MLBE ÉVKÖNYV - 1999. MELLÉKLET

Kéziratok a fokozottan védett barlangokról szóló készülő könyvhöz
(A könyv 2003-ban, "Magyarország fokozottan védett barlangjai" címmel jelent meg Székely Kinga szerkesztésében)

Anna-mésztufabarlang
Balekina-barlang
Gyurkó-lápai-barlang
Jáspis-barlang
Kecske-lyuk
Kis-Kőháti-zsomboly
Létrási-Vizes-barlang
Lilla-barlang
Szepesi-Láner-barlangrendszer
Szirén-barlang
Szt. István-cseppkőbarlang
Vénusz-barlang

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


ANNA-MÉSZTUFABARLANG dr. Lénárt László

A barlang a Bükk-hegységben, Miskolc-Lillafüreden, a Szinva-völgy mésztufakúpjában található. A Vízmű területén lévő alsó bejárata 263, idegenforgalmi részének bejárata 282 m tengerszint feletti magasságban nyílik, függőleges kiterjedése 19 m. Teljes hosszúsága 600 m, melynek jelentős része a 34 nagyobb, természetes mésztufaüreget mesterségesen összekötő, mesterien faragott folyosó. A nagyobb rész (380 m) és 32 üreg az idegenforgalmi szakaszon található.

Az idegenforgalmi túrák a legszebb termek egy részét érintik. A barlang szépen megvilágított (de mivel régebben a szükségesnél erősebben, ezért "bezöldült"), a járószint természetes mésztufa és betonlépcső. (A ki nem épített részek egy jó fényerejű lámpával könnyen és biztonságosan bejárhatók.)

Miskolc számára mésztufában egy (I.), a mésztufa és a dolomit határán dolomitban két (II.-III.) forrást foglaltak 1951-54. között, melyek átlagos napi összhozama 6000 m³.

A barlang felett a mésztufakúpban, részben a Palota Szálló alatt több, használaton kívüli pince található. Az egyiket - melynek bejárata 282 m tengerszint feletti magasságban van - 1985-ben összekötötték a barlang idegenforgalmi részével, és ott a Bükk-hegység karsztológiai és barlangtani értékeit bemutató kiállítást rendeztek be, de a kiállítási anyag tönkremenetele miatt ezt a részt néhány év után bezárták.

A barlang keletkezése nem szokványos. Az egykori patakmederben nőtt növények (főleg mohák), vízbe belógó fák ágai, levelei, gyökerei a víz széndioxid tartalmát részben elvonták, a víz a benne oldott kalciumkarbonát tartalmára nézve túltelítetté vált, és ez a növényekre kirakódott. Később az élő anyag kikorhadt, üregek, esetenként barlangtermek alakultak ki. A kisebb-nagyobb vízesések peremein átbukó víz széndioxidot veszített (főleg, ha a peremeken mohapárnák is segítettek ebben), és beboltozódással mésztufa üregek jöttek létre. Ezeket a fajta barlangképződéseket szingenetikusnak nevezzük, ami annyit jelent, hogy a barlang egy időben alakul ki a befoglaló kőzetével, jelesül a mésztufával. (A továbbiakban a szokványos barlangi folyamatok is zajlanak. A kőzet felszínén át lejutó víz oldja a mésztufa mésztartalmát, majd egyes helyeken cseppkő formájában kirakja azt.)

A Magyarországon ma már egyedülálló méretű mésztufabarlang első termeit 1833-ban találták, egy 93 m-es vízkutató táróval. A látványosságnak híre ment, kezdetleges formában kiépítették a barlangot. (Petőfi Sándor is járt benne.) Mivel nem tartották kellően karban, a hidak, korlátok tönkrementek s a látogatók is elmaradtak. A barlang könnyen hozzáférhető részeit Kadic Ottokár 1912-ben felmérte és 1921-ben publikálta. 1928-ban újabb kutatásokat végeztek benne, a régi vízkutató tárót felújították, vizét betoncsőbe vezették, a barlang felsőbb részét kiépítették az idegenforgalom számára. (A bányamester a lányáról Anna-barlangnak nevezte el az üregeket.) A háború okozta rongálásokat a miskolci barlangászok 1952-53-ban hozták rendbe, ideiglenesen kiépítették a barlangot és rendszeres vezetést tartottak benne 1954-ig, amikor az Idegenforgalmi Hivatal átvette azt.

A barlangot 1984 óta a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága kezeli, a világítási rendszerét már ők alakították ki 1984-ben ideiglenesen, majd mai formájában 1989-ben. Télen csak előzetesen bejelentett csoportok számára van nyitva. A barlang forgalma ma a magyarországi fizető barlanglátogatók 7-8 %-át jelenti.

A barlang első termébe, a Hallba, hosszú folyosón át érünk. A mennyezeten és a fal felsőbb részein megkövesedett gyökérmaradványok, becseppkövesedett fenyőágak, alul különböző állékonyságú törmelékes mésztufarétegek láthatók. Színük barna, sárga, világosszürke. (A barlangban ezek a matt színek fordulnak elő általában.) A továbbvezető kanyargós, keskeny mesterséges folyosón a fejünk felett és az oldalfalakban a kisebb-nagyobb üregekben ágas-bogas, csipkefinom mésztufa kiválásokat láthatunk, helyenként zöld (élő), de leginkább barna (elhalt) mohaszálakkal vastagon bevonva, melyeket a túl erős világítás hozott létre.

A következő terem az Északi fény-barlang. A plafonról hatalmas, egykori mohapárnák csüngnek le kőbe dermedve. Továbbhaladva egy cseppkőkéreg alatt induló lépcsőn jutunk fel a barlang egy nagyon jellegzetes részéhez, a Szívhez, ahol a hatalmas, szív alakú mésztufa képződmény előtt volt Borbély Sándor és Prahács Katalin 1953-as, majd Lénárt László és Cseh Lenke 1996-os esküvője.

A következő szép terem (a Szomorúfűz - a Paradicsom Almafája) nagyobb részében cseppköves, kisebb részében megkövesedett fűszálakat, ágmaradványokat, ill. gömbded mésztufa képződményeket mutat be. Középen egy mesterséges oszlop egy erősen megrepedezett, mennyezetről lecsüngő borsóköves cseppkőegyüttest támaszt alá.

Ezután a barlangrendszer egyik legnagyobb üregébe, a Cseppköves-terembe jutunk. Itt mindenütt borsókőszerű, apró cseppkövek függenek, melyek mésztufán tapadnak meg, a középen lévő cseppkőegyüttest itt is oszlop támasztja alá. Jobbra lefelé a Szentély található, mely a barlang felszentelt helye. A mésztufa képződmények itt is igen szépek és nagyon épek.

Hosszabb, szélesebb folyosó következik. Részben a fákra, gyökerekre, levelekre, csigákra kivált mésztufakéreg-átmetszetek érdemelnek említést, részben pedig a mesterien faragott járatok. A folyosó a bejárati terembe, a Hallba vezet.

A ki nem épített szakaszban a Halltól nem messze található oldaljáratban látható három, többméter hosszú, ½ m körüli átmérőjű fatörzs, aminek a belseje kikorhadt, csak a mésztufakéreg maradt meg.

A Cseppköves-teremből részben az említett bezárt kiállítási helyre mehetünk fel, vagy az egykor a barlang egyik legszebb termébe, melynek fantasztikusan szép szálas mésztufaborítását túlzott félelemből bebetonozták 1984-ben. Innen, vagy a Paradicsom Almafájától a barlang legnagyobb termébe, az Elvarázsolt Kastélyba juthatunk. Elsősorban a szép, be nem zöldült mésztufacsipkékben gyönyörködhetünk (komoly villanyvilágítás itt nem volt), valamint a deciméteres vastagságú, megrepedezett cseppkőkéregben. A teremben egy téglafallal lezárt szakasz mögött a vízmű-rész található egy hasonló teremmel, mint az Északi Fény. (A barlang vizeinek átlagos hőmérséklete 6-14 °C, radontartalma 700 Bq/m³, a levegőé gyakorlatilag a külszíni értékkel egyezik meg.) Itt található a barlang egyik legszebb része, a Pokol, ahol a mennyezetről lecsüngő mésztufa fonatok kristályos jellegűek és egészen világos barna színűek. Az egyik rövid körjárat öklömnyi üregében gyönyörű kristálycsoport található, kellően eldugva és megvédve.

A léghőmérsékletet a látogatók és a világítótestek is jelentősen befolyásolják, maximális értéke eléri a 14 °C-t, anélkül 7,2-11,7 (az átlag 10,0 °C), a páratartalom 96-100 % között változik.

Egy 1984-es vizsgálat a barlang lámpaflórájából (a lámpatestek fényének hatására kialakult zöld növényzetéből) 42 alga, 10 moha és 1 páfrányfajt mutatott ki. (Ez jelentős dinamizmusú növényesedést jelent, hiszen 1964-ben még csak 7 algafajt és 2 mohafajt mutattak ki ugyanitt.) A barlangból 28 ízeltlábú fajt, valamint simaorrú és patkósorrú denevéreket írtak le.

