Vissza a Főlaphoz


MLBE hírek


Kutatok_ejszakaja_fejlec
Fedezd fel velünk a barlangok titokzatos világát a Kutatók éjszakáján!


Az első Kutatók Éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit és szervezett érdekes programokat, tavaly viszont már közel 50 magyarországi település 200-nál több helyszínén 2000 program várta a sok tízezer érdeklődőt. Európa-szerte közel félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány ünnepén.
A kutatás-fejlesztés és az innováció, az új, tudásintenzív termékek előállítása kulcsszerepet játszanak abban, hogy a gazdasági tevékenységek mennyire tudnak versenyképesek lenni a jövőben, éppen ezért kiemelt fontosságú a kutatói tevékenység bemutatása a társadalomnak és a fiatalok figyelmének felhívása a kutatói és fejlesztői karrier lehetőségére.

Barlangkutató egyesületünk, csatlakozva a 2018. szeptember 28-án megrendezésre kerülő hazai eseményekhez, a Forrás-völgyben található Kecske-lyuk barlangba invitálja az érdeklődőket, ahol a barlangokban folyó kutatások bemutatásával egy sokak előtt rejtett, „elfeledett” világba nyújtunk betekintést.
A barlangi túra során az érdeklődők testközelből is megismerkedhetnek a karsztok és barlangok világával, valamint a tudományos kutatásuk titkaival és a miskolci barlangkutató közösséggel.

A barlangi túránkon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a "Kutatók éjszakája" központi honlapján lehet megtenni.
További tudnivalók és jelentkezés...
Ha szeretnél résztvenni a programon, ajánlatos minél hamarabb regisztrálni, mert hamar betelnek a helyek!

Intenzív nyári alapfokú barlangjáró tanfolyam
Létrás-tetőn


Ha szereted a természetet, a sportos kalandokat, szeretsz csapatban dolgozni és megmagyarázhatatlanul vonz a "csend világa" :), szeretettel vár bükki barlangászközösségünk, ahol 2018. július 27-augusztus 5. között intenzív nyári tanfolyamunk keretében sajátíthatod el a barlangjárás elméleti és gyakorlati alapjait.

Oktatóid között ott lesznek hazánk jelenlegi legmélyebb barlangjának feltárói is.
Részletek és jelentkezés...


Intensive Caving Course on basic level at Létrás-tető in the Bükk mountains.


Do you love nature, sporty challanges, team work and last but not the least, are you inexplicably attracted by the "world of the silence"? Do not miss out the opportunity.

You can learn also from explorers of the deepest cave of Hungary.

Details and application...

nyiltnap
Ismét barlangjáró nyílt nap a Bükkben 2018.06.23-án!

Készen állsz egy kúszós-mászós kalandozásra a hegy belsejében?
Az MLBE tagjaival bepillantást nyerhetsz a barlangok titokzatos világába, miközben próbára teheted erődet és kitartásodat is.

Előzetes jelentkezés szükséges!
Fejlámpát, gumicsizmát, váltóruhát, kesztyűt, végpont-csokit és (lehetőség szerint sisakot) mindenki hozzon magával!

18 év alattiaknak szülői hozzájárulás szükséges.
(Javasolt alsó korhatár: 14 év.)

A helyszín közelében a gépkocsival történő parkolási lehetőség igen korlátozott. Kérjük, alaposan olvasd át a tudnivalókat!

Jelentkezési határidő: 2018. június 20.
Ne habozz, jelentkezz mihamarabb, mert a résztvevők száma korlátozott! Részletes tudnivalók és jelentkezés...


mlbe_logo
Éves egyesületi közgyűlés

Idei egyesületi közgyűlésünket 2018. május 15-én 10:00 órai kezdettel tartjuk az Ökológiai Intézet előadótermében (cím: Miskolc, Kossuth u. 13.).
Napirendi pontok: Tagfelvétel - Elnöki beszámoló a 2017. évről - Gazdasági beszámoló a 2017. évről - Közhasznúsági beszámoló - Ellenőrző- és Fegyelmi Bizottság beszámolója - 2018-as programtervek - 2018-as költségvetés terv - Tisztújítás - Egyéb

Határozatképtelenség esetén a közgyűlés 2018. május 18-án, pénteken 18:00 órakor, az eredeti napirendi pontokkal újra összehívásra kerül, változatlan helyszínen. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

Tagjaink részvételére feltétlenül számítunk. A közgyűlés előtt lehetőség lesz az esedékes és elmaradt tagdíjak befizetésére. Felhívjuk a figyelmet, hogy a közgyűlésen történő szavazati jog gyakorlásának egyik feltétele az adott évre befizetett tagdíj. A tagdíj összege a rendes tagok esetén évi 5000 Ft, pártoló tagok esetén 2500 Ft.




Tudj meg mindent a Létrás-tetői barlangokról 2018. március 24-25-én a Barlangok hónapja keretében!


A "Létrás-tető kívül-belül" c. rendezvényünkkel a nemzeti parkok területén országosan meghirdetett “Barlangok hónapja” eseménysorozathoz kapcsolódva a barlangkutatás különböző mozzanatait kívánjuk bemutatni a nagyközönség számára. Két nap két eltérő jellegű programmal várjuk az érdeklődőket.

Szombaton egy felszíni, tanösvény jellegű túra során a Szepesi-rét és Létrás-tető fontosabb barlangbejáratait fogjuk felkeresni. Megismerhetjük a barlangokhoz kapcsolódó kutatások történetét, a térség geológiáját és vízföldtanát, valamint a barlangtérképezés módszereiről és a barlangvédelemről is hallhatunk előadást.
A túra hossza nagyjából 4 km, időtartama az előadásokkal, beszélgetésekkel előreláthatólag 4 óra.
Érdemes figyelni az elhangzottakra, mert visszatérve Létrásra az ismeretterjesztő előadásokra épülő kvízjáték helyes megoldásaival értékes ajándékok nyerhetők.
Ezenkívül a bázison a barlangász kötéltechnikával lehet megismerkedni, a bemutatót követően az elszántabbak meg is tehetik "az első lépéseket" a kötélen.

