Alpok - Mont Blanc

2000. július 14-28.

Július 14. 18:30. Indulunk Lillafüredről. Misi úgy kihúz az udvarunkról, hogy inteni sincs időm Klárinak. Hárman vagyunk Nándival a Nissanban, van bőven helyem. Kicsit fáj a fejem, émelyeg a gyomrom, nem érzem túl jól magam. Előttünk a Ford Tranzitban a többiek. Matyi vezeti, húzunk Budapest felé. A GPS szerint Chamonix még 1080 km.

½9-kor állunk a gyöngyösi kórház előtt ... Lacira várunk, aki belázasodott és a visszér gyulladása várható kimenetele felől kér tanácsokat az ügyeleten. ½11-kor indulunk tovább. Laci lázas, de kapott gyógyszert ... majd meglátjuk.

Pesten mi vezetjük a "konvojt". Nagyot kavarunk a Lágymányosi híd kapcsán.

½2-kor Matyit leváltja Gino a volánnál. Kb. ekkortól esik. Néha zuhog. ½3-kor tankolunk és pihenünk fél órát Rábafüzes előtt egy kútnál. Nálunk is leváltja Nándi Misit, aki már alig látott.

Hajnal 4-kor pedig már ki is dobtak Ausztriából: a bérelt kisbusz papírjai 3-személyes(!) teherautóról szóltak ... Mi már átmentünk a Nissannal, de visszafordultunk. Szombathelynél próbálkozunk ismét ¼6 körül ... sikertelenül. Aztán 6-kor átjutunk Kőszegnél.

Esik, időnként nagyon. Gyönyörű vidék. Még szebb eső után. Minden parkoló tele "piknikelőkkel". 8 körül az egyiknél megállunk. Ettől kezdve változó napos-felhős, hűvös időnk van. A Graz-Salzburg autópályán száguldunk Spittalig, onnan Lienz érintésével a fizető (21 DM) Felbentauern alagúton át a Glockner és a Venediger közötti Mittelsillbe, majd onnan Krimmlbe.

Krimml gyönyörű hely, a két nagy vízesése nélkül is az lenne, de rossz az idő, odafönt még rosszabbnak látszik, a parkolás 50 Sch, az 1500-as hágóra az út 90 Sch (és nem tudjuk milyen parkolási, szállás és túralehetőségeket találunk ott), a Grossvenediger csúcsa pedig, ahová edzőtúrára készülünk, 16 km-re és 2,5 km-el magasabban van.

Rövid tanakodás után, amiben Chamonix is felmerül, úgy döntünk: irány a Glockner-ház, vissza a fizető (alag?)úton. Alszunk egyet, holnap pedig túrázunk.

Kaprunnál először rossz alagút felé fordulunk, át is megyünk mind az 5,4 (ingyenes) kilométerén, aztán vissza, és Brucknál találjuk meg Grossglocknerstrasset. 50 DM autónként. Délután 6 után fele annyi. ½6 van, várunk. Közben szakad az eső. Különben gyönyörű helyen vannak a fizető kapuk. 1100 m magasságban. Vadaspark, meg ami kell ... aki meg tudja fizetni.

Az út kicsit kemény volt - az autóknak. Egyébként fantasztikus - nekünk. A sok friss hó nem sok jót jelentett. Mentünk kb. 15-20 km-t, feldöcögtünk pár hegyre és megkerültünk néhányat mire elértünk az FJH-hoz, azaz a Franz Josef Haus nevű hatalmas parkolóházhoz. (Egyébként Ferenc Jóskát restaurálják: ott áll egy fém keretben az alsó szinten.) Matyi vezetett be a házba, több szinten át kanyargott rutinosan (tavaly voltak itt) egy meghitt sarokba. Ezen a szinten van egy MELEG mosdó, ez nagyon kellett most. A ház a Pasterze-gleccser és a Grossglockner látványára épült - ez utóbbiból most semmi sem látszott. Többször megindult a hóesés, erős szél fújt. Ettünk, ittunk, lefeküdtünk aludni.

