Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Glockner túra ...

Az úgy kezdődött, hogy Nándi kitalálta a frankót. Menjünk az Alpokba. Oké, menjünk kocsival. YO!!! Matyival megdumáltuk, benne voltunk. Nándi kiszállt a buliból, vitte a kocsiját is. A Matyiék Regattája feladta az elején. Jött a mentőangyal - Lili, a virágtündér, alias Fruzsi - és lenyúlta a családi verdát. Így voltunk öten, a szervetlen szervezet. (Lili, Láce, Ebola , Matyi + az Opel Corsa)

Grossglockner 1. nap (1999. 08. 13., péntek).
Láce lement Matyiékhoz, majd felszedtek, így mentünk Liliért. MEGYÜNK!!! Brümmög a Corsa, szól a zene. Expedíciós zene: Ponyvaregény! A határig Matyi vezet, sőt végig ő vezet. A határig semmi, ott kajálás, miközben kommanók figyeltek a bokorból. Innentől meg se álltunk a Franz-Josef Hüttéig. Végig az autópályán mentünk és örültünk, hogy "ingyenes" (közben meg mégse!). Kipattanva a kocsiból, szájtátva figyeltük a tájat. Matyi és én leszaladtunk a gleccserre játszani egy kicsit. Közben a többiek a távcsővel beszélgettek, mert elnyelte a pénzüket. Kaja után elhatároztuk, hogy másnap reggel 4:00-kor indulunk a csúcsra.

2. nap.
Kicsit későn kelve kutyafuttában pakoltunk, majd kétségbeesetten próbáltuk a Lili bőrbakijára feltenni a több számmal nagyobb kötözős hágóvasat. Miután ez kitartó anyázás után se maradt a helyén, és az automaták se passzoltak, feladtuk a gleccseren. Kettéváltunk, Fruzsi és Láce visszafordultak, Matyival tovább kalandoztunk.

Lilivel visszamentünk a parkolóba és lepakoltunk. Majd megnéztük a helyi látványosságokat, mormotákat, a befagyott tavat amiről végül kiderült, hogy csak egy sártenger. Leültünk egy lapos sziklára és elaludtunk. Mikor felkeltünk kissé húzódott az arcunkon a bőr. Délután újra visszavánszorogtunk a parkolóba és megvártuk Matyit és Ebolát.

Miután elváltunk a többiektől elindultunk megnézni a beszállást. Meglett. Ezután elindultunk a gleccseren felfelé. Úgy gondoltuk felmegyünk a turistaútra. Ez egy kuloáron keresztül vezetett. Az úton visszafele láttunk táblákat, de nem törődtünk velük. Az úton még átkeltünk egy-két kőlavinán. A parkolóházhoz érve tapasztaltuk, hogy az ajtó "zárva" van. Kiabáltunk, segítséget kértünk, integettünk. Az emberek barátságosan visszaintegettek ... Később kiderült, hogy az ajtó mégse volt bezárva. Gyorsan kisurrantunk és megkerestük Liliéket. Még aznap elhatároztuk, hogy másnap elmegyünk a Johannis-Berghez.

Menetelés a Johannis-Berg-re 3. nap.
Reggel felkelve rossz időt tapasztaltunk (olyan köd volt, hogy a látótávolság kb. 20 m volt), így későbbre halasztottuk az indulást. Délelőtt tíz körül felkerekedtünk a Nagy Fehér hegyhez. Uszkve 3 óra volt, amíg a hegy közelében fekvő turistaházhoz elértünk. Mivel olyan olcsón adták a teát (700 Ft/db), nem tudtunk ellenállni. Feltöltődve továbbindultunk, majd mikor már elkezdtünk a hegyre ténylegesen felmenni, konstatáltuk, hogy a késői indulás miatt nem járnánk meg időben, így 5 óra körül visszafordultunk. Felfelé menet Láce beletaposott egy gleccser szájába (a kis huligány). Visszaérve ettünk finom spagettériát, és hasonlókat. Matyi kijelentette, hogy talán mégse kéne felmenni a Glocknerre. Laci meg én úgy döntöttünk, hogy nekivágunk.

