halmot kisebb egységekre rángattuk szét, melyeket már fel tudtunk pakolni. Olyannyira belejöttünk a pakolásba, hogy az Őskohóig összeszedtünk minden kibelezett kábelt és leszállítottuk a majláthi telepre. Másnap délutánra jött érte a MATÁV-os autó. Ismét fogalmam sem volt, hogy hogyan fogjuk felpakolni a kábelt az autóra. Sajnos a sofőrnek sem, így kb. kétperces tanakodás után elment - üresen. Annyit azért sikerült elérni, hogy ha szerzünk valami rakodót, akkor visszajön. Ismét a kisvasút dolgozói siettek a segítségünkre - gondolom megijedtek, hogy a nyakukon marad a szemét - akik javasolták, hogy az ottani szállító részleg főnökével tárgyaljunk, nekik van ilyen gépük. Másnap, szerdán, újabb egész napos telefonálás, és sikerül megállapodni: reggel hatkor legyünk ott, mert utána elmegy a gép. A MATÁV-os autó sofőrjével is beszéltem, aki nagyon lelkes volt (főleg az időpont miatt). A további események szenvedő alanyai Imi (Veres Imre)és Nyuszika (File Gergely) voltak, mivel őket sikerült rávennem, hogy menjenek ki e korai időpontban. A felrakás villámgyorsan ment és már csak a szeméttelepre szállítás és lerakás volt hátra, mikor a telep kapusa azt mondta: "ez ide nem, mert ez veszélyes hulladék". Gondolom őket legalább annyira meglepte ez a kijelentés mint engem, mikor a munkahelyemen felhívtak telefonon. Nem mondom, hogy pánikba estem, mivel a héten már nem először történt meg velem, hogy fogalmam sem volt mi a teendő. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy éppen nálunk tartózkodott a Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség egy munkatársa, aki rögtön a segítségemre sietett. Azonnal telefonált az ügyben. Felhívta az illetékeseket a munkahelyén illetve az önkormányzatnál, majd vázolta a helyzetet számomra: a kábel burkolata PVC, ezért tényleg veszélyes hulladék. Mint ilyet, csak az arra kijelölt telepre lehet lerakni, ami persze nincs a megyében. De ha lenne, akkor is külön engedéllyel és köbméterenként 5-6 ezer forint díjjal kellene számolni. (Még "szerencse", hogy nincs veszélyes hulladék tároló a megyében.) Igaz vannak olyan nagy cégek, akiknek van saját veszélyes lerakójuk, de az nem közlerakó, oda nem vihetjük a "szemetünket". Végül azt tanácsolta vigyük el a MÉH-be, ők elvileg átvehetik, van rá engedélyük. Egy rövid telefon a MÉH-be: ők tényleg átvehetik, de nem veszik át, mert számukra értéktelen. Ebben a reménytelen helyzetben felhívtam a csapatot és azt tanácsoltam nekik amit ilyenkor lehet: "Tegyétek oda, ahová tudjátok!". Végül is megoldották: egy közeli község nem őrzött szeméttelepére lepakolták, a guberálók nagy örömére.
Ezzel az illegális elhelyezéssel zárult a Föld napi akciónk, melyet a tisztább környezetünkért szerveztünk.

Barlangnap '97

(Botos Zsolt)

Az 1997-es Barlangnap Pécs közelében, a Mecsekben lévő Abaligeten került megrendezésre az ottani barlangkutatók szervezésében. A tábort az abaligeti kempingben létesítették a szervezők. A péntek esti érkezéskor már sejtettük, hogy a környék gyönyörű lehet, de felderítését megakadályozta a hatalmas zivatar, ami mindenkit a sátrakba kényszerített. Szombat reggel aztán megláttuk, hogy, milyen gyönyörű környéken is található Abaliget. A kempingben és környékén több mesterséges tó van, amelyeket a karsztforrások vize táplál. Mindezt erdővel borított hegyek övezik.
Az időjárás, a péntek esti zivatart leszámítva kegyes volt rendezőkhöz és a részvevőkhöz, mert szombaton és vasárnap gyönyörű napsütéses idővel kényeztette a barlangászokat.
A szombati napon lehetőség volt számos mecseki barlang bejárására, fotózására, és megrendezésre került a barlangnapok hagyományos versenye a Marcel Loubens Kupa is. Ezen egyesületünk két fővel képviseltette magát a Schreithofer Nórából, Veres Imréből és (a külsős) Nyerges Attilából álló csapatban. A csapat a versenyen 6. helyezést ért el.
A versenyen való részvételen és a környező barlangok bejárásán kívül egyesületünk néhány tagja ellátogatott Orfűre, illetve az utolsó napon többen megnézték Pécs nevezetességeit.
A rendezők a folyamatosan hangsúlyozták, hogy a 97-es barlangnap súlypontjába - a Mecsek ilyen jellegű adottságai miatt - nem elsősorban a barlangok kerültek, hanem inkább a magyar barlangásztársadalom éves közösségi rendezvényét kívánták megszervezni, ahol minden valamirevaló régi és új barlangkutatónak illik részt vennie. A régieknek azért, hogy ápolják egymással kapcsolataikat és újakat kössenek, az újaknak pedig, hogy megismerjék Magyarország barlangászközösségét, annak szokásait és hagyományait. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a rendezvény ez utóbbi törekvéseknek maximálisan megfelelt.