Pasterze
Pasterze-gleccser.
Víznyelő
"Látni az ég kékjét!" - ébresztette Matyi a társaságot július 16-án reggel. Ezzel megelőzte a "No camping!"-el szigorkodó szemetesembert ... aki később is visszajött, ellenőrizni(!?) az útjegyünket.

Egyébként gleccsertúrára készültünk, halvány Johannisberg reménnyel. Mindenki szedelőzködött, csak Misit aggasztotta kissé, hogy nem volt hágóvasa.

Lementünk a gleccserre a kiépített úton. (Kocaturistáknak számtalan műtárgy szolgálja a teljes kényelmet itt.) Hágóvas felvétel és indulás után rövidesen 7 főre csökkent a létszám: Nándi, Gino, Matyi, Tibi, Ebo, én ... és Misi, még mindig hágóvas nélkül, mert a fennmaradókból sem volt rávaló.

A Johannisberg cél hamarosan egy (a Glocknerhez képest jelentéktelenül apró) sziklaszirtre módosult: ez volt a Klein Oberwald. Az idő megjavult, fantasztikus környezetben gyalogoltunk fölfelé a gleccseren. A Pasterze nem mozog gyorsan (állítólag évi 30 méter), nincsenek nagy hasadékai, mégis belecsúsztam egybe combig. (Később Nándi is hasonlóan járt.) Napoldotta csipkés felszíne jól felsértette a kezem. A Klein Oberwald felé át kellett vágnunk egy oldal-moréna sávon. Eddig jött velünk Misi. A kőtörmelék alatt jég volt, hatalmas hosszanti hasadékokkal. Végül a jég miatt voltunk kénytelenek visszafordulni is, a másik gleccser jege miatt, amelyik a Glockner csúcsa alól indulva a Pasterze oldal-jégfolyását alkotja. A friss hó alatt sejteni lehetett jókora hasadékait, amiken az áthaladást már nem vállaltuk, és 2600 m körüli magasságból visszafordultunk. Még felfelé menet találtam egy muzeális korú jégcsákányt - lefelé Tibi az alsó részét is megtalálta. Valószínűleg a hegy magasabb részeiről eshetett le ide.

Grossglockner
Az ott a Grossglockner.
(3798 m)
Kora délután volt még, ezért Matyi javaslatára átmentünk a gleccser másik oldalára jeget mászni. Itt már össze kellett kötni magunkat. Haza is így mentünk, mert a gleccser bal oldala itt sokkal hasadékosabb. A sok gyönyörű idő után hazafelé menet már sűrűn hullott a hó.

A parkolóházhoz visszavezető út (lépcső!) 200 méter szintjét igen nehezen vettem. Fönt megittam az első sörömet a sponzori-készletből (Borsodi!), és kiültem a teraszra napozni, szárítkozni. Sajnos ismét sötét felhők jöttek és feltámadt a szél. A Nap nélküli időszakokban igen fáztam. Matyi, Gino és Tibi Glockner-túrát tervez hajnali indulással.

Estig a fázásom csak fokozódott, maga a hatalmas beton parkolóház is hideg, rideg, barátságtalan, a többiek is leginkább a WC-ben melegedtek.

Nagyon rosszul aludtam. Rosszul éreztem magam, de nem tudtam mi a baj, csak hajnalban jöttem rá, hogy a leégett arcom fájt. (Tegnap "természetesen" nem vittünk napkrémet a túrára!) A többiek is hasonló "fehér napszemüvegben" ébredtek. Matyiék NEM indultak el hajnalban a Glocknerre, erős szél fújt, hó is esett, a szemetesember is nyűglődött ... úgyhogy elindultunk Chamonix-ba. (Én még maradtam volna. Túrázni, mormota-, kecske-"vadászatra", ... bármire.)