A barlangrendszer fokozott védelme, annak nagysága, idegenforgalmi és vízellátási célokra való kiépítettsége, Magyarországon egyedülálló és világviszonylatban is számot tévő mésztufa-képződményei miatt feltétlenül indokolt.

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


BALEKINA-BARLANG Kovács Zsolt

A helyszín

Feltárás- és kutatástörténet

A járatrendszer fő jellemzői

A barlang bejárása

Irodalom

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


GYURKÓ-LÁPAI-BARLANG Ferenczy Gergely

A barlang neve: Gyurkó-lápai-barlang
Szinonima: Lengyel-barlang, Sövény-kúti-barlang, Sövény-lápai-barlang

Helye: Bükk-hegység, Harica-patak észak-keleti völgyoldal fennsíkperemi szakasza, a völgybe lefutó Gyurkó-lápa DNy-i oldalán.
Település: Varbó
Tszf: kb. 615 m

Hossza: kb. 50 m.
Mélysége: kb. 15 m
Max. horizontális kiterjedés: kb. 32 m

A Barátság-kerttől északra kb. 1 km-re található, a Harica-patak völgye bevágódásának szélén, a Kis-fennsík északi peremén nyílik. Nevét a Harica-völgy mellékvölgyéről (Gyurkó-lápa) kapta, melynek szinonim elnevezése Örvény-lápa.
A barlang meredek hegyoldalban egy sziklás hegygerinc alatt kb. 15 m-el, a gerinc szélén induló DNy-ÉK irányban lefutó sziklavápa K-i oldalán nyílik, a sziklafal tövében. Természetes bejárata É-ÉK-re néz, egy függőleges irányban megnyúlt kb. 1.5 m hosszú, keskeny, szabálytalan nyílás. A bejáratban karvastagságú gyökerek szűkítik tovább a szelvényt.
Az ember számára járható járat feltárulása a Harica-patak völgyoldalának fennsíkperem felé történő bevágódása, lejtőhátrálás következménye.

A barlang feltárása 1958. július 27-én Balogh Tamás, a Magyar Hidrológiai Társaság Borsodi Csoportja Zsombolykutató Szakosztályának akkori tagja nevéhez fűződik.
Elmondása alapján egy másik, ismert kis üreget keresett a térségben (Gyurkó-lápai-üreg). Azt a barlangot nem találta meg, de egy sziklafal tövében szűk rést talált. A rést rövid bontással kitágítva, néhány méteres szűk lejtős járaton bekúszva, egy cseppkövekkel gazdagon díszített, lejtős terembe jutott.

A barlang felső triász mészkőben (Kisfennsíki Mészkő Formáció) nyílik. A terem az ÉNy-DK irányban megnyúlt, mely a kőzet domináns repedésének tekinthető. Ez az irány a barlangbejárattól éppen a Harica-forrásokat metszi ki. Erre közel merőleges irányban húzódik a felszínen a már említett sziklavápa, ill. a legnagyobb kürtő lejtiránya.
Az üreg genetikai szempontból nehezen értékelhető. Mivel a főte gyakorlatilag teljesen omlott, az eredeti morfológiai jegyek csak nehezen ismerhetők fel. Alaposabb vizsgálatok hiányában morfológiai, ill. kitöltés vizsgálatok alapján inaktív víznyelőbarlangnak mondható.

A barlang egy lejtős, tektonikusan preformált keskeny járattal kezdődik, melyet vastag fagyökér tesz még szűkebbé. Kb. 6 m után egy 22x15 m méretű terembe érkezünk. A terem szélein több rézsútos, törmelékkel kitöltött járat csatlakozik be a felszín irányából.
A barlang a bejárattól kezdve erősen lejt a terem végpontja, a terem vége irányába.
A terem főtéje - kürtők kivételével - szinte végig omlott, eredeti oldott formát alig lehet felismerni. A talpat a főtéről lehullott jelentős méretű (akár 3-4 m átmérőjű) kőtömbök ill. réteglapok alkotják.
A terem DNy-i szélén nyíló, több mint 10 m magas jelentős szelvényű kürtő a bejárat szintje fölé nyúlik. A tetején becseppkövesedett törmelék határolja a járatot. A cseppkőkéregben kvarcitkavicsok ill. egyéb nemkarsztos kőzetanyagú patakhordalék fedezhető fel. A barlang lejtéséből, viszonylagos mélységéből, fennsíkperemi helyzetéből adódóan vízgyűjtőjéről lehatárolódott víznyelőbarlangra következtethetünk, mely a Harica-források felé szállította a vizét.
A terem aljzatát a főtéről lehullott kőtömbök és réteglapok borítják, melyeken fehér ill. sárgásbarna, akár másfél-méteres sztalagmittömbök, ill. fosszilis, több m²-es cseppkőlefolyások borítják. A függőcseppkövek viszont ehhez képest viszonylag fejletlenek.

Fokozott védetté nyilvánítását elsősorban változatos cseppkőképződményei indokolták. A főtén a kőzetrepedésekből szivárgó víz nagy felületen hófehér cseppkőkérgeket hozott létre, a töredezett felületek szögletes formáit elsimítva. A bejárati előcsarnokban több helyen megtalálható a mennyezeten élő fagyökér, mely a cseppkőkérget több helyen lerepesztette. Egyes függőcseppkövek végén, a vízvezető kapillárisában megjelentek a fagyökerek, és a barlang légterében lógnak. Egy helyen cseppkövesedett hajszálgyökerek, ill. heliktitek is megfigyelhetők. Igen jellegzetes, fűrészfogas vagy fodros szélű cseppkőzászlók találhatók a barlangban. A barlang mélypontján lévő kürtő alatt, a terem végén a falon igen különleges, 2-3 cm hosszú, és igen karcsú kifejlődésű borsókőképződmények találhatók. Kialakulásuk permetező vízből képződött aeroszolból való kicsapódással magyarázható.

Említésre érdemes a barlang állatvilága. Egész éven át denevér-tanyahely, minek következtében sok guanó található szétszórva a barlangban. A mélyponton jelentősebb mennyiségben található denevérguanó, melynek mennyisége a jelenleginél nagyobb denevérkolónia múltbéli jelenlétére utal. Emiatt számottevő a rovarfaunája is, mely alaposabb vizsgálatot érdemel.

A barlang látogatása a kijelölt járóútvonalon alapfelszereléssel, a BNP Igazgatóságának engedélyéhez kötött. Téli időszakban (október 15-től április 15-ig) a denevérek nyugalmának biztosítása érdekében egyáltalán nem látogatható.

A lezárás finanszírozása az 1997. évben nemzetközi pénzalapokból valósult meg. Támogatta az Arbeitkreis für Fledermause, Sachsen-Anhalt (Sachen-Anhalti Denevér Munkacsoport, Németország) ill. a Fauna & Flora International 100 % Fund (Fauna és Flóra Nemzetközi Alapítvány).

Fénykép: Kovács Attila
Térkép: alaprajz, Majoros Zs., (nem teljes)

Miskolc, 1999-11-09.

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


JÁSPIS-BARLANG Ferenczy Gergely

A barlang neve: Jáspis-barlang
Szinonima: Szilfás-nyelő

Helye: Bükk-hegység, Nyavalyás-tető, Szárdóka-hegy É-i lejtője
Település: Miskolc
Btszf: 585 m

Hossza: kb. 830 m, ebből 626 m felmért, 200 m becsült.
Mélysége: 190,2 m
Max. horizontális kiterjedés: 160 m

A barlang feltárása

A barlang leírása

Fénykép: Kovács Attila
Térkép: csak poligonvázlat, az 1993-as MLBE évkönyvben. A barlang aknasoráról egy vázlat készült Kovács Attila kezétől, mely az 1998-as MLBE évkönyvben megtalálható.

Miskolc, 1999-11-11.

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


KECSKE-LYUK Ferenczy Gergely

A barlang neve: Kecske-lyuk
Szinonima: Kecske-barlang

Helye: Miskolc, Forrás-völgy
Település: Miskolc

Btszf: 251 m
Hossza: 458 m
Mélysége: +24 m
Max. horizontális kiterjedés: 307,6

A Kecske-lyuk a Bükk-hegységben, a Miskolc-Diósgyőrtől Ny-ra húzódó Forrás-völgyben, a városhatártól mindössze 1 km-re, a Király-kúttól kb. 200 m-re nyílik.

A Kecske-lyuk fokozott védelmét földtani jelentősége, rendkívül értékes gerinces és ízeltlábú faunája indokolja.

A tipikus forrásbarlang tágas, 5 m magas és valamivel szélesebb háromszögletű bejárattal nyílik a Forrás-völgy É-i oldalán, az időszakos patak bal partján. A bejárat előtt egy 1,5 m magasságú kis terasz látható, mely részben a barlangi ásatások során kitermelt föld deponálása következtében keletkezett, másrészt a barlangi patak allúviuma.
A barlang bejárati csarnokát - hasonlóan az Istállós-kői-barlanghoz - még a közelmúltban is állatok nyári istállózására, a déli hőségben delelésre hasznosították.
A barlangot szinte minden miskolci gyerek, ill. természetkedvelő ismeri, hiszen a városhoz közeli barlang könnyen megközelíthető, és több mint 100 m hosszon - az első nedves átbújásig - utcai ruhában is járható. Délre néző látványos szádája magára vonja a völgyben járó turisták figyelmét, hiszen az impozáns barlangbejárat valóban különleges és könnyen elérhető látványosságot nyújt.