Vasárnap a szomszédos Sebes-völgy közelében egy nemrég felfedezett és jelenleg is aktívan kutatott barlang további feltárásába kapcsolódhatnak be az érdeklődők. Hosszú barlangi túrára nem kell számítani. A cél új járatszakasz felfedezése, törmelék-eltávolító módszer alkalmazásával (tehát ásni fogunk :-). A tervezett időtartam 4-5 óra, a helyszínt gyalog 30-40 perc alatt lehet megközelíteni a kutatóháztól.
További tudnivalók és jelentkezés...


Kutatok_ejszakaja_fejlec
fiu lany
Ismét barlangászhattok velünk a "Kutatók éjszakáján"!


A "KUTATÓK ÉJSZAKÁJA" című országos rendezvény idén szeptember 29-én pénteken lesz.
Miről is szól ez a nap?
Az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás.
Szeptember 29-én délutántól késő estig rengeteg érdekes program és máskor nem látogatható helyszín várja a nagyközönséget országszerte. Tudományos előképzettség nem szükséges a programok látogatásához.

Barlangkutató egyesületünk csatlakozva a hazai eseményekhez ezúttal a Forrás-völgyben található Kecske-lyuk barlangba invitálja az érdeklődőket, ahol a barlangi túrán résztvevők megismerkedhetnek a karsztok és barlangok világával, tudományos kutatásuk titkaival és a miskolci és környékbeli barlangkutató közösséggel.

A barlangi túránkon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a "Kutatók éjszakája" központi honlapján lehet megtenni.
További tudnivalók és jelentkezés...
Ha szeretnél résztvenni a programon, ajánlatos minél hamarabb regisztrálni, mert hamar betelnek a helyek!

Intenzív nyári alapfokú barlangjáró tanfolyam
Létrás-tetőn


Ha szereted a természetet, a sportos kalandokat, szeretsz csapatban dolgozni és megmagyarázhatatlanul vonz a "csend világa" :), akkor itt a helyed!
2017. július 8-16. között intenzív nyári tanfolyamunk keretében sajátíthatod el a barlangjárás elméleti és gyakorlati alapjait.

Oktatóid között ott lesznek hazánk legmélyebb barlangjának feltárói is.

Jelentkezési határidő: 2017. június 30. 12:00 óra!
Részletek és jelentkezés...


Intensive Caving Course on basic level at Létrás-tető in the Bükk mountains.


Do you love nature, sporty challanges, team work and last but not the least, are you inexplicably attracted by the "world of the silence"? Do not miss out the opportunity!
You can acquire the bases of spelunking during our intensive caving course between 8th and 16th July 2017.

You can learn also from explorers of the deepest cave of Hungary!

Deadlines of application: 30 June 2017, 12:00 noon!
Details and application...

mlbe_logo
Barlangjáró nyílt nap a Bükkben 2017.06.17-én!

Gyere velünk a hegy belsejébe!
Az MLBE tagjaival bepillantást nyerhetsz a barlangok titokzatos világába, miközben próbára teheted erődet és kitartásodat is!

Előzetes jelentkezés szükséges!
Fejlámpát, gumicsizmát, váltóruhát, kesztyűt, végpont-csokit és (lehetőség szerint kobakot) mindenki hozzon magával!

18 év alattiaknak szülői hozzájárulás szükséges.
(Javasolt alsó korhatár: 14 év.)

A helyszín közelében a gépkocsival történő parkolási lehetőség igen korlátozott. Kérjük, alaposan olvasd át a tudnivalókat!

Jelentkezési határidő: 2017. június 15.
Ne habozz, jelentkezz mihamarabb, mert a résztvevők száma korlátozott! Részletes tudnivalók és jelentkezés...


mlbe_logo
Éves egyesületi közgyűlés

Idei egyesületi rendes közgyűlésünket 2017. május 13-án 16:30 kezdettel tartjuk az Ökológiai Intézet előadótermében (cím: Miskolc, Kossuth u. 13.).
Napirendi pontok: Tagfelvétel - Elnöki beszámoló a 2016. évről - Gazdasági beszámoló a 2016. évről - Közhasznúsági beszámoló a 2016. évről - Ellenőrző- és Fegyelmi Bizottság beszámolója - Számviteli politika - 2017-es programtervek - 2017-es költségvetés terv - Tisztújítás (legaktívabb tag) - Egyéb

Határozatképtelenség esetén a közgyűlés ugyanaznap 17:00 órakor, az eredeti napirendi pontokkal újra összehívásra kerül, változatlan helyszínen. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

Tagjaink részvételére feltétlenül számítunk. A közgyűlés előtt lehetőség lesz az esedékes és elmaradt tagdíjak befizetésére. Felhívjuk a figyelmet, hogy a közgyűlésen történő szavazati jog gyakorlásának egyik feltétele a befizetett tagdíj. A tagdíj összege a rendes tagok esetén évi 5000 Ft, pártoló tagok esetén 2500 Ft.
Felhívjuk a figyelmet, hogy azt a tagot, aki a két vagy több év tekintetében fennálló tagdíjtartozását nem rendezi az éves közgyűlésig, törölnünk kell a tagságból. Megértéseteket köszönjük.


"Létrás-tető kívül-belül" a Barlangok hónapja keretében!


A "Létrás-tető kívül-belül" c. rendezvényünkkel a nemzeti parkok területén országosan meghirdetett “Barlangok hónapja” eseménysorozathoz kapcsolódva a barlangkutatás különböző mozzanatait kívánjuk bemutatni a nagyközönség számára. Két nap két eltérő jellegű programmal várjuk az érdeklődőket.

Szombaton egy felszíni, tanösvény jellegű túra során a Szepesi-rét és Létrás-tető fontosabb barlangbejáratait fogjuk felkeresni. Megismerhetjük a barlangokhoz kapcsolódó kutatások történetét, a térség geológiáját és vízföldtanát, valamint a barlangtérképezés módszereiről és a barlangvédelemről is hallhatunk előadást.
A túra hossza nagyjából 4 km, időtartama az előadásokkal, beszélgetésekkel előre láthatólag 4 óra.
Ezt követően Létráson a barlangász kötéltechnikával lehet megismerkedni a Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete közreműködésével. A bemutatót követően az elszántabbak meg is tehetik az első lépéseket a kötélen.