"Night Fever" éjszakai futóverseny

(Botos Zsolt)

Az 1997-es évben, a Borsodi Sörgyár Rt. - Botos Zsolt ezirányú kapcsolatainak köszönhetően - ismét egyesületünket kérte fel a "Night Fever" éjszakai futóverseny megrendezésére, amelynek időpontjaként a jún. 7-8-i éjszakát jelölték ki a szervezők. A verseny helyszínéül - javaslatunkra - Létrás-tető és környéke lett kiválasztva. A verseny központja a Sebesvíz panzió volt.
A szervezési és előkészítési munkákat Schreithofer Nóra és Botos Zsolt vezetésével egy öt-hat fős csapat végezte. A lebonyolításban körülbelül 30-35 fő vett részt, nagyrészt egyesületünk tagsága.
Az időjárás sajnos nem volt kegyes a rendezőkhöz, a versenyzőkhöz pedig méginkább nem, mert a versenyt megelőző napon és az azt követő éjszakán kb. hajnali 3 óráig a Bükk-fennsík '97. évi legnagyobb esőzése zúdult le, viszonylagos hideggel és köddel kísérve. Ennek ellenére az összes csapat elindult a versenyen és komolyabb eltévedésre sem került sor.
A pálya a Létrási-lápán lett kijelölve hat ellenőrző ponttal, ahol különféle feladatokat kellett a versenyzőknek megoldaniuk. (időre átcsónakázás a sebesvízi tavon, KEG-hordó hajítás, mocsárjárás sörösládákon, tesztkitöltés, stb.) A rendezvényről Schreithofer Nóra fotódokumentációt, Kertész Gábor pedig videofelvételeket készített. Sajnos a rendezők és a versenyzők dolgát egyaránt megnehezítette a rendkívüli időjárás miatt bekövetkezett áramszünet, amely megakadályozta az eredmények számítógépes kiértékelését.
Általánosan elmondható, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére is sikerült zökkenőmentesen lebonyolítani a versenyt, amelynek hangulata - a nagyon rossz idő ellenére is - mind a résztvevők, mind pedig a rendezők részéről nagyon jó volt. Remélhetőleg az 1998-as évben a Borsodi Sörgyár Rt. ismét egyesületünket kéri fel a verseny megszervezésére és lebonyolítására.

Ötödször is gyermektábor

(F. Nagy Zsuzsanna)

Az ötödik alkalommal, június 30. - július 13. között megszervezett Létrás-tetői gyermektábor az '97-ben is ötven (többnyire miskolci) általános iskolás számára nyújtott maradandó élményeket és hasznos ismereteket a szünidőben. A szervezők csapata lassan állandósul: Su-betű, Edit, Hugi, jómagam. A segédtáborvezetők Nyuszika és Anikó voltak, a friss élelmiszerek beszerzésében Babi segített.
Elsődleges célunk a bükki karszt jelenségeinek megismertetése, nem csupán a barlangok, hanem a túrák során megtekintett felszíni karsztjelenségek által is. Töbrök, források, felszíni vízfolyások, beszakadások, felhagyott bányaudvarok érintése tudatosan épül be a programba, érzékeltetve a karsztvízbázis jelentőségét és érzékenységét is. A barlangjárás természetesen a "legfőbb attrakció". A kisebb üregeket különösebb felszerelés nélkül (Alabástrom, Szeleta, Pes-kő, Kecske-lyuk) látogatjuk, s szombaton kerül sor a válogatott csapat számára a Létrási-Vizes egyes szakaszainak bejárására.
A növény- és állatvilág megismerése is folyamatos a túrák során, különböző játékos feladatok révén (kakadu, gyógynövény-felismerés, fokozottan védett növények). A gyógynövények széles körét alkalmazzuk a tábori főzés során, melyben egyébként is aktív segítők a gyerekek. A nomád tábori viselkedés alapvető elvárásai beépülnek cselekedeteikbe. Ők hordják a vizet, a tűzrevaló fát, az egymás iránti felelősséget és a közös munka élményeit is megismerve. Ez a viszonylag hátrányos körülmények közül kikerülő gyerek számára igen sokat jelent. Ezért igyekszünk például a fizetendő költségeiket is amennyire lehet csökkenteni.
További tevékenységek: A természeti népek hagyományainak megismerése a hegységben (szenes és meszes boksák). A kohászat- és ipari tevékenység összefüggéseinek vizsgálata (Kohászati Múzeum, bányák, barlangfeltárások, földrajzi nevek, hámorok). A sátortábor, a túrák alkalmával érintett, megtekintett megfigyelési és vizsgálódási szempontok a gyerekek környezeti szemléletformálását hatékonyan befolyásolják. Bizonyítja ezt, a szinte kétharmadában visszatérő gyerekek létszáma, akik év közben iskolai dolgozataik, pályázataik támogatása végett is felkeresnek bennünket, illetve kinőve a táboros életkorból, az egyesület aktív tagjaivá válnak.
Ízelítő a gyerekek által költött tábori nótákból:

1.
Gyaloglábbal jöttünk fel a létrási táborba,
Azt hittük, hogy itt vár minket Su-betű és Maxika.
De nekünk kellett fát szedni és a forráshoz lemenni,
De azért mi jól mulattunk, jó az élet itt.
Refr:
Cickafark és nyárfa,
Kígyószisz és zsálya,
Csalán is csíp néha, hogyha nem vigyázunk rája.
2.
Megnéztük a környéket, a Nyavalyás-hegyi bányát,
Elfáradtunk, megéheztünk, Dalma baba várt ránk.
Refr: ...
3.
Mint derült égből villámcsapás úgy jött meg az eső,
Éppen akkor fogat mostunk, csak sajnos már későn,
Bőrig áztunk, meg is fáztunk, rohantunk a házba,
Nyuszika meg éppen akkor a sarat is állta.
Refr: ...

20 éves a Bükki Nemzeti Park

(Kovács Attila)

Az eseménytől sokat vártunk: személyes kapcsolatot az új igazgatóval, és az egyesületünk (a barlangászok) bemutatkozását a várhatóan népes összegyűltek előtt. Készültem egy rövid, néhány mondatos előadással is. Bár műsoron kívül, de idéztem volna a Bükk monográfia számunkra legfontosabb mondatát: a Bükk-fennsíknak "... nemzetközi mércével mérve a ... barlangrendszerektől eltekintve ... kizárólag rá jellemző, egyedülálló természeti értéke nincs." Szerettem volna, ha egy kicsit nagyobb súlyt, nagyobb jelentőséget kapna a BNP életében a barlangászat, és egy kicsit nagyobb megbecsülést kapnának a barlangászok. Egyrészt - az azóta eltelt idő bizonyította: nyitott kapukat döngettem volna; másrészt - a helyszínen azonnal látszott: a résztvevők száma és a résztvevő személyek jelentősége miatt nem ez volt az ideje a személyes kapcsolatfelvételnek, a barlangászat súlya pedig eddig is éppen arányos volt a Bükki Nemzeti Park területe illetve az Igazgatósághoz tartozó többi terület a nagyságának mértékével.
Az ünnepségsorozat (emlékülés, terepi bemutató, ... stb.) a felsőtárkányi Táltos Hotelben kezdődött egyenruhás BNP alkalmazottak serege között. Megismertük az új igazgatót (Duska József), meghallgattuk a hosszabb-rövidebb ünnepi beszédeket, majd a remek ebéd után jó és jobb előadásokat hallgattunk este 7-ig. Láttunk egy film-ősbemutatót is a BNP-ről: ez nem volt rossz, de jó sem. A gyorsan pergő előadásokból rögzítettem néhány (számomra, számunkra) érdekes, hasznos információt: papucskosbor előfordulás a felsőtárkányi Vár-hegyen (Salétli Gy.), digitális földtani térkép készül el a Bükkről '98 végére (Pelikán P.), földtörténeti ókor/középkor választóvonal feltárás a Gerenna-vár alatt (Pelikán P.), illetve barlangtérképezésre van pénz a Barlangtani Intézetben (Székely K.).
A svéd-asztal szerű vacsora finom és bőséges, az italfelhozatal úgyszintén, hajnalig daloló társaság is akad. Mi Imivel és Elekes Balázzsal kb. éjjel 1-ig ettünk, ittunk, beszélgettünk. A szálló parkjának külső kis vendégszobáiban aludtunk.
A másnapi kirándulás - buszozás után - a Zsidó-rétről indult az Őserdő felé gyalog, majd - közkívánatra a Tarkő érintésével - vissza. Mi Gergővel és Imivel még elszaladtunk a Sima-kői-átjárót is megnézni. A Tarkőnél értük utol a társaságot. Itt az előző napi (tudományos) vita/beszélgetés folytatódott illetve anekdotázással keveredett Rakonczai Zoltán, Dr. Nagy Zoltán, Dr. Kárpáti, Duska József (fő)szereplőkkel. Az ellátás a fennsíkon is kitűnő, a Zsidó-rétre visszatérve ásványvíz, vörösbor, tepertős pogácsa várta a kitikkadt társaságot, bár már nem volt messze az ebéd a lillafüredi (hámori) Vadászkürt étteremben. Itt részben a hideg, részben a lassú kiszolgálás és a kevés ital csökkentette a vendégsereg jókedvét, de elvenni nem tudta. Ebéd után az esőprogramként tartogatott barlangnézés fakultatív Anna-barlang látogatásra változott, de ezt mi Imivel már kihagytuk.

