Kedves leendő résztvevő!
Örülünk, hogy érdeklődsz a Marcel Loubens Barlangkutató Egyesület
nyílt napja után A rendezvény célja, hogy megosszuk az érdeklődőkkel a barlangok titokzatos, ugyanakkor csodálatos világát, és bepillantást nyújtsunk a barlangászat, barlangkutatás izgalmaiba.
Ha szeretnél részt venni a programon, kérünk, mindenképp olvasd el az alábbi hasznos infókat!
Családtagjaitokat is bátran elhozhatjátok, hiszen szép idő esetén a
barlangi túrán részt nem vevők is kellemesen eltölthetik az időt a barlangászház előtti patakos,
ligetes réten.
A barlangtúrákat követően egy kis kötéltechnikai bemutatót is tervezünk.
Kik vehetnek részt a nyílt barlangi túrán?
14 éves kortól bárki, aki képes a két kezét és lábát használva mászni, kúszni, továbbá önállóan biztonsággal létrán közlekedni, valamint képes megérteni és követni a túravezető és a segítők iránymutatásait.
Figyelem! Ha még nem töltötted be a 18 évet,
akkor a barlangtúrán való részvételhez szüleid írásos hozzájárulása szükséges!
A nyilatkozatot töltsd le innen, majd kitöltve, szülőddel (v. gondviselőddel) aláíratva kérjük, hozd magaddal a szombati gyülekezőre, mert enélkül sajnos nem vehetsz részt a barlangtúrán.
Meddig lehet jelentkezni, és hogyan?
Jelentkezni 2017. jún. 15-ig, illetve a férőhelyek beteltéig lehetséges az oldal alján található űrlap kitöltésével. Ha szeretnél részt venni a barlangi túrán, ajánlatos minél hamarabb beküldeni a jelentkezésedet, mivel a résztvevők száma korlátozott, ugyanis a bejárandó barlangok érzékeny természeti képződmények és egyben különleges élőhelyek, melyeket óvnunk kell a túlzott terheléstől.
Ezért is kérünk, hogy amennyiben a beküldött jeletkezésedet követően valamiért mégsem tudsz részt venni a programon, okvetlenül jelezd ezt nekünk a nyiltnap@mlbe.hu címen, hogy a helyedet átadhassuk más érdeklődőnek!
Pontosan mikor kezdődik a program?
A találkozó 2017.06.17-én szombaton 9:00 órakor van a nyílt nap bázisán, a bükki Létrástetőn a kutatóháznál.
Rövid eligazítás és átöltözés után indulnak is a barlangi túrák, ezért kérünk, mindenképp időben érkezz meg (hogy átöltözni is legyen időd), és nehogy lemaradj a lényegről! :)
Hol van a helyszín pontosan?
A nyílt nap bázisa a
létrástetői kutatóházunk, mely a Bükk-fennsíkon található.
Ide kétféleképpen érkezhetsz:
- egyénileg autóval, illetve telekocsis rendszerrel (Figyelem, a műútról a kutatóházig vezető kb. 300 méteres földútra a természetvédelmi előírások miatt kizárólag engedéllyel lehet behajtani, ez a szakasz sorompóval is le van zárva, a sorompó előtti parkolási lehetőség pedig igen korlátozott!! Ezért is javasoljuk a telekocsis rendszert, így közös összefogással csökkenthetjük az érdeklődőket felhozó autók számát. A jelentkezőknek segítséget nyújtunk a feljutás összeszervezésében.)
Az útvonal:
Miskolcról Lillafüredre érve a Hámori-tónál a Bánkút felé menő útra kell kanyarodni, majd 2 km
után balra a Jávorkút/Sebesvíz felé tartó szerpentinre. Ezen 4 km-t megtéve
felérünk a Szepesi-rétre, majd újabb 1½ km után balra térünk, egy
(piros turistajelzéssel és az említett sorompóval ellátott) földútra. Innen kb. 300 m
a kutatóház.
- az 5-ös számú miskolci helyi közlekedésű busz lillafüredi végállomásától gyalogosan feltúrázva a fennsíkra (kb. 1 óra). Ehhez az 5-ös busznak a legkésőbb 8:00 órakor
Felső-Majláthról induló járatát el kell érned! A buszvégállomástól a sárga jelzésen lehet feljutni a Szepesi-rétig, majd onnan balra a piros jelzés elvezet a létrástetői kutatóházhoz.
(Felső-Majláthra az 1-es busszal /Majális park felé/ tudsz kijutni a Búza térről.)
Mit kell vinni?
Váltóruhád mindenképp legyen, mert a barlangi túra során garantáltan sáros leszel, esetleg
át is nedvesedhet a ruházatod!
A célszerű barlangi túraöltözet és -felszerelés:
- Sárálló, meleg (többrétegű, belül meleg, kívül erős) ruházat. Külső rétegnek kiválóan alkalmas pl. a munkás-kezeslábas, de valamilyen erős szövésű nadrág és felsőrész is megfelelő lehet, lehetőleg olyan, amiért már nem kár. Olyan ruházatot célszerű választani, amiből nem fog kilógni a derekad a kúszás-mászás, kapaszkodás, nyújtózkodás közben sem. (A barlangban kb. 9-10 fok van, de túlöltözni sem jó, mert mozgás közben könnyen leizzad az ember.)