Az üreg ősidők óta ismert. A Miskolcon 1891-ben talált Bársony-házi ősemberlelet hatására Herman Ottó által kiharcolt tudományos igényességű bükki ősember-kutatási program egyik első ásatási pontja volt 1906-ban. A barlangban 1930-ig lefolytatott három ásatás során egy csiszolt csonteszköz, tűzhelyfoszlányok, és a bükki kultúra cserépmaradványai kerültek elő. A barlang első leírója 1882-ben Márki Sándor volt, aki barlangi túraélményeit foglalta össze. A barlang befoglaló kőzete a középső triász Kisfennsíki Mészkő Formáció.

Az időszakosan aktív forrásbarlangból csapadékos időben kb. 150 l/p hozamú patak folyik ki, a bejárat előtti kis terasz lépcsőjén lezubogva.

A barlang vize eocén-miocén korú agyagos-kavicsos üledékekkel fedett területről származik. Vízgyűjtőterületét a barlang fölött északi irányban húzódó 335 m magas Hársas-bérc gerince alatt, a déli oldalon kialakult víznyelőtöbör képezi, mely 3,5 hektárnál nem nagyobb. A töbörben két aktív víznyelő, és két suvadás található. A fejlettebb É-i víznyelőbe egy kb. 100 m hosszú vízmosás vezet, melyben egy kis rétegforrás fakad. A vastag agyagos-kavicsos takaróban a töböregyüttes aljára állandóan szivárgó, ill. csapadékos időben, vagy hóolvadáskor befolyó vizek biztosítják a vízutánpótlást.

A barlang járható szakasza - a Bükk-hegységben egyedülálló módon - a forrástól szinte a víznyelőtöbörig ismert. A barlang végpontja a vízgyűjtőterületen lévő nyelési pontokat kb. 50 m távolságra közelíti meg, 10 m szintkülönbséggel. Az ismeretlen, de valószínűsíthető járatok fejletlenek, ill. cseppkövesedés miatt leszűkültek, és a feltételezett szifonsor miatt ember számára járhatatlanok. A barlang e részén - az emberek elől szerencsére elzárt szakaszon - él egy vakrák faj, melyet 1924-ben Bokor Elemér - több más rovarfaj mellett - bioszpeleológiai kutatásai során fedezett fel.
Az év nagyobb részében vízfolyás nem található a barlangban. A barlangi patakot ritkán láthatjuk, azonban ha a látogató ezt a kivételes pillanatot elcsípi, akkor különleges látványban lehet része. Ekkor csak a barlang bejárati szakasza járható, mely száraz időben elaggott fosszilis barlangrésznek tűnik, és különösen cseppkőszegény. A patak kis lépcsőkön, ill. mésztufagátakon csörgedezve élettel tölti meg a folyosószerű szakaszt.

Kialakulását tekintve jellegzetes víznyelőbarlangnak tekinthető, mely a jól karsztosodó mészkőben egy durván É-D-irányú, Ny felé 15 fokkal eltérülő függőleges hasadék mentén alakult ki, mely helyenként - az elején és a végén - DNy-i irányt vesz fel. Alárendelten erre az irányra merőleges repedések is predesztinálták a járatirányt (pl. "150-es meander"). A meanderező patakmederre különösen jellemzőek a merőleges irányváltások.

A barlang egy tágas, 20 m hosszú, max. 8 m széles csarnokkal kezdődik. A terem vége balra kanyarodik, és beszűkül, és a plafon kissé eltávolodik a járattalptól egy 15 m hosszú szakaszon. Ezután merőlegesen jobbra (É-ÉK) kanyarodik a járat, ettől kezdve kisebb keresztmetszetek jellemzőek. A barlang az "Átbújás"-ig folyamatosan szűkül.
Ezután a meanderező, hasadékszerű járatban előfordulnak kisebb-nagyobb kitermesedések. A végponton egy szűk hasadékban szifon zárja el a járatot.
A bejárati csarnokból egy kürtő indul fölfelé, melynek kőtömbökkel beboltozódott végpontja megközelíti a felszínt. A bejárat felett nyíló Kecske-lyuk-feletti-hasadékkal feltételezhető az összefüggése. A hasadék egy vízgyűjtőjéről lehatárolódott nyelőként azonosítható, mely a bejárati csarnokban csatlakozott a forrásbarlang járatrendszerébe.
A jobbkanyar után a járatszelvény 1-2 m szélesre és 5 m magasra csökken, ami a többnyire kis fényerejű világítóeszközzel (pl. gyertya) felszerelt természetjárók számára a tágasabb, nehezen bevilágítható bejárati csarnokhoz képest emberközelibbé teszi az üreget. A bejárati csarnokhoz képest a szűkebb szakasz valóban éles kontrasztot ad, ami a gyakorlatlan látogatóban általában intenzív benyomást kelt.

A bejárati csarnok mennyezetén jól azonosíthatók a víz alatti alakulás jelei, a mennyezeti félcsatornák ill. a gömbüstök. Az oldalfalak a járattalp közelében a fagyaprózódás, feljebb és kissé beljebb a páralecsapódás által előidézett mállás következtében másodlagos morfológiai jellemzőket mutatnak. A befoglaló kőzet erősen repedezett, a barlang számos szakaszán mészkőbreccsához hasonló felületként jelenik meg - a repedések gyorsabb oldódása miatt az ép részek kavicsszerűen kipreparálódnak -, a bejárati csarnokban a bal oldalfalon figyelhető meg.
A barlang a csarnok bejárati szakasza után a mintegy 130 m távolságban lévő "Átbújás"-ig folyamatosan veszít magasságából és szélességéből. A csarnok után egy 30 m-es szakaszon a mennyezet jellegzetesen sík, mely az áramló vízzel teljesen kitöltött barlangok kialakulására jellemző. Ez a szakasz egy jól fejlett oldásos színlővel ér véget a végpont felőli oldalon. Ezután a járat a végpontig hasadékszerűvé válik kisebb-nagyobb magassággal. A hasadék a mennyezet felé elszűkül, a talpnál általában szélesebb, és a mennyezet felé egyre több cseppkövesedés figyelhető meg. A repedés a plafonnál általában cseppkővel kitöltött, sokszor nagyobb felületű hófehér cseppkőképződményekkel.

Az "Átbújás" a belsőbb, szűk szakaszok bevezető gyakorlata - ez után a barlang már kevésbé barátságos. A belsőbb részek csak vizes kuszodák, szifonok, szűk hasadékok leküzdésével közelíthetőek meg, barlangász-felszereléssel.
A szűk átbújás után függőleges hasadék mentén kialakult meanderező járat vezet a "Kis-terem"-ig, ami után a "Csupaszláb-szűkület"-en keresztülvergődve a Nagy-terembe érünk. Innen egy alacsony patakos járat vezet a végponti szifonsorig.
A barlang kitöltésében a vízgyűjtőről származó kvarckavics található, mely a barlang eróziós alakításában nagy szerepet kapott.
A bejárati csarnok kivételével jellemzőek - általában a járattalp közelében - az oldásos ill. eróziós formák jelenléte. Különösen a barlang első felében erodált peremű hullámkagylók mellett a meanderek külső oldalán feltűnően fejlett eróziós színlők, több szintben. A járatban a plafon közelében a több szintben elhelyezkedő színlők átmetszetei is megfigyelhetők.

A barlang bejárati szakaszán kívül cseppkövekben igen gazdag, sok, általában sárgásbarna, és hófehér színű cseppkőlefolyás található a barlangban. Sajnálatos, hogy a lefolyásokon kívül épen maradt cseppkőképződmény a barlangban nem található, ugyanis a látogatók mind letördelték. Ennek ellenére az egykor szép barlang romjaiban is látványos. A falakat általában cseppkőlefolyások takarják, az amúgy is keskeny járat beszűkülését előidézve. Több helyen mikrotetarátás lefolyások, cseppkőbúbok találhatók - általában fosszilis, nem fejlődő stádiumban.

A barlangban a "Csupaszláb-szűkület"-ig, de különösen az "Átbújás"-ig tartó szakaszon a fáklyás látogatások miatt erősen kormosak a falak, ill. a képződmények maradványai.

A barlangban számtalan, egy nagyobb emlékkönyvet megtöltő mennyiségű felirat őrzi a barlangot felkereső "bátor", sokszor a természet közelében felnövő bükki települések fiataljainak neveit. Nem véletlen, hogy a barlangban tudományos kutatást végzők névjegyeit (Kadic, Vásárhelyi, Kolozsvári, Bokor, stb.) nem találjuk közöttük. A legkorábbi olvasható évszám 1918., a legtöbb felirat a 30-as évek végén, és a 40-es években készült. Feltételezhető, hogy az "Átbújás" nevű szűkület cseppkőkemencéje feletti cseppkőképződmények egy ideig - ki tudja, meddig - elzárták a mögöttes részeket a látogatóktól.