Lengyel barlangászok Létrás-tetőn

(Suga Norbert)

Április 30-án lengyel barlangászok érkeztek vendégségbe hozzánk, azzal a kéréssel, hogy minél több barlangot mutassunk meg nekik. Szállásuk is elég hamar akadt, Lillafüreden Kovács Attiláék kempingjében. Létráson már szerda este elkezdtünk gyülekezni, hogy másnap frissen és üdén tudjuk kalauzolni vendégeinket. Május elsején reggel a megbeszélt időpontban meg is érkeztek és egy rövid egyeztetés után meg is volt a napi program. (Szerencsére a kommunikáció nem okozott komolyabb gondot, mind angolul és - hála Burdiga Ottó nyelvtudásának - lengyelül is meg tudtuk értetni magunkat.) Első nap két csoportot szerveztünk. Az első csoport Fúró és Román Péter vezetésével a Szepesi-barlangba indult, míg a másik csoportnak Maci, Ági, Nyuszika és Kova kalauzolásával a Láner- és a Vizes-barlangok kerültek bemutatásra. Estére egy kissé megfáradva tértek vissza, a Szepesi kivette az erejüket. Az első napon nagyon jól érezték magukat és kíváncsian várták, hogy másnap hová lesznek a túrák.
Másnap ketten még reggel elmentek Moháékkal István-lápára. Ők értek vissza legkésőbb a kempingbe, de elmondásuk szerint a látvány mindenért kárpótolta őket. Náluk ugyanis nagyon kevés az olyan barlang, ahol ilyen szép képződmények illetve egyáltalán cseppkövek találhatók. A csapat másik része a Kis-Kőháti-zsombolyt vette célba, de akadt egy pár jelentkező, akik az előző nap nem jutottak el a Szepesibe, őket Ottó és Nyuszika kísérte el oda. A kis-kőháti csapat bezsúfolja magát egy mikrobuszba és egy Fordba, aztán indulás. Imre, Fúró, Péter és az én kíséretemmel dél körül érkeztünk meg a barlanghoz. Hamarosan Fúró elindult beszerelni, addig a lengyelek két csapatra oszlanak. Mi az első csoporttal megyünk és viszonylag gyorsan - mintegy 2 óra alatt - bejárjuk a barlangot. A második csapatot már nem vártuk meg, visszamentünk Létrásra. Ott találkoztunk újra a többiekkel és megbeszéltük, hogy estére visszajönnek és tartunk egy tábortüzes, vodkás, gitáros, éneklős estet. Kilenc óra körül meg is érkeztek addigra már állt a tábortűz. A program a következő volt: a vendégeink által hozott vodkák elfogyasztása, majd rövid éneklés után viszonylag hamar távoznak. A harmadik nap a társaság egy része már reggel hazaindul, a maradék este készül elmenni, ezért arra kértek bennünket aznapra csak kisebb barlangokat mutassunk meg nekik. Ennek ellenére István-lápára akad négy jelentkező, a többiek pedig Moháékkal a Feketébe indulnak. Ők már délután 4 óra körül kint vannak, míg társaik Lápáról csak 7 óra tájban érkeznek meg. Rövid búcsúzkodás közben megbeszéljük: hogyha lehet, már az idén télen találkozunk újra, de már kint náluk. Remélem sikerül barátságunkat ápolni és létrejöhet egy lengyel túra. Viszontlátásra Lengyelországban!

Szlovákiai vendégek

(Suga Norbert)

1997 őszén, Veres Imrével történő előzetes megbeszélés után Kamil Bukovsky vezetésével négy szlovák barlangász érkezett hozzánk a szlovákiai Szepsi (Moldava nad Bodvou) községből. Egy kellemes légkörben és jó hangulatban eltöltött hétvége alatt Imi vezetésével a Szepesi-, a Láner- és a Kis-Mogyorós-barlangokban jártunk. Hazaindulásuk előtt meghívást kaptunk, hogy mi is töltsünk el náluk egy hétvégét, amelynek majd szívesen fogunk eleget tenni.

Táblaavatás Fofó emlékére

(F. Nagy Zsuzsanna)

1997. július 9., délután négy óra, Létrás-tető: A nyári tábor utolsó napján hagyománnyá vált egyesületünkben, hogy megkoszorúzzuk Láner Olivér emléktábláját a barlangbejáratnál. A helyszín a csoport életének utóbbi két évtizedében talán az egyik legjelentősebb kutatási célpont, ahol a befektetett munka ezidáig mindig eredményt is hozott. Fontos hely ez számunkra. A délutáni forróságban behúzódunk ide, a hűvös szádához emlékezni, a ház előtti rétről szedett vadvirágkoszorúkkal. Itt-ott gyertya, vagy karbidlámpa is ég, s mikor elénekeljük a Létráson született barlangász himnuszt, akár tagunk legyen, akár csak vendég, de úgy hiszem, mindnyájunknak szívébe markol valami, ami a közösség tagjainak sokszínűsége ellenére, mindig egy: a barlangok és a kutatásuk iránti szeretet, elkötelezettség.
Az idén Bátori Károly barátunk kezdeményezésére még emlékezetesebbé vált e nap. 1995-ben elhunyt társunk, Nagy Flórián emlékére táblát készíttetett, melynek avatására ekkor került sor. Kár, hogy sokan nem tudtak az eseményről, de így is közel harmincan, a család tagjaival, egykori barátokkal együtt rövid beszéddel, koszorúzással élénkítettük fel a fájdalmas veszteséget, Fofó barátunk emlékét.