Vasárnap a szomszédos Sebes-völgy közelében egy nemrég felfedezett és jelenleg is aktívan kutatott barlang további feltárásába kapcsolódhatnak be az érdeklődők. Hosszú barlangi túrára nem kell számítani. A cél új járatszakasz felfedezése, törmelék-eltávolító módszer alkalmazásával (tehát ásni fogunk :-). A tervezett időtartam 4-5 óra, a helyszínt gyalog 30-40 perc alatt lehet megközelíteni a kutatóháztól.
További tudnivalók és jelentkezés...


Kutatásunk a Kessler Hubert-barlangban


2016 júliusa elején kaptuk meg a kutatási engedélyt a Kessler Hubert-barlangra, ahol a tapolcai Plecotus csoporttal közös kutatásunk célja az, hogy búvármerüléssel feltárjuk a barlang mélypontján, majdnem 200 méter mélységben nyíló vizes szifonokat.
A közös projekt elindítása óta három hétvégét töltöttünk kutatómunkával a helyszínen, amely folyamán sikerült kényelmes útvonalat kialakítanunk a merülőbúvárok és felszerelésük számára.
A következő alkalommal Sári Attila szervez egy felderítő kamerázást. Ha ez sikerrel jár, elkezdhetjük a merüléseket is.

A kutatóhétvégékről készült beszámolók ezen az oldalon olvashatóak.

fejlec
fiu lany
Gyere velünk barlangba a "Kutatók éjszakáján"!


Idén is lesz KUTATÓK ÉJSZAKÁJA szeptember végén, egészen pontosan 2016. szeptember 30-án.
Miről is szól ez a nap?
Az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás.
Szeptember 30-án délutántól késő estig rengeteg érdekes program és máskor nem látogatható helyszín várja a nagyközönséget országszerte. Tudományos előképzettség nem szükséges a programok látogatásához.

Barlangkutató egyesületünk csatlakozva a hazai eseményekhez a miskolctapolcai Fecske-lyuk barlangba invitálja az érdeklődőket, ahol a barlangi túrán résztvevők megismerkedhetnek a karsztok és barlangok világával, tudományos kutatásuk titkaival és a miskolci és környékbeli barlangkutató közösséggel.

A barlangi túránkon való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a "Kutatók éjszakája" központi honlapján lehet megtenni.
További tudnivalók és jelentkezés...

Barlangjáró nyílt nap Létrás-tetőn 2016. június 18-án

Ismét itt a lehetőség, hogy csatlakozz egy felszín alatti túrához és felfedezd velünk a csend világát!
Az MLBE tagjaival próbára teheted erőd és kitartásod, miközben bejárod a Létrási-Vizes- vagy Láner Olivér-barlangot!

Előzetes jelentkezés szükséges!
Fejlámpát, gumicsizmát, váltóruhát, kesztyűt, csokit és lehetőség szerint kobakot mindenki hozzon magával.

18 év alattiaknak szülői hozzájárulás szükséges. 14 év alattiak szülői kísérettel vehetnek részt a barlangi túrán. (Javasolt alsó korhatár: 12 év.)

A helyszín közelében a gépkocsival történő parkolási lehetőség igen korlátozott. Kérjük, alaposan olvasd át a tudnivalókat!

Jelentkezési határidő: 2016. június 15.
Ne habozz, jelentkezz mihamarabb, mert a résztvevők száma korlátozott!
Részletes tudnivalók és jelentkezés...



Működési pályázatot nyert Egyesületünk a Nemzeti Együttműködés Alapnál


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott NEA-UN-16-M-1933 azonosítójú pályázatunk alapján Egyesületünket 552.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette, mely összeget a szervezet működési feladatainak finanszírozására fordíthatunk.

emmi_logo emet_logo

mlbe_logo
Éves egyesületi közgyűlés

Idei egyesületi rendes közgyűlésünket 2016. április 8-án 17:30 órai kezdettel tartjuk az Ökológiai Intézet előadótermében (cím: Miskolc, Kossuth u. 13.). Napirendi pontok: - Tagfelvétel - Elnöki beszámoló az elmúlt évről - Gazdasági és közhasznúsági beszámoló 2015-ről - Ellenőrző- és Fegyelmi Bizottság beszámolója - 2016-os programtervek elfogadása - 2016-os költségvetés elfogadása - Tisztújítás - Egyéb

Határozatképtelenség esetén a közgyűlés ugyanaznap 18:00 órakor, az eredeti napirendi pontokkal újra összehívásra kerül, változatlan helyszínen. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

Tagjaink részvételére feltétlenül számítunk. A közgyűlés előtt lehetőség lesz az esedékes és elmaradt tagdíjak befizetésére. Felhívjuk a figyelmet, hogy a közgyűlésen történő szavazati jog gyakorlásának egyik feltétele a befizetett tagdíj. A tagdíj összege a rendes tagok esetén évi 5000 Ft, pártoló tagok esetén 2500 Ft.
Felhívjuk a figyelmet, hogy azt a tagot, aki a két vagy több év tekintetében fennálló tagdíjtartozását nem rendezi az éves közgyűlésig, törölnünk kell a tagságból. Megértéseteket köszönjük.


webcam
Szenzációs technikai újdonság egy bükki barlangban!


Hazánkban egyedülálló módon élő webkamerás közvetítés révén a GMT+02:00 időzóna szerint bárki figyelemmel kísérheti az Egyesületünk által is kutatott, Magyarország jelenlegi legmélyebb barlangjának, a Bükk-fennsíkon található Bányász-barlangnak mélyén történteket a 2016.04.01-jén lezárult technikai fejlesztési projekt eredményeképpen.

Tovább a kamerához...

Szép áprilist mindenkinek! :)


Minden tagunknak, kutatótársunknak, barátunknak
Boldog Karácsonyt
és Felfedezésekben, Eredményekben Gazdag, Örömteli, Békés Új Évet kívánunk!


HarangozoE_utban a banyaszhoz
Téli kutatótábor a Bükkben


2015. december 27- 2016. január 3. között folytatjuk a kutatási munkálatokat a Bányász-barlangban és a Szivárvány-Sebes-barlangrendszerben. A barlangi tevékenyégekben ezúttal inkább a tapasztaltabb barlangászok tudnak részt vállalni, a létrási szilveszterezéshez, kandallónál melegedéshez, esetleg a felhők feletti napozáshoz azonban bárki csatlakozhat.
Jelentkezni, érdeklődni Sűrű Péternél lehet.



arculat1 arculat2
Idén is csatlakozik egyesületünk a "Kutatók éjszakája" országos programsorozathoz!