A barlang a fokozottan védett hosszúszárnyú denevér (Miniopterus schreibersi, eszmei értéke 100.000,-Ft) átmeneti szállása. A barlang a látogatók által rendkívül veszélyeztetett, pedig a tűzgyújtás, a szemetelés, a barlang bárminemű rongálása, az élővilág háborgatása tilos.
Bejárása alapfelszereléssel lehetséges, helyenként szűkületek leküzdése szükséges. A barlangra jellemzőek a szűk keresztmetszetek. Ismerve az itt előfordult balesetek nagy számát, a barlang "Átbújás" nevű szűkület utáni részeinek látogatása csak tanfolyamot végzett barlangi túravezető vezetésével, alapfelszereléssel történhet.

A barlang lezáratlan, jelenleg engedély nélkül látogatható.

Fénykép: Nagy Zsuzsanna (?), Kovács Attila (?), Ferenczy Gergely (?). Egyik sem biztos, hogy használható.
Térkép: javaslom az alaprajz árnyképét a topográfiai térképen. Azt meg kell nézni, hogy a MLBE által leadott térképen a barlang alaprajza helyes arányban van-e feltéve, mert az első változatban dupla léptékű az árnykép.

Javaslom továbbá a Kordos-féle Magyaroszág barlangjai c. könyvből a barlang biológiai kutatásairól szóló rész átvételét.

Miskolc, 1999-11-26.

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


KIS-KŐHÁTI-ZSOMBOLY Kovács Zsolt

A helyszín

Feltárás- és kutatástörténet

A barlang fő jellemzői

A zsomboly bejárása

Irodalom

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


LÉTRÁSI-VIZES-BARLANG dr. Lénárt László

A barlang a Bükk-hegységben, Miskolc-Lillafüredtől Ny-ra, attól 4 km-re található. Természetes (I-es) bejárata 565 mtsz feletti magasságban a karsztos-nemkarsztos kőzetek határán, a mesterséges (IV-es) 5 m-el magasabban, mészkőben nyílik. A barlangba állandó patak a törmelékkel (ember számára) zárt Tavi-nyelőn át folyik.

Az emeletes víznyelő barlangrendszer járatai elsősorban eróziós jellegűek, melyeket a barlangképződés első szakaszaiban, majd utólag alakított a korrózió és kis mértékben, elsősorban a lemezes mészkőben a gravitáció. A felső két szint a két bejárat között található, a 3. és 4. már eléri a barlang mai végpontját jelentő Tavat. Az 5. szint néhány helyen, néhány 10 m-ig van feltárva, aktív, és a többi részen olyan szűk, hogy ember számára járhatatlan. Ha ez a szint vízzel feltelik, akkor jelenik meg a patak a 4. szinten. (A barlang vizei kalcium-hidrogénkarbonátosak, 9-17 nk° keménységgel.)

A barlang hossza 2200 m feltérképezett és 6-800 m ismert, de fel nem térképezett szakaszból áll. A barlang legnagyobb szintkülönbsége 90 m.

Az első írásos említésre (név nélkül, a "Margit-forrás 8-11 km-es barlangrendszere"-ként) Jakucs L. 1951-es munkájában került sor. Az MHT Borsodi Csoportja Karsztvízkutató Szakosztályának későbbi tagjai ugyan már ez előtt (és utána is) jártak a barlang első szakaszában, de a Jakucsék által abbahagyott munka folytatásaként csak 1963. februárjában, egy igen hideg télen sikerült a 4. szinti szifonsoron át eljutni a barlang végpontját jelentő Tóig, s onnan visszafelé haladva találták meg a Felső-ágat (3. szint), majd az ehhez szintben is csatlakozó Vértes-ágat. Az ág elejét jelentő Háromszög-terembe a Tó felől jutottak be 1966. nyarán, s ekkor tárták fel a Kapás-ágat is. Ezt a sikert a Fő-ágból nyíló Patyolat-ág megtalálása követte még ugyanazon a nyáron. A térképen rendkívül közelinek tűnő Patyolat-ág és a Kapás-ág összekötését az eddigi kutatók már Marcel Loubens Csoportként vitték sikerre a Maxi-szűkület 1967. februári átbontásával és a Dög-szifon átúszásával.

Az új (IV-es) bejárat megnyitására 1971. november 1-én került sor egy, a Kapás-ág végén lévő kürtő előzetes geofizikai (mágneses) vizsgálata alapján. Ez után több, kisebb jelentőségű feltárás történt 1972-74. között, majd 1978-ban a Tavi-ág Tóhoz legközelebbi szifonjának átúszásával sikerült a Búvár-ág elejének, 1982. végén egy kb. 300 m-es új szakaszának szárazon történő feltárására is.

A barlang és a Tuskós-barlang, valamint a Tavi-nyelő összefüggését víznyomjelzéses vizsgálatok döntötték el az 1960-as évek végén, ill. 1973. júliusában.

A barlang felszíni (morfológiai) vízgyűjtő területének kb. felén a különböző típusú triász anizuszi mészkő, a másik felén pedig nemkarsztos kőzetek (jelenkori patakmedri törmelékkel fedett szericitpala, zöld vulkanitok és zöldessárga tufái, homokkövek, valamint porfirit) fordulnak elő.

A bejáratnál a rétegek dőlésszöge 18-22°, mely fokozatosan meredekebbé válik s a barlangnak kb. felétől már tartósan 52-55°. (A dőlésirány tartósan É-i, ÉÉK-i.) A járatok kb. 60 %-a ÉÉK-DDNyi-i csapásirányú, s a rétegek dőlésiránya, valamint a törések csapásiránya együttesen alakították ki a barlang fő irányát a pleisztocénben és a holocénben.

A barlangban télen kevesebb a víz, szépek a bejárati jégképződmények, de a denevéreket ekkor zavarjuk leginkább.

A természetes bejárat egy erózióval szépen lecsiszolt, vastagpados mészkőrétegbe mélyült patakmederben folytatódik és a Hágcsós-terembe vezet. (Télen idáig ér a jég.) A létrán leereszkedünk, a 2. barlangszint alul már lemezes mészkőben van. (A léghőmérséklet évszaktól függően 2-8 °C közötti.) A terem alját nagy, erodált (koptatott) és korrodált (oldott) sziklatömbök borítják, a mennyezetén a kisméretű cseppkövek és ezüstös vízszemek között elszórtan, védett felsőbb részein kolóniákat alkotva függnek télen a denevérek.

A víz útján a Fő-ágba jutunk az előbb említett lemezes mészkő rétegfejein úgy, hogy hátunkkal a törési felület másik oldalára, a vastagpados mészkőre támaszkodunk. Itt a lemezes mészkő vizesen rendkívül szép vörös, sárga, szürke, fehér vékony rétegeit, az ezeken megtelepülő, néhány mm átmérőjű huzat- és vízfreccsenésből kiváló borsóköveit, sárga és vöröses árnyalatú cseppkőlefolyásait láthatjuk. A meanderező, keskeny, 10 m-t is meghaladó magasságú patakmederben haladunk egészen az első kavicsos, homokos jellegű törmelékszifonig, mely annak idején az első feltárókat is visszafordulásra késztette. A törmelékanyag 90 %-a a jelenlegi külszíni vízgyűjtő területről származik, 10 %-a helyi mészkő, mészképződmény-töredék és bevonat. (A levegő 2-6, a víz hőmérséklete 3-6 °C közötti, és itt is sok a simaorrú denevér.)

Az Alsó-, majd a Középső-, végül a Felső-Labiron keresztül megyünk kifelé. A járatok keskenyek, helyenként rendkívül szűkek, régi cseppkőlefolyásokkal és cseppkövekkel vagy agyagos törmelékkel vastagon borítottak. Utunk során többször kijutunk a Fő-ág felsőbb szintjére, mintegy ablakból nézve az előbb látott részeket. A bejárat fölött több dm vastag denevérguanóval fedett teremben a levegő hőmérséklete magasabb, mint a barlang többi részén.

A természetes és a mesterséges bejáratok közötti túrán a Hágcsós-teremből létrán felmegyünk az elején keskeny, meanderező Patyolat-ágba, mely rövidesen álló cseppkövekben, cseppkőlefolyásokban, függő cseppkövekben, egészen sajátos, korrodált végű cseppkövekben gazdag résszé változik, valamint a lemezes mészkövet több m vastagon ismét feltáró Sóhajok Hídja alatti szakadékká. A vastagpados mészkőben az Ablaknál egy falnak támasztott vaslétrán érünk a Felső-, majd a kövek között átbújva az Alsó-Rom-terembe, ahol már teljes egészében a tört-gyűrt lemezes mészkőben, a Zebra-folyosóban haladunk. (Itt fordult elő a barlang legnagyobb, kb. 40 egyedből álló simaorrú denevérkolóniája.) A sehová sem vezető vakjárat, a Koppantál-ág, majd a lemezes mészkőben kialakult legnagyobb üreg, az Agyagfej-terem következik.