Útközben megjavult az idő, a hóhatár alatt már ragyogott a Nap, meg is álltunk még fent a hegyen egy parkolóban enni, inni, tisztálkodni. Sokáig élveztük itt a hihetetlen meleget, pedig alig 1000 méterrel voltunk lejjebb, mint a parkolóházban. Az "egynapos" félárú útjegyünkkel semmi gond nem volt, kifelé menet senki nem ellenőrizte.

Laci beteg, nem tudjuk mi lesz vele.

Megyünk. "Átszáguldunk" Dél-Tirolon (Olaszország): annyi a település, hogy alig haladunk. A svájci határon megfognak pár percre, aztán szűk utcájú kisvárosok során haladunk. Az egyiknek (Stadt du Gurns) az "egyautónyi" városkapuján vezet át az országút. 2500-as hágók sora után a Furka-hágóhoz már sötétedésre érkezünk. (Itt találja meg Nándi a Swetter-kazettáját: innen ezt hallgatjuk.) A Furka-hágótól már sötétben száguldunk a Rhone-völgyében, majd Martigny, Forclaz-hágó és a francia határ jön, ahol hiába néztük: a bekapcsolt számítógépeken kívül más határőrt nem láttunk.

Chamonix-ba már éjjel 1 után érkezünk, a mászóiskolánál rövid szütyögés után eltesszük magunkat másnapra.

Július 18. Végre jól aludtam. Kicsit harmatos minden(em), de ½7-kor ébredtem először, szétnéztem, senkit sem láttam, kicsit még szundikáltam. Kutyasétáltatók ébresztettek ismét. A többiek már főzőcskéztek a kocsik közelében. Rövidesen ideért a Nap. Később elindultunk várost nézni. Jó drága minden. A bank különösen. Váltás fejében minimum 35 frankot (1500,-Ft) leemelnek.

Délután millióan másznak a mászóiskolában, ennek harmada 6 év alatti. Mi is odahúzódunk, mászogatunk. Jön egy 50 év körüli szélütött francia, magában beszél, gesztikulál, támolyog, mint egy részeg ... aztán elindul a sziklán, és biztosítás nélkül kimássza a 30-as falat, plusz fölötte a "dudvás" részt. Közben is beszél, mutogat, hadonászik. Aztán lejön a létrán, rácsodálkozik a kötéllel "bénázókra", dekázik egyet a sisakjával ... és eltámolyog.

Mi meg "elvagyunk", élvezzük a meleget. Holnap megyünk a Mont Blanc-ra. Állítólag péntekig marad a jó idő.

Reggel Matyi hazatelefonált. Meg kellett nyugtatni az otthoniakat, mert reggel azt hallottuk, hogy tegnap eltűntek magyarok a hegyen. Otthon nem hallottak semmit.

Lacinak van két szép röntgen-portréja 600 frankért (kb. 25.000,-Ft), de legalább tudjuk, hogy veseköve van. Misi összekoldulta a túrafelszerelését: holnap indulhatunk.

Délután szétnéztem a mellettünk levő kis tó körül (ennek a partján aludtam): ház(kastély)rom, a pincéjében csónakkikötővel, műbarlangroncs műcseppkővel, sziklafal tövében bő forrás, erdei tornapálya ... kicsit Majális-parkos, piknikelős az egész hangulat itt. Gyanús a dolog, aztán eszembe jut az Internetről letöltött írás: "Az Alpok napján ne akard legyőzni az ünnepeltet!". És valóban: ők július 18-19-én voltak odafönt. Ezért van hát itt "Majális".

Reggelre üres a parkoló. Csak mi vagyunk (meg persze: "Megjöttek Madárék!").