2015. szeptember 25-én fontos évfordulóhoz érkezik Európa legnagyobb tudománykommunikációs rendezvénysorozata: a tudomány sokszor titokzatosnak vagy a hétköznapoktól távolinak tűnő világa idén immáron 10. alkalommal mutatja meg érdekes és szórakoztató oldalát! A nagyközönség megismerheti azt a folyamatot, hogy a kutatók hogyan fejtik meg „az élet, a világmindenség, meg minden” titkait. A rendezvény nem titkolt célja az is, hogy a fiatalok kedvet kapjanak ahhoz, hogy tudományos életpályát válasszanak, és ellentétben az általános sztereotípiákkal egy reálisabb, egyben pozitívabb kép alakulhasson ki bennük a kutatómunkáról és a tudósokról.
Barlangkutató egyesületünk csatlakozva az országos eseményhez a miskolctapolcai Fecske-lyuk barlangba invitálja az érdeklődőket, ahol a barlangi túrán résztvevők megismerkedhetnek a karsztok és barlangok világával, tudományos kutatásuk titkaival és a miskolci barlangkutató közösséggel.

A barlangi túrán való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a "Kutatók éjszakája" központi honlapján lehet megtenni.
További tudnivalók és jelentkezés...

nea_logo
Sikeresen pályáztunk a Nemzeti Együttműködés Alapnál


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Együttműködési Alaphoz benyújtott NEA-UN-15-M-1835 azonosítójú pályázatunk alapján Egyesületünket 750.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesítette, mely összeget a szervezet működési feladatainak finanszírozására fordíthatunk.

emmi_logo emet_logo

Intenzív nyári alapfokú barlangjáró tanfolyam Létrás-tetőn


Ha szereted a természetet, a kalandokat, szeretsz csapatban dolgozni és megmagyarázhatatlanul vonz a "csend világa" :), akkor itt a helyed!
2015. július 24. és augusztus 2. között intenzív nyári tanfolyamunk keretében sajátíthatod el a barlangjárás elméleti és gyakorlati alapjait.

Oktatóid között ott lesznek hazánk legmélyebb barlangjának feltárói is.

Jelentkezési határidő: július 03. és július 17.!
Részletek és jelentkezés...


Intensive Caving Course on basic level at Létrás-tető in the Bükk mountains.


Do you love nature, challanges, team work and last but not the least, are you inexplicably attracted by the "world of the silence"? Do not miss out the opportunity!
You can acquire the bases of spelunking during our intensive caving course between 24th July 2015 and 2nd August 2015.

You can learn also from explorers of the deepest cave of Hungary!

Deadlines of application: 03 July and 17 July!
Details and application...

Barlangjáró nyílt nap Létrás-tetőn 2015. június 27-én

Csatlakozz és fedezd fel velünk a csend világát!
Az MLBE tagjaival most Te is próbára teheted erőd és kitartásod, miközben bejárod a Létrási-Vizes- vagy Láner Olivér-barlangot!

Előzetes jelentkezés szükséges! Fejlámpát, gumicsizmát, váltóruhát, kesztyűt, csokit és lehetőség szerint kobakot mindenki hozzon magával.

Jelentkezési határidő: 2015. június 25.
Ne habozz, jelentkezz mihamarabb, mert a résztvevők száma korlátozott!
Részletes tudnivalók...

Az elszántabbaknak lehetőségük lesz csatlakozni a nyári alapfokú barlangjáró tanfolyamunk június 27-28-án tartandó toborzó-szintfelmérő programjához is!


vetites

"MLBE - Akkor és most" klubelőadás decemberben is


A harmadik vetítős estet ezúttal kicsit nagyobb nyilvánosság előtt, a Magyar Földrajzi Társaság Borsodi Osztályának szakmai rendezvénye keretében tartjuk 2014. december 10-én, szerdán, 17:00 órai kezdettel az MTA miskolci székházában (Miskolc, Erzsébet tér 3.). A "Csúcstámadás a mélyben" címet viselő előadásból a hazánk legmélyebb barlangjává előlépett Bányász-barlang kutatásának szenzációs történetét ismerhetjük meg Sűrű Péter kutatásvezető-helyettestől.
Várunk minden egykori, jelenlegi és leendő tagunkat szeretettel!

vetites
Ismét "MLBE - Akkor és most" klubelőadás


2014. november 13-án, csütörtökön 17:00 órai kezdettel tartjuk "MLBE - Akkor és most" klubelőadás-sorozatunk második estjét, amely során ezúttal Egyesületünk egyik közelmúltban történt kutatási feltárásának részleteibe nyerhetünk bepillantást Berentés Ágnes tolmácsolásában "A Hajdúszoboszlón túl - a Szivárvány-Sebes-barlangrendszer keresett ágának megtalálásáról" címmel. A látványos fotókkal és videóval szemléltetett előadásnak ez alkalommal - az intézménnyel közös együttműködési törekvéseknek köszönhetően - a miskolci Földes Ferenc Gimnázium (Miskolc, Hősök tere 7.) ad otthont.
A helyszínen barlangos képekből rendezett fotókiállításunkat is megtekinthetik az érdeklődők.

Várunk minden egykori, jelenlegi és leendő tagunkat szeretettel!

tkp_illusztracio
"MLBE - Akkor és most" klubelőadások


Egyesületi előadás-sorozatot indítunk szervezetünk korábbi és újabb barlangkutatási tevékenységének megismertetésére és népszerűsítésére. Az eseménysorozat nem titkolt célja többek között, hogy az Egyesület berkein belül megpróbáljuk áthidalni a generációs különbségeket és kicsit közelebb hozzuk egymáshoz a "sokat látott öregek" és az "ifjú titánok" csapatait az egyesületi barlangos élményeik és kutatási eredményeik részletesebb és személyesebb hangvételű bemutatása által.

Az MLBE expedíciói külföldön és hazai tájakon - emlékezetes sztorik - nagy felfedezések!