A cseppkőfüggöny között kivésett Maxi-szűkületen, majd egy szűk, keskeny, fekete bevonattal vastagon borított ágon át érjük el a barlang legrondább helyét, a Dög-szifont. (Ez ma már úri hely, ki van pallózva csak helyenként ér bele a hasunk a hideg vízbe, ha ügyetlenek vagyunk.) A szifon megtalálásakor csaknem mindig víz alatt volt, egy beledöglött denevérről kapta a nevét. A szifon azért "száraz", mert a vizét rendszeresen levezetjük a Kapás-ágba. (A Kapás-ág nevét az első feltáráskor ott megtalált kapáról kapta, melyről ma sem tudjuk, hogy került oda.) Itt egy csepegésmérő edény bevonatából 0,08 mm/év cseppkőnövekedési sebességet állapítottunk meg.

A szifonnal szemben lévő magas teremben a barlang egyik legszebb cseppkövét, a Méhkas kettős kúpját a magasról hulló, szertefreccsenő víz hozta létre.

A szifontól a keskeny, magas Kapás-ágban a IV-es kijárat felé fordulunk. A talpunk alatt iszapos agyag, a járat felsőbb részein cseppkőlefolyások, álló- és függőcseppkövek, szépen oldott falak láthatók. A rövid, szűk Z-ág után a IV-es bejárat kürtőjének létrasorához jutunk. (Alul a Koporsó-terem lemezes mészkőtömbjei közé juthatunk.) A legfelső létra alatt egy szűk, agyagos dugóhúzó-szerű járat a Papp Ferenc-ágba, ill. a belőle nyíló Lipót-terembe és a Kőcsapdába vezet. A létrán, majd egy keskeny hasadékon át jutunk a felszínre.

A következő túránkra a Dög-szifontól indulunk. A Kapás-ág alsó végén a Háromszög-terem a 3. és 4. szintet köti össze és három önálló ág csatlakozik bele. (A terem előtti keskeny hasadékban a Kossuth-kürtőbe, majd az aprótermetű barlangászok a Kutas-szűkületen át a Visszhang-terembe juthatnak.) A Kereszt-ág a Fő-ág törmelékszifonja mögötti részbe vezet, szűk, vizes és törmelékkel helyenként teljesen kitöltött. Alulról szép álmennyezet (baldachin) látható a fejünk felett.

A terem tetejéről induló Vértes-ágba vaslétrán jutunk fel. A folyosó alján általában agyagos-homokos törmelék, az oldalfalakon matt cseppkőkéreg található, a plafonon elaggott és élő cseppkövek. A Csodaszifon alján öklömnyi kavicsok vannak, a Kavicsosztályozó többméter magas, oldalán agyaggal és kalcittal cementált kavicsokat tartalmaz. Keskeny járat után érünk a Vértes-terembe. A néhány nagy cseppkőoszloppal díszített, egymásra borult kőtömbök között leereszkedünk a 4. szinti Fő-ágba. A törmeléken balra, a kijáratok felé kúszva a barlang legnagyobb termébe, a Twist-terembe, majd egy törmelékhalmon át a Geológus-terembe jutunk. A Vértes-ágban a továbbiakban hol felegyenesedve járhatunk a tágas folyosóban, hol az agyagos, homokos törmeléken kúszunk előre. A cseppkődíszítés matt, sötét színű, agyagos, nem igazán szép. Itt leginkább a patkósorrú denevérek a jellemzőek. A Kőhidas-terem névadó kőtömbje a terem oldalfalának dől. Itt tucatnyi két- és háromágú állócseppkő volt a feltáráskor, de az egymást követő túrákon az agyagra települt cseppköveket kidöntötték, összetörték. (Az Y-ág hófehér állócseppkövét a feltáráskor tették tönkre.) A terem oldalán vékony gyertyacseppkövek nőnek, és retekcseppkövek átmetszetei is jól láthatók a falon. Az ág léghőmérséklete 8 °C körüli.

A Görbecseppköves-terem többágú függőcseppkövei és vízoldásnyomos cseppkövei érdemelnek említést. A Túltáplált Mici Mackó Kuckója a 3. és 4. szintet köti össze. Cseppkőképződménye kevés, egy nagyon határozott törésvonal mentén alakult ki, falát zömmel tört, zúzott mészkőbreccsa alkotja. Alján nagy kőtömbök, felső részén jelentős agyag felhalmozódás látható. A kőtömbök között leereszkedünk a 4. szintre, a Patakos-ágba. (A hátunk mögött a törmelékkel jelentősen feltöltött Fő-ág csatlakozik be.) Egyes helyeken nagy kavicsok találhatók, de a járat alja leginkább törmelék nélküli, nagyon szépen bordázott és csipkézett, ritkán kell lehajolni. Rövidesen egy kürtőn, a Tyúkbélen át felmegyünk a Tavi-Felső-ágba, a 3. szintre, mely dúsan cseppköves, de nem igazán szép. Némi kúszás, mászás, kepesztés, kényelmes járás, vizes agyagban való dagonyázás után elérünk a barlang mély- és végpontját jelentő Tóhoz. (Itt a legmagasabb a széndioxid-tartalom, értéke 0,45 tf%.) Balra a Tavi-ág, jobbra a Tó másik oldalán a Patakos-ág található.

A 4. szinti patakok és a Tó a helyi maximális karsztvízszintet jelölik. A cseppkövek vízhozama 0-1800 ml/óra értékek között változott a mintegy másfél évtizedes, egész barlangra kiterjedő vizsgálat alapján. Az I-es bejárat és a Tó között a patak csak tavasszal aktív, hozama erősen változó, átlagosan 5-10 l/perc. A Tó és a Tavi-nyelő között csaknem egész évben van patak, a hozama 300-400 l/percre becsülhető. A 10 m² felületű, 3 m-es vízszint-ingadozású, maximális vízálláskor 30 m³ térfogatú Tóból távozó víz a víznyomjelzések tanúsága szerint a Garadna-völgyi Margit- és Eszperantó-, valamint a Szinva-völgyi Anna-, Soltészkerti- és Szinva-fő-forrásokban jelenik meg.

A Patakos-ágon indulunk el kifelé. Egy rövid, kavicsokkal töltött szűkület után könnyű a járatban való haladás. A Kvarckavicsos-oldalágban az agyag között nagyon szépen gömbölyített kvarckavicsok találhatók. (A barlang belsőbb részeiben a miocén üledéktakaró maradványaként értékelt fehér, horzsás kőzettöredékek, gömbölyű kvarckavicsok és csillámok is nagyobb mennyiségben fordulnak elő, s a nehézásványok átlagos mennyisége 5-6 %.) A patakmederben a Tyúkbelet elérve az ismert úton jutunk a felszínre.

A barlang viszonylag könnyen járható. Több helyen fix, 2-11 m hosszan vaslétrák, vashidak, lánc, fa szifonpalló segíti a közlekedést. Kezdő barlangjáróknak, első barlanglátogatóknak a hosszabb létrákon kötélbiztosítás ajánlott. A barlangot a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület gondozza.

A barlang első térképét az MHT Karsztvízkutató Szakosztálya készítette még bányászkompasszal 1963-64. telén. A későbbiekben további rész-, illetve kiegészített térképek születtek, különböző felmérési és ábrázolási pontossággal. A pontosító térképezés ma is folyik.

A barlangot túl sokan látogatják, s ez a képződmények gyors tönkremenetelét okozza. Télen a denevérkolóniákat nagyon zavarják a csoportok. A barlang vizeinek szennyezése a miskolci vízműforrások vizének vízminőségét is veszélyeztetheti. (A gondatlan leszállók évente több hőmérőt és csepegésmérő edényt törtek össze.)

A barlang átlagos radontartalma a víz, a levegő és a talaj évtizedes vizsgálatsorozata alapján 2 kBq/m³ (maximálisan 9 kBq/m³) értékű, télen csaknem 0 háttérértékű.

A barlang hossza és mélysége, korróziós és eróziós formakincse, kitűnő földtani-tektonikai bemutató-terep jellege, helyenként szép és néha ritka típusú mészképződményei, országosan és részben nemzetközi szinten is jó tudományos megkutatottsága, a vízműforrásokkal való közvetlen kapcsolata, valamint a denevérek téli szálláshelye miatt fokozott védelemre érdemes.

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


LILLA-BARLANG Kovács Attila

A Bükk-hegység Forrás-völgyének völgyfőjénél található forráscsoporttól 200 méternyire, fent, már a fennsíkon, kb. 350 m tengerszint feletti magasságban nyílik a Lilla-barlang mesterségesen kibontott, vasajtóval lezárt bejárata. A P+ és Z jelzésű turistautak elágazásánál látható kis töbör szálkőkibúvása előtt feltűnik a barlangból egykor kihordott agyagos törmelékanyag mára tájba illeszkedett, elegyengetett hányója. A barlangbejárat két oldala 1,5-2 méter magasságig terméskő fallal van kirakva. A 300 méter távolságban agyagpalában eredő Kaszás-kút forrásának vize a barlang töbrében, a bejáratától nyugatra, 50 méternyire nyelődik el mészkőben, a Kaszás-kúti-visszafolyóban. A korábban bontott víznyelő jelenleg terméskővel ki van rakva és részben le van fedve. Az itt befolyó víz (nagy valószínűséggel) a Felső-forrásban kerül újra a felszínre.

