Programismertető

A "Létrás-tető kívül-belül" c. rendezvényünkkel a nemzeti parkok területén országosan meghirdetett “Barlangok hónapja” eseménysorozathoz kapcsolódva a barlangkutatás különböző mozzanatait kívánjuk bemutatni a nagyközönség számára. Két nap két eltérő jellegű programmal várjuk az érdeklődőket.

1) Szombaton egy felszíni, tanösvény jellegű túra során a Szepesi-rét és Létrás-tető fontosabb barlangbejáratait fogjuk felkeresni. Megismerhetjük a barlangokhoz kapcsolódó kutatások történetét, a térség geológiáját és vízföldtanát, valamint a barlangtérképezés módszereiről és a barlangvédelemről is hallhatunk előadást.
A túra hossza nagyjából 4 km, időtartama az előadásokkal, beszélgetésekkel előre láthatólag 4 óra.

A körtúráról visszatérve a bázisra rövid pihenőt tartunk, miközben mindenki elfogyaszthatja az otthonról hozott elemózsiáját, valamint a vállalkozó szelleműek kitölthetnek egy kérdéssort a túrán elhangzottakkal kapcsolatban. Érdemes részt venni a játékban, mert a kérdésekre helyesen válaszolók között többféle nyereményt is kisorsolunk! ;)

Ezt követően változatlan helyszínen, a kutatóház környékén a barlangász kötéltechnikával lehet megismerkedni. A bemutatót követően az elszántabbak meg is tehetik az első lépéseket a kötélen.

2) Vasárnap a szomszédos Sebes-völgy közelében egy nemrég felfedezett és jelenleg is aktívan kutatott barlang további feltárásába kapcsolódhatnak be az érdeklődők. Hosszú barlangi túrára nem kell számítani. A cél új járatszakasz felfedezése, törmelék-eltávolító módszer alkalmazásával (tehát ásni fogunk :-). A tervezett időtartam 4-5 óra, a helyszínt gyalog 30-40 perc alatt lehet megközelíteni a kutatóháztól.
Erre a programra a barlang befogadóképessége miatt 10 főt tudunk fogadni, ezért küldd be a jelentkezésed mielőbb, ha szeretnéd kipróbálni a feltáró barlangkutatást!

SZÁLLÁSLEHETŐSÉG: Szombat estére egyszerű alvóhelyek (emeletes ágyak) korlátozott számban rendelkezésre állnak a Létrás-tetői kutatóházban. Ha szeretnéd igénybevenni a lehetőséget, feltétlenül írd ezt bele a jelentkezési űrlap Megjegyzés rovatában!

Megközelítés, indulás

A program mindkét nap Létrás-tetőről, a kutatóháztól indul reggel 9 órakor.

A kutatóház megközelíthető személygépkocsival, kerékpárral a Lillafüredről a Garadna völgyéből Sebesvízre és Jávorkútra vezető műúton. A völgytől felfelé vezető úton 4 km-t megtéve felérünk a Szepesi-rétre, majd újabb 2 km után balra térünk, egy (piros turistajelzéssel és sorompóval ellátott) földútra. Innen gyalogosan további kb. 300 m a kutatóházig. (Felhívjuk a figyelmet, hogy a sorompón túli útszakaszra behajtani engedély hiányában tilos.)

A kutatóház koordinátái: 48° 6' 5" É, 20° 34' 20" K

A korlátozott parkolási lehetőség miatt megkérünk mindenkit, hogy működjön közre a telekocsik összeszervezésében, használjuk ki az autókban az üres helyeket, hogy minél kevesebb járművel kelljen feljönni a helyszínre! Ehhez a regisztrált résztvevők számára egy online szerkeszthető táblázatot fogunk kiküldeni, ami segítséget nyújthat fuvar vagy útitárs keresésében.


Szükséges felszerelés:

A szombati felszíni túrára speciális felszerelés nem szükséges. A túrázáshoz jól bevált bakancs, réteges ruházat, esőkabát megfelelő lesz.

A vasárnapi barlangi részhez viszont már a barlangászok által használt alapfelszerelésre is szükség van:

Sisakot korlátozott számban tudunk kölcsönadni, de a fentieket magadnak kell biztosítani.


A programokon való részvétel feltételei:


Jelentkezés

Az alábbiakban két űrlapot találsz, az elsővel a 2018.03.24-i szombati, barlangokról, barlangászatról szóló felszíni túrára és az azt követő kötéltechnikai bemutatóra jelentkezhetsz, a második űrlapon pedig a 2018.03.25-i vasárnapi barlangkutató programra, amely során lejöhetsz velünk egy barlangba, ahol Te magad is részt vehetsz a feltáró barlangkutatásban.

Írd be az adatokat, majd az űrlap alján található "Küldés" gomb lenyomásával küldd be a jelentkezésed!
A "Küldés" lenyomása után görgesd fel az ablakot az űrlap tetejéig. Itt egy visszaigazolást olvashatsz az adatok sikeres beküldéséről, amennyiben precízen töltötted ki az űrlapot.
Természetesen mindkét napra is jelentkezhetsz, amíg vannak szabad helyek a vasárnapi programra!






További információ:

Telefon: 70 5432 842
E-mail: nyiltnap@mlbe.hu

Kellemes túrázást, jó szerencsét kívánunk!

a Szervezők


Vissza a hírekhez