A székesfehérvári "Alba Regia" Barlangkutató Csoport beszámolója az 1971-73. évek közötti tevékenységéről

  Tartalom:
Bevezető
Pék József: Az elmúlt két évben folytatott munka összefoglalása
Szarka Gyula:Feltáró kutatás
Pék József:Az I-28-as feltárása
Kárpát József:Vízjelzési kísérletek a tavaszi kutatótáborban
Kárpát József:Hipotézisek a Tési-fennsík karsztfejlődéséről
Zentai József:Geoelektromos mérőműszer egység
Kárpát József:Turisztika
Szolga Ferenc:Barlangi mentőfelszerelés összeállítása
Szolga Ferenc:Lakószoba csere
Kárpát József:Karsztforrások komplex vizsgálata
Zárószó
Mellékletek


Bevezető

Két év kihagyás után kutatócsoportunk újból a megszokott formájú és terjedelmű év végi beszámolóval jelentkezik. Valószínűleg joggal vetődik fel a kérdés, hogy vajon az elmúlt két évben azért nem készítettünk ilyen beszámolót, mert nem volt miről beszámolni, vagy valami más ok miatt. Az előző két évben is rendszeresen dolgoztunk, igaz, kevesebbet, mint 1973-ban, valamint a régi időkben, de ennek is megvolt a nagyon komoly oka. Csoportunk, mint ismeretes, az egyik legkisebb létszámú csoport és mivel fiatalokból áll, az elmúlt években még a honvédség is tizedelte tagságunkat. Most, hogy szinte mindenki leszerelt és előreláthatólag a közeljövőben hasonló problémánk nem lesz, valamint új tagokkal is gyarapodtunk, hatásosabban, többet tudunk dolgozni, és időnkből, energiánkból még a megszokott év végi jelentésre is futja. Ebben az évben is, az eddigiekhez hasonlóan a Tési-fennsíkon folytattuk tevékenységünket, de ezen kívül más területen is dolgoztunk - ezekről ad számot a beszámoló következő része.


Pék József

Az elmúlt két évben folytatott munka összefoglalása

Kutatócsoportunk, mint azt már a bevezetőben is említettem, a kis taglétszám ellenére is folytatta munkáját a Tési-fennsíkon, adatokat szolgáltatott az országos barlangkataszterhez, együttműködött más barlangkutató csoportokkal, kirándulásokat és ismeretterjesztő előadásokat szervezett. A Tési-fennsíkon folytatott feltáró munka elsősorban a Táblavölgyi-barlangra koncentrálódott, valamint néhány víznyelőnél is tettünk kísérletet a továbbjutásra, de ezek a próbálkozások nem jártak a várt eredménnyel. 1971-ben nyári kutatótáborunkban a Táblavölgyi-barlang végén folytattunk bontási munkát, de a tábor végéig csak néhány métert sikerült előrejutnunk úgy, hogy az 1972-es táborunkban is folytattuk a munkát oly módon, hogy a meglévő járat végén a szálkő mellett egy 4 méter mély aknát hajtottunk le, amit később betemettünk és vízszintes táró hajtásával kíséreltük meg a továbbjutást, ami a tábor végéig nem sikerült. 1972. őszén a barlang "Kis T"-hasadék nevű részén sikerült egy szűk nyílás megtisztítása után egy függőleges aknába, majd az annak alján lévő törmelék eltávolítása után egy keskeny magas hasadékba jutni, amelynek végpontja az előzőleg bontott járat közelében van. Csoportunk részt vett az országos barlangkataszter készítésében, több ízben jártuk Dr. Bertalan Károly társaságában a Bakony és a Balaton-felvidék barlangjait, de ezen kívül is gyakran indultunk barlangfelmérő munkára. Az elkészült barlangtérképeket és terepjelentéseket Dr. Bertalan Károly rendelkezésére bocsátottuk.

1971-ben kapcsolatba kerültünk a pécsi barlangkutató csoporttal, és azóta nyaranként hosszabb rövidebb ideig részt vettünk kutatótáborukban, ahol a Vízfő-forrás barlangjában létesítendő erózióbázis feletti tározó gátjának építésén és a Szuhadóban lévő víznyelő bontásában segédkeztünk. Részt vettünk az 1971-es és az 1972-es "Barlangnapon", de ezen kívül sok kirándulást és tanulmányutat szerveztünk, a Budai-hegységbe, a Mecsekbe, a Bükkbe, a Gömör-Tornai-karsztra és Erdélybe. A barlangkutatás népszerűsítése végett több ismeretterjesztő előadást tartottunk Székesfehérváron és vidéken is, aminek következtében néhány új taggal gyarapodtunk.


Szarka Gyula

Feltáró kutatás

Csoportunk tíz éves feltáró munkáját tekintve kétségtelen, hogy az idei, 1973-as évet a fordulat és siker évének kell neveznünk. Csoportunk a kis taglétszám ellenére az idén is aktív és sikeres munkát folytatott két területen. Az egyik a már hagyományos, a Tési-fennsík területén lévő víznyelők. A másik területen pedig Balatonedericsen végeztünk feltáró kutatást.

A Tési-fennsík területén történt feltárások:


I-10 I-10 I-10 I-13 I-13 I-13 Balatonederics Balatonederics Balatonederics Balatonederics