4. nap
Ébredés után persze Matyi is másképp látta a világot, így elindultunk mindannyian. Átmentünk a gleccseren és elindultunk a hegyre fölfelé. Szerencsére az út jól látható volt, így nem tévedtünk el. Matyi a gleccser előtt megállt és visszafordult. Mi tovább folytattuk. Felvánszorogtunk a menedékházig (3400 m). A napot nem sűrűn láttuk, 15 m-re voltunk a háztól és nem láttuk, csak hangokat hallottunk. Ez NEM AZ a gerinc! Egy csöppet megpihentünk a "viskóban" és megettük a maradék müzlinket. Jött az utolsó szakasz. Egy meredek hónyelven mentünk fel, útközben egy szlovák csaj ordítozva elviharzott mellettünk. Kissé ledöbbentünk, így óvatosabban közlekedtünk tovább. Feljutottunk a Kleinglocknerre, és a gerincen átlavíroztunk. Ekkor már kezdett a hó szemerkélni. Úgy körülbelül 20-30m I+-os út volt hátra mikor Láce megállt. A Kis- és a Nagy-Glocknert egy kb. 8 m hosszú nyelv köti össze, itt az egyik oldalon 800, a másikon 600 m-es meredek rész tátong. Mi erről a megdöbbentő élményről jó idő hiányában lecsúsztunk. A hó egyre durvábban nyomta a zuhogást, így frankón kezdtünk átfagyni. Mire Ebóval felértünk a csúcsra, ami az előttünk lassan haladók, valamint a mostoha időjárási körülmények miatt elég elcsigázott volt, teljesen eláztunk. Előttünk menetelt egy kaposvári csoport, nem éppen profi felszereléssel (pl. műbőr bakancs), de jó hangulatban. Fent a keresztet a csúcson sikerült kidöntenem. Mondjuk jól a helyén volt az, ha ÉN a hatalmas testemmel alig hozzáérve olyan könnyen feladta. Szerencsénkre csak magyarok voltunk fent, így a rekonstrukció jó hangulatban telt. Ekkor kitört a vihar, villámlás meg minden. Ez persze mindenki szerint az én érdemen volt. Csúcsfotó készítés után uccu le. Grossglockner: csúcsfotó - viharban, csukott szemmel Lefelé még lassabban haladtunk, mint akárki is képzelné. Ez elsősorban az előttünk haladó "melegítős" turistáknak volt köszönhető. Leértünk Lacihoz, aki időközben hibernálódott. A villámlás miatt óvatosan kellett közlekedni, mert a drótkötelek és a standok teljesen fel voltak töltődve (egy csajszit meg is rázott). Szóval, az indulás óta esett vagy 20 cm hó. Itt már tudtuk, hogy semmi esélyünk leérni aznap a parkolóba. A mászás közben nem tudtunk előzni, de utána már hamar a menedékházba értünk. Persze előtte még csusszantunk egyet a meredek lejtőn. A házban több liter vizet kicsavartunk magunkból, és beültünk az étterem részbe, ahol jól táplált osztrákok burkoltak mindenféle kívánatos kajákat. Nekünk volt porlevesünk, meg jó kevés manink, így inkább nem ettünk. A kaposváriakkal jól összecimbiztünk. Ők a Kals felőli oldalról jöttek. Csekély angol és német tudásunkkal rávettük az osztrák csajt, hogy had-má-e aludjunk ott. Végülis 90 ATS fejében, mint az Osztrák Alpesi Klub Ifjúsági tagjai, ott aludhattunk.

5. nap
Reggelre 1000-rel sütött a nap, és gyönyörű látvány fogadott. Egész a Dolomitokig is elláttunk. Bár az ébredés utáni feeling az olyan volt, mintha kifordítva főzőmosásban kimostak volna. Kisebb hezitálás után elindultunk amerre jöttünk. Féltünk, hogy a gleccseren a nagy havazás miatt az út nem lesz látható, és jól megszívjuk. De szerencsére nem volt semmi gáz. Az idő kezdett elromlani. Végül is jó hamar (4 óra alatt) leértünk a parkolóba. Matyi már épp árverést tartott a cuccainkra. A parkolóban mindenki elment mosakodni (főleg lábat mosni mert nem bírtuk volna a szagunkat a kocsiban). Mosakodás után összepakoltunk és délben elindultunk hazafelé. A határon simán átkeltünk, útközben elhatároztuk, hogy megállunk az első kajáldában enni. Végülis találtunk egyet és ami ehető volt, azt meg is ettük. Így indultunk haza. Szerda hajnalban haza is értem, és mint a hulla bedőltem az ágyikómba.

Ennyi!

Itt a vége, fuss el véle.

Út leírás: Miskolc - Budapest - Székesfehérvár - Szombathely - Graz - Spittal - Heiligenblut - Franz-Josef Hütte. Az út kb. 13 órás volt.

Túra leírás: Az ottani magyar hegymászók azt mondták, hogy a csúcsot egy nap alatt meg lehet csinálni.

Készült: Fruzsi, Láce és Ebola elbeszélése alapján.

További információk: 06-90-555-342-CALL-MY (a hívás díja 1500 Ft/sec).


A történet Matyi szemszögéből az MLBE 1999-es évkönyvének 4.2.1. fejezetében olvasható.

A kaposvári csapat élményei Szerb György tollából "Túl a csúcson ..." címmel a SPORT MAGAZIN II. évfolyamának 3. számában (2000. március) a 12-13. oldalon jelent meg.