Emlékezzünk ...
Kedves barátunkra jöttünk össze emlékezni, ki rövid életéből oly sokat áldozott e barlang kutatására. Ismét sok tucatnyian állunk itt, mint annakidején, mikor utolsó útjára kísértük. Miért van az, hogy egy alig 22 évet élt fiúra ilyen erővel emlékezünk?
Hiszen nem voltak címei, rangjai, nem állított fel csúcsokat, nem volt Guiness-rekordokba illő tette. Ellenben jó néhány évig tagja volt közösségünknek. Együtt lépdelt, csúszott, kúszott és mászott velünk a semmi világában itthon, s külföldön egyaránt. Közösen csodáltuk, s imádtuk a barlangokat, a földalatti világ kincseit. Itt ebben a barlangban sem volt ő felfedező. Azonban Láner Olivér és generációk hitét és céljait magáévá tette ő is, s teljes erejével vett részt a feltárásban hétről hétre. Évkönyveink adatai bizonyítják, hogy hosszú időn át legaktívabb tagunkként hány és hány munkaórát töltött itt velünk, dagasztva a sarat, növelve a sikertelen járatok számát: hátha itt, éppen itt lesz a továbbjutás. A Lenini-út nevéhez méltón (s még néhány) azonban kudarcba vezetett. Mit tegyünk? A feltáró kutatás már csak ilyen. A végén derül ki, hogy érdemes volt-e sok sok időt, energiát áldozni bele, avagy sem. Társ volt ő tehát a kudarcokban is, de a sok bohóckodásban is, melyek éppen a kudarcok elviselését tették könnyebbé. A 8-10 órás bontások után agyagos ruhában együtt hemperegtünk e barlang szája előtt ősszel avarban, télen hóban, s a kutatóház előtti favágóverseny után fáradtan nyúlt a gitár után ő is. Mint a létrási barlangász-elődöknek, úgy neki, s nekünk sem kellett a szomszédba menni ötletért, ha egy kis hülyéskedésről volt szó.
Talán a mának szóló üzenete, hogy ez egy olyan korszak volt, melyben a nagy bohémkodások közepette, de folytatódott elődeink nyomában nemcsak a barlangjárás, de a feltárás, mérés, dokumentálás egyaránt. Produktumok születtek. Az erejüket fitogtató fiatalok nem fejvédők összetörésében, asztalok, szekrények, denevérodúk tönkretételében élték ki magukat, hanem abban, hogy 50 vagy 60 vödröt húztak ki egy parti alatt, hogy köbméternyi tüzelőt hasogattak föl, hogy az utánuk érkezők is tudjanak a tűznél melegedni. A bohóckodás mellett mindig tettek valamit a kutatásért, a kutatóházért.
Cél, akaraterő s tettrekészség. Hasznos tulajdonságok, mely nemcsak az egyesületi életben, de a magánéletben is jellemző volt rá. A hónunkig érő kékszemű bozontos fiúcskából, nőtte ki magát világutazóvá, a legjobb kötéltechnikázóvá, nyitott volt a világ ezer dolgára, a zenére, a versre, s a szerelemre is. Legszebb dolog arra emlékezni, hogy ezekre a dolgokra ő nemcsak vágyott, hanem tett is értük, megvalósította álmait.
Sajnos, további tucatnyi célját nem tudta megvalósítani egy szerencsétlen tragédia miatt. Pedig biztosak vagyunk abban, hogy még sok meglepetéssel szolgált volna. Itthagyott családja számára pedig mi nem tudunk mást mondani mint, hogy mi is szerettük, mi is gyakran gondolunk rá, s jószívvel emlegetjük.
Tiszteletére, s emlékére a Szepesi-Láner-barlangrendszer összekötő folyosóját Fofó-ágnak neveztük el, most kőbe vésettük szeretett barátunk nevét, s míg hagyományai lesznek ennek az egyesületnek, táborainkon mindig elhelyezzük az emlékezés virágait e helyen, ahogyan Láner Olivér táblája előtt is tesszük évek óta.
Köszönet azoknak, akik e tábla elhelyezéséért tettek valamit, Károly, s még néhányan. Ez is jelzi, hogy nemcsak kőbe, de szívünkbe is örökre bevésetett Fofó barátunk emléke.

Borbély Sándorra emlékeztünk

(Kovácsné Révész Rita)

A Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat és a Magyar Hidrológiai Társulat nevében szervezet t találkozót dr. Lénárt László, a két éve elhunyt Borbély Sándor kutatótársunk emlékére november 28-án. A szakadó eső ellenére a sírnál megjelentek barátok, kutató- és munkatársak, ahol egyesületünk koszorúját dr. Gyurkó Péter és Kovácsné Révész Rita helyezte el.