Az első klubestet 2014. október 9-én, csütörtökön tartjuk az Ökológiai Intézet (Miskolc, Kossuth u. 13. I.emelet) előadótermében 17:00 órai kezdettel. Ez alkalommal Bátori Károly az "1991-es Provatina expedíció" c. képes vetítéssel egybekötött izgalmas előadásával örvendezteti meg az érdeklődőket.
Várunk minden egykori, jelenlegi és leendő tagunkat szeretettel!

geotopillusztr
Geotóp Napok- avagy miről árulkodnak a kőzetek, a felszíni formák, és mit rejt a Föld mélye?


A Magyarhoni Földtani Társulat ProGEO Földtudományi Természetvédelmi Szakosztálya és a FM Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztálya rendezésében "Geotóp Napokat" tartanak az ország több településén 2014. október 4-én, illetve 11-én.
A földtudományi természeti értékeket fókuszba helyező rendezvényhez Egyesületünk is csatlakozik: felszín feletti és felszín alatti programokkal is várjuk az érdeklődőket október 4-én Miskolctapolcán.
További tudnivalók és jelentkezés...

logo

géplények
Kutatók éjszakája - 2014. szeptember 26.


A "Kutatók éjszakája" az ország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseménye, melyet azzal a céllal hoztak létre, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, és vonzóvá tegye a kutatói életpályát. Ezen az éjszakán a felsőoktatási intézmények és kutató intézetek, szervezetek nyitják ki kapuikat, hogy közelebb hozzák az érdeklődőkhöz az egyes tudományterületek érdekességeit, aktualitásait.
Egyesületünk is csatlakozik az országos rendezvény miskolci eseményeihez: egy miskolctapolcai barlangi túrára invitáljuk az érdeklődőket, melynek során megismerkedhetnek a karsztok és barlangok világával, tudományos kutatásuk titkaival és a miskolci barlangkutató közösséggel.

A barlangi túrán való részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a "Kutatók éjszakája" központi honlapján lehet megtenni.
További tudnivalók és jelentkezés...

Megemlékezés és egyesületi kupák


2014. augusztus 23-án szombaton tartjuk éves megemlékezésünket elhunyt barlangásztársainkról az Egyesület által állított emlékműnél. Gyülekező a létrási háznál, majd onnan 16:00 órakor együtt indulunk az emléktáblához.

Aznap lehet elnyerni az egyesületi kupákat is: délelőtt 10:00 órakor indul a ház elől a Gyorsasági Maxi-kupa két fős csapatok részvételével, a szokásos szabályokkal. Este pedig a közös tábortűznél a teljes jogú tagok szavazatai alapján kerül odaítélésre a Láner-kupa.

Aki részt kíván venni a tervezett közös főzésben, kérjük jelezze. Tányért, evőeszközt mindenki hozzon magával.

Legyél Te is barlangász!


Intenzív alapfokú barlangjáró tanfolyamunkat 2014. júl. 26 - aug. 3. között tartjuk a Bükkben. Ha szeretsz sportolni, közel lenni a természethez, hajt az ismeretlen felfedezésének vágya és szeretnél egy aktív csapat részese lenni, köztünk a helyed!

Oktatóid között ott lesznek hazánk legmélyebb barlangjának feltárói is.

Jelentkezési határidő: július 10!


Részletek és jelentkezés...
Barlangász nyílt nap Létrás-tetőn

Ha érzel magadban elég kíváncsiságot, próbára szeretnéd tenni erőd és kitartásod, vagy csak érdekel a csend világa, gyere velünk a föld mélyébe 2014. május 24-én!

A nyílt napon lehetőség lesz kezdőknek csatlakozni a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület tagjaihoz, és bejárni a Létrási-vizes-, vagy Láner Olivér-barlangot.

Előzetes jelentkezés szükséges! Fejlámpát, gumicsizmát, váltóruhát, kesztyűt, csokit, és lehetőség szerint kobakot mindenki hozzon magával.

Éves egyesületi közgyűlés

Éves egyesületi rendes közgyűlésünket 2017. május 13-án 16:30 kezdettel tartjuk az Ökológiai Intézet előadótermében (cím: Miskolc, Kossuth u. 13.).
Napirendi pontok: Tagfelvétel - Elnöki beszámoló a 2016. évről - Gazdasági beszámoló a 2016. évről - Közhasznúsági beszámoló a 2016. évről - Ellenőrző- és Fegyelmi Bizottság beszámolója - Számviteli politika - 2017-es programtervek - 2017-es költségvetés terv - Tisztújítás (legaktívabb tag) - Egyéb

Határozatképtelenség esetén a közgyűlés ugyanaznap 17:00 órakor, az eredeti napirendi pontokkal újra összehívásra kerül, változatlan helyszínen. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

Tagjaink részvételére feltétlenül számítunk. A közgyűlés előtt lehetőség lesz az esedékes és elmaradt tagdíjak befizetésére. Felhívjuk a figyelmet, hogy a közgyűlésen történő szavazati jog gyakorlásának egyik feltétele a befizetett tagdíj. A tagdíj összege a rendes tagok esetén évi 5000 Ft, pártoló tagok esetén 2500 Ft.
Felhívjuk a figyelmet, hogy azt a tagot, aki a két vagy több év tekintetében fennálló tagdíjtartozását nem rendezi az éves közgyűlésig, törölnünk kell a tagságból. Megértéseteket köszönjük.


Rendkívüli közgyűlés

A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület rendkívüli közgyűlést tart 2016. május 13-án, pénteken 17:30 órakor, melynek helyszíne az Ökológiai Intézet (cím: 3530 Miskolc, Kossuth u. 13.)
Napirendi pontok: - Közhasznúsági beszámoló - Ellenőrző- és Fegyelmi Bizottság beszámolója - Kutatóház bérleti szerződése - Raktárkezelési szabályzat - Tisztújítás - Alapszabály módosítás - Tiszteletbeli tagok felvétele - Egyéb

Határozatképtelenség esetén a közgyűlés ugyanaznap 18:00 órakor, az eredeti napirendi pontokkal újra összehívásra kerül, változatlan helyszínen. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

Tagjaink részvételére feltétlenül számítunk. A közgyűlés előtt lehetőség lesz az esedékes és elmaradt tagdíjak befizetésére.
A közgyűlésen a szavazati jog gyakorlásának egyik feltétele a befizetett tagdíj. Azaz, alapszabályunk szerint, aki nem fizette be 2016-os tagdíját, az szavazati jogát nem gyakorolhatja. Szeretnénk, ha ez senkit sem akadályozna szavazati jogának gyakorlásában, ezért hívjuk fel erre ez úton is a figyelmet!
A tagdíj összege a rendes tagok esetén évi 5000 Ft, pártoló tagok esetén 2500 Ft. Érvényes diákigazolvánnyal rendelkező és nyugdíjas tagjaink egyedileg kérhetik a vezetőségtől kedvezményes 2500 Ft-os éves tagdíj megállapítását.