Pék József

Az I-28-as feltárása

1973. október 21-én csoportunk néhány tagja a Tési-fennsíkon dolgozott, részben biológiai adatokat gyűjtöttek, részben pedig az I-28-as munkahelyen folytatták a kutatóakna bontását. Másfél órás bontás után Zentai Ferenc és Kárpát József először egy kisebb terembe jutottak, majd onnan szinte akadály nélkül egy mély akna tetejére, ahonnan visszatértek, hogy megvárják a társaság többi tagját, és közös erővel kíséreljék meg a továbbjutást. 11 óra tájban a biológiai mintagyűjtés befejeztével Szarka Gyula és Pék József is megérkeztek az I-28-as munkahelyhez és megkezdődhetett a második leszállás. Mivel a bejárat elég omlásveszélyes volt, és még ma is az, Zentai Ferenc a felszínen maradt biztosítani. Azon az aknán lemászva, ahonnan az előző duó visszafordult, egy kb. 8 méter magas, 10 méter hosszú és 2-3 méter széles terembe jutottunk. Innen néhány kisebb kő eltávolítása után, mint azt a későbbi felmérés bizonyította, 55 méteres mélységbe értünk le, ahol egy kisebb teremmé szélesedő hasadék alján, egy viszonylag szilárd álfeneket találtunk. Ezt nem bontottuk meg, mert időnk már fogytán volt, és a felszerelés sem volt megfelelő. A barlang jellege arra engedett következtetni, hogy ezen a helyen az álfenék átbontása után, valószínűleg könnyen elérhetjük a karsztvízszintet, ezért október 27. és 31. között expedíciót szerveztünk a barlang további szakaszának feltárására. Mint már említettem, a barlang felső szakasza elég omladékos, és mivel nagy mélységre számítottunk alaposan előkészítettük ezt a feltáró túrát. A nagy vertikális kiterjedés miatt a le- és felszállás elég sok időt vesz igénybe, ezért a műszakokat 16 órásra terveztük. 27-én délben kiszállítottuk a leszálláshoz és a fenti őrséghez szükséges felszerelést a barlang bejáratához, és felállítottuk a felszíni csoport sátrát. A barlangba leszállítandó felszerelést - szerszámokat, élelmiszert, teát, főzőkészüléket, fotófelszerelést, egészségügyi csomagot, hágcsókat, kötelet, telefont - két szállítózsákban helyeztük el, a telefonvezetéket pedig egy 35 mm-es filmorsóra csévéltük fel, mert így a szűkebb helyeken is könnyen tudtuk szállítani. Néhány órás délutáni pihenés és orvosi vizsgálat után megkezdtük a leszállást. Az első leszálló csoport a felszerelés leszállítása mellett függőleges és vízszintes poligonokkal felmérte a barlang mélységét és 5 méterenként jelzést festett a falra. A -55 méteren lévő álfenék elérése után rövid pihenőt tartott, üzembe helyezte a telefont, és azután elkezdte az álfenék átbontását. Reggel 7 óra tájban sikerült átlukasztani az álfeneket, és újabb függőleges, még talán az előző szakasznál is szebben korrodált szakaszba jutni, de kb. 73 méternél újabb álfenék következett. Ennek átbontása elég nehézkes lenne, ezért egy kissé feliszapolódott oldalágat szemeltünk ki a bontás folytatására, a fenék felett kb. 3 méter magasságban, de eddigre lejárt az első társaság munkaideje, és a gyűjtött kőzetmintákkal felszálltunk, hogy pihent társaság folytassa a feltárást. A tábor további napjai bontással teltek el, de továbbjutni egyelőre nem sikerült. Október 31-én a szerszámok kivételével minden felszerelést a felszínre hoztunk. Az év hátralévő részében hasonló többnapos expedíciót nem szerveztünk, de hétvégeken folytattuk a bontást. Ez a barlang már most sok olyan kérdésre adott feleletet, ami eddig elég zavaros volt, és sokban módosította a fennsíkkal kapcsolatos eddigi karsztgenetikai elképzeléseinket. Az október 27-től 31-ig tartó expedícióban összesen 15 fő vett részt.


I-28 I-28 I-28 I-28 I-28 I-28 I-28

Kárpát József

Vízjelzési kísérletek a tavaszi kutatótáborban

A jásdi Kőbánya-forrás karsztvízrendszerének minél tökéletesebb megismerése végett a tavaszi táborban két kísérletet is végeztünk. Az első kísérlet - amely vízjelzés és impulzusszerű árhullám levonulásának megfigyeléséből állt - 1973. április 8-án történt az I-43-as kataszteri számú víznyelőben. A Kőbánya-forrás és a nyelő közti kapcsolatot már korábban egyértelműen megállapítottuk, ezért a mostani kísérletekből a járatrendszer jellegére utaló adatokat vártunk. A vízjelzéshez a műút kanyarjában lévő dolinató vizét használtuk. A tó gátját 9:30-kor nyitottuk meg. Először 2,5 kg fluoreszceinoldatot, majd a 8 kg só oldatát adagoltuk a nyelőbe. A vízbebocsátást 27 percig végeztük, ezalatt 8,5 m³ víz folyt le a nyelőbe. A Kőbánya-forrás hozamában 11:15-kor ugrásszerű növekedés jelentkezett. 11:45-re a forrás hozama a 118 l/min alaphozamáról 184 l/min-re emelkedett. A hozamcsúcs után a növekedésnél valamivel lassúbb csökkenés következett be, mely végül egész minimális csökkenéssel érte el 20 órakor az alapvízhozamot. Az árhullám kb. 8 m³-es többlethozam jelentkezett, tehát közelítően a nyelőbe bocsátott víz mennyisége. A hozammérést regisztráló-műszer igénybevételével végeztük, így gyakorlatilag kizártnak tekinthetők a mérési pontatlanságok. A forrás rendszeres figyelését 22 óráig folytattuk, így nem sikerült megállapítani sem a só, sem pedig a fluoreszcein megjelenésének időpontját. Reggel 7 órakor mindkét anyag kimutatható volt a forrásban.

1973. április 11-én újabb kísérletet végeztünk, ezúttal azonban jelzőanyag alkalmazása nélkül, csupán az árhullám levonulását vizsgáltuk meg. A műút alatti áteresz lezárásával kb. 25 m³ vizet duzzasztottunk 8:10-től 11:25-ig. A duzzasztott vizet 11:30-kor bocsátottuk a víznyelőbe 9 perc alatt. A forráshozammérést ismét regisztráló-műszer igénybevételével végeztük. A víz beadagolását követően 50 perc múlva, 12:20 órakor a Kőbánya-forrásnál ugrásszerű hozamnövekedés jelentkezett és 13:30-ra a kezdeti 131 l/min alaphozamról 246 l/min-re emelkedett a forrás hozama. Az 1967-es megfigyelésekkel ellentétben, a hozamban a csúcs után periodikus lecsengést nem tapasztaltunk. A forráshozam másnap hajnalra elérte a nyugalmi szintet. A kifolyt többlethozam kb. 24-26 m³ volt. A vízbebocsátást követő 7,5 óra múlva a forrásban igen erős vízzavarosodás kezdődött, mely csak a hajnali órákra csillapodott. Mivel a megelőző időszakban oly tényezőt nem találtunk amitől a zavarosodás bekövetkezett volna, nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy a zavaros víz a beöntött áradmányvíz megjelenését jelezte. Hipotéziseink felállításához felhasználtuk az 1967. és 1969. évi vízjelzések paramétereit is.

Az 1967-es vízjelzés adatai:

A beadagolt vízmennyiség: 50 m³. Az árhullám 65 perc múlva jelentkezett. A fluoreszcein 6,15 óra múlva, a só 9 óra múlva jelent meg. A jelzőanyag megjelenéséig kifolyt víz: 72 m³. A számított nedvesített keresztmetszet: 195 cm². A forrás alaphozama: 122 l/min volt.

Az 1969. évi vízjelzés adatai:

A forrás alaphozama: 1500 l/min. Átfutási idő: 6 óra. Számított nedvesített keresztmetszet: 4500 cm². A jelzőanyag megjelenése előtt kifolyt víz mennyisége: 1080 m³.

A vízjelzések paramétereiből alapvetően két hipotézis állítható fel:

I. A víznyelőn beáramló áradmányvizek vertikális ponorszakaszon, rövid idő alatt elérik a horizontális karsztvízövet, ahol a forrásig áramlanak.

II. A víznyelőbe ömlő víz a forrás felé dőlő réteglapok menti lejtős ponorszakaszon áramlik a horizontális karsztvízövig, tehát abba jelentősen később, a forrás felé eltolódva csatlakozik be.

Bár ezek alapján még határozottan egyértelmű következtetéseket nem vonhatunk le, megállapíthatjuk, hogy karsztvízrendszerünk esetében az I-43 víznyelő, mint rányelő működik. A ponorszakasz jellegéről a következőket állapíthatjuk meg: Az áradmányvizeket aránylag kis ellenállással, jelentősebb visszaduzzasztás nélkül vezeti le. Túlzottan nagy tározók a ponorszakaszban nem találhatók. A fenti vizsgálatok alátámasztják, hogy a levezető járatrendszer - a kőzet felépítésnek megfelelően - bizonyos mértékig eltér a klasszikus - elsősorban vertikális kiterjedésű - víznyelőkétől, és a réteglapok mentén, a dőlésiránynak megfelelően, a forrás felé eltolva csatlakozik a karsztvízszinthez. Az üregrendszer kialakításában elsősorban a tektonika és a kőzetmechanika játszott szerepet, s határozta meg a korrózió érvényesülési lehetőségeit az erózió hiányában.


Kárpát József

Hipotézisek a Tési-fennsík karsztfejlődéséről

Közel 10 éves kutatási tapasztalataink szerint a Tési-fennsíkon a karsztdenudáció rendkívül jellemző, sajátságos válfajával állunk szemben, amely - a sajátságos körülmények miatt - nem határozható meg egyértelműen sem mint "A", sem mint "B" típusú karsztfejlődés. Ennek okait elsősorban abban kereshetjük, hogy a fennsíkot teljes egészében 2-7(?) méter vastagságú pleisztocén lösz takarja. Ilyen vastag lösztakarón keresztül a felszínre hulló csapadéknak csak kis hányada képes azonnal a kőzettérszínig leszivárogni. A lösztakarón alkalmanként a felszínen maradó víz - a lejtésviszonyoknak megfelelően - a felszín mélyebb pontjaira áramlik, ahol rövidebb-hosszabb stagnálás után, a leszivárgáshoz szükséges idő alatt leszivárog. Mivel nagy valószínűséggel megállapíthatjuk, hogy a felszín jellege a kőzettérszín domborulatát is követi, feltételezhetően kőzetmechanikai szempontból is a negatív térszíneken a legkedvezőbb a leszivárgás feltétele. A fennsíkon, e jellegzetes horpadások mérete 2000 m²-től 50.000 m²-ig változik, tehát nagy vízmennyiség koncentrációjával számolhatunk.

A lösztérszínen felgyülemlő csapadékvíz nagy korrózió kapacitással rendelkezik, hiszen a felszínen mindenütt fellelhető dús vegetáció és mikrofauna, valamint a humuszos talaj bomlástermékei miatt, a talaj pCO2 nyomása viszonylag magas (0,000.70-0,009.0 atm) A víz felgyülemlési helyén megkezdődik a löszbe, majd a litoklázisrendszeren át a karsztos kőzettömegbe történő leszivárgás, melynek eredményeképpen a csapadékvíz háromdimenziós, hidrokarbonátos oldóhatást fejt ki. A tényleges korróziós karsztzóna vertikális kiterjedése azonban csak ritkán haladja meg a 15-20 métert, azaz a beszivárgó víz csak eddig a mélységig korrodál.

A telített karsztvíz a kőzettömeg belsejének repedésrendszerén leáramlik a karsztvíz lencsezónájáig, ahol - a mi esetünkben - a hidrosztatikai nyomást mintegy 18-20 at-ra tehetjük. A nagy nyomás következtében a leszivárgó víz által magával sodort buborékok is elnyelődnek az oldatban a CO2-vel együtt, s így a víz újabb korróziós képességet nyer, s a karsztvízszinten is barlanghálózat kialakítását kezdi meg. Ez a jelenség elsősorban a karsztfejlődés kezdetén tapasztalható. Napjainkban feltételezhetően a keveredési korrózióval bővülnek elsősorban a karszt üregei, hiszen a nyomás alatti áramlás feltételei az üregbővüléssel elvesztek. A keveredési korrózió feltételei adottak karsztvízrendszerünk esetében, s igen nagy hatással érvényesül is ez, mint számításainkból is kitűnik.

A karsztvízszinten történő oldást igazolja a következő: a fennsíkra hulló csapadék évente 15-18 t CaCO3 denudációját okozza a fennsíkon. Ennek ellenére a fennsík karsztvízrendszeréhez tartozó források évente 240-300 t CaCO3-t szállítanak az erózióbázisra.

Ezek a tapasztalatok és korábbi hidrológiai vizsgálataink arra engednek következtetni, hogy a mélységbeli, karsztvízszinten történő denudáció sokkal nagyobb mérvű a felszíni korróziós zónában tapasztaltaknál. Ezek alapján karsztos kőzettömegünk vertikálisan három tagozatra bontható:

Megjegyzendő, hogy a fennsík É-i peremét képező fiatalabb rétegsorok karsztosodásában, eddigi vizsgálataink szerint mások a sajátságok, annak ellenére, közös karsztvízrendszerhez tartoznak az objektumok. Ennek részletesebb ismertetése a "Vízjelzés" c. fejezetben található.


Zentai Ferenc

Geoelektromos mérőműszer egység

Bár csoportunk néhány évvel ezelőtt már készített e célra megfelelő műszereket, azonban a híradástechnikában hazánkban is bekövetkezett óriási fejlődés miatt szükségesnek láttuk, hogy régi - lassanként elavuló - műszerparkunkat modernebb, kisebb és megbízhatóbb alkatrészek felhasználásával felfrissítsük. Így került sor kezdeti lépésként a geoelektromos műszeregység újbóli elkészítésére. Bár a mérési elvet megtartottuk, a jelenlegi kialakításnál már figyelembe vettük az elmúlt néhány év szórványos mérései alapján kialakult kényelmi igényeket is. Ezek:

A berendezés felépítése szempontjából az alábbi egységeket különböztetjük meg:

  1. Hangfrekvenciás adó
  2. Millivoltmérő
  3. Gerjesztő és mérő elektródák
  4. Gerjesztő és mérő vezetékek

Hangfrekvencias ado

1. Hangfrekvenciás adó

Főbb egységei: (lásd még a részletes kapcsolási rajzot!)

Kezelési utasítás

A fedél felnyitása után láthatóvá válik a műszer kezelőlapja, amelyen az összes kezelőszerv egyértelmű feliratozással lett ellátva. A mérést lehetőleg kis (5-10 mA) gerjesztőárammal végezzük, hogy a telepeket kíméljük. Az 50  V-os feszültséget csak akkor változtassuk meg, ha a méréshez szükséges gerjesztőáram beállítása már nem lehetséges, csak nagyobb feszültséggel. (Igen száraz talaj esetén.) Telepcsere esetén a műszer dobozának felületéből kiálló (elöl kettő, hátul egy darab) hengeresfejű csavart kell kicsavarni, s ekkor a műszer kiemelhető. Ha a műszert hosszabb ideig nem használjuk, a telepeket vegyük ki!

Millivoltmero

2. Millivoltmérő

Főbb egységei: (lásd még a részletes kapcsolási rajzot!)

Kezelési utasítás

A feliratok pontos tájékoztatást nyújtanak a kezelésre vonatkozóan is. A telefonkulcs mindkét irányban bekapcsolja a műszert, csak "adó távvez." állás esetén, ha a távvezérlő csatlakozót az adóval összekötjük, úgy az adó nem kíván külön kezelőt, mert a mV-mérővel egyszerre kapcsolódik be. Telepcsere a doboz két oldalán kiálló félgömbfejű csavar kihajtásával a teljes műszeregység kiemelését követően történhet. A mérést megelőzően a várható méréshatárnál egy-két fokozattal magasabbról közelítsünk!

3. Gerjesztő és mérő elektródák

A hosszabb elektródák gerjesztésre, a rövidebbek a millivolt-mérésre szolgálnak. Tárolás szárazra törölve! (Az oxidáció elkerülése érdekében.) Szállításnál és használatuknál vigyázzunk a balesetveszélyre!

4. Vezetékek

Az adóhoz a többeres műanyag-szigetelésű huzalt, míg a mV-méréshez az árnyékolt vezetéket használjuk. Úgy szállításnál, mint tárolásnál és mérésnél, óvjuk a huzalokat és csatlakozókat a sérüléstől!

Mérési utasítás

1. Meghatározzuk a feltárás módszerét

2. Gondoskodunk a méréshez szükséges összes kellék előkészítéséről, majd gondos helyszínre szállításáról (lásd még: "Emlékeztető")

3. Álláspont meghatározás és bejelölés a térképen és jegyzőkönyvben, egyéb adatokkal együtt

4. Elektróda telepítés 5-30 cm mélyen - a talajtól függően

5. Gerjesztőáram beállítás. A kiértékelés megkönnyítése érdekében lehetőleg egy-egy méréssorozatot ugyanakkora - pl. 5 vagy 10 mA-es - gerjesztőárammal végezzünk)

6. Millivoltmérő leolvasás

7. Jegyzőkönyv kitöltés

8. A méréssorozat befejeztével a használt eszközöket leápoljuk és a helyükre rakjuk

9. Elvégezzük a kiértékelést

a) Kiszámítjuk és a jegyzőkönyvre rávezetjük a fajlagos ellenállás értékét

ahol = a talaj fajlagos ellenállása
= 3,14
= mérőelektróda távolság [m]
= a mért feszültség [V, mV]
= a mért áram [A, mA]

10. Kiszerkesztjük az "" görbéket (az "" értékét a -y; értékét a +x tengelyre) és csatoljuk a mérési jegyzőkönyvhöz.

A lehatolási mélység "" és "" közé esik a talaj minőségétől és a réteghatár-átmenet elektromos tulajdonságaitól függően. A jegyzőkönyv hátulján mindig rögzítsük a mérés idején fennálló időjárási és talajnedvesség viszonyokat is.

Emlékeztető a méréshez:

  1. Adó működőképes?
  2. Millivoltmérő működőképes?
  3. Elektródák (4 db)?
  4. Rövid adó vezeték, hosszú adó vezetékek, távvezérlő vezeték, mV-mérő vezetéke és csatlakozóik?
  5. Munkatérkép, tájoló, jegyzőkönyv, íróeszköz?
  6. Mérőszalag vagy mérőkötél?

Megjegyzés: Ha a méréssorozat közben akár a mA-, akár a mV-mérőn áttérünk másik méréshatárra, ellenőrzésképpen mindig két mérést végezzünk, mindkét méréshatáron!

Pl. I=10 mA és a mV-mérő a 100 mV-os méréshatáron 13 mV-ot mutat, -30 mV-ra kapcsolunk, és szintén leolvassuk a mért értéket. Ha itt például 14 mV-ot mérünk, úgy mindkét mérést jegyzőkönyvezzük!

A műszerek fedelét szállításkor és tároláskor egyaránt lezárva tartjuk!


Muszer Muszer Muszer

Kárpát József

Turisztika

Csoportunk ebben az évben is, egyrészt a barlangkutatás népszerűsítéséért, másrészt tagjaink továbbképzése érdekében számos túrát szervezett. Január elején csoportunk két tagja három napot töltött a Budai-hegységben, ahol a Mátyáshegyi-, a Ferenchegyi- és a Solymári-Ördöglyuk-barlangokat kerestük fel. E túra során bejártuk a Pálvölgyi-kőfejtő barlangjait, továbbá felvettük a kapcsolatot a Kinizsi SE barlangkutatóival is. Ugyanebben a hónapban a Vass Imre- és a Baradla-barlangba is szerveztünk egy túrát. Februárban egy kirándulás keretében felmértük a gánti bauxitbánya víznyelőbarlangját, majd a dudari Ördögárok inaktív forrásbarlangjait tanulmányoztuk. Csoportunk néhány tagja külföldre is eljutott (pl. Skandináviába, a Morva-karsztra, stb.), ahol értékes tapasztalatokat szereztek, s gazdag fotóanyaggal tértek vissza. Júniusban nagyszabású (egyhetes) tanulmányi kirándulást szerveztünk az Észak-Borsodi-Karsztra és a Bükkbe, mely magában foglalta a vidék több jelentős barlangjának meglátogatását is. Ezen kívül öt alkalommal tettünk túrát a Budai-hegységbe és a Pilisbe, a Legény-, Leány-, és Pilistetői-cseppkőbarlangokba, valamint a Természetbarát-zsombolyba. Az ősz folyamán egy kétnapos túra keretében új tagtársaink a Solymári-Ördöglyukkal és a Ferenchegyi-barlanggal ismerkedtek meg. Kirándulásainkon sok értékes tapasztalatot szereztünk, más kutatócsoportok munkájával is megismerkedtünk. Pl. augusztusban ketten az MNE MEAFC kutatóinak vendégeként ismét a Bükkben töltöttünk három napot, ahol vendéglátóink bemutatták a Szepesi-zsombolyt és a Létrási-vizesbarlangot. Megemlítendő, hogy nyári kutatótáborunkkal párhuzamosan öt tagtársunk a Balatonedericsi-barlangban végzett eredményes kutatásokat, s megkezdték a barlang tudományos feldolgozását. Új tagtársaink - részben a túrák, részben a gyakorlati foglalkozások alatt - megismerkedtek a kötélkezelés alapvető szabályaival, elsajátították a legfontosabb ereszkedési módokat, így lehetőségük nyílik még nagyobb igényű kutatási feladatokat is biztonságosan elvégezni.


Szolga Ferenc

Barlangi mentőfelszerelés összeállítása

A barlangkutatás és a barlangi túrázás veszélyességére utalnak azok a szerencsésen, sajnos sok esetben szomorúan végződő barlangi balesetek, melyekről a híradásokban és tájékoztatókban értesülünk. Munkánk során, területünkön is történtek könnyű sérüléssel végződő balesetek, melyek váratlan omlásból, helytelen szerszámhasználatból vagy éppen bennszorulásból eredtek. Előfordult olyan eset is, hogy alkalmi látogató egyedül(!), a barlangot nem ismerve bentrekedt, s csak több mint 24 óra után, szülői segélykérésre, (szerencsére időben) sikerült kimenteni. Minden eshetőségre felkészülve, s a tényekből kiindulva összeállítottunk kutatóházunkban két személy részére barlangi mentőfelszerelést, melynek célja, hogy adott esetben a helyszínen lévő kutatóknak a lehetséges legrövidebb időn belül megfelelő eszközök álljanak rendelkezésükre.

Az összeállítás a következőket tartalmazza:

  1. Két teljes öltözet (lábbeli, ruha, kobak, stb.)
  2. Két kisméretű elsősegélynyújtó doboz
  3. Két lámpa feltöltve, tartalék anyagokkal
  4. Kisegítő eszközök (kötél, feszítővas, stb.)

Az elsősegélynyújtó dobozoknál a könnyű kezelhetőségre törekedtünk, ezért bányászati önmentő készülékek ütésbiztos fémdobozaiba helyeztük el a legszükségesebb elsősegélynyújtó szereket. A dobozok kialakítása olyan, hogy szükség esetén derékszíjra csatolható vagy hordhevederrel vállra és nyakra akasztható. Bár eddig is rendszeresítettünk egy szabványos, gyárilag összeállított mentőládát, de ez továbbra is megmaradt minden kutató számára hozzáférhető helyen, esetenkénti használatra. A mentés biztonságát igyekeztünk fokozni azzal, hogy a felszerelést a hálószobában lévő ruhásszekrény fiókjába zártuk, kulcsát külön dobozba helyeztük a "CSAK BARLANGI BALESET ESETÉN HASZNÁLHATÓ" felirattal. A kulcs csak a műanyag doboz megsemmisítésével vehető ki, így a kutatók semmiképpen sem téveszthetik össze azzal a többi felszereléssel, melyet egyébként bárki szabadon használhat. Természetesen tudomásunk van a Barlangi Mentőszolgálat létezéséről, segítségükre bármikor számítunk is, de kutatóterületünk megközelítése a fővárosból elég nehézkes, gyakran objektív akadályokba (pl. éleslövészet!) ütközik, ezért a helyszínen lévőknek kell a mentést azonnal megkezdeni. Bízunk abban, hogy a felszerelés használatára egyáltalán nem, vagy nagyon ritkán kerül sor, de ezzel is igyekeztünk még biztonságosabbá tenni területünkön a barlangkutatást.


Szolga Ferenc

Lakószoba csere

Csoportunk 1966-ban költözött a jelenleg is használatunkban lévő csőszpusztai kutatóházba. Az épületrészt megosztva kaptuk, a laboratóriumi helységek és az akkori háló közötti szobát két idős asszony lakta. A hálószoba alaprajza téglalap, így a két - egyenként négy fekvőhelyből álló - emeletes ágysort csak úgy tudtuk célszerűen elhelyezni, hogy a bejárattal átellenes sarokba, egymásra merőlegesen a falak mellé tettük. Mivel a kályha az ajtó mellett állt, a közelebb eső ágysoron fűtés esetén nagyon meleg volt, míg a távoli sarok gyakorlatilag befűthetetlen maradt. További nagy hőveszteséget jelentett a "hideg" ágysor mellett húzódó és a ház hátsó főfalát képező vastag fal.

A két idős lakó részéről viszont felmerült egy olyan probléma, hogy télen az ő szobájuk is elég hideg volt, mivel az általuk használt helyiségek csak időszakosan voltak fűtve, s szerettek volna a mi szobánkba költözni, ugyanis az ezzel szomszédos épületrészben állandó jelleggel laktak, így csak egy oldalról érte volna szobájukat intenzívebb hőveszteség. Ilyen szempontokat mérlegelve, a tavaszi tábor ideje alatt a két helységet elcseréltük, s a cseréről tanúk előtt aláírásos dokumentumot készítettünk. Új szobánk a jelenlegi elrendezésben jóval tágasabb, így lehetőség nyílt a meglévő ebédlőasztal mellé egy munkaasztal elhelyezésére is. Megszüntettük a fekvőhelyek hőelosztási problémáit is, és további előnye, hogy két ablakkal rendelkezik a régi egy helyett. Sajnos, a falak rossz állapota miatt a vakolat alsó részét 60 cm magasan le kellett verni, s az egész falfelületet újrameszelni. Fertőtlenítésképpen a padlót, ajtót, ablakot is lesúroltuk.

Az ajtóra biztonsági zárat szereltünk és feljavítottuk az ablakok zárait, szúnyoghálót szereltünk fel s a törött üvegeket is pótoltuk. Ezután következett az új hálózati csatlakozóaljaztok és világítótestek felszerelése és a teljes elektromos hálózat felújítása. A rekonstrukció öt fő részvételével két napig tartott. A korszerűsítés, karbantartás, azóta is tervszerűen halad, de hátra van még a falak aljának teljes felújítása. Otthonunk több férőhelyet nyújt, és kényelmesebb pihenést biztosít, ezzel is az eredményesebb kutatómunkát segítve.



Kárpát József

Karsztforrások komplex vizsgálata

A Tési-fennsík karsztfejlődésére, hidrogeológiai képére vonatkozó adatokat elsősorban a fennsík ÉNy-i lábánál fakadó karsztforrások rendszeres vizsgálatával nyerhetünk. A források rendszeres megfigyelését nyolc éve végzi barlangkutató csoportunk, azonban az eddig nyert adatsoraink nem szolgáltatnak még elegendő ismeretet ahhoz, hogy megfelelő biztonsággal megállapíthassuk a fennsík karszthidrológiai viszonyait. Komplex forrásvizsgálataink kiterjesztésének lényege, hogy új eljárásokat, megfigyelési és kiértékelési módszereket bevezetve, a paraméterek egymáshoz való viszonyát, függőségét minél jobban feltárva, újabb megállapításokhoz, s minél több konkrét, számszerű adathoz akarunk jutni, ami elősegíti karsztvízrendszerünk térbeli viszonyainak megismerését.

Vizsgálatsorozatainkat három fő csoportra osztjuk:

I. Alkalmanként évközi forrásmérések
II. A források áradásainak megfigyelése
III. Vízjelzések alkalmával történő mérések

Mindhárom csoportban a körülményeknek megfelelő jellegű vizsgálatokat végzünk, új eljárást is bevezetve a "B" típusú árhullámok levonulásának megfigyelésével.

I. Alkalmankénti évközi forrásmérések

E méréssorozat célja, hogy egész éves időtartamban átfogó képet kapjunk a források alapvízhozamának, és fontosabb paramétereinek változási törvényszerűségéről.

a) Vízhozammérés.

b) Hőmérsékletmérés.

c) Vezetőképességmérés konduktométerrel.

d) Alkalmanként vízminták vétele

II. A források "B" típusú áradásjellemzőinek megfigyelése

a) Természetes "B" típusú áradás feltételeinek megállapítása, a meteorológiai és talajmechanikai viszonyok figyelembevételével.

b) Áradás esetén a vízgyűjtőterületen elvégezendő megfigyelések:

c) "B" áradás esetén a forrásoknál szükséges mérések:

III. Mesterséges, impulzusszerű árhullámok levonulásának megfigyelése, vízjelzések

Helyi adottságaink miatt impulzusszerű árhullámot, csak az I-43-as víznyelőbarlangnál tudunk bebocsátani, a közelében levő dolinató felgyülemlett csapadékvizének felhasználásának. Az említett víznyelőnél végrehajtott korábbi hasonló kísérletek, és elkövetkezendő kísérleteink eredményeinek összevetésével adatokat nyerhetünk a fennsíkperemi krétamészkő vonulat hidrogeológiájára vonatkozóan.

a) Mesterséges impulzusszerű árhullám és vízjelzés végrehajtása esetén elvégzendő megfigyelések a víznyelőnél:

b) Elvégzendő megfigyelések ugyanekkor a forrás(ok)nál:

A mért forrásparaméterek komplex kiértékelése

A feltáró barlangkutatás szempontjából a források kémiai, fizikai és geológiai kiértékelése igen sok hasznos információt ad a forrás mögött húzódó karsztos járatrendszerre vonatkozóan. Jellemző hidrológiai viszonyait, méreteit, térbeli elhelyezkedését elég nagy biztonsággal kikövetkeztethetjük a jellemző paraméterek közti összefüggések feltárásával. A következőkben ezeknek az eljárásoknak az összefoglalása következik.

I. Az adott karsztforrás megbízhatósági indexe

A megbízhatósági index az a jellemző, amely megmutatja, hogy az adott karsztforrás mennyire alkalmas vízellátásba való bekapcsolásba.

Ennek kritériumai:

Az index minél nagyobb, a forrás annál inkább megfelel vízellátási célra. A megbízhatósági index számértékét az alábbi értékelőtáblázat adja - a megbízhatósági index az egyes indexértékek számtani közepe:

Vízhozam-
hányados
Hőmérséklet-
hányados
Elektromos
ellenállás
Megbízhatósági
index
1,0-3,0 1,00-1,15 1,00-1,05 6 (kitűnő)
3,1-5,0 1,16-1,25 1,06-1,10 5 (igen jó)
5,1-10,0 1,26-1,35 1,11-1,15 4 (jó)
10,1-20,0 1,36-1,45 1,16-1,25 3 (mérsékelt)
20,1-100,0 1,46-1,55 1,26-1,35 2 (rossz)
>100,0 >1,55 >1,35 1 (igen rossz)

A feltáró barlangkutatás szempontjából ennek az ellenkezője a legoptimálisabb. A nagy vízhozam, hőmérséklet és elektromos ellenállás változás a tágas vízvezető járatokkal rendelkező karsztforrások jellemzője. A megbízhatósági index értékét elsősorban az évközi forrásmérések adataiból számoljuk.

Összehasonlításképpen a jósvafői források és jásdi források eddigi mérésekből számított megbízhatósági indexei:

Látható, hogy barlangtani szempontból a Kőbánya-forrás is igen kedvező adatokkal rendelkezik.

II. A vízjelzések adataiból megismert nyelő-forrás távolság átfutási idejéből meghatározható a hidrológiai alagútban az áramló víz átlagos sebessége. A sebességképletbe történő behelyettesítéskor a légvonalban mért távolság kétszeresével számolunk, számítva a mederkanyarulatok, szintbeli törések úthosszabbító hatását. Az átfutási sebességet (v) tehát a következő képlet adja meg: v=2s/t, ahol (s) a nyelő-forrás légvonalbeli távolság, (t) pedig az átfutási ideje a jelzőanyagnak.

A víz áramlási- és sebességviszonyaira jellemző adatokat nyerünk, ha két különböző jelzőanyagot pl. NaCl oldatot és fluoreszcein oldatot alkalmazunk. A sóoldat - nagy fajsúlya miatt - az alsó vízrétegekben, lényegesebben lassabban áramló zónában, míg a fluoreszcein lényegileg teljes szelvényben, tehát a víz átlagsebességét képviselve áramlik. Minél magasabb szelvényű az áramló víz, annál nagyobb sebességkülönbségek adódnak az egyes zónák áramlásai között, s ezáltal az egyes jelzőanyagok átfutási idejében.

A NaCl és fluoreszcein megjelenésének időbeli különbségéből két okra is következtethetünk:

Az egyik, hogy a járat magasszelvényű, s így a nagy sebességkülönbségek az eltérő áramlási sebességek miatt adódnak csupán. A másik lehetőség, hogy a barlangjáratban víztározó medencék találhatók, s a sóoldat ezekben megülepedik, s jóval később jelentkezik a fluoreszceinnél. E két lehetőség közül eldönthető, hogy melyik az inkább helytálló, mivel a barlangban tározott vízmennyiséget - szintén a vízjelzések paramétereiből - ki tudjuk számítani.

III. A barlangban tározódott vízmennyiség kiszámítása

"B" típusú - lehetőleg impulzusszerű árhullám - bebocsátásakor, vagy vízjelzés alkalmával a barlangban tárolódott és áramló vizek mennyisége nagy pontossággal kiszámítható, amennyiben feltételezzük, hogy jelentősebb mérvű vízáramlás csak az adott, illetve vizsgált barlangágban található. Amennyiben ez nem áll fenn, akkor a számításokban ezt a tényezőt is figyelembe kell venni.

Az 1. ábra grafikonja egy "B" típusú árhullám levonulásának sémáját ábrázolja: A víznyelőbe zúduló "B" típusú víz lökést ad a barlangban tározott vízmennyiségnek, s az az impulzushatásra fokozott hozamban, árhullám formájában kiáramlik. A vízjelzés kezdetétől (t1) a jelzőanyag - tehát az áradmányvizek - megjelenéséig (t2) kiömlő víz mennyisége adja a barlangban az adott időpontban tározott víz tömegét. Jelzőanyag alkalmazása nélkül is pontos információt ad az áradmányvíz forrásban való megjelenésének időpontjáról a víz elektromos vezetőképességében beálló ugrásszerű csökkenés. Ez a "B" típusú víz kisebb oldott ion koncentrációjának a következménye. A forrásban jelentkező vezetőképességcsökkenés - a kísérletek tanúsága szerint - 60%-a az eredeti vezetőképesség-differenciának. A barlangban tározott vizek tömegének kiszámítási módja tehát a következő:

ahol t1 a víznyelőbe bocsátás időpontja, t2 pedig a víz forrásban való jelentkezésének időpontja.

Gyakorlatban a számítást - a görbe matematikai összefüggésének hiányában közelítő integrálszámítással végezzük.

A számítási eljárás egy bizonyos hibával terhelt, mivel elhanyagoljuk a víznek ponorszakaszban töltött idejét. Ez nem jelentős azonban, mert ez az idő a tapasztalat szerint a horizontális járatban való végigáramlás idejéhez viszonyítva elhanyagolható.

IV. Az eddigi összefüggések felhasználásával matematikai úton megállapíthatjuk a barlangfolyosónak azt az átlagos keresztmetszeti területét, amelyet az áramló víz kitölt. Ez az úgynevezett "nedvesített" keresztmetszet, mely általában kisebb vagy legfeljebb akkora, mint a barlangfolyosó teljes átlagos keresztmetszeti területe (ilyen a gyakorlatban ritkán fordul elő). Kiszámítása az egységnyi idő alatti forráshozamból, és a víz átlagos föld alatti áramlási sebességéből történik a következő módon:

Másik módszer szerint a barlangban tározott vízmennyiség és a barlangalagút várható hosszának (a bejáratok kétszeres légvonalbeli távolságának) hányadosa adja:

V. "B" típusú áradások esetén, amennyiben a víznyelőbe a forrás átlaghőmérsékleténél jelentősebben eltérő hőmérsékletű vizek jutnak, a forrásban is érzékelhető hőmérsékletváltozások mennek végbe (pl. hóolvadáskor), melyeknek jellemzőiből a vízvezető járat keresztmetszeti sajátosságaira következtethetünk.

A 2. ábra idealizált grafikonja egy negatív tendenciájú hőmérsékletváltozást ábrázol, "B" típusú árhullám esetén.

VI. A víz elektromos vezetőképeségének vizsgálatából "B" típusú áradás esetén az árhullám jelentkezésével a forrásban - még a lágy áradmányvizek megjelenése előtt (lásd a 2. ábra grafikonját) - az oldott iontartalomban is észlelhetők számottevő változások. Ennek okát a barlangban tározott "A" típusú vizek jelentős mértékű sebességnövekedésében kereshetjük, amelyet a bezúduló áradmányvizek tolóhatása okoz.

A sebességnövekedés következtében a barlangban folydogáló "A" vizek által létrehozott kémiai reakciók (mészlerakódás, oldás, stb.) időtényezőjében következik be változás, amelynek eredményeképpen a tározott víz lerakó, esetleg oldó tevékenységében mennyiségi változás következik be.

Ha az áradmányvíz forrásban való megjelenése előtt kilökődő víz ionkoncentrációjában, ezzel vezetőképességében növekedést észlelünk, akkor megállapíthatjuk, hogy a barlangban végigfolyó normálhozamú vizek lerakó tendenciájúak, s az áradás miatt a barlangban eltöltött idejük lerövidülése miatt kevesebb iont (meszet) raktak le. Ilyen tendenciájú vizek esetén a barlangban mészsók, kalciterek lerakásával, cseppkövek, mésztufagátak építésével számolhatunk.

Ha a fenti időintervallumban vezetőképesség-csökkenést észlelünk, akkor a helyzet éppen fordított, tehát a barlangi patak korrozív tevékenységet fejt ki.

VII. Az oldott oxigén mennyisége is jellemző adatokat szolgáltathat - különösen, ha a vízhozammal való összefüggésben tekintjük. Az oldott oxigén tájékoztatást ad afelől, hogy a vízvezető barlangjárat a számított "nedvesített" keresztmetszeten kívül rendelkezik-e szabad légtérrel. Különböző vízhozamok esetén - változó jelleggel - tapasztalunk O2-tenzió változást, ennek azonban döntő jelentősége nincs, mivel a vízszintváltozás hatással van a turbulencia-viszonyokra, melynek során általában változik a víz átszellőztetettségi foka, tehát O2 tartalma is. Ha jelentkezik egy olyan kritikus vízhozamhatár, amely fölött az oldott O2 határozottan csökkenő tendenciát mutat, ez arra utal, hogy az adott kritikus hozammértékhez tartozó nedvesített keresztmetszet a járat keresztmetszeti területének nagy százalékát kitölti.

Maucha László vizsgálatai szerint az a kritikus átlagos oldott O2%, amelynél már lehet barlangrendszer létezését remélni, kb. 70%. Oldott O2 meghatározásainkat elektromos úton végezzük, s így a titrálásnál gyorsabban és igen egyszerűen, közvetlenül nyerünk értékeket. (Ez különösen folyamatos méréssorozatnál igen nagy előny).

VIII. A vízvezető járat csillapítási viszonyaira, keresztmetszeti sajátosságaira utalnak az árhullámok felfutási, és lefutási meredekségeinek összehasonlító vizsgálatai.

Felfutó görbeág meghatározása: Az árhullám kezdetétől, a maximumáig terjedő görbedarab (Q0-Qm: m1).

Lefutó görbeág meghatározása: Az árhullám maximumától a "B" típusú vizek lefutásáig húzódó görbedarab (Qm-Q2: m2).

Dimenziójuk:

Kiszámításuk:

Felfutási meredekség:

Lefutási meredekség:

IX. Egyéb eljárások

Hordalékvizsgálatokat végzünk különböző vízhozamok esetén, az eróziós faktor érvényrejutásának megállapítása céljából. Összehasonlító vizsgálatokat végzünk már karsztforrások hordalékszállításával és a vízgyűjtőtérszínek víz által elszállítható anyagával.

A Ca/Mg hányados meghatározása adatokat biztosít a karsztos kőzettömeg kémiai összetételével kapcsolatban. A Ca ionok túlsúlya kedvez a karsztosodás feltételeinek. Maucha László vizsgálatai szerint minél nagyobb 1-nél a hányados értéke, annál inkább jogos a barlangrendszer létezésének feltételezése. Tájékoztatásul, és összehasonlítási alapul a Ca/Mg hányados értéke két jósvafői és a jásdi karsztforrásoknál:

Az eddigi évekhez hasonlóan szeretnénk folytatni mérés- és megfigyelés-sorozatainkat, továbbá alkalmazni fogjuk az új eljárásokat is.

Reméljük, hogy következő évkönyvünkben már a komplex adatsorok birtokában minél több konkrét eredményt közölhetünk karsztvízrendszerünk térbeli megismerésére vonatkozóan.


Zárószó

Ez az évvégi jelentés természetesen nem tud mindent bemutatni abból, amit az elmúlt időszakban végeztünk, de lényegesebb tevékenységünkről átfogó képet ad. Az ez évi munka befejeztével már kialakult az elképzelésünk a jövő évi munkákról, amit vázlatosan a következőképpen csoportosítottunk.

  1. Karsztgenetikai megfigyelések végzése - elsősorban az I-28-as barlang kapcsán.
  2. A dolomitos zónák meghatározása - hatásuk az álfenekek képződésére és a litoklázis méretek alakulására.
  3. A fennsík eddig feltárt karsztobjektumainak térképezése.
  4. Geoelektromos szondázás használata felszínközeli hasadékok kitűzésére és a fedőréteg vastagságának meghatározására.
  5. A források vidékének geológiai és geofizikai vizsgálata.
  6. A feltáró kutatás folytatása.
  7. A Kutatóház karbantartási munkái.
  8. Műszerfejlesztés és felújítás.

Ez persze egyenlőre még csak tervezet, és elképzelhető, hogy a jövő év folyamán változni fog, aminek fő oka az, hogy csoportunk létszáma továbbra is elég kicsi és így egy nagyobb munka mindenkit leköt.

Az év végi jelentés elkészítése elég sok időt vesz igénybe, ezért, hogy időben elkészüljön, a jövőben a jelentésbe kerülő anyagot szeptember végén lezárjuk.

A jelentés végére érve szeretnénk megköszönni mindenkinek azt a segítséget, amellyel munkánkat támogatta, és kívánunk nekik, valamint minden barlangkutató társnak a jövő évi feltáró és kutató munkához sok sikert és

Jó szerencsét!

A
székesfehérvári
"Alba Regia"
Barlangkutató Csoport


Az elektronikus változatot készítette: Kovács Attila és Scheffer János, 2000.