Nyílt nap

(Tóth Ágnes)

December elején egy plakátra lettem figyelmes iskolánk hirdetőtábláján. Az állt rajta, hogy nyílt napot szervez a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület Létrás-tetőn december 13-án.
Kiderült, hogy az egyik osztálytársnőm bátyja is barlangászik, így ő is jelentkezett, illetve még néhány fiú és lány az iskolából. Jó kis csapat gyűlt össze, tehát még nagyobb kedvvel vágtam bele ebbe a nagy kalandba.
A találkozó reggel fél 9-kor volt az 5-ös busz végállomásán. Kimentünk Lillafüredre és onnan a turista úton felgyalogoltunk a létrás-tetői barlangászházhoz, ahol már a többiek vártak minket. Az aznapi program a Létrási-Vizes-barlang volt. A barlangászok tanulóbarlangnak hívják, ugyanis ide szokták a kezdőket levinni. Elég sokan gyűltünk össze, így két csapatot indítottak. Én az első csapattal indultam a barlang felé. Tele voltam izgalommal hiszen még soha nem voltam így bezárva a föld mélyébe. Reménykedtem, hogy nem vagyok klausztrofóbiás. Mikor odaértünk a bejárathoz elláttak minket néhány jótanáccsal, majd beizzítottuk a lámpáinkat. A leereszkedés kissé nehézkesen ment, mivel a többségünket biztosították a létrán, nehogy valami baleset történjen. A barlang nagyon tetszett. Sok szépet láttunk és kiderült: nem vagyok klausztrofóbiás. Szerencsére mindannyian megúsztuk épp bőrrel. Ezután siettünk vissza a házba, hogy a másik csapat is elindulhasson.
Mindenki kellemesen elfáradt és jól esett a házban teletömni a hasunkat. Megvitattuk kinek mi tetszett és hogy milyen élményekkel tér haza. Én nagyon beleszerettem a barlangászatba és remélem módom lesz rá, hogy folytathassam.

Táborok


Téli Tábor

(Botos Zsolt)

Egyesületünk szokásos téli kutatótáborát 1997. december 26. és 1998. január 1. között tartotta a létrás-tetői kutatóházban. Az időjárás a tavalyival és a tavaly előttivel ellentétben kellemesen enyhe volt. Ennek megfelelően lényegesen kevesebb tűzifára volt szükség. Sajnos a tábor ideje alatt nem sok hó hullott.
A résztvevők ebben az évben központi élelmezést vehettek igénybe, minden napra beosztott "konyhaszolgálat" volt, akik gondoskodtak a főzésről, mosogatásról, fűtésről és takarításról. A tábor létszáma átlagosan 11-12 fő volt. Ettől lényegesen többen csak szilveszterre jöttek fel.
A program elsődlegesen a Láner Olivér-barlang végponti szifonjának bontása volt. Ide a tábor minden napján indult túra. A barlang végponti szifonját az eddigi bontási iránytól eltérően attól jobbfelé eső irányban kezdtük el bontani. A munkát főképp a szifont teljesen kitöltő finom agyag eltávolítása jelentette. A bontásokat Galán Misi, Botos Zsolt és Román Péter vezette. A harmadik bontás alkalmával - Botos és Kertész Gábor dolgoztak éppen - a bontási szelvény csúcsánál keletkezett ökölnyi nagyságú résen keresztül elkezdett befolyni a víz. Ennek szintje 30-40 perc alatt 40-50 cm-es magasságot ért el, így ez aznapra megakadályozta a további munkát. Másnap a Román Péter által vezetett csapat kivödrözte az addig befolyt több mint 1.000 l vizet. A fenti adatból ki tudtuk számolni a hozzávetőleges vízhozamot, amely kb. 20 l/perc. Megállapítottuk, hogy a bontási munkálatokat csak folyamatos szivattyúzás esetén tudjuk folytatni, mivel a víz mennyisége és hozama lehetetlenné teszi a bontást a viszonylag szűk munkahelyen.
A tábori munkák másik helyszíne a Nyelesgambi-barlang volt, ide három alkalommal indult túra. A munkálatokat Bátori Karesz vezette. A végponti bontást folytatva körülbelül további 3 m-t sikerült haladni. A résztvevők beszámolója szerint a végpontnál enyhe huzat volt érezhető.
A tábor során indult még túra a Szepesi-barlang Nyugati-ágába is, ide Botos vezetett egy 4 fős, német vendégbarlangászokból álló fotóstúrát.
A szilveszter ismét a Létrási kutatóházban került megrendezésre, amelyen az egyesület nagyon sok tagja részt vett és ismét jól sikerült.

Versenyek


Hágó Kupa
Lakatos Kupa

Hágó Kupa

(Kertész Gábor)

A Hágó Kupa ismét Létrás-tető és környékén lett megrendezve. A verseny első részében tesztet kellett kitölteni a felszínen, majd a gyakorlati rész következett, a Bolhási-víznyelőben. A barlangban több feladat volt, melyeket a bejárás közben kellett végrehajtani. Például: saját kötéllel kellett lejutni időre úgy, hogy mindig le kellett húzni magunk után a kötelet. Volt térképezéshez kötődő, elméleti, memória és ügyességi feladat; kb. 5 kg-nyi anyag kicipelése stb. … A versenyen 2 csapatot indítottunk, bár ebből csak egy akart elindulni. A másikat én neveztem be s akkor már nem volt mese, ha menni kell, akkor menni kell. A két csapat: Pénteki cseréppakolók (Kovács Mátyás, Ducsai Gergely, File Gergely); Molnár Adrienn Kieg. Szolgálata (Suga Norbert, Román Péter, Kertész Gábor). A cseréppakolók a citrom díjat hozták el, s még oklevelet is kaptak, amely megtekinthető a létrás-tetői kutatóházban. Mi a 7. helyezést értük el.
Másnap - vasárnap - volt megrendezve az egyéni verseny, ami egy - a fát összegubancoló - kötélpályából állt. Mivel a cseréppakolókat az előző nap én neveztem be a tudtuk nélkül, úgy érezték nekik is be kell nevezni engem az egyénibe. Így ott is el kellett indulnom. A 4. helyezést értem el.