Bellevue
Bellevue állomás.
1800 m
Július 21. Két dolog történt időközben: 1. megjártuk a hegyet, 2. a lentieket kidobták a mászóiskola parkolójából. Ráadásul nem is a vadkempingezőket kempingbe terelő biciklis ellenőr dobta ki, hanem a szemetes és a budipucoló közös akcióban. Így aztán este nemcsak vártak ránk a kamion-terminálnál, hanem már ott is "laktunk".

A hegyi túránk kicsit extrémre sikerült. Tegnapelőtt (19-én) Les Houches faluból 56 frankért fellibegőztünk a fogaskerekű Bellevue állomásához (1800 m), ahol a második vonatra fel is fértünk, és 47 frankért 2500 méterre mentünk vele. A végállomáson maradt az utasok fele, a kirándulók, a másik fele pedig, a sok drága felszerelésben túrázó, vastagon bekrémezett képű és szájú francia és német elindult a hegyre.

Fogaskereku
A fogaskerekű végállomása.
2500 m
Köztük mi is, hogy elérjük az aznapi célt, a Tete Rousse menedékházat 3200 méteren. Azt tudtuk, hogy a fentebbi Gouter házban nincs hely, és itt (a magyarok által csak Tettyének becézett házban) is megaludtunk volna az asztal alatt 95 frankért, de hogy ez is ennyire tele lesz, nem gondoltuk. Már a ház körül is minden hely lakott volt, úgyhogy mire mi Misivel ketten felértünk, addigra a mieink "beköltöztek" egy kis mélyedésbe a ház fölött, ahol a meredek sziklafalat kerítésként határoló lapos sziklákon pár emléktábla és kereszt hirdette néhány elhunyt hegymászó emlékét.

Hegyi kecske
Útitársunk.
3000 m körül
Vegyes - napos/felhős - időnk volt fölfelé, és felhőben értünk fel is. Még jó, hogy egy kis tisztulásnál észrevettük a kicsit jobbra levő Tettyét, és nem mentünk tovább a már messziről jól látszó (és még 600 méterrel magasabban levő) Gouter ház felé. A felhő miatt eleinte nem sokat láttunk a környezetünkből, de nemsokára megláthattuk a gleccsert indító Bionassay meredek, szikla- és jégomlásos, fantasztikus oldalát.
Grand Couloir
Holnapi útvonalunk.
A Goutier-re vezető gerinc a hó/kő-omlásos (Grand Couloir) szakasszal
Omlott is, két nagyobb vegyes jég/kő-folyás is indult délután, az egyik a Gouter házhoz vezető ösvényen zúdult keresztül. Éjszaka aztán egy hatalmas jégomlás volt, ezt leginkább csak hallottuk, meg a hatalmas hó(por)felhőjét láttuk.

9 körül, még világosban feküdtünk le aludni, hogy 1-kor kelve legyen esélyünk a csúcsra feljutni, és még aznap Chamonix-ba visszatérni. Szép este volt, általában egy, néha két vaknap is ragyogott az égen az igazi mellett. Alattunk mindent elfedett a felhőtenger. Nem tudtam aludni, a szivacs alá terített izofólia ellenére hideg volt a fekhely. Éjfélkor felvettem az addig párnaként használt polár pulóvert - így aludtam egy órát. 1-kor felkeltünk, jó hideg volt, ami hálózsákon kívül volt minden megfagyott. Ettünk, havat olvasztottunk, és ½3-kor elindultunk a hólejtőn felfelé. A vége jó meredek lett. Ekkor már felkelt a Hold, Misi lámpája pedig lemerült.

Tete Rousse
Esti látkép a Tettyétől.
3200 m
A Grand Couloir meredek omlásos szakaszától Gino visszafordult. A beépített drótkötelet nem lehetett elérni, Misivel biztosítottuk egymást ... már amennyire tudtuk, mert közben (zömmel német csapatok) úgy vonultak át rajtunk, mintha ott sem lettünk volna. Mi meg ott álltunk, bénáztunk és veszekedtünk a legkritikusabb szakaszon.