Éves egyesületi közgyűlés

Éves egyesületi rendes közgyűlésünket 2016. április 8-án 17:30 órai kezdettel tartjuk az Ökológiai Intézet előadótermében (cím: Miskolc, Kossuth u. 13.). Napirendi pontok: - Tagfelvétel - Elnöki beszámoló az elmúlt évről - Gazdasági és közhasznúsági beszámoló 2015-ről - Ellenőrző- és Fegyelmi Bizottság beszámolója - 2016-os programtervek elfogadása - 2016-os költségvetés elfogadása - Tisztújítás - Egyéb

Határozatképtelenség esetén a közgyűlés ugyanaznap 18:00 órakor, az eredeti napirendi pontokkal újra összehívásra kerül, változatlan helyszínen. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

Tagjaink részvételére feltétlenül számítunk. A közgyűlés előtt lehetőség lesz az esedékes és elmaradt tagdíjak befizetésére. Felhívjuk a figyelmet, hogy a közgyűlésen történő szavazati jog gyakorlásának egyik feltétele a befizetett tagdíj. A tagdíj összege a rendes tagok esetén évi 5000 Ft, pártoló tagok esetén 2500 Ft.
Felhívjuk a figyelmet, hogy azt a tagot, aki a két vagy több év tekintetében fennálló tagdíjtartozását nem rendezi az éves közgyűlésig, törölnünk kell a tagságból. Megértéseteket köszönjük.


Éves egyesületi közgyűlés

Éves egyesületi rendes közgyűlésünket 2015. április 8-án 17:00 órai kezdettel tartjuk az Ökológiai Intézet előadótermében (cím: Miskolc, Kossuth u. 13.). Napirendi pontok: - Tagfelvétel - Elnöki beszámoló az elmúlt évről - Gazdasági és közhasznúsági beszámoló 2014-ről - Ellenőrző- és Fegyelmi Bizottság beszámolója - 2015-ös programtervek elfogadása - 2015-ös költségvetés elfogadása - Tisztújítás - Egyéb

Határozatképtelenség esetén a közgyűlés ugyanaznap 17:30 órakor, az eredeti napirendi pontokkal újra összehívásra kerül, változatlan helyszínen. A megismételt közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

Tagjaink részvételére feltétlenül számítunk. A közgyűlés előtt lehetőség lesz az esedékes és elmaradt tagdíjak befizetésére. Felhívjuk a figyelmet, hogy a közgyűlésen történő szavazati jog gyakorlásának egyik feltétele a befizetett tagdíj. A tagdíj összege a rendes tagok esetén évi 5000 Ft, pártoló tagok esetén 2500 Ft.


Rendkívüli közgyűlés

Rendkívüli közgyűlést tartunk 2014. szeptember 27-én 8:00 órai kezdettel az Ökológiai Intézet előadótermében (cím: Miskolc, Kossuth u. 13.), melynek témája az alapszabály-módosítással kapcsolatos második hiánypótlási felhívásban foglaltak teljesítése.
A közgyűlés előtt lehetőség lesz az elmaradt tagdíjak befizetésére. Felhívjuk a figyelmedet, hogy a teljes jogú tagság egyik feltétele a befizetett tagdíj.
Tagjaink részvételére feltétlenül számítunk!

Rendkívüli közgyűlés

Rendkívüli közgyűlést tartunk 2014. július 21-én 17:00 órai kezdettel az Ökológiai Intézet előadótermében (cím: Miskolc, Kossuth u. 13.), melynek témája az alapszabály-módosítással kapcsolatos hiánypótlási felhívásban foglaltak teljesítése.
A közgyűlés előtt lehetőség lesz az elmaradt tagdíjak befizetésére. Felhívjuk a figyelmedet, hogy a teljes jogú tagság egyik feltétele a befizetett tagdíj.
Tagjaink részvételére feltétlenül számítunk!

Rendkívüli közgyűlés

Rendkívüli közgyűlést tartunk 2014. május 22-én 17:00 órai kezdettel az Ökológiai Intézet előadótermében (cím: Miskolc, Kossuth u. 13.), melynek kiemelt témája lesz az Alapszabály módosítása, valamint az új törvényi keretekhez igazodó egyéb tennivalók és kötelezettségek.
A közgyűlés előtt lehetőség lesz az elmaradt tagdíjak befizetésére. Felhívjuk a figyelmedet, hogy a teljes jogú tagság egyik feltétele a befizetett tagdíj.
Tagjaink részvételére feltétlenül számítunk!

Egyesületi közgyűlés

A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület tisztelettel meghív a 2014. április 30-án, szerdán 17.00 órakor tartandó évi közgyűlésére, melynek helye az Ökológiai Intézet (cím: 3530 Miskolc, Kossuth u. 13.).
A közgyűlés előtt lehetőség lesz az elmaradt tagdíjak befizetésére. Felhívjuk a figyelmedet, hogy a teljes jogú tagság egyik feltétele a befizetett tagdíj! A tagdíj összege a teljes jogú tagoknak évi 5000 Ft, pártoló tagoknak 2500 Ft. (Diákoknak, nyugdíjasoknak is 2500 Ft.)
Tagjaink részvételére feltétlenül számítunk!

Kedves mindenki!