A Lilla-barlang kialakulásában feltehetőleg a korábban magasabb szinten folyó Kaszás-kúti-patak játszhatott jelentősebb szerepet. A járatfejlődés korai szakaszát a mennyezeti főteformák jelzik, a járatok mai formáját főként a befolyó vizek és a szállított törmelékanyag eróziója alakította ki. Az erózióbázis süllyedésével alsó járatszint alakult ki, majd ez is inaktívvá vált, agyaggal erősen feltöltődött. A felső járatszinten a beszivárgó vizek jelenleg a karbonát-kiválások dús gyarapodásához járulnak hozzá, azonban a cseppkövek, bekérgezések és lefolyások egy része már inaktív, pusztuló, helyenként porlódó. A barlang felső szinti nagytermében vastag, kevert, néhol rétegzettséget mutató kitöltés rakódott le, melyben jelentős mennyiségű cseppkőtöredék van. A felhalmozódás részben omlásos eredetű lehet, elképzelhető, hogy valamikori földrengés döntötte le a helyenként méteres átmérőjű oszlopokat. A törmelékhalmon új, vastag cseppkőkéreg képződött, méteres átmérőjű álló-cseppkövekkel. Az aljzati üledékben homok frakciójú törmelék jelzi az egykori patakbehordást. Jelentős mennyiségű a felhalmozódott agyag is a barlangban, melyben gerinces-csontok, közte sok barlangi medve csont található.

Az erősen feltöltődött bejárati szakaszok kibontását a miskolci Bányász Barlangkutató Csoport a 70-es években kezdte meg. Az 1978. októberi bejutást követő időszakra a barlang fő veszélyeztető tényezőjének a "bejárás"-t jelölte meg a csoport. Kétségtelen, hogy a Pisai-ferde-torony melletti 2-3 centiméter átmérőjű, 0,5-1,5 m magasságú oszlopokból álló cseppkőcsoportot talán egy ép példány képviseli ma, de a képződmények mennyisége így is jelentős. A Remény-terem szalmacseppkő-erdejének látványa, a Nagy-terem első felét uraló Gólem, vagy a Lopótök az alsó szakaszban továbbra meghatározó élményt nyújthat mindenkinek.

A Bányász Csoport a feltárást követően is további jelentős feltáró munkát végzett a barlangban. A járatokat Várszegi S. és Szeremley Sz. mérte fel 1978-ban, eszerint 180 m hosszú és 15 m mély a barlang, számottevő tudományos kutatás azonban a mai napig nem folyt benne. A csoport megszűnése után "gazdátlan" barlangban hagyott szerszámok, bejárást segítő eszközök tönkrementek. Az alsó szakasz ezért jelenleg közepesen nehéz, a Nagy-terem könnyű mászással járható, a bejáráshoz elegendő az alapfelszerelés. A barlangot jelenleg a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület gondozza. Látogatásához a Bükki Nemzeti Park engedélye szükséges.

Irodalom:

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


SZEPESI-LÁNER-BARLANGRENDSZER Kovács Zsolt

A helyszín

Feltárás- és kutatástörténet

A barlangrendszer fő jellemzői

A barlangrendszer bejárása

Irodalom

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


SZIRÉN-BARLANG Ferenczy Gergely

A barlang neve: Szirén-barlang
Szinonima: Jávorkúti-II. sz. víznyelő, Svédfenyvesi-barlang, Sógos-lyukja

Helye: Jávor-kút, Bolha-rét
Település: Miskolc

Btszf: 660 m
Hossza: kb. 500 m
Mélysége: kb. -50 m
Max. horizontális kiterjedés: nincs adat

A Szirén-barlang a Bükk-hegységben, a Jávorkúti üdülőtől K-re kb. 800 m-re nyílik a Bolha-réten.
A víznyelő egy kb. 6 m mély, két nyelési pontot magába foglaló töbörben lévő sziklakibúvás tövében nyílik. A töbör egy kb. 150 m-en keresztül követhető, időszakosan működő patak mélybefejeződése, mely egy kb. 20 m átmérőjű vizenyős területen ered, felső triász agyagpalában.

A barlangot 1969. első negyedében a miskolci Bányász Barlangkutató Csoport tárta fel. A feltárás évében a bejárat környezetében a múlt század végén telepített idős lucfenyő erdő állt, melyet a 80-as évek elején véghasználtak. A barlang egyik szinonim elnevezése (Svédfenyvesi-barlang) innen származik.
Ezt követően 1974-ben az AQUA-expedíció keretében a Herman Ottó Karszt- és Barlangkutató Csoport tárt fel egy inaktív, cseppkövekben gazdag oldalágat.
A bejárattól D-re, mintegy 30 m távolságban lévő kb. 35 m mély Szirén II. sz barlang feltehetően összefügg a barlanggal.

A barlang a középső-felső-triász korú Bükkfennsíki Mészkő Formációban nyílik. A kőzet márványos rajzolatú, jellegzetes színű, fehér-kékesszürke-szürke rétegekből épül fel. Az erősen korrodált szakaszok egyedülálló módon tárják fel a befoglaló kőzet márványszerű textúráját. Itt a kőzet szinte megmunkált, polírozott felületként jelenik meg.

A víznyelő egy 4 m mély lejárati aknával indul. Ezután az első teremig kb. 25 m hosszúságú lépcsőzetesen lejtő szakaszon szálban álló kőzet nem észlelhető, a szabad járat az első teremig kőzettörmelék, ill. kisebb-nagyobb (1-4 m³-es) elvált réteglapok, kőtömbök között adódik. A különösen omladékos jelleg a barlang nagyobb részére jellemző, mely a kőzet nagyfokú repedezettségének, tektonikai tagoltságának köszönhető.
Az 1997. évben stabilizált bejárati szakasz után kényelmetlen lemászással kis terembe érkezünk, ahol már könnyen azonosítható az 50° meredekségű É-i dőlésű szálkőzet.
A teremben kétfelé ágazik a barlang. A két oldalág jellege erősen eltér egymástól.
A D-DK-i irányban húzódó ágban intenzív cseppkövesedés figyelhető meg, az inaktívvá vált, sokszor teljes járatszelvényt elzáró nagy felületű cseppkőlefolyásokkal, függőleges aknákkal.
A Ny-i irányban található járat első szakaszában cseppkövesedés alig figyelhető meg. Az oldalágban intenzív korróziós ill. eróziós jelenségek, ill. a barlang különlegességét adó befoglaló kőzet márványos színe figyelhetők meg. Az oldalág másik jellegzetessége, hogy a bejárati zónához hasonlóan igen omladékos.

Az inaktív D-DK-i ágban 15 m hasadékszerű járatban haladva, egy szűk hasadékba bekúszva érjük el az 1974-ben a HOBCs által feltárt, főleg aknákból álló cseppköves szakaszt. Egy kisebb hasadékszerű teremből egy kürtő, ill. lefelé igen szűk bejárattal egy szűkebb akna indul.
A kürtő egyik falát látványos, barnás színű cseppkőlefolyás takarja. Fölfelé mintegy 10 m-es kötélhágcsó leküzdése árán kis cseppköves terembe jutunk, melyből több rövid oldalág ill. kürtő nyílik fölfelé, és amelyek végeit a teljes szelvényt kitöltő cseppkövesedés zárja el. A terem tetején nyíló kürtők a nyelési pont áthelyeződése előtt a felszíni patak vizét szállíthatták. Jelenleg szivárgó vizeket figyelhetünk meg benne.
A terem a barlang legszebb, cseppkövekkel gazdagon díszített része. Itt megfigyelhetők fodros szélű cseppkőzászlók, fejlődő, max. félméteres állócseppkövek, kisebb függőcseppkövek, ill. különlegességnek számító, karfiol formájú és méretű - nem borsókő - képződmények.
A 10 m-es kürtő alján, kis hasadékon lekúszva, egy 15 m mély aknában hágcsón juthatunk le a mélypontig.

A bejárat alatti teremből induló Ny-i ág más jelleget mutat. Rövid kuszodán ill. néhány könnyebb mászás után mintegy 20 m után kisebb teremmé szélesedik a hasadék, innen a tér minden irányába indulnak járatok. A teremből a felszín felé több omladékban végződő, tágas repedészóna nyílik. A felszín felé törő járatok a felszíni patakmeder alá futnak, a terem a barlang aktív nyelési zónájának tekinthető. A felszíni időszakos vízfolyás ezen a termen keresztül nyelődik a karsztba, így intenzív oldódás ill. alárendelten a patak által szállított nemkarsztos kőzetanyag koptatóhatása figyelhető meg.