Hajnal
Hajnal.
3700 m
Végül átjutottunk. Egy kis kitett, sziklamászós szakasz következett, végig beépített drótkötéllel, aztán gyaloglás, mászás, havon, sziklán, egyre meredekebben. A vége nagyon meredek, de ez is drótköteles szakasz. Itt már csak megszokásból akasztgattam a kantárt, de nem kellett volna, mert annyira nem veszélyes, és nagyon lassítja a haladást. Az utolsó 100 méter szintet egy óra alatt tettük meg.

7 körül értünk fel. Matyi és Nándi bent aludt, ülögetett a házban. Madár, Zwackkal éppen indult, Ebo, Tibivel már el is ment a csúcs felé. Mi is ülögettünk kicsit, eszegettük Nándi dióját, Ebo szárított ananászát és valaki mazsoláját, aludtunk is egy keveset, bámultuk a sürgés-forgást a házban és a ház körül. Túravezetők és vezetettek jöttek-mentek, reggeliztek. (Chamonix-ban láttuk: vezetett túra = 3600 frank!)

10 körül mi is elindultunk a csúcs felé. Azazhogy lemenni akartunk, de ahhoz előbb 500 méter szintet felfelé meg kellett tenni, mert ott találkozik a Gouter ház felől menő normál út, a Bossons-gleccser felől jövő másikkal. Ez elég nehéz szakasznak bizonyult.

Goutier
Megyünk "le" Chamonix-ba.
3800 m
Felhőtlen napsütésben elhaladtunk a ház fölött a gerincen bivakolók sátrai mellett, és miközben özönlettek velünk szemben a hajnalban indulók csúcsotjárt fáradt hadai, mi fújtatva lépdeltünk felfelé a néhol nagyon is meredek hólejtőn. Misi le is maradt, sőt nagyon lemaradt, kb. 45 perccel utánunk ért fel a 4304 méter magas lapos tetőre. Itt és a nyeregben találkoztunk a többiekkel. Innen már látszik a Vallot ház és a 4807 méter magas főcsúcs. Madárékat is számítva Ebo volt az egyetlen, aki járt ott fent. Talán lesz egy fotója is róla.

Goutier
Goutier-tető.
Innen még nagyon messze a csúcs ...
4300 m
Misi igen rossz állapotban volt. Nem ivott útközben, hogy emiatt ne maradjon le még jobban, és nagyon kiszáradt. Alig tudott beszélni. A lejövést a gleccseren (az esetleges hasadék-ugrálást) nem vállalta, fent akart bivakolni. Mivel hegyibetegség nyomait nem láttuk rajta, és kis pihenés után viszonylag jól rendbejött, valamint mindenki le akart jönni, otthagytuk. A 4200-as nyeregben állt két sátor, a közelükbe szándékozott letelepedni. Kajája, gázfőzője volt, hagytunk ott neki gyógyszert, kanálgépet, (de NEM HAGYTUK OTT a lámpát és az izofóliát!), lehoztam a kötelet, amit eddig cipelt (a gleccseren kellett volna, de a Tettye felé fog lejönni, ahol nem kell) és megkapta Matyi telefonját, "utolsó hívás"-ként beállítva Nándi számát, hogy a PIN-kód után csak egy gombot kelljen nyomni a telefonáláshoz. Abban maradtunk, hogy reggel 8-9 között MINDENKÉPPEN telefonál. (Most dél van. Eddig semmi.)