Lakatos Kupa

(Botos Zsolt)

A már hagyományossá vált Lakatos Kupa, negyedik alkalommal 1997 szeptemberének utolsó hétvégéjén került megrendezésre, a Bódvaszilas közelében lévő szokásos helyszínen: Alsóhegyen. A tábort most is a Vecsem-forrásnál állították fel a szervezők.
Az idei alkalommal egyesületünk jelentős létszámmal képviseltette magát a versenyen, így három csapatot is tudtunk indítani. Társaságunk egységesen vonattal utazott és még a notórius autósok is rászánták magukat a vonatozásra. Késő este érkeztünk meg Bódvaszilasra, ahol is huszáros rohammal elfoglaltuk az éppen zárni készülődő "Fapados" nevű vendéglátóipari helyiséget, közkeletűbb nevén: kocsmát. A kocsmáros rövid győzködés után hajlandónak mutatkozott az együttműködésre, de ezt később nem nagyon bánta, mert a teljes Unicum-készletét sikerült elpusztítania kicsi, de elszánt csapatunknak.
Másnap gyönyörű, de nagyon hideg reggelre ébredtünk. Az előző napi kocsmarohamban résztvevőknek ez kicsit nehezebben ment, de azért még időben sikerült összeszedni magunkat és benevezni a csapatainkat. Mint már említettem volt, három csapattal sikerült indulnunk, ezek a következők voltak: Botos, Nándi, Román Peti; Veres Imi, Gáborka, Fúró és Zsola, Balogh Anikó, Fruzsi.
Aki előtt még nem ismert: a verseny maga leginkább egy tájfutó versenyhez hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy itt barlangok helyettesítik az ellenőrző pontokat. Azonban ezekbe kötéltechnika használatával le is kell menni és aláírásunkkal és az idő megjelölésével igazolni kell ottjártunkat. Az idén 27 zsomboly került fel a versenylistára. A rendelkezésre álló idő alatt (9:00-tól 17:30-ig) ezek közül a lehető legtöbbet be kell járni. Azonos bejárt barlangszám esetén az idő a döntő tényező. Mindezeken kívül létezik még a "Szerencselovagok" díja is, ami egy láda sör. Ezt az mondhatja magáénak, aki először találja meg a nála lévő kulcshoz a barlangokban elhelyezett lakatok közül a megfelelőt. Természetesen csak az első ilyen csapat nyeri ezt a különdíjat, de ez azzal is jár, hogy a csapat kizárja magát a további versenyzésből.
Csapataink nagy nekibuzdulással indultak fel a hegyre. Ez különösen vonatkozott a mi kis csapatunkra (Botos, Nándi, Péter). Nándi - bizonyítandó az előző napi ivászatnak fittyet hányó lankadatlan erejét és állóképességét - úgy otthagyott bennünket, ... hogy fél óra ráment, míg fent a hegyen sikerült megtalálnunk. Persze csapatunk másik két tagja is - az előző napi jelentős mennyiségű Unicum utóhatásai miatt - erősen leizzadva és kavargó gyomorral érkezett meg a hegyre.
Nándi előkerülése után "törvényt ültünk" fölötte. Ítéletünk szerint, mivel nem volt szolidáris csapattársaival, az első 15 zsombolyba neki kell lemennie. Ki is bírta az első négyet, ezután Román Peti következett szintén 3-4 zsombollyal. Tőle egyébként a verseny során alkalmunk nyílott megtanulni a magyar nyelv összes cifra káromkodását. A maradék zsombolyok nagy része egyetlen a felsorolásból kimaradt utolsó csapattagra, rám (Botosra) jutott.
A délelőtt során még sikerült futni az egyes barlangok között, de délután már lassult a tempó. Találkoztunk egy veszettül sprintelő csapattal is, akiket később csalás miatt kizártak. Késő délutánra aztán már erősen lelassult csapatunk tempója, de sikerült 17:30 előtt még lejutnunk (lejutnom) a Banán-zsombolyba, amely Nándi szerint "száraz, kicsi és tág", de lemenvén kiderült, hogy mocskos vizes agyag borít odalent mindent, mély és szűk. A rossz indulás ellenére sikerült 20-nál több zsombolyt bejárnunk.
A hegyről lejutva a táborban megtudtuk, hogy a Veres Imi, Gáborka és Fúró alkotta csapat az összes (mind a 27!) barlangot bejárta és jó esélyük van bekerülni az első három helyezett közé. Ez így is történt: csapatuk holtversenyben a gyöngyösiekkel első lett! Ami számunkra még ettől is nagyobb meglepetés volt, hogy a Botos, Nándi, Péter alkotta csapatunk pedig a negyedik(!) helyezést érte el, a Zsola, Fruzsi, Anikó alkotta csapat pedig a hetediket. Az este további része ennek megfelelően nagyon jó hangulatban telt el.
Másnap reggel a délelőtti vonattal jöttünk vissza Miskolcra, de vasárnap este még sokan felmentünk Létrásra megünnepelni a helyezéseket és elfogyasztani a díjakat. (ismét Unicum)
A verseny szervezése a szokásos jó színvonalú volt, leszámítva a kiértékelésnél már szinte megszokott elszámolásokat. A bejárandó barlangok száma több volt, mint a megelőző Lakatos Kupán, kicsit megnehezítve ezzel a csapatok dolgát, azonban több csapatnak is sikerült maradéktalanul teljesítenie az összes barlang bejárását, így elmondható tehát, hogy a követelmények nem haladták meg a csapatok teljesítőképességét. A versenyidő rövidebb volt a előző versenyekhez képest, elkerülendő a besötétedés utáni eltévedéseket. Mindent összevetve köszönet illeti a szervezőket, hogy ismét megrendezték a versenyt, amely - többek véleménye szerint is - az egyik legjobb magyarországi barlangászversennyé vált és remélhetőleg a következő években ismét megrendezésre kerül.