A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület 2017. május 13-án megtartott rendes közgyűlésén elfogadott határozatok alapján a tisztségviselők névsora az alábbi:

  • Fekete Zsombor – elnök
  • Nagyné Aranyi Hajnalka – titkár
  • Harangozó Edit – gazdasági vezető
  • Hegedűs Norbert – vezetőségi tag
  • Sűrű Péter – vezetőségi tag
  • F.Nagy Zsuzsanna – az EFB elnöke
  • Boros Zoltán – EFB tag
  • Galán Mihály – EFB tag
Eseménynaptár:
A naptárunk teljes képernyős formában ITT érhető el!
Ha a naptárral kapcsolatos bármilyen észrevételed van, vagy csak az általad szervezet eseményeidet szeretnéd közzétenni benne, írj az
alábbi címre

Vezetőségi hírek

A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület 2016. május 13-án megtartott rendkívüli közgyűlésén elfogadott határozatok alapján a tisztségviselők névsora az alábbi:

  • Fekete Zsombor – elnök
  • Aranyi Hajnalka – titkár
  • Harangozó Edit – gazdasági vezető
  • Hegedűs Norbert – vezetőségi tag
  • Gáti Attila – vezetőségi tag
  • F.Nagy Zsuzsanna – az EFB elnöke
  • Boros Zoltán – EFB tag
  • Galán Mihály – EFB tag

Vezetőségi hírek

A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület 2015. április 8-án megtartott közgyűlésén elfogadott határozatok alapján a tisztségviselők névsora az alábbi:

  • Dobai Ádám – elnök
  • Sűrű Péter – titkár
  • Harangozó Edit – gazdasági vezető
  • Veres Réka – vezetőségi tag
  • Hegedűs Norbert – vezetőségi tag
  • F.Nagy Zsuzsanna – az EFB elnöke
  • Boros Zoltán – EFB tag
  • Fekete Zsombor – EFB tag

Vezetőségi hírek

A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület 2014. május 22-én megtartott rendkívüli közgyűlésén megválasztott tisztségviselők névsora az alábbi:

  • Dobai Ádám – elnök
  • Sűrű Péter – titkár
  • Harangozó Edit – gazdasági vezető
  • Berentés Ágnes – vezetőségi tag
  • Hegedűs Norbert – vezetőségi tag
  • F.Nagy Zsuzsanna – az EFB elnöke
  • Boros Zoltán – EFB tag
  • Fekete Zsombor – EFB tag

Vezetőségi hírek

A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület 2013. október 18-án megtartott rendkívüli közgyűlésén megválasztott tisztségviselők névsora az alábbi:

  • Lénárt Emese Ildikó – elnök
  • Harangozó Edit – alelnök
  • Dobai Ádám – titkár
  • Szabó Tamás – gazdasági vezető
  • Majoros Zsuzsanna és Boros Zoltán – az Ellenőrző és Fegyelmi Bizottság tagjai

Nyílt nap! Nyílt nap! Nyílt nap! ...

2012. október 13-án barlangtúrával összekötött nyílt napot tartottunk.

Ha érdekel, olvasd el a tájékoztatót. Legközelebb is hasonlóra lehet számítani!

Résztvevők élménybeszámolói:
1997
2007

Barlangjáró tanfolyam

Kezdőknek szóló alapfokú tanfolyamokat szoktunk tartani évente egyszer, (általában, de nem feltétlenül tavasszal,) hogy mindketten - te is és a barlang is - "túléljétek" az első találkozásotokat. Írásokat itt találsz róla: Évkönyv '96, Évkönyv 2000.

Ha csak véletlenül tévedtél ide, de érdekel mit is csinálnak a barlangászok, olvasd el ezt, vagy ezt, vagy nézz bele az EXIT barlangos oldalaiba!


A jelenlegi tanfolyamunk
2012. október 27. és kezdéssel alapfokú barlangjáró tanfolyam indul.
a hétvégéken számos barlangtúrával.
tanfolyam@mlbe.hu


A 2003.-as Barlangjáró I. vizsgaeredményeket itt nézheted meg!

1% Köszönet mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk egy százalékának felajánlásakor az egyesületet jelölték meg kedvezményezettként. Az APEH értesítése szerint 2012-ben 189.306 Ft gyűlt össze ezekből az összegekből számunkra.
Jubileumi évkönyv Megjelent az egyesület 50 éves jubileumi évkönyve! Az eredetileg a 2002-es félévszázados találkozóra tervezett megjelenés három és fél évet csúszott, csak 2006 elején került ki a könyv a nyomdából B/5 formátumban, 366 oldalon, 230 képpel és ábrával. Az ára 2000 Ft. Az egyesület (és jogelődjei) egykori és jelenlegi tagjai 1000 Ft kedvezményes áron juthatnak hozzá. A tartalomból: Történeti rész, Taglista, Barlangos esküvők, Korszakok és vezetők, Firmatanács, Házirend, Alapszabály, Tiszteletbeli tagok, Marcel Loubens Kupa, Láner Olivér Kupa, Maxi Kupa, Feltárások, Térképjegyzék, Irodalomjegyzék, Forrásanyagok. A megrendeléshez írj egy levelet az -ra (600 Ft postaköltség fejében tudjuk küldeni), vagy nézd meg az MKBT-ben! Néhány példány a titkárságon is kapható, de a könyvtár is kapott belőle.

A könyv, mint a 2006. évi Cholnoky-pályázat II. helyezett pályamunkája, a következő értékelést kapta a bíráló bizottságtól: "A miskolci barlangkutatók láthatólag hagyományt teremtenek azzal, hogy egy-egy jeles évforduló kapcsán az addigi tevékenységüket reprezentatív, nyomdai úton sokszorosított kiadványok formájában foglalják össze. A Kovács Attila szerkesztésében megjelent tárgyi pályamunka - számos még nem publikált dokumentumot és fotót közreadva - a régmúlt vonatkozásában is képes újat nyújtani, sőt az eljövendő nemzedéknek is példát mutat arról, hogy a barlangok szeretete milyen emberi kapcsolatokat formált hazánk egyik legjelentősebb karsztterületén, a Bükk-fennsíkon. Olyan mindenre kiterjedő kordokumentum, amely méltó emléket állít a magyar barlangkutatás aranykorának."