Bossons-gleccser
Jégalakzat a Bossons-gleccseren
4000 m
Aztán pár száz métert mentünk lefelé és én is "meghaltam". Amikor kötélre vettük magunkat (én Eboval voltam párban), már öt lépesenként meg kellett állnom lihegni. A lábam összecsuklott, a meredekebb részeken nem tudtam menni. Lefelé! Azt hittem ez csak egyszerű fáradtság, és folyamatosan kerestem a bivakhelyet, ahol megállok majd, de 3000 méter (a Grands Mulets ház) alatt javult a dolog, a gleccser után pedig, a romháznál 2500 méteren, teljesen elmúlt. A gleccseren sem kellett ugrálni, elég zárt volt most (a helyiek szerint is). Ahhoz azért elég fáradt voltam, hogy fényképezzek. (Később derült ki, hogy a többiek is elég rosszul voltak. A pár perces pihenők alatt szinte mindenkinek voltak rövid (fél)álmai, hallucinációi.)

Bossons-gleccser
Bossons-gleccser.
A mélyben Chamonix, nagyon-nagyon messze és nagyon-nagyon mélyen ...
4000 m
A romháztól még 1500-1600 méter szintet kellett lemenni a bokros, erdős gerincen a kamion-terminálig. Én előreindultam, de másfél óra múlva, amikor Matyi, Tibi, Ebo és Nándi utolért, még csak alig több, mint a felén voltam túl. A hátra levő szintet az ő tempójukat felvéve, fogcsikorgatva, ½ óra alatt már együtt tettük meg. Kinek térde, kinek lába (vízhólyag) sínylette meg a száguldást.

Lent Bogitól kaptam egy kisüveg sört (2,5 dl), Laci és Timi főzött nekem egy nagy adag levest (kb. 8 dl), ittam fél liter Plussszos vizet, de úgy ki voltam száradva, hogy egy negyed háztartási kekszet nem bírtam megenni. Csak forgattam a száraz törmeléket a számban ... aztán vízzel lenyeltem, mint valami tablettát.

A péntek délelőtt pakolással, sajgó izmok, leégett arcok és kirepedezett szájak ápolásával, "vízpótlással" (sör!) és Misire várással telt. Volt kis városnézés (=bevásárlás, Matyi ügyesen válogatott ajándékot), elmentem a gleccser "piramidonjait" megnézni, de két szép gleccserpatak-szakasz után, a tegnapi rosszemlékű úthoz hasonló ösvényen feladtam, visszafordultam. Kb. harmad magasságig juthattam. Zsu szerint nem is lett volna érdemes felmenni. Annyira nem érdekes (most?).

Gleccser
Levezető gleccser-túra ...
Estefelé viszont Laci és Timi elvezetett a gleccser legalsó nyúlványához, ahol ők már jártak pár napja. Tibi is jött. Persze átmásztunk az ösvény végső kilátópontjának "Danger"-es fakorlátján, hiszen a jég még párszáz méterre volt. Késő délután volt, a gleccserpatak is áradt már, a jég pedig mindenhol olvadt, csöpögött, folyt, ... nagyon látványos volt. Kicsit tartottam egy jéglavinától miközben másztunk fölfelé a néhol legömbölyített, néhol lemezesen szétfagyott, meredek, de könnyen mászható sziklás gleccserágyon, időnként kisebb-nagyobb vízfolyásokon, omló hordalékon átkelve, de végül megúsztuk. (Matyiéknak másnap nem volt ilyen szerencséjük.)

Már sötétedett, mire visszaértünk. A többiek közben felköltöztek a felső parkolóba, és vidáman sörözgettek. Mi is "beszálltunk". Madár jóvoltából később "borozgatás" is lett ... úgy kb. ½3-ig.

Misiről még mindig nem tudunk semmit. A telefonja ki van kapcsolva. A menedékházak (Anikó hívogatja a szóbajöhetőket) enyhén szólva: nem szívélyesek.