A terem alatt húzódó labirintus-jellegű járatok szálkőzetről lehasadt kőtömbök, réteglapok, ill. kőzettörmelék között vezetnek. A járatok sokszor beszűkülnek, a falakon a korrózió tipikus formáit figyelhetjük meg. A falakon és a levált réteglapok peremein karros formák, pengeszerűen éles tarajok, éles csipkék találhatók. A felszíni vizek nagyobb része egy szűk hasadékon keresztül folyik el, melyben a járható méretű járat több, kb. 10 cm átmérőjű csőszerű ágra szakad.
A teremből D-i irányban a felszíni vizektől mára lehatárolódott fosszilis patakmeder indul lefelé. Kisebb aknák, lejtős, szűk járatok vezetnek az agyaggal eltömődött cseppköves végpontig.

Bejárása alapfelszereléssel - a fosszilis ágban a hágcsók tönkremenetele után kötél segítségével - helyenként nehéz mászással. A barlang nagyobb részében fokozott omlásveszély van, ezért bejárása csak tapasztalt túrázóknak ajánlott. A barlang fagyzugos területen nyílik, ezért különösen hideg.

A barlang lezáratlan. Látogatása a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának engedélyéhez kötött.

Fénykép: anyagról nincs tudomásom, kivéve a bejárat-biztosításról, amely a "Fokozottan védett barlangok 1997. évi védelmi beruházása" című BNPI által készített megvalósulási dokumentációban megtekinthető.
Térkép: csak a fosszilis ágban találhatók festékkel ill. korommal felfestett vesztett pontok, térkép léte kizárható.

Miskolc, 1999-11-09.

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


SZT. ISTVÁN-CSEPPKŐBARLANG dr. Lénárt László

A barlang mesterséges bejárata a Bükkben, Miskolc-Lillafüreden, a Szinva-völgyben nyílik 318 m tengerszint feletti magasságban. Természetes bejárata (a "Kutya-lyuk") 18 m-el fölötte található. Ez egy igen szép forráskürtő, ahová állítólag beesett egy kutya s a vonítása után menve tárták azt fel 1911. körül.

A "Kutya-barlangot" Kadic O. 1913-ban bejárta, térképet készített az akkor felfedezett első nagy teremig, majd Szent István-barlang néven - térkép nélkül - röviden publikálta azt 1914-ben, majd részletesen 1931-ben.

A barlang mai bemutató-útvonalán látható részek és képződményeik feltárására 1927-ben került sor, a Palota Szálló építésével és az Anna-mésztufabarlang újbóli megnyitásával egyidőben. 1928-tól a turistaforgalom számára 55 m hosszú mesterséges tárót hajtottak, villanyvilágítással is ellátták és 1931. augusztus 20-án megnyitották a nagyközönség számára a Palota Szálló által kezelt barlangot. (Sajnos, a már ekkor tervezett második bejárat, mely a turistaforgalmat egy körjárattá alakította volna, még ma sem készült el.)

A háború pusztításainak rendbetételét a miskolci barlangkutatók kezdték meg 1952-53-ban. 1954-ig vezetést is végeztek benne, míg azt az Idegenforgalmi Hivatal át nem vette. A villanyvilágítás felújítására 1955-ben, majd 1974-ben került sor.

Ma a barlangot a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága üzemelteti. A váltás 1984-ben, a világítás felújítása 1988-89-ben történt meg. A modern, kisebb teljesítményű, a látványt érdemben nem befolyásoló, programozható világítótestek felszerelésével, a vezetékeknek süllyesztett árokban való elhelyezésével párhuzamosan 1988-ban megkezdődtek a Fekete-teremnek a terápiás célú kiépítési munkálatai és ott 1990. májusában megindult (az országban negyedikként) a gyógyítás. A barlanglátogatók létszáma 1998-ban ??? fő volt, a terápián eddig 9000 felnőtt és 4500 gyerek vett részt.

A területen a feltárás óta folyik kutatási tevékenység. A háború előtt a barlang növelése érdekében, valamint a kiépítési célból a bányászati módszerekkel történő bontásos tevékenység volt a jellemző. A háború után a 70-es évek végéig több helyen folyt barlangos módszerekkel bontásos feltárás a továbbjutás reményében. Térképezések, rendszeres csepegés és klímamérések, biológiai állapotfelvételek, denevérmegfigyelések is történtek, valamint kopogózásokra, árvizek (1958., 1973., 1974.) utáni iszaptalanításokra, valamint a Kutya-lyuk lezárására is sor került. A 80-as évek elejétől a bontásos kutatás visszaszorult, a barlangterápia előkészítése (1988.), ill. megindulása (1990.) óta rendszeres radon, csepegéshozam, léghőmérséklet, páratartalom és huzatmérés, valamint denevérmegfigyelés is folyik a barlangban.

A járatok hossza ma 711 m, a barlang legnagyobb függőleges kiterjedése 56 m. A turistaforgalom a főágban 150 m hosszú szakaszon történik (A barlangterápiás rész a túraútvonaltól el van választva, hossza 60 m.)

A barlangot a feltáráskor a Baradla-barlang szépségéhez hasonlították, de a 60-as és 70-es évek túlzott kivilágítása következtében a legszebb részek csaknem teljesen bealgásodtak, sok helyen megjelentek a mohák és helyenként a páfrányok is. (Ezt a folyamatot sok helyen a felületekre rakódott nagymennyiségű guanó (denevérürülék) is elősegítette.) A bezöldült felületre rakódó színtelen, vékony cseppkőfilm zöldes árnyalatú cseppkőkérget hozott létre, de ennek szépsége meg sem közelítette az eredeti fehér, csillogó színeket. 1964-ben 4-5 alga-, több gomba- és 13 mohafajt, 1977-ben alga-moha-zuzmóvegetációt, 1984-ben 60 alga-, 13 moha- és 5 páfrányfajt írtak le, azaz rendkívül dinamikus növényesedés történt. Ennek eltávolításával többen, többféleképpen próbálkoztak, érdemi eredményt a világítás erősségének és idejének radikális lerövidítésével értek el. (Tudnunk kell, hogy 1000 lux fényerő az algakultúrák szaporodási sebességét 40-szeresére emeli a fény nélküli szaporodáshoz képest.) A barlangban viszont 40-500-1000 W-os lámpák voltak ekkor. Ezeknek az 1000 luxot elérő fényerőssége még a(z előző sorrendben) 0,2-2,0-2,8 m távolságban is kimutatott, tehát a szaporodáshoz szükséges energia biztosított volt. (A reflektorok által megvilágított zónában a reflektoroktól 1,4 m távolságban 6°C hőmérsékletemelkedést is lehetett mérni.)

A turistaforgalom és a betegek részére kiépített szakaszokon a közlekedés villanyvilágítás mellett, betonjárdákon és sok betonlépcsőn történik. Az egykor kiépített szakaszokon a járdákat és a lépcsőket meghagyták. A többi helyeken barlangász ruha, önálló világítás, helyenként kötélbiztosítás szükséges.

A mesterséges bejáratot követő folyosó mindkét oldalán kisebb-nagyobb üregekben régebben jegykiadó, villamos kapcsolószekrény, barlangászok szálláshelye volt. Ezek egyikében fekete, igen szép fennőtt kalcitkristályok találhatók.

A táróból alulról jól látható a Kutya-lyuk gyönyörű forráskürtője, melyben téli időszakban simaorrú denevérek is meghúzódnak. Az első nagy teremben a Mamutfogsor gyönyörű gömbüst roncsa is látható, melyet az alsó járatokból feltörő (hideg? langyos? meleg?) vizek oldottak ki, több, mint százezer évvel ezelőtt. (A "fogsor" anyaga ellenállóbb volt a környezeténél.)

A denevérek itt ma is előfordulnak, az 1955-59-es években összesen 40 budapesti és 6 prágai gyűrűzésű denevért találtak a barlangban.

Több kisebb járat után jobbra, a Tordai-hasadékba mehetünk fel egy betonlépcsőn, mely nevének megfelelően mintegy 15-20 m magas folyosó, szép cseppkőlefolyásokkal, cseppkövekkel. Ez a látogatók által nem zavart rész, ide télen jelentős számú, kisebb részben simaorrú, nagyobb részben patkósorrú denevér húzódik. Földtanilag is érdekes a terület, a mennyezeten a nemkarsztos térszín porfiritkavicsai láthatók, cseppkővel cementálva. (A hegy belseje - az István-lápai-barlang - felé irányuló bontásos kutatás eddig itt is eredménytelen volt.)

A mai túraútvonalon egy hosszú lépcsősoron jutunk fel a Megfagyott Vízesésig. Közben bal oldalon dúsan cseppköves részt láthatunk, barnás színű, matt, álló és függő cseppkövekkel, cseppkőlefolyásokkal. (Ezeknek a cseppkőkérgeknek egy része halványlila színű, egy bíboralga bevonata miatt. Továbbá itt találhatók a Magyarországon csak innen leírt "biocseppkövek", amelyek a túlzott megvilágítás hatására létrejött, növényzeten kialakult, "biológiailag aktivált, a növényzet hatására létrejött cseppköveket" jelent.)

A Megfagyott Vízesés több száz m² felületű, szépen tagolt, óriási cseppkőlefolyás. Ez a feltárásakor hófehér volt, majd a 70-es, 80-as években teljesen bezöldült, befeketedett, ma világosszürke színű, de egyre világosodik a folyamatosan képződő, újabb és újabb színtelen és fehér cseppkőkérgek hatására.