Mentőtevékenység


Mentés a Vizes-ben

(Furdi Péter)

Az egész történet úgy kezdődött, hogy július 15-én Gábor feljött biciklivel Létrásra és ez okozta a végem. Miután felért, elkezdődött a biciklizés. Mindenki élvezte a dolgot, még én is, amíg Karesz és Péter nem kezdett el kergetni. Éppen Karesz próbált elkapni, amikor is megfordultam a forrás felé és jól beletapostam. Nagy meglepetésben volt részem mikor Péter elém ugrott egy autó mögül. Mind a ketten akkorát estünk, mint egy bérház. Nekem a vállam szakadt majd' szét, Péternek a lába fájt. Gáborka adott rá valami gyógyító kenőcsöt attól reggelre megjavult. Másnap kitaláltuk, hogy menjünk a Vizes-be fotózni. Közben megjöttek a vándortáborosok akik szintén barlangba szerettek volna menni. Úgy gondoltuk összekötjük a kellemest a hasznossal, így együtt indultunk el. Karesz és Péter az elején, én Gáborral a végén haladtunk. A Háromszög-teremben Kareszék visszafordultak a csapattal, mi úgy döntöttünk még folytatjuk a túrát. Sajnos nem sokáig jutottunk, ugyanis a Háromszög-terem tetején lévő kis meanderben ráterheltem a bal vállamra, ami reccsent egyet, azután nagyon elkezdett fájni. Gábor elrohant szólni Karesznak, hogy gond van. Ők ketten kimentek riasztani a többieket, Péter pedig visszajött értem. Szerencsére a mentőcsapat nagyon gyorsan (egy órán belül) megérkezett. Ezt az időt egy jó kis izosátorban vészeltem át, amit Péter és Gábor - aki addigra visszaérkezett - építettek. Megkezdődött a mentés, amit Mici vezetett. Megérkezett Komlóssy Attila is, megvizsgált és megállapította, hogy bizony a kulcscsontom van eltörve. Bekötözött, azután rám került egy beülő és elindultam kifelé a saját lábamon. A létrákon és felmászásokon kötéllel húztak és biztosítottak. 14 ember munkálkodott azon, hogy Fúró kijusson a barlangból. A IV-es kijárat felé vittek. A Z-ág egy kicsit húzósnak bizonyult, de nem jelentett gondot. Innen már sima volt az út a felszínig. Mikor kiértem, fogadtak a többiek és már mentem is a Vasgyári kórházba, ahol megállapították, hogy a kötés amit rám tettek nagyon jó, ezért le sem vették. A baleset következtében le kellett mondanom egy Alpok túráról, de legalább másfél hónap múlva már mehettem barlangba. Levontam a tanulságot a történtekből, ami a következő: ne menjen barlangba, aki nem tud biciklizni!
Sajnos nem úsztam meg a nyarat ennyivel. Augusztus végén a Vizes-barlangban dolgoztunk - a lecserélt létrákat hoztuk ki. A Rom-teremben, a lecsúszásnál, közvetlenül a létra alján beszorult egy kövecske. Norbi felmászott, én pedig megpróbáltam feladni neki a létrát. A létra kimozdíthatta a követ, ugyanis a szemétje ráesett a maga 100 kilójával a lábamra, úgy kb. egy méterről. A szerencsém csak annyi volt, hogy a két lábfejem közé landolt, így csak akkorát üvöltöttem mint egy sakál. Karcsi leemelte gyorsan a lábamról és egy gyors vizsgálat után megállapította, hogy nincs eltörve. Az eset után rögtön indulni kellett kifelé, de most legalább a saját lábamon. Ennek a mókának csak 2 hét bicegés volt az eredménye.


Vissza az elejére