Július 22. A késői fekvést késői kelés követte. Dél lett, mire a társaság "magára talált". Matyiék a gleccserhez indultak jeget mászni, Madárék a mászóiskolához sziklát mászni. Nándi a Nissannal vízért és Misit keresni indult, és meg is találta Misi üzenetét egy kő alatt a mászóiskolánál, majd találkozott is vele: a műúton gyalogolt a felvonóállomás felé. 1 óra körül értek fel a parkolóhoz. Tegnap este lekéste az utolsó fogaskerekűt, azért nem ért le. A telefon le volt merülve a sok bekapcsolástól, a PIN-kód próbálgatási lehetőség is kimerült, a PUK-kódot várta. Pedig nem felejtette el a számot Misi, csak azt, hogy melyik gombbal kell bevinni. Nem volt nagyon fáradt, kajája is volt még egy kicsi. A csúcsra kb. 100 m híján nem tudott feljutni a hideg és a szél miatt (műnyúlban indult fel!).

Mont Blanc, 4807 m
Ebo a csúcson. Mont Blanc, 4807 m
Közben visszajöttek a jegmászásból is: miközben a sziklás részen öltöztek, egy jégomlás indult meg fentről. Elmenekültek, de azért összeszedtek pár helikopter-alkatrészt. Volt itt egy baleset régebben, tegnap mi is találtunk ezt-azt a roncsból.

Laza a program, felhősödik az idő, holnap indulunk tovább (haza!).

A felettünk emelkedő fenyves oldal tele van (fekete-)áfonyával.

Július 23. Rosszul aludtam. Időváltozás volt, éjjel kettőkor az eső is elkezdett esni. Nándi sátrat vert, a többség bevonult az autókba (én is). A Nissan enyhén hátrahajtott első ülésén aludtam (ettől kezdve, a körülményekhez képest elég jól).

Nyuszika ébresztett ½8-kor. ½9-kor elbúcsúztunk Madáréktól, most Milánó környékén száguldunk a Garda-tó felé.

A tó partja egyetlen közös üdülőtelep. Egyébként nagyon látványos, sziklás, alagút alagutat ér. Északabbra a völgy sziklafalai még nagyobbak lesznek (a jobb oldalban). A bal oldal távolabb van, kisebbek a falak, de "pipáló", legalább 2000-es csúcsok sora látszik. Hamar megtaláljuk Pietramuratát a sziklafalával, üzemi parkolójával, de a vacsorát követő szütyögést, sziklamászás-latolgatást meg kell szakítanunk többszöri tűzoltással, majd távozunk. A mellettünk levő faluszéli rézsűre kiöntött fűrészpor és más növényi hulladék ugyanis már akkor is parázslott, amikor odaérkeztünk, utána pedig többször lángra is lobbant. Mindezt változatos füst kísérte, amire persze felfigyeltek a helyiek (a tűzoltók is!), úgyhogy ott kellett hagyjuk jó kis fedett tanyánkat, mivel természetesen ártatlanul tágranyílt szemekkel mondtuk, hogy "No camping. Mi csak itt vacsoráztunk ...".

Meg is áztunk az éjjel megint. Egy darabig tűrtem az esőt, de amikor rámlapult az elázott hálózsák, feladtam és bevonultam az autóba. Reggel a bozótvágó gép ébresztett. Szerencsére csak a főút mentén dolgozott, hozzánk nem jött be végtagot amputálni. Az alvóhelyünk egyébként egy hangulatosan kialakított autós pihenő padokkal, asztalokkal. Csak víz nincs itt, azért egy másik, vándorcigányok által jól belakott (autóval közeli) parkolóba kell járnunk.

Ébredezgetünk, reggelizgetünk: ide érzem, hogy Misi szalonnát pirít.

Még be sem fejezzük az evést, megint rákezdi az eső. Menekülünk vissza a kocsikba. Tartósnak ígérkezik ez az időjárás.

Jobb híján bementünk Rivába. Ez a Garda-tó legészakibb csücskében fekvő üdülőváros. Jártuk a városkát, hol esett, hol nem, de a sok kirakat-tető alatt jól át lehetett vészelni a nedvesebb időszakokat.