Barátok Bükk Barlangok Barátok Bükk Barlangok címmel jelent meg dr. Gyurkó Péter könyve. A 2006. december 4-én a miskolci Kós-házban megtartott bemutatón szép számmal jelentek meg érdeklődők. A verseket és prózákat is tartalmazó, többnyire szomorkás hangulatú könyv első alkotása 1998-ban, Vincze Ferenc alias Maxi halála után, a régi barát búcsúztatására született. Később sorra követték a továbbiak, melyek vagy a régen eltávozott barlangásztársak emlékét idézik fel, vagy a kutatótáborok, barlangászélet hangulatát próbálják szavakba önteni, vagy a bükki táj, bükki emberek világába engednek bepillantást. A Bíbor Kiadó által megjelentetett kötet 600 Ft-ért megvásárolható a szerzőnél.
Tagfelvétel: minden év tavaszán tartja az egyesület a szokásos évi közgyűlését, ahol a tagfelvételekről dönt. Az egyesületi tagság feltétele minimum ½ év próbaidő, egy alapfokú barlangjáró tanfolyam sikeres elvégzése, és az írásban beadott belépési nyilatkozat, amelyet két teljes jogú tag ajánlóként aláírt. Mivel a felvételről a tagok nyílt szavazással döntenek, az sem árt, ha a kérelmező jelen van a közgyűlésen. A szükséges belépési nyilatkozat megtekinthető itt és letölthető RTF-ben vagy PDF-ben.
Kutatóház
Barlangi mentok Barlangi
mentés
Bejegyeztettük az mlbe.hu domain-nevet! A domain-név fenntartása az egyesület számára várhatóan a jövőben sem fog jelentős anyagi gondot okozni, ezért az egyesületi honlap ezentúl a http://www.mlbe.hu/ címen lesz elérhető.
ELMÚLTUNK 50-ÉVESEK. A jubileumi találkozót 2002. augusztus 9-10-11-én, Létrás-tetőn a kedvezőtlen előjelek és körülmények (a tervezett hétvége szombatja munkanap lett(!); bedöglött a honlap szervere a Freewebnél; nem működtek az ékezetes betűk az utolsó napok legfontosabb információs csatornáján, az [mlbe] lev.listán; az előző héten fákat döntögettek a fakitermelők a Létrásra tartó gyalogösvényre és az eső, az eső, az eső, ...) ellenére többek véleménye alapján sikeresen tartottuk meg. Persze nem volt minden tökéletes (pl. talán a megfelelő tájékoztatás hiánya miatt eléggé elkülönült az '50-60-70-es évek és a '80-90-es évek generációja egymástól), de sikerült nagy létszámmal megtartani a Maxi Kupát a szokatlanul vizes Vizesben, felavatni a barlangász emlékművet a Láner-barlang előterében és az esti tábortűznek is csak a végét mosta el az eső.
Ha a találkozóra invitáló felhívásunkat egykor nem kaptad meg, itt utólag elolvashatod az első meghívót, valamint a második értesítést is. Átböngészheted az eddigi összes tagot felsoroló névsorunkat, tagjaink fényképalbumával együtt (kb. 290 fotó, kb. 1 MB!). (Ha lassú az Internet-kapcsolatod, megnézheted csak a névsort is. A képek ekkor csak külön kérésre - bármelyik kis fényképezőgépre kattintva - jelennek meg, külön ablakban - de ekkor mind megjelenik!) Ha jelentkezel és megadod az elérhetőségedet és egyéb adataidat, akkor talán a következő nagyobb összejövetelkor abban az esetben is megtalálunk, ha közben elköltözöl. Jelentkezhetsz postán (cím a Főlapon) vagy drótpostán.
A találkozón készült képek nagy részét megnézheted az egyesületi Fotóalbumban. Azok üdvözletét vagy üzenetét is elolvashatod, akik hosszabban válaszoltak a meghívóra, többnyire azért, mert valami miatt nem tudtak eljönni.
Természetismereti gyerektábor

2012. július 2.-július 8. a között (8-14 év közöttiek számára).
és 2012. július 11.-17. a között (12-18 év közöttiek számára), ismét gyerektábort tartunk. A pontos időpontról, részvételi díjról, tábori programról, táborvezetőkről, korhatárról és a jelentkezés módjáról itt lehet olvasni.

Általános tudnivalók

Részletes szakmai program

Tábori beszámolók:
1996
1997
2004

Tovabbi kepek

Képek a gyerektáborokból

Akiket sosem feledünk

Az egyesület az alábbi barlangokra, illetve karsztobjektumokra vonatkozó, a 13/1998. (V. 6.) KTM rendelet nek megfelelő kutatási engedélyekkel rendelkezik: Balekina-barlang *, Bronzika-barlang *, Cubákos-barlang, Egyetemtebri-viznyelőbarlang, Ikertebri-víznyelőbarlang, Jáspis-barlang *, Kecske-lyuk, Létrási-Vizes-barlang *, Lilla-barlang *, Sebes-barlang *, Speizi-barlang, Szepesi-Láner-barlangrendszer *, Szt.István-cseppkőbarlang *, Tuskós-barlang. Felső-forrási-Időszakos-forrásbarlang. Felső-forrási-beszakadás . Csókási K.O.-barlang.

A * a lezárt bejáratot jelzi!
Tájékoztatjuk a vendégtúrázókat, hogy az egyesület által kutatott barlangokban nem tilos a KARBIDLÁMPA használata.

Mentés a Vizesben

E honlap egyik szerkesztője, Kovács Attila, 2001. január 20-án rosszul lett a Létrási-Vizes-barlangban. Az állapota súlyos volt, de a barlangban ezt legfeljebb sejteni lehetett. A Dög-szifontól a felszínig, illetve az ott várakozó mentőig a Barlangi Mentők Észak-magyarországi Egyesülete szállította ki, az MLBE Létráson tartózkodó tagjai közreműködésével.

A mentés utolsó (már felszíni) perceiről készült felvételeket itt láthatod.

A balesetet szerencsésen túlélt Kovács Attila beszámolója a mentéséről, valamint az azt követő műtétről és kórházi "kalandokról" a saját honlapján (http://kovatt.lillacamp.hu/) olvasható.

A Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület az 1997. évi CLVI. törvény szerint kiemelten közhasznú szervezet. E törvény alapján "... a közhasznú szervezet támogatóját ... az adott támogatás (adomány) után társasági adókötelezettséget érintő, illetve személyi jövedelemadó kötelezettséget érintő kedvezmény ... illeti meg."

Az egyesület adószáma:
19070575-1-05

Bankszámlaszáma:
10402764-27615229-00000000
(K&H Bank)

Vissza a Főlaphoz