Felmegyünk a mészkőből épített Bástyára. Innen részben felülről szemlélhetjük a törmeléken különböző irányba dőlő, vagy függőlegesen az ég felé törő álló cseppköveket, a cseppkőzászlókat, a cseppkőkérgeket és lefolyásokat, valamint az egykori (több, mint százezer évvel ezelőtti) vízszinteket jelentő színlőket. Ezeket a törmelék által visszaduzzasztott karsztvíz oldó hatása hozta létre a jégkorszakban.

A Bástyáról többméter magas cseppkőoszlopok közé, az Oszlopok Csarnokába jutunk. Felettük szépen látszanak azok a tektonikai törésvonalak, melyek mentén a barlang járatai és termei kialakultak. (Az itt is látható, jól elkülöníthető 6 színlő legalsó és legfelső tagja között a függőleges távolság 3,4 m.) Balra egy kis tó, valamint szép cseppköves szakasz, ill. a plafonon az alulról feltörő víz által kioldott formák láthatók. Néhány méter után a Színházba érünk, mely túránk végét is jelenti. (A terem végéből a Vizes-ágba csak barlangos felszereléssel merészkedhetünk. Ez egy szűk, sáros, állandóan vizes, helyenként cseppköves járatrendszer.)

A Színházból egy mesterségesen kibővített barlangi szifonon, a Bányatárón át kis terembe, majd egy lépcsősoron a jelentősebb terápiás részbe, a Fekete-terembe jutunk. Mindkét terem cseppköves és elég szép, a növényzet a gyenge világítás miatt nem támadta meg. (A Fekete-terem végén lévő kürtő a felszíntől mindössze néhány méter távolságban van, a második kijárat megnyitásához nem kellene túl jelentős munkát végezni.) A termekben légúti megbetegedésben szenvedő betegek töltenek naponta néhány órát kórházi felügyelet mellett.

A barlang léghőmérséklete 5,2-10,9 °C között, az egyes cseppkövek csepegéshozamai 0-200 ml/óra értékek között, térben és időben igen jelentősen változnak. A csepegő vizek keménysége 16-21 nk° közötti. A levegő átlagos radontartalma 570 (nyáron 860, télen 250) Bq/m³, az átlagos páratartalom pedig 8,8 g/m³ (95-100 %).

A kúrateremben a természetes módon kialakuló léghőmérséklet 10,1 °C, állandónak tekinthető, amihez a betegek és a lámpatestek maximálisan 1,5 °C értékű hőmérsékletnövelő hatása járul. (A teljes regenerálódásra éjjel és hétvégeken kerül sor.) A terem bejáratában a barlangi huzat értéke a külső hőmérsékleti viszonyoktól függően 5-25 cm/s értékű, változó irányú. (A barlangbejáratnál 100 cm/s-os értékeket is mértünk, valamint egy függélyen belül is nagyon sokszor tapasztaltunk ellentétes irányú légmozgást.)

A barlang biológiai vizsgálatai 1959-ig mintegy 31 - főleg alacsonyabb rendű - állatfajt írtak le, amihez a lámpaflóra vizsgálatok és több évtizedes denevérmegfigyelési adatok járulnak.

A terem alsó részén a Pokol nevű részbe jutunk. A barlangot elöntő árvizek innen törtek fel, ma a Bányatáró és az utána következő folyosó kihajtásakor keletkezett törmelék zárja el a továbbjutás lehetőségét. A miskolci kutatók ezen hosszú és kitartó munkával sem jutottak át, pedig a járat valószínűleg közvetlen kapcsolatban van a Bükk legnagyobb barlangrendszerével, az István-lápai-barlangrendszerrel.

A barlang fokozott védelme annak nagysága, idegenforgalmi célokra való kiépítettsége, gyógyászati értéke, tudományos megkutatottsága, sajátos, mesterségesen befolyásolt növekedésű cseppkövei miatt indokolt.

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz


VÉNUSZ-BARLANG Kovács Attila

A bükki Kis-fennsík leghosszabb barlangja az Andó-kút felé tartó turistaút közelében nyílik, az ismert Kőlyuk-csoporttól 500 méternyire K-re. A Forrás-völgy felől az Andó-kút felé tartva, a Kőlyuk-csoport alatt húzódó (víznyelővel mélybe-fejeződő!) É-D irányú völgyet a turistaúton megközelítve, majd arról balra letérve, lankás (egykori víznyelő-)töbör mélypontján, bontással mélyített párméteres beszakadásban találjuk, kb. 365 m tengerszint feletti magasságban. Hossza 550 m körüli (ebből becsült 150 m), mélysége kb. 20 m.

A barlangot 1963-ban a miskolci Bányász Barlangkutató Csoport fedezte fel az eltömődött egykori nyelési pont kibontásával. A felfedezésről és a beinduló feltáró munkáról 1964-ben több alkalommal is beszámoltak az MKBT Tájékoztatóban. Később (1966-ban) párméteres új szakaszról, majd 1975-ben a Herman Ottó csoport szifonátúszásáról is lehetett olvasni. További (kéziratban dokumentált) kisebb feltárásokon és szórványos megfigyeléseken (vízhozam-mérés) kívül számottevő tudományos kutatás azóta sem folyt a barlangban. Jelentősebb munka csak az 1964-ben kiácsolt, mára beomlással fenyegető gödör oldalának terméskővel való kifalazása volt 1997-ben. Ezen felül csak a természet- és életvédelmi célból beépített rácsos vasajtó az egyetlen emberi létesítmény a barlangban. A falazat és a lezárás állapota jelenleg jó, bár a barlangba való bejutás problémáját továbbra sem oldja meg, mivel a rácsra (főleg télen és tavasszal) jelentős mennyiségű gally, törmelék hull, eső által bemosott talaj kerül, megnehezítve ezzel az ajtó nyitását.

A barlangba való bejutás sokszor enélkül sem gondtalan. A bejáratot követő párméteres barlangszakasz azonnal ízelítőt ad a barlang jellemzően szűk méreteiről (melynek jellemző formája a lapító), bár a bejárat szűkületét követő néhány 10 méter után egy jókora szakaszon állva is lehet közlekedni. Változatos, cseppköves, az alsó (többnyire aktív, patakos) barlangrészbe is levezető oldalágakat is érintő szakasz után, az apró mésztufa-gátjairól felismerhető Kristály-folyosót követően időszakos (álló vizű) szifontó zárhatja el a továbbjutást. A barlangleltár 1982-ben kitöltött lapja szerinti "állandó" szifon a '90-es években végig száraz volt. Az ezt követő - lapítóiról nevezetes - Komfortos-folyosó lapos kuszodák és kis (párméteres) termecskék sorozata, amelyet a kisebb Orgona-terem követ. Itt választhatunk, hogy a már jelentős méretű (20 m) Űrhajósok-termét még egy lapítón vagy egy kisebb felmászás után kényelmes folyosón közelítjük-e meg. A cseppköves teremtől pedig már nem túl távoli végpontot ezután a szűk Futrinka-utcán lehet elérni.

A barlangot időszakosan kitöltő víz színlője jól megfigyelhető a Komfortos-folyosó oldalfalain és tömzsi (az alacsony járatban inkább csak vastagodni tudó) cseppkőoszlopain. A lapítók közötti kisebb termekben és két nagyobb, felfelé tartó oldalágban jelentős mennyiségű, szép cseppkőképződmények láthatók, nevét is ezekről kapta a barlang. A cseppkő és a mésztufagát a barlang jellemző ásványkitöltése, borsókő elvétve található, fennőtt kristályok, ősmaradványok, csontleletek, szerves és antropogén kitöltés nem ismertek. Denevérek közepes létszámmal telelnek járataiban.

A barlang főjáratainak egykori korróziós kifejlődési korszakát mennyezeti főteformák jelzik: egyes szakaszokon jellemző a mennyezeti sík és a mennyezeti csatorna. A későbbi eróziós korszak szakaszait a meder színlősorai mutatják. A főág ma már inaktív, a jellemző kitöltése az agyag. Mészkő-, kvarc- és egyéb kavics csak nyomokban található benne. A járattalp helyi mélyedéseiben időnként, jelentős csapadék esetén, kis felületű állóvizek alakulhatnak ki. Az erózióbázis csökkenésével kialakult alsó barlang jelenlegi nyelője pontosan nem ismert, a víz feltehetően a közeli Őz-teber nyelői felől érkezik és (Várszegi S. megfigyelései szerint) a Forrás-völgy forráscsoportjának egyik árvízi túlfolyójában jelentkezik.

Ha valakinek sikerül átjutni a bejárati szűkületen, a továbbiakban a barlang egészét könnyű mászással, alapfelszereléssel bejárhatja. Mindehhez engedélyt és kulcsot a barlangot kezelő Bükki Nemzet Park adhat.

Irodalom:

Vissza az Évkönyveink oldalhoz Vissza a Tartalomjegyzékhez Vissza az 1999-es Évkönyvhöz