Délben a társaság úgy döntött, hogy menjünk Szlovéniába. Falmászás, (tengeri vagy egyéb) strandolás kihúzva. A cél Lokev (Vilenica-barlang) vagy Laze (Speleo Camp).

Trento felé megyünk, kb. 60 kilométernyi gyönyörű, látványos, hatalmas szurdokok sorozatán. Aztán az autópályán Triesztig száguldunk, majd letelepszünk a Vilenica mellett az erdőben, remélhetően kellően elrejtőzve a rendőrök elől. Meg akartuk nézni a márvány bányát, de nagyon dolgoztak ... Misi gomba-hegyeket főzött vacsorára.

Rendőr nem volt, eső igen ... miután már kb. félórája aludtunk. Gyorsan felállítottam a sátram ... de többet nem esett.

Délelőtt keressük a Golokratnát. Nem találjuk. Megyünk tovább. Megállunk pár percre a Risnik beszakadásánál, aztán Divaca után jobb helyett balra fordulunk, emiatt a Skociáni-barlang környékének megnézése kiesik, keressük a Rakov Skocjant. Nem találjuk. Predjama? Oda minek menjünk? Késő volt, meleg volt: mentünk Lazeba, a kempingbe. Itt következett az út csúcspontja: zuhanyozás meleg vízben! Aztán a fiatalabbja kocsmázni ment, azt idősebbje barlangászni.

A jelzett barlangos turistaútra mentünk, a Stota jamát meg is találtuk (mint szoktuk), Nándi le is mászott pólóban, rövidnagrágban, fejlámpával, aztán Laci és Timi is utána evickélt, de a többi barlangot (Skednena, Najdena, Vranja, ...) nem találtuk meg. Meguntuk a gyaloglást és lementünk a poljéra a víznyelőknél. Jakovicén, a dombon álló, pár házból álló kis falun keresztül mentünk haza.

Még Lokevben vettünk söröket, a fiatalok itt Lazeban bort, Misi, Nándi és én Lokevben összedobtunk egy liter finom házipálinkára, Timi révén egy üveg Unicum is előkerült = nagy buli volt az este. Volt ott két idősebb cseh barlangász is, ők is beszálltak. Ismertek pár bükki barlangot, ők a Diabázba mennének, mi a Morva-karsztra. Lehet valami belőle ...

Reggel a csehek elhúztak Postojnára, mi pedig haza. (Rakov Skocjan is törölve: későn indulunk, a bulit nehezen heveri ki a társaság.) Iszonyú a hőség. Délután 4 körül érünk Magyarországra Rédicsnél. Pihenünk egyet, aztán Matyi javaslatára Nagykanizsa, Kaposvár, Dombóvár, Szekszárd útvonalon Bajára megyünk. Itt eszünk egy Bölény-tálat, aztán a Sugovica partján bújunk hálózsákba.

Reggelre a csapat fele "elfelejtette" a megbeszélt korán kelést. Mi, akik nem, itt dekkolunk a gáton az Oázis kocsma előtt, és várjuk, mindenki felkeljen és induljunk. Ebo már fürdött is egyet a Sugovicában, de visszabújt a (közös) hálózsák(juk)ba. Végül csak elindulunk, (szegény) Kareszt is meglátogatjuk a fagyizójában, majd miután mindenki kicsodálkozta magát a lengyelországi nyereményein (lásd: Wojcieszów 2000), ismét sikerül elindulni.

Ujra itthon
Attila, Tibi, Gino, Nándi, Matyi, Zsu, Nyuszika, Bogi, Ebo, Timi, Laci, Misi

Az útra a Bükkben, a Hereg-réten tesszük fel a koronát: itt csinálunk egy összrésztvevős csoportképet. Eztán Tibit és Lacit letesszük Bükkszentkereszten, Lillafüreden mi is kipakolunk, majd Matyi szétszórja a népet Miskolcon ...

Kovács Attila