- Recés talpú gumicsizma vagy erős túrabakancs, de semmiképpen sem sport-, vagy tornacipő! Fontos hogy a lábbeli legalább részlegesen vízálló legyen.
- Fejvédő sisak: pl. munkavédelmi sisak. Fontos, hogy áll alatti rögzítőpánttal rendelkezzen, valamint hogy rá tudd erősíteni a lámpádat. (Sisakot korlátozott mennyiségben kölcsön tudunk adni, ha semmiképpen sem tudsz szerezni sajátot, jelezd ezt a jelentkezési űrlap Egyéb megjegyzés rovatában!)
- Erős fényű lámpa, új elemekkel felszerelve!, melyet a sisakodra tudsz rögzíteni, ugyanis a barlangban való mozgás során mindkét kezedre szükséged lesz! (Szóval a fejlámpa az ideális.)
Fontos biztonsági előírás továbbá, hogy a lámpádhoz egy garnitúra tartalék elemet is mindenképpen hozz a túrára.
- Munkás- vagy szerelőkesztyű, melyben tudsz rendesen fogni, kapaszkodni, és amely megvédi a kezed az éles szikláktól, melyek sérüléseket okozhatnak.
- Végpont-csoki, ugyanis jól jön egy kis energia a barlang mélyén a befelé tartó útvonal végpontján. :) A csoki tényleg csoki legyen, semmilyen egyéb, morzsálódó ételt ne hozz barlangba, ugyanis a lehulló apró morzsák körül kialakuló penésztelepek nagy mértékben károsítják a különleges barlangi környezetet!
Még valami?
Élelmezésben önellátás van, ennivalót tehát mindenkinek magának
kell hoznia, azonban a házban az alapvető konyhai felszerelések megtalálhatóak,
melyek használhatók, valamint van gáztűzhely is.
Akinek van kedve, az estét is
Létráson töltheti. /-Ottalvási szándékodat feltétlenül jelezd a jelentkezési űrlap Egyéb megjegyzés rovatában, mert a férőhelyek száma korlátozott./
Emeleteságyas férőhelyek állnak rendelkezésre a házban, hálózsák szükséges!
Ezt a lehetőséget azért is ajánljuk, mert a túrákat gyakran követik jó hangulatú esti baráti
beszélgetések a tábortűz mellett, és előfordul gitárral kísért közös éneklés
is, ahol megismerheted és megtanulhatod barlangász dalainkat.
A házban elektromos áram és vezetékes víz nincs, valamint a háznál és a környékén nem működnek a
mobiltelefonok sem.
Milyen barlangba megyünk amúgy?
A
Létrási-Vizes-barlang a Bükk-hegység egyik leghosszabb
barlangja. A többi bükki nagybarlangtól eltérően inkább vízszintes jellegű:
összhossza kb. 3500 m, mélysége kb. 57 m. Ezért, valamint a könnyű megközelíthetősége miatt hamar a bükki barlangászok tanbarlangjává vált.
A barlangban tudományos vizsgálatok céljára egykor elhelyezett műszerek
(légnedvesség-, csepegés-, hőmérsékletmérők és radondetektorok)
leolvasására irányuló rendszeres túrák miatt a nehezen járható helyek
létrával vannak kiépítve. E kiépítettség azonban nem csökkenti a
barlanglátogatás izgalmát, romantikáját, sőt: a belsőbb részek könnyebb
elérhetősége révén még növeli is azt.
A
Láner Olivér-barlang hasonlóan a Létrási-Vizeshez, kezdőknek is ajánlható kedves barlang. Sok kúszós-mászós résszel tarkított, néhol létrákkal kiépített zegzugos járatai egy földalatti patakmederig vezetnek, mely egy úgynevezett szifonon keresztül a szomszédos Szepesi-barlangban folytatódik. A bükki barlangkutatás hőskorának sok története kapcsolódik hozzá, melyeket meghallgathattok majd vezetőitektől.
JELENTKEZÉS
Írd be az adatokat, majd az űrlap alján található "Küldés" gomb lenyomásával küldd be a jelentkezésed! Kérjük, résztvevőnként külön-külön űrlapot töltsetek ki!
A "Küldés" lenyomása után görgesd fel az ablakot az űrlap tetejéig. Itt egy visszaigazolást olvashatsz az adatok sikeres beküldéséről, amennyiben precízen töltötted ki az űrlapot.
Ha esetleg felmerültek volna benned további kérdések, vagy technikai problémád adódna a jelentkezéssel, írj a nyiltnap{kukac}mlbe{pont}hu címre, vagy hívd fel ezt a számot: 70/543-2842.
Reméljük, hogy sikerül megszerettetnünk veled a
barlangászatot, felkelteni érdeklődésed a barlangkutatás iránt és
sikerül "megfertőznünk" annyira, hogy később tagjaink közt is üdvözölhessünk,
és közösen dolgozhassunk a feltárásokon, a barlangtérképeken, vehessünk részt versenyeken, fotóstúrákon.
Kellemes túrázást, jó szerencsét kívánunk!
MLBE vezetőség
Vissza